A szerelem örök, a szerelem időtől és helytől függetlenül mindenhol megtalálható. Legyen az történetesen egy király, vagy éppen egy bolti eladó, ha másban nem is, abban mindenképpen egyformák, hogy néha szerelembe esnek. Ámor nyila a legtöbb esetben olyan érzelmeket képes támasztani, ami szó szerint minden akadályt le tud győzni. Előfordul, hogy az ember képes akár mindent feladni azért, hogy imádott kedvese mellett lehessen. Erről szól a következő történet is.
VIII. Edward angol király (1894-1972) 1930-ben, még walesi hercegként találkozott először Besse Wallis (Warfield) Simpsonnal (1895-1986), egy hajóügynök, bizonyos Ernest Simpson feleségével, akibe rövid időn belül fülig beleszeretett. Wallis első férje egy amerikai pilóta volt, akitől 11 évnyi házasság után, 1927-ben vált el a férj erőszakos természete miatt.
Mrs. Simpson nem volt egy szépség, de volt neki stílusa: Egyszerre volt szellemes csevegő és csodálatos háziasszony. Edwardnak sem ő volt az első szerelme. A trónörökösnek megismerkedésük idején a brit elit-társaság egyik hölgytagjával, lady Thelma Furness-szel volt huzamosabb ideje viszonya, és mindenki azt remélte, hogy a herceg hamarosan nősülésre adja majd a fejét, persze egy királyi sarjjal. De Edward sohasem tudott kibékülni az arisztokraták érzelemmentes házasságpolitikájával, a begyepesedett hagyományokkal, hiszen a walesi herceg nyitott szemmel járt a világban, sokszor és szívesen beszélgetett az alattvalókkal, így alkalma volt az emberszagú valóságba is belekóstolnia.
Az első világháború után Nagy-Britanniában sem volt valami rózsás a helyzet (a gazdaság kimerült a négy kemény háborús év után, amit csak tetézett a főként tőzsdespekulációkra épülő gazdasági krízis). Az emberek többsége szerényen (ha nem szegényen) élt, a társadalmon jórészt eluralkodott a depresszív hangulat, így Edward tisztában volt azzal, hogy Anglia leendő királyára nehéz feladat vár majd. Mégis úgy tetszett, hogy Edward esetében mintha minden a legjobb úton haladna, mindaddig, amíg azon a végzetes estén meg nem ismerkedett Mrs. Simpsonnal.
Wallisnak már az első találkozás után folyton a hercegen járt az esze. A vele folytatott kedves beszélgetés őszinte elragadtatással töltötte el. Ezért aztán mindent latba vetett, hogy újra meghívást kapjon ebbe a felső körbe. Egyes elemzők szerint nem is a férfi tetszett meg neki, hanem a fény, amelyet az angol királyi korona sugárzott várományosára. Mint későbbi emlékirataiban olvashatjuk: úgy találja, hogy a 160 cm-es herceg még annál is alacsonyabb, mint ahogy elképzelte. „Meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is újra találkozhatunk” – írja, ami pedig nem volt teljesen igaz állítás.
Wallis végül azt találta ki, hogy vacsorát rendez, ahová Edwardot is meghívja. Az este remekül sikerült. A trónörökös csak jóval éjfél után távozott, és már alig várta, hogy újra láthassa ezt a törékeny asszonyt, aki oly nagy hatást tett rá. Hiszen Mrs. Simpson a társaság közepe volt, finom modorával, friss, gunyoros beszédével, érdekes megjegyzéseivel mély benyomást tett a hercegre, aki meg volt győződve róla, hogy Wallis érdeklődése teljesen őszinte és mesterkéletlen. Az asszony pedig amerikai eredetére hivatkozva – ahol ismeretlen a monarchia intézménye, – úgy bánt a herceggel, mintha királyi etikett nem is lenne a világon, ami szintén teljesen új szín volt a herceg életében.
Edward így hát néhány nappal később viszonozta a meghívást. Simpsonék a trónörökös Windsor melletti rezidenciáján, a XVIII. században épült Fort Belvedere kastélyban töltöttek egy hétvégét, ahol Wallis ismét csak remekül érezte magát. Rengeteget pihenhetett, este pedig sokat táncolt. A társaság hamar észrevette, hogy a herceg és Mrs. Simpson milyen eszményi pár. Lassan teljesen természetessé váltak ezek a meghívások, de a herceg - diszkrécióját megőrözve -, mindig Thelma jelenlétében találkozott az amerikai nővel.
Thelma és Edward időközben elhidegült egymástól, azonban az angol úri kisasszony csöppet sem szomorkodott, búcsúzóul ennyit mondott csak Wallisnak: "Távollétemben foglalkozz a herceggel." Mrs. Simpson viszont alig várta, hogy "helyettesíthesse" Thelmát, akinek visszavonulása után teljesen "szabad maradt a terep", és így egyre bensőségesebbé válhatott kapcsolata a herceggel. Rengeteget beszélgettek telefonon, néha a trónörökös csak azért hívta őt, hogy hallja a hangját. Edward úgy gondolta, hogy most megtalálta azt a nőt, akivel mindenben összeillenek, aki meghallgatja, őt és tanácsokat tud adni neki.
Wallis Simpson igyekezett mindig maximálisan elegánsan öltözködni
A királyi románc nem sokáig maradhatott titok. Angliában és az Egyesült Államokban egyaránt terjedt a pletyka. Mindenki kíváncsian várta, mi lesz a következő lépés. Esetleg komoly ügyről van szó, vagy talán csak egy újabb kegyencnő érkezett Edward életébe. A herceg valószínűleg még magának sem merte bevallani, hogy mennyire szereti Wallist.
Közben a férj, Ernest Simpson feje fölött kezdtek összecsapni a hullámok. Wallis férje nem tudta már állni felesége állandó költekezéseit. A nőnek azonban mindig sikerült meglágyítania férje szívét. Miként érte el, hogy Ernest hiúságának még hízelegjen is a felesége kalandja, az ennek a szerelmi háromszögnek az egyik nagy titka.
Edward tisztában volt vele, hogy nem kaphatja meg Wallist egykönnyen. Minden a királyi szülők magatartásától függött. Éppen ezért megpróbálta őt „becsempészni“ a királyi családba. Úgy gondolta, hogy fivére, György kenti herceg és Marina, a görög hercegnő esküvőjén, 1934. novemberében mutatja majd be a szeretett nőt a szülőknek. Wallis nagyon készült erre az estére, azonban hiába. A királyi szülők, a bigott V. György király és a magyar ősökkel is rendelkező, megközelíthetetlen kőszikla Mary királyné szinte tudomást sem vettek róla.
1935 elején a herceg már világosan tudta, hogy nem élhet Wallis nélkül. Az asszony kisugárzása teljesen megbabonázta, úgy vágyott rá, mint a levegőre. Ez az óriási rangkülönbség mellett azért is ijesztőnek tűnt, mert az anglikán egyház törvényei nem engedték, hogy a trónörökös elvált nőt vegyen feleségül.
Edward édesapjának egészségi állapota egyre inkább romlott, így közelgett a nap, amikor majd át kell vennie a trónt. Ez viszont azt jelentené, hogy le kell mondania Wallis-ról. Az angol közvélemény két táborra szakadt. Az egyik ellenezte a frigyet, a másik viszont azt kérdezte, hogy leendő királyuk miért ne vehetné feleségül azt, akit szeret.
Közben Edward azon töprengett, hogyan lehetne felszámolni ezt a szerelmi háromszöget. Időközben már Ernest sem nézte jó szemmel felesége és a herceg kapcsolatát, magyarázatot követelt. Wallis ekkor értette csak meg, hogy nincs visszaút. A trónörökös eközben egyre inkább azt szerette volna, ha Mrs. Simpson elválik a férjétől.
1936. január 20-án V. György király, Edward édesapja örökre lehunyta a szemét. A figyelem ekkor még inkább a hercegre, azaz immár az új uralkodóra irányult. Az új király trónralépésekor 42 éves volt, de nem látszott többnek harmincnál, mindez mellett elmondható, hogy kevés uralkodó örült úgy a trónra lépésnek, mint ő.
VIII. Edwad király 1936-ban 325 napon át volt a Brit Birodalom uralkodója
Csalódása azonban legalább akkora lett, mint a kezdeti öröme… Az ország bizakodva fordult az új, modern és sportos király felé, aki jobban szerette a dzsesszt a skót dudaszónál, és akinek korábbi nyilatkozataitól arra következtettek, hogy talán megoldást talál majd azokra a problémákra, amelyet az öreg király nemhogy megoldani, de igazán megérteni sem tudott. Csakhogy az ifjú uralkodót ekkor már nem érdekelte a nép gondja-baja. Figyelme középpontjában kizárólag csak Wallis állt, éppen ezért hamarosan ő lett a politikusok, sőt saját családjának is a legfőbb ellensége. Elsőként az egyház képviselői indítottak harcot a király erkölcstelensége ellen: a vasárnapi istentiszteleteken sorra kétértelmű célzások hangzottak el.
Hamarosan megkezdődött Wallis és Ernest válópere. Ezt sikeresen megneszelte a sajtó, és óriási botrány kerekedett. A legmeglepőbb az egészben, hogy a férfit mondták ki bűnösnek (!), mert állítólag megcsalta a feleségét annak egyik barátnőjével...
Amikor 1936. október 27-én végre kimondták Mrs. Wallis válását, semmi sem állt a király tervezett házasságának útjába, „csak” a királyi család, az egyház, a kormány és a közvélemény nagy része… VIII. Edward helyzete rövidesen tarthatatlanná vált. Két lehetőség közül választhatott: vagy szakít Wallisszal, vagy bejelenti lemondását. Egy reménysugár azonban még maradt számára. Egyik barátja a morganatikus házasság ötletével állt elő (amit a király barátja, Churchill, a későbbi legendás kormányfő is támogatott), ami azt jelentette, hogy Wallis nem lehet Anglia királynéja, legfeljebb hercegnői vagy grófnői címet kaphatna, és a házasságból származó gyerekek nem élhetnek majd az öröklés jogával. Wallisnak azonban ebből nem sok haszna származhatott volna, és ezt szóvá is tette, elárulva ezzel titkos ambícióját: Anglia királynéja szeretett volna lenni!
Az aktuális brit miniszterelnök, Stanley Baldwin (aki a botrányos magánélet mellett igencsak neheztelt VIII. Edwardra annak németbarátsága miatt is) egy viharos találkozó után választás elé állította a királyt: vagy a korona, vagy Wallis.
A kabinet döntött: nem lesz törvénykiegészítés, nem léphet morganatikus házasságra a király, Mrs. Simpson sohasem lehet az angol király felesége. Miután ezek a hírek a tudomására jutottak, Wallis súlyos lelki válságba került. Folyamatosan özönlöttek hozzá a gyűlölködő levelek, sőt, fizikailag is az életére törtek, volt, amikor egy szálloda konyhájának ablakán keresztül menekült el üldözői elől. Titokban elhagyta Londont, a franciaországi Cannes-be menekült az újságírók hajszája elől, ahol kijelentette, hogy lemond a királyról, de már késő volt. Edward sohasem nyugodott volna bele elhatározásába. Nem tudott lemondani Mrs. Simpsonról, de nem akarta megbántani alattvalói érzéseit sem, és nem akart pártszakadást sem előidézni az országban.
1936. december 10-én Baldwin miniszterelnök hivatalosan közölte kormányával VIII. Edward lemondását. Másnap az új uralkodó, VI. György a Windsor hercege címet adományozta a trónról lemondott bátyjának, majd ugyanaznap este, a volt uralkodó elmondta a nemzetnek búcsúüzenetét, amelyet Churchill segítségével szerkesztett: ”…Hinniük kell nekem, amikor azt mondom, hogy lehetetlennek éreztem volna megfelelni a súlyos felelőségek, és betölteni királyi feladataimat annak az asszonynak a segítsége nélkül, akit szeretek…” – mondta többek között.
Ez a némileg melodramatikus lemondás azonban a legtöbb brit fülének igencsak kispolgárian hangzott, és cseppet sem fordította az exkirály felé a rokonszenvet. Az alattvalók fel voltak háborodva, hogy uralkodójuk egy kétszer elvált nőt fontosabbnak talált királyi feladatánál, így aztán sajnálkozás nélkül figyelték, amikor egy hadihajón elhagyta Angliát.
Az új király, VI. György és felesége, Erzsébet királyné (a mai uralkodónő, II. Erzsébet szülei) szintén neheztelést éreztek iránta, hiszen ezzel a párját ritkító tettével alapjaiban rengette meg a monarchia intézményét, de főleg azért, mert ezzel mindkettőjüket kiragadta a nyilvánosságtól visszavonult, gondtalan hercegi életükből, és a királyi küzdőtér reflektorfényébe helyezte őket.
A külföldre távozott Edward azonban Wallisszal még nem találkozhatott, mert félő volt, hogy a válóperben hozott ítélet jogerőre emelkedését veszélyeztetik. A herceg azonban nagyon nehezen bírta ki Wallis nélkül ezt a hat hónapot (ez idő alatt az ausztriai Enzesfeld-kastélyban vendégeskedett), és a nő is boldogtalannak érezte magát önkéntes száműzetésében. Még mindig zaklatták, sőt egy londoni nőszervezet elhatározta, hogy bérgyilkossal tetteti el láb alól. Végül idegei felmondták a szolgálatot, állandóan sírógörcsöt kapott, ráadásul a felső tízezer is elhatárolta magát tőle. Az esküvői előkészületekkel sem volt könnyű dolga, hiszen azt sem tudta, hogy kiket hívhat meg. Edward családja természetesen mereven visszautasító volt. Közölték, hogy Wallis nem kaphat a királyi családra utaló rangot, és jó ideig nem tehetik brit földre a lábukat.
1937. június 3-án azután Edward vágya végre valóra vált, és a franciaországi Candé-kastélyban feleségül vette Wallist. Nem csaptak nagy ünnepséget, szűk körben történt a ceremónia. A királyi család egyetlen tagja sem vett részt az esküvőn.
A hercegi pár esküvője 1937-ben
Az ausztriai és magyarországi nászútjuk után a náci Németországba utaztak, ahol együtt teáztak Hitlerrel egy több órás szívélyes beszélgetés során. Mindez egy életre szóló bélyeggel sújtotta mindkettőjüket.
A nászutat követően a francia Riviérán telepedtek le, a Le Croe-kastélyban, és lassan újra befogadta őket a társaság. Az "ifjú" ara nagyon sokat költekezett, most már volt miből. A párizsi divattervezők a lábai előtt hevertek, és a leglehetetlenebb kívánságait is teljesítették. Állítólag már ebben az időben ('30-as évek vége!) gyakran került amerikai plasztikai sebészek kése alá is.
Az exkirály és amerikai felesége
A második világháború kitörésekor Edward azonnal felajánlotta szolgálatait hazájának, öccse, a király engedélyezte is hazatérését, de Edward hiába várta, nem adtak neki tábornoki rangot. Helyette visszaküldték Franciaországba, ahol egy titkos brit szervezet élére került. Amikor 1940 májusában a németek elözönlötték Franciaországot, szinte az utolsó percekben úgy kellett őket kimenekíteni az országból. Először Spanyolországba mentek, majd - hogy minél messzebb tudják őket Angliától, - a herceget a távoli Bahama-szigetek kormányzójává nevezték ki. Csak 1945-ben hagyták el a szigeteket, s ezután már tényleg a semmittevés időszaka következett.
Győzött a szerelem, a király a trón helyett Wallist választotta
A herceg a háborút követően szeretett volna Angliában letelepedni, ám a királyi udvar továbbra is mereven elutasította, hogy feleségét fogadják a palotában, így az elátkozott pár úgy dönt, hogy Párizsban telepszik le, ahol a száműzöttek jómódú, ám mégis keserű életét élték.
Wallis ismét a legnagyobb divatházakkal dolgoztatott, szigorú, klasszikus vonalú ruhákat terveztetett magának, amelyek soha nem mennek ki a divatból. Társaságban mindig kesztyűt és kis, tollas kalapokat hordott, amelyek részben meglágyították csontos arcát. New Yorkban pl. egyszerre 44 kalapot rendelt meg ugyanazon a napon. A jelszava: „Az ember sohasem lehet elég karcsú, sem elég gazdag!” – amit még a kispárnájába is belehímeztetett. Szigorú diétával és mindennapos masszázsokkal őrizte meg tökéletes alakját. Gyűjtötte az ékszereket. Naponta többször is ékszert váltott: zafírt viselt a kékre festett ebédlőben és sárga gyémántot a könyvtárban, ahol egy sárga heverő volt található.
Az egykori uralkodó időről-időre hazalátogatott Angliába, ám a Buckingham palotában nem szívesen látták, így rendre a Hotel Cleridges-ben szállt meg (itt született II. Sándor szerb trónörökös). Még öccse temetésén sem engedélyezték számára, hogy a királyi palotában szálljon meg, így sértődöttségből unokahúga, II. Erzsébet koronázási ünnepségén meg sem jelent, igaz egyesek szerint meg sem hívták. Talán válaszul - mindenesetre az új királynő hamarosan megvonta nagybátyjától addigi hercegi apanázsát…
1964-ben azután harcias sajtókampány lobbant lángra a királyi ház ellen a herceggel szemben tanúsított középkorú szigor miatt, annak 28 évvel korábban elkövezett „szerelmi bűne” miatt. Még a parlamentben is élénk vita bontakozott ki az ügy kapcsán.
Amikor egy évvel később a herceg szemét egy londoni klinikán megműtötték, végre megtört a jég. A királynő meglátogatta nagybátyját annak kórházi szobájában, sőt azt is engedélyezte, hogy ez idő alatt Wallis is a szobában tartózkodhatott. A két nő most találkozott egymással először…Bár békét nem kötöttek, a feszültség némiképp csökkent.
Edward herceg bármilyen fiatalosnak is hatott, mégiscsak idős ember volt, akinek szervezetét kikezdte a bősz dohányzás és az ivással eltöltött évek…és persze modern terminológiával élve, bátran hozzátehetjük – a stresszel teli életvitel. Búcsút mondott hát a nagyvilági életmódnak, és szenvedélyes kertész vált belőle, utolsó éveit franciaországi vidéki birtokán töltötte.
1970 végén előrehaladott gégerákot állapítottak meg nála, amin már az operáció sem segíthetett. A királynő, akinek egyébként is Párizsba kellett utaznia, halála előtt még egyszer találkozott a nagybátyjával. VIII. Edward angol király 1972. májusában végül idegen földönt hunyt el, szeretett Wallisa karjaiban, akihez az utolsó szavai is szóltak: „Kedvesem…”
Azonban még az egykori uralkodó halála sem enyhítette a királyi család haragját, így szó sem lehetett állami temetésről. Egy szűk körű magánszertartást követően, a windsori kastély parkjában (!) helyezték örök nyugalomra. A herceg már 1967-ben vásárolt magának és feleségének egy sírhelyet a baltimore-i köztemetőben, ám miután a királynő megígérte neki, hogy feleségét is majd melléje temethetik, beleegyezett, hogy a királyi palota parkja legyen a végső nyugvóhelye. Wallist a temetés napján fogadták először a Buckingham palotában.
A herceg halálát követő végrendeletében Wallis minden vagyonát a Pasteur Intézetre hagyta, ami egyrészt véleményét tükrözte az angol királyi családról, másrészt hálája kifejezése is volt a francia állammal szemben, ahol soha nem kellett adót fizetniük. Halálát követően 230 ékszerét elárverezték, aminek árából négy éven át fedezni tudták a világhírű orvosi intézet kutatásait.
A windsori hercegné férje halálát követően a világtól visszavonulva élt boulogne-i villájában. Az utolsó tíz éve szó szerint szörnyen telt el: megvakult, megbénult, orrszondán keresztül táplálták, csonttá soványodott, ám csak 91 esztendősen adta meg magát a halálnak. Ezúttal a királynő betartotta ígéretét: valóban a férje mellé temették el.
1951-ben megjelent emlékirataiban Edward a következőket írta, amikor el kellett hagynia hazáját: "Néztem, miként távolodnak az angol partok, és elérzékenyültem. Nem volt könnyű feladni a trónt, ám Nagy-Britanniát feladni még nehezebbnek bizonyult. A felvonóhidakat fölhúzták mögöttem. Egyvalamiben azonban biztos voltam: az én életemben a szerelem győzedelmeskedett a politika követelményei fölött."
VIII. Edward angol király és Wallis Simpson, windsori hercegné aláírt kártyája (a szerző gyűjteményéből)
.jpg)
