A Samoyede a szánhúzó kutyafajták közé, az V.-ös fajtacsoporthoz tartozik. Napjainkban sajnos szinte csak családi kutyaként tartják. A mosolygó Samoyede lehet fehér, bisquit vagy krémszínű, a szeme mindig barna. Marmagassága legfeljebb 60 cm és súlya 28 kg lehet. Nem kimondottan falkaállat, képes szorosan kötődni gazdájához. Határozott, konok jellem, mindenképp tapasztalt gazdi ajánlott mellé. Barátságos kinézete nemcsak megtévesztés, hanem valóban a kutya lelkét tükrözi vissza, aki imádja az embereket, a gazdájáért pedig valósággal rajong.
Szakemberek a Világ legősibb házi kutyájának tartják, azonban eredete immáron a messzi múltba örökre el van temetve a tundra havas végtelenjében. Mindazonáltal van pár dolog, amelyről tudomásunk van velük kapcsolatban.
A fajta bölcsője valahol Nyugat-Szibériában, az Uraltól keletre, a Jenyiszej folyótól pedig nyugatra található. Akkorban rénszarvas-tenyésztő mongol népek, a szamojédok lakták a vidéket. Ők vadászatra, halászatra, nyájvédelemre és kisebb mértékben szánhúzásra használták e kutyákat. Ezek az ebek megosztották életük minden percét gazdáikkal, akik éjszaka behívták őket sátraikba, ahol melegítették az embereket.
Egyszóval nagy becsben tartották Őket és az első felfedezők-sarkkutatók feljegyezték, hogy ugyancsak nehéz volt beszerezniük a Samoyede kutyákat, mivel a bennszülött férfiak jobban ragaszkodtak kutyáikhoz, mint asszonyaikhoz, a kutya értékesebb volt, mint a nők…
A Nyugat 1870 táján, vagyis az első Sarki Expedíció idején figyelt fel először a szánhúzó kutyákra, köztük a Samoyedre. Ők kísérték Nansent, Jacksont, Hammersworth-öt, pár évtized elteltével pedig már a norvég Amundsen társai voltak.
A Samoyedet először 1893-ban mutatták be az angliai Leedsben rendezett Kutyakiállításon az „Idegen fajták” osztályában. A fajta amerikai megjelenéséhez romantikus történet fűzödik.
Eszerint egy nagy kutyabarát, bizonyos Montyglion hercegnő 1902-ben Szentpétervárott állította ki kutyáit, s eközben megakadt a szeme az egyik Samoyede-en, melyet a Cár fivére, a nagyherceg mutatott be. Bár a hercegnő semmi reményt nem fűzött lépéséhez, kerülő utakon a Nagyherceg értésére adta, hogy „bármit megadna a kutyáért”. Másnap a pályaudvaron óriási virágkosár fogadta, s a virágok közül az annyira vágyott Samoyede „mosolygott ki”.Nyakörvén a következő üzenet állt: „Musztan semmi áron sem eladó, ám gazdájával együtt megtiszteltetésnek veszi, ha Ön kegyeskedik ajándékként elfogadni”.
A szamojédből csak úgy sugárzik a jóindulat és a kedvesség. A végtelenségig ragaszkodó, gazdáját mindenhova hajlandó követni. Nagyon szociális, idegenekkel szemben is bizalmas, barátságos, éppen ezért házörzőnek nem alkalmas, viszont kitűnő jelzőkutya.
Egyesek igen hangos kutyafajtának tartják, ebből csak annyi igaz, hogy az északi kutyák közül egyedül a Samoyede ugat, de távolról sem annyit, mint más kutyafajták. A Samoyede a gyerekeknek is nagyszerű társa, mindig vidám és játékos. Röviden, e fajta nem magányosságra született, alapvető szükség nála a család meghittsége, legyen az kutyafalka vagy emberi közösség.
Szánhúzó kutyaként a Samoyede nem olyan gyors, mint a husky és nem olyan erős, mint egy malamut, viszont kitűnik nagy munkakészségével és kitartásával. Egyes samoyedek szívesen agilytiznek, canicrossoznak, sőt alkalmasak mentőkutyának is.
.jpg)
