Csodálatos tengerpartok

A Scala dei Turchi vakítóan fehér márgateraszai talán egyből a Törökország délkeleti részén lévő Pamukkale teraszmedencéit juttatják eszünkbe. A két formáció azonban nem kötődik egymáshoz. A szicíliai Scala dei Turchi azaz „török lépcső” onnan kapta nevét, hogy a múltban a török kalózok ide kötötték ki csónakaikat miközben rajtaütésszerűen fosztogattak a területen. A sziklafal lépcsőit a tenger szintjének csökkenése és a hullámverés alakította ki, idengenforgalmi értékét pedig káprázatosan fehér szinének köszönheti. A márga tulajdonképpen a tengerfenéken mészvázból keletkezett üledékes kőzet, ami a mozgások során a felszínre került. A kőzet a meredek sziklafal alatt a nyílt tenger irányában tovább folytatódik s ez által sekély parti részt hoz létre. A terület 2007 óta a Világörökség részét képezi és sokak szerint még a tőle sokkal ismertebb doveri fehér szikláknál is impozánsabb táj.







A Jökulsárlón-tó Európa legnagyobb összefüggő jégmezőjének, a Vatnajökullnak szomszédságában van, Izland délkeleti partján. A Breidamerkurjokull gleccser jege a síkvidékre érve nem közvetlenül a tengerbe ömlik. A jégnyelv végén azonban egy eróziós tó alakult ki, melyből egy igen rövid folyó segítségével mégis kiúszhat a nyílt vízre. A tó csak nemrégen, 1934-ben kezdett megmutatkozni, ma azonban 18 km2–nyi területet foglal el s ezzel Izland legmélyebb tava (250 m). A térség érdekessége a folyón átívelő híd, amely az autóút szerves részét képezi. Becslések szerint már a közeljövőben a folyó el fog tűnni, vagyis olyan mértékben kiszélesedik, hogy öböl fog keletkezni s ez által veszélybe kerül a közlekedés. Így az óceán vize, beáramolva a tó területére magával sodorja a jéghegyeket, ami felgyorsult tempóban fogja alakítani a partot. A táj szépségét a fekete bazalthomokon heverő kristálytiszta jégdarabok, a kék minden árnyalatát megmutató jéghegyek, a sarki fény színeinek és a napsugár palettájának játéka adja. Mindennek tükrében fotós körökben az a vélemény alakult ki, hogy itt nem lehet rossz képet készíteni. A Jökulsárlón a szigetország egyik legkedveltebb látványossága.








A Playa de Gulpiyuri egy zöldelő kantábriai mező kellős közepén található. Ez a Spanyolország északi részén, Ribadesella és Llanes települések között félúton lévő kráterszerű üreg egy szimpatikus kis strandot rejt magában hullámzó tengervízzel. Keletkezését a karszttérségnek köszönheti. Előzőleg víznyelő volt itt, ami mészkőjáratok által kapcsolatban állt a tengerrel. Miután a szikla belseje egyre inkább erodálódott, felszíne beszakadt, a Biscayai-öböl zavartalanul ki-be közlekedő vize pedig lerakta a magával sodort kvarchomokot létrehozva a mai partot. Mivel a víz a kőzet belsejében lévő járatokból érkezik a medencébe, kicsit hideg, de annak ellenére egyre többen keresik fel. A föveny körülbelül 100 m-re helyezkedik el a a nyílt tengerre néző sziklafaltól, maga a kagyló alakú strand pedig nincs szélesebb 50 m-nél.










Szintén homokos aljzatú a Virgin Gorda sziget (Karib-szigetek, Puerto Ricótól keletre) The Baths nevű strandja. Különlegessége a fövenyt beborító hatalmas kerekded alakú gránittömbök összevisszaságában van, melyek barlangokat és medencéket formálnak. A sziklák között, melyeknek átmérője elérheti a 12 m-t is, sekély víz hullámzik, mit az áttörő fénysugarak és a világos homok türkízre fest. Bár nem tudjuk pontosan a tömbök történetét, mégis feltételezni lehet, hogy a vulkanikus eredetű, kemény gránit jobban ellenállt a külső erők általi eróziónak, mint az őt befedő kőzetburok. Mivel az gyorsabban kopott egy idő után felszabadultak a gránitóriások, amiket a lepattogzás, a tengervíz szintjének apadása és a hullámverés kerekdedre csiszolt.







Míg az eddig említettek természetes módon keletkeztek, a kaliforniai Glass Beach emberi behatásnak, pontosabban emberi felelőtlenségnek köszönheti létrejöttét. A természet azonban elvégezve a munka legjavát csodálatos partszakaszt alakított ki. A történet 1906-ban kezdődött, amikor a környék nyilvános szemétlerakóvá vált. Ebből a háztartási hulladékként idejuttatott üveg lett napjainkban a part féltve őrzött kincse. A szemét több, mint 60 éven át gyülemlett, mikor 1967-ben a Vízminőségi Bizottság áthelyezte a szemétlerakót egy az óceántól távolabbi részre. A természet műve sok éves folyamatos munka után elkészült s mára a valamikori szemétlerakó helyét is kitisztították. Csupán a színes üvegdarabok, porcelánrészecskék maradtak hátra, melyekből a hullámok érdekes formájú „köveket” csiszoltak.