Egy királygyilkosság történetének dél-magyarországi vonatkozásai

A királyokat sem kíméli a sors. Társadalmi helyzetük ellenére sokan haltak közülük erőszakos halált. Így történt ez 1903-ban az Obrenović dinasztia utolsó sarjával, Sándor királlyal, és feleségével Draga Mašinnal is. Katonai puccs áldozataivá váltak. Tragédiájuk felborzolta annak idején a mai Vajdaság, azaz az akkori Magyarország déli megyéinek magyar és szerb lakosságát.


Draga Mašin, az udvarhölgyből lett szerb királynő

A népek békés egymás mellett élése történelmileg és a gyakorlatban is bizonyítható. Tájainkon is csak időnként söpörtek végig az emberi borzalmak, a háborúk és a leszámolások. A békesség időszakában a térségben élő népek, a különböző vallások hívei tudtak egymással, de főleg egymás mellett élni. Az EGYMÁS MELLETT fogalmát kifejezetten ki kell emelni, hiszen mind a mai napig mintha párhuzamosan folyna az élet az itteni közösségek között. A kultúra, a politika, a gazdaság terén is mintha két párhuzamos világ siklana el egymás mellett. A széles tömegek alig tudnak a másik nép tevékenységeiről, létkérdéseiről, többnyire a saját bajukkal vannak elfoglalva. Így volt ez több mint száz évvel korábban is, akkor, amikor a sors kettétörte az akkoriban Szerbiában uralkodó Obrenović dinasztia hatalmát. Ebben a cikkben azt szeretném bemutatni, hogy miként érintette az akkori Dél-magyarországi magyarokat és szerbeket a szerbiai királygyilkosság eseménye. Két újság, a magyar nyelvű Bácska és a szerb nyelvű Zastava korabeli lapjait böngészve figyeltem fel, hogy mennyire másként foglalkoztatta a magyarokat és a szerbeket Obrenović Sándor és Draga Mašin meggyilkolása.

A kíváncsiság az ember egyik legérdekesebb tulajdonsága. A titkok és titkos szervezetek már a gyermekkorban beindítják a képzeletét. Sokan vannak, akik fiatal korukban valamilyen saját maguk által szervezett titkos gyermeki szervezetnek a tagjai lesznek, gondoljunk itt csak a Pál utcai fiúkra. Felnőtt korban az általános politikai elégedetlenség, az emberek gazdasági helyzetének bizonytalansága sodorja odáig az embereket, hogy titkos terveket szőnek azok ellen, akiket a baj forrásának tekintenek. Vannak azonban, akiket eszmék, vagy saját fanatizmusuk űz odáig, hogy titkos szervezkedésekbe kezdjenek. A szervezkedés olyan emberek között megy végbe a legkönnyebben, akik munkájuk folytán is kénytelenek bízni a másikban: ilyen munkakörök adódnak a fegyveres szolgálatoknál, kutatólaboratóriumokban, az egyházi szervezeteknél, a pártoknál stb.

A 19. és a 20. század fordulóján Szerbiában is nagy volt az elégedetlenség, főleg belpolitikai téren. Ezen események következtében egyre több titkos szervezet alakult. Az elsők között alakult meg a Prosvjeta nevű titkos szervezet 1902-ben, mely a nagyszerb propagandát szolgálta, tagjai kémkedtek Szerbia számára, és szabadcsapatokat szerveztek. A szervezet két részre oszlott: a Prosvjetára, melynek tagjai tehetősebb, gazdagabb polgárok voltak, és a Probratimstvora, melyben szegényebb sorsú emberek tevékenykedtek. 1903-ban, a merénylet után, a szerb királyi pár meggyilkolását követően, egy új szervezet jött létre, a Slovenski Jug (Szláv Dél), mely szintén nagyszerb propagandát folytatott. Azonban e szervezetnek volt egy érdekessége is, ugyanis szembefordult a montenegrói szerbekkel, mégpedig azért, hogy Montenegrót Szerbiához csatolhassák. Bombamerényleteket is terveztek, és hajtottak végre e cél érdekében, bár sikertelenül. 1906-ban a Sokol (Sólyom) alakult meg, mely jól képzett katonákból állt és céljuk a fentiekkel azonos volt. A legjelentősebb titkos szervezet az „Ujedinjenje ili Smrt” volt (Egyesülés vagy Halál), mely a nép körében Fekete Kéz néven vált ismertté. Bár a szervezet csak 1911-ben jött létre „hivatalosan”, tagjainak a magja azon tiszti körből került ki, akik az 1903-as királygyilkosságban részt vettek vagy annak hátterében álltak. A legismertebb közülük Dragutin Dimitrijević, vagyis fedőnevén Apis volt.
Sándor király és felesége






















Nézzük meg, hogyan írtak a korabeli újságok a merényletről! A Zastava újság 38. évfolyamának 117. száma, 1903. május 30-án a következőképpen tolmácsolta a királygyilkosság szörnyűségeit. „A szerkesztőség erősen kétli ennek az esetnek a véletlenszerűségét. Nem kételkednek benne, hogy ez egy szándékos merénylet volt a királyi házaspár ellen.” A cikkben azt latolgatják, hogy miért is ölték meg őket. Arra a következtetésre jutnak, hogy a Sándor királyt a nép amúgy sem szerette, messze apja mögött maradt az uralkodásban („Kralj Aleksandar je bio velika nesreća i sramota za Srbiju“). A cikk szerzője így vélekedik a király haláláról: „Igaz, hogy egy „degenerált“ dinasztia sarja, de Szerbia akkor sem érdemli meg, hogy halála az országot is magával rántsa a mélybe. És azt sem bánjuk, hogy többé nem Aleksandar a király, de sajnáljuk azt, hogy ilyen módon hagyta el a trónt.“ Ezen megjegyzések után felveti a kérdést, hogy hogyan alakul Szerbia további sorsa. Tart attól, hogy a katonaság veszi át a hatalmat az országban, mivel ők hajtották végre a merényletet, vagy ha nem, hogy akkor ki lesz Szerbia új vezetője. A gondolatsor azzal folytatódott, hogy melyik uralkodó lenne a jobb Szerbia számára: vajon a szerb Karađorđević Péter, vagy a montenegrói Miklós fejedelem? A cikk szerzője a végén úgy összegez, hogy igazán egyik se lenne jó, mivel a nép egyikőjükkel sem szimpatizál.


A merénylet helyszíne

A Zastava újság azután még hosszú ideig, megjelenési rendszerességgel foglalkozik a témával, több cikkében is elemzi a fennálló helyzetet, kül- és belpolitikai szempontok alapján. Ezzel szemben a Bácska magyar nyelvű újság, mint megyei rangú lap nem igazán foglalkozott a királyi házaspár meggyilkolásával, és ebből kifolyólag a szomszédos Szerbia jövőjével sem. A hír csak egyszer, és inkább a szenzáció, a gyilkosság brutalitása miatt került az újságba. Később sem foglalkoztak a témával. Egyáltalán nem jelentek meg elemző cikkek arról, hogy miként fog ez hatni a szerb-magyar kapcsolatok alakulására. Íme a Bácska XXVI. évfolyamának, 44. számának a cikke, mely 1903 június 13-án jelent meg. „Rémes hír terjedt el tegnap reggel városunkban, hogy Sándor szerb királyt és feleségét, Drága királynőt a szerdáról csütörtökre virradó éjszakán a katonaság legyilkolta. A királyi tragédiáról a következőket olvastuk a fővárosi lapban: Ma éjjel Sándor szerb királyt, és feleségét Drága királynőt a katonaság legyilkolta. Karagyogyevits Pétert kikiáltották Szerbia királyának. Ezen kivül megölték Lunyeviczát, a királyné fivérét, Czinczár-Markovits tábornok hadügyminisztert, továbbá a király két hadsegédjét. A király éjfélkor éppen minisztertanácsot tartott, mikor az összeesküvők, akik katonák voltak, berontottak a palotába és végrehajtották a gyilkosságot. Lunyevicza hadnagy menekülni akart, de sorsát ő sem kerülhette el, mert egy gyilkos golyó leterítette. Az összeesküvők ezután az egész palotaőrséget legyilkolták és Karagyorgyevits Péter, az új király, bevonult Belgrádba, és átvette az uralkodást. Nyomban megalakította az új kormányt, tagjai egytől egyig a radikális part vezéremberei.“

Persze a cikk nem felel meg a teljes történelmi valóságnak, de kétségtelenül igazolja, hogy 100 évvel korábban, úgy mint manapság, mennyire felületes volt az egymás iránti érdeklődés. Tisztelet a kivételeknek, mert azért voltak akkor is, és vannak ma is olyan emberek, akik e tájon élő népek életével, létkérdéseivel, tevékenységeivel nagyon is tisztában voltak/vannak.