A történelmi kutatások alapján Új-Zéland benépesülése kelet felől történt, ahonnan az első emberek a tengeráramlások és a passzátszelek segítségével csónakokkal érkeztek. A VII-VIII. században a polinéziai szigetek felől érkező első telepesek a „moavadászok” voltak, akik néhány évszázaddal később teljesen kipusztították ezt az Új-Zélandon élt nagytestű madarat, és rablógazdálkodású „vadászatuk” folytán (az erdőket felgyújtva) mind jobban leszűkítették saját életterületüket is.
A szigetek újabb inváziójára 1350 táján került sor, amikor a Tahititől nyugatra lévő Hawaiki (Raitea) sziget lakosságának egy része idetelepült. A maori legendák egy Kupe nevű vezérről szólnak, aki elsőként pillantotta meg az északi sziget elnyúló szárazföldjét, melynek hegycsúcsai a felhőkbe vesznek. Kupe így új hazájukat elnevezte Aotearoának, ami magyarul a „hosszú fehér felhő földjét” jelenti. Az új telepesek, a maorik műveltsége ugyancsak a csiszolt kőkor szintjén állott (fémtartalmú ércek az óceániai szigeteken egyébként sem találhatók), de a moavadászok kultúrájától jóval magasabb fokon. A maorik már termelő tevékenységet is folytattak, valamint társadalmi szerveződésük is fejlettebb volt.
Amikor a híres angol felfedező, James Cook kapitány 1769-70-ben elhajózott a szigetek mellett, Új-Zéland lakosságát mintegy 100 ezerre becsülte (ma a történészek negyedmillióról beszélnek). A fehér gyarmatosítók és a maori őslakosok képviselői 1840-ben szerződést kötöttek egymással (Waitangi Egyezmény), ami alapján a maorik elismerték a brit korona fennhatóságát, a britek viszont szavatolták nekik a földhöz való történelmi jogukat. A két évvel korábban alakult Új-Zéland Társaság viszont ennek ellenére mindent megtett, hogy spekulatív módon minél több földet húzzanak ki a maorik lába alól.
A maori királyi mozgalom az 1850-es évekből ered, amikor a legtöbb maori törzsfőnök ráébredt arra, hogy ha meg akarják tartani uralmukat törzseik felett, szervezetten és egységesen kell fellépni az európaiakkal szemben. Ez az időszak a maorik számára valójában a nemzeti öntudatra ébredés korszaka volt. A létrejött királyság valójában egy laza szövetség volt a maori törzsek között. 1858- ban I. Potatau, a Waikato törzs legfőbb főnöke lett királlyá kinevezve (a valódi kulcsfigura az új kormányzat hátterében viszont Wiremu Tamahana lett, aki a történelem a későbbiekben csak mint „Királycsinálót” ismer).
I. Potatau (1858-60), az első maori király
A mozgalom központja jelenleg is a Waikato folyó térsége. Néhány törzs hivatalosan nem tartozik ugyan a mozgalomhoz, de ők is elismerik a jelenlegi maori uralkodót vezetőjüknek. A maori királyi mozgalom elismeri Új-Zéland alkotmányát, kormányát és parlamentjét, valamint a brit uralkodót, mint Új-Zéland államfőjét. A mozgalom jelenlegi fő célja a maori szellemiség és kultúra megőrzése.
A maori nyelv egy polinéz dialektus. Nagyon nehéz lefordítani és megérteni. A régi időkben nem volt írott formája. Mai írásuk az angol ábécét használja, és az angolból származnak a nyelvtani szabályok is. A maori nyelvnek kb. 7 törzsi változata van, ami alapján meg tudják különböztetni egymást, meg tudják állapítani, hogy valaki melyik törzsbe tartozik. Közös döntéssel a maori vezetők és az új-zélandi kormányzat képviselői hivatalos és iskolai nyelvnek az angolt választották, de 1984-től az általános iskolákban a maori nyelvet is oktatják. Mára a maorik már teljes jogú állampolgárai az országnak. Nagyon sok a vegyes házasság. Több maori miniszterelnöke is akadt az országnak.
Az első egységes uralkodót, a már említett Potatau Te Wherowherot (1800-1860) 1858-ban nevezték ki királlyá, amit csak hosszas rábeszélés után fogadott el. A király békeszerető és béketeremtő uralkodó volt, aki többek között a misszionáriusok működését is megengedte népe körében. Jómaga is gyakran járt templomba, habár sohasem keresztelkedett meg. Népéhez intézett beszédeiben mindig kihangsúlyozta az egység, a szeretet, a törvények tiszteletének szükségességét, és az Istenbe vetett hitet, mint a maori nép jövőjének zálogát. Az első király által emeltetett emlékmű, egy obeliszk (melyet a maorik csak mint „tűt” emlegetnek) még ma is áll. Potatau király magyarázata szerint a tű fokát jelképezi, melyen egyformán kell átbújnia a fehér, a vörös és a fekete fonálnak, mint ahogy Isten előtt is minden ember egyenlő.
Potatau királynak két fia és egy lánya volt. Utóda elsőszülött fia, Matutaera Tawhiao (1825-94) volt. Gyermekkorát apja béketörekvései hatották át, így jómaga is a békepolitika elkötelezettje volt. A telepeseknek nem volt ínyére a maorik egysége, és az őslakosok újabb területére fájt a foguk, ezért a király uralkodásának harmadik évében mondvacsinált okokra hivatkozva (szerintük a maorik Auckland megtámadására készülődtek!) megtámadták a maorikat, amivel hosszú háborúskodás vette kezdetét. A király családjával és szűkebb környezetével Te Awamutu közelében egy addig lakatlan területre vonult vissza, amit a nép máig a „király földjének” nevez. A király 17 évig volt kénytelen ebben a furcsa száműzetésben élni. A kereszténynek keresztelt király a száműzetés 11. évében áttért a Pai Marire („jó és gyengéd”) vallásra, ami máig is a maori királyi mozgalom hivatalos vallása. Mindez nem akadályozta meg abban, hogy továbbra is nagy előszeretettel tanulmányozza a Bibliát. Népéhez való visszatérését követően, 1881-ben hivatalosan is békét kötött a britekkel, majd függetlenségi kérelmet intézett a brit kormányhoz, amit persze azok elvetettek. A 190 cm magas, arcán furcsa tetoválást viselő (ami szokatlan a maori vezetők körében) király 72 éves korában, 34 évnyi uralkodás után hunyt el. Három feleségétől 3 fia és 3 lánya született.
Matutaera Tawhiao (1825-94), a második maori uralkodó
Tawhiao királyt legidősebb fia, Mahuta Tawhiao (1854-1912) követte az uralkodói székben. Természetes intelligenciája mellett is angoltudása és műveltsége eléggé hiányos volt, mert gyermekkorát a világtól elzárt száműzetésben töltötte, ahol nem igazán volt lehetőség a megfelelő szintű oktatásra. Népe körében a sötét hajú, nagybajuszú, mélyreható tekintetű és közvetlen modorú király nagyon népszerű volt. Halála után több mint egy hónapig járultak alattvalói a koporsójához, mielőtt a szent Taupiri hegyen lévő királyi temetőben eltemették volna (ezen a hegyen ölték meg a király egyik jeles ősét, Te Putu legfőbb törzsfőnököt, ami után a maori nép szentnek tartja ezt a helyet). Öt fia közül a trónt a legidősebb, Te Rata Mahuta (1880-1933) örökölte. A negyedik maori király a gyermekkorában elszenvedett reumás láz következtében fellépő szívgyengeség miatt sokat betegeskedett. Talán betegségére is visszavezethetően félénk, könnyen befolyásolható, gyenge kezű uralkodó vált belőle. Az ő uralkodása alatt nyílt meg a maori nép első parlamentje, de a beteg király már nem lehetett ott ennek megnyitóján. Ő volt az első maori vezető, aki személyesen is találkozott a brit uralkodóval.
Az ő gyászszertartása „már csak” egy hétig tartott.
Mahuta Tawhiao (1854-1912), a harmadik király
Az ötödik maori király Koroki Te Rata Mahuta Tawhiao Potatau Te Wherowhero (1909-66) volt, Te Rata király két fia közül az idősebb. Amikor apja 1933-ban meghalt, a 24 éves fiatalember nem érezte magát kellően felkészültnek az uralkodásra. Kérte a törzsi vezetőket, hogy ne nevezzék őt ki királynak, mert a maori emberek nagyon szegények voltak, és szerinte nem tudnak eltartani egy királyt. A törzsfőnökök tanácsa viszont ennek ellenére úgy döntött, hogy a Maori Királyi Mozgalomnak, illetve a királyi hagyományoknak folytatódniuk kell. A királyt végül két törzsfőnök, Pei Te Hurinui (aki mindvégig a király támasza és bizalmasa maradt) és Piri (Bill) Poutapu (aki egyúttal híres szobrász is volt, majd a király személyes titkára lett) “rábeszélték az uralkodásra”: kezdetnek kifizették helyette apja adósságait, majd neki is adtak 100 fontot (!), hogy megkezdhesse királyi feladatainak ellátását…
Te Rata Mahuta király (1880-1933), a mai uralkodó dédapja
A királyt fiatalabb korában inkább az autójavítás érdekelte, mint mondta, ha nem király lett volna belőle, akkor minden bizonnyal ezen a pályán maradt volna. Emellett jó zenész is volt (többek között egy együttesben is játszott), valamint nagyon kedvelte az olvasást és a futballt is. Kezdetben a “kényszerből lett” királyt rokonsága csak “fiúnak” szólította, de a későbbiekben az uralkodó magára talált, és kivívta magának a kellő tiszteletet. Már kezdetben határozottan elhatárolódott attól, hogy valamely politikai áramlat mellé álljon, mert szerinte a királyi családnak ki kell maradnia a napi politikából. A király kezdeti tétovaságát követően a későbbiekben rendszeresen megjelent népe hivatalos eseményein és ünnepein. Azt viszont elutasította, hogy találkozzon a brit királyi család Új-Zélandba látogató tagjaival, mert szerinte ezekre a találkozásokra a maori király birtokán kellett volna sort keríteni, és nem neki elutaznia Wellingtonba. A királyt környezete csak az utolsó percekben tudta rábeszélni, hogy 1953-ban mégis találkozzon a hivatalos látogatáson tartózkodó II. Erzsébet királynővel. Még gyermekként ismerte meg jövendő feleségét, Te Paea Raihe-t, akit 1930-ban vett feleségül. Egyetlen gyermekük, a tavaly elhunyt királynő, Piki hercegnő 1931-ben született. Később egy fiút is örökbe fogadták, Sir Robert Te Kotahi Mahuta-t (1939-2001), aki a későbbiekben történész és a kulturális élet egyik fő szervezője lett. 1989-95 között a professzor vezette azt a hivatalos maori küldöttséget, mely a kormánnyal korábban, a telepesek által kisajátított földterületek visszaszármaztatásáról tárgyalt.
Koroki király (1909-66), aki autójavító műhelyében érezte magát legjobban
Az 1950-es évek végén Koroki király egészégi állapota erősen megromlott, így rövidesen visszavonult a politikai életből, illetve a nyilvánosságtól. 1960-ban lányát, Pikit hivatalosan is beiktatták, mint örököst, aki apja halálát követően 1966-ban lépett trónra Te Arikinui Te Atairangikaahu (ur. 1966-2006) néven. Koronázására még néhány órával apja temetése előtt sor került (koronázásának napja haláláig a maorik nemzeti ünnepe volt, amit színes fesztivál keretében ünnepeltek meg). Az uralkodónő Hamiltonban járt egyházi iskolába. 1979-ben a Waikato Egyetem díszdoktorává fogadta. 1952-ben házasodott meg. Férje Whatumoana Paki, egy egyszerű maori farmer volt. Hét gyermekük született, öt lány és két fiú. Az elhunyt királynő elsőszülött lányát, Heeni Katipát szerette volna utódjának, ámde halála után az összehívott törzsfőnökök mégis az idősebb fiút, a jelenleg 52 esztendős Tuheitia Paki-t választották meg a maorik hetedik uralkodójának.
Te Atairangikaahu királynő 1966-ban került a maori trónra
Az egy éve elhunyt királynő ravasz és bölcs gondolkodása, tiszta látásmódja által rengeteget tudott tenni népe érdekében, így személye példátlan egyesítő erőt jelentett az őslakosok számára. A világ vezetői szintén megbecsülték őt, akiket rendszeresen vendégül látott, mint pl. a brit uralkodónőt, a tongai királyt, Szamoa uralkodóját, Bill Clintont, Nelson Mandelát, vagy éppen Göncz Árpád magyar államfőt. Az idős királynő hosszú évekig cukorbetegségben szenvedett, aminek szövődményeként élete utolsó évében veseelégtelenség is fellépett. Az utolsó fél évben már rendszeres művese-kezelésre (dialízis) szorult. 2006. februárjában szívinfarctus miatt került kórházba, de májusban még ilyen megrendült egészséggel sem mondta le a 40. uralkodói jubileuma kapcsán rendezett ünnepségeket. Igazán megható volt, amikor az igencsak lefogyott, hófehér hajú, megviselt arcú királynő tolószékéből felemelkedve, maradék erejét összeszedve a mikrofonhoz lépett és beszédet intézett ünneplő népéhez. Két hónappal később egy újabb szívroham végzetesnek bizonyult számára.
Te Atairangikaahu és II. Erzsébet királynők
A maori uralkodó helyzetét a maori társadalom szempontjából tudjuk csak pontosan megérteni. A maori nép még napjainkban is egy törzsi társadalom, melyet 11 törzsközösség (hapu) és 58 kisebb törzs (iwi) alkot. Minden ilyen törzs, illetve törzsszövetség élén örökletes jogú törzsfőnök áll. A maori király jogkörét II. Erzsébet brit uralkodónő ceremoniális jogköréhez hasonlíthatjuk.
Te Atairangikaahu királynő a hagyományos királyi tollpalástban
A tavaly elhunyt maori királynő nemcsak népe körében, hanem egész Új-Zélandon nagy tiszteletnek és népszerűségnek örvendett, az újságok elragadó személyiségként írnak róla. Mint egy új-zélandi újságban olvastam: “Különös tehetsége van arra, hogy nyilvános beszédei alkalmával egyidőben kritizáljon és bátorítsa a hallgatóságot”. Sokat utazott szerte az országban, rendszeresen jelen volt a maori nagygyűléseken (poukai) és kulturális rendezvényeken. Több könyvet is írt a maorik történelméről és kultúrájáról. Ezekben olvashatjuk a következőket: „A múlt szomorúságát magunk mögött kell hagyni, és nem átadni azt a jövő nemzedékének…a haladás egyetlen lehetséges útja, hogy felismerjük a múlt hibáit és egységesen haladunk előre”.
Te Arikinui Te Atairangikaahu királynő (1931-2006), minden idők legsikeresebb és legközkedveltebb maori uralkodója
Te Atairangikaahu királynő betegen, tolókocsiból is ellátta magas hivtalát
A maorik új uralkodója eddig a wellingtoni egyetemen kulturális tanácsadóként működött. Nős, a felesége Te Atawhai, akitől három gyermeke született: Whatumoana, Korotangi és Naumai. Sajnos, anyjához hasonlóan, az új király is cukorbetegségben szenved. Az őt ismerők Tuheitia királyt csendes, félszeg, alázatos embernek írják le őt, olyannak, mint az anyja volt a kezdetekben, aki remélhetőleg majd rövid idő alatt felnő a feladatához, mint az a múltban az összes maori uralkodó esetében megmutatkozott.
A királynő halálát követő ötnapos gyász multával, 2006. augusztus 21-én, az ősi hagyományoknak megfelelően Tuheitia, az új király, elődjei tollpalástjában még anyja állatbőrrel letakart koporsója mellett foglalta el a Kingitangát, az ősi motívumokkal gazdagon díszített, fából faragott királyi trónust. Az eskü alatt Tuheitia király ugyanarra a régi Bibliára hajtotta a fejét (!), amit már ez első király felszentelésekor is használtak. Az ünnepélyes beiktatásra a Turonga-ház, a hivatalos fogadások helyszínéül szolgáló rezidencia udvarán került sor, több ezer alattvaló és az új-zélandi politikai élet vezetőinek jelenlétében. A királynő ravatala előtt többek között fejet hajtott Új-Zéland főkormányzónője és a miniszterelnöknő, valamint az összes még életben lévő egykori új-zélandi állam- és kormányfő, csakúgy, mint a Dél-Csendes Óceán országainak vezetői.
Tuheitia Paki király 2006. augusztus 21-én lépett anyja örökébe
Az új király első hivatalos fellépése édesanyja temetésének levezénylése volt. A koporsót harci díszbe öltözött maori harcosok a vállukon vitték a királyi kenuig, majd a Waikato-folyón feleveztek vele a szentként tisztelt Taupiri-hegyig. Ott ismét a vállukra vették, és a felhőkbe burkolózó csúcs közelében, a többi egykori uralkodó társaságában egy névtelen sírba temették, ezzel is jelképezvén, hogy az uralkodó is csak egy a népe közül.
A maori uralkodók hivatalos rezidenciája az 1920-ban épített Turangawaewae Marae palota („egy hely, ahol meg lehet állni”), Nguruawahia városkában (a várost 1660-ban alapították, a jelentése „nyitott éléskamra”), a Waikato folyó partján található. A királynak még számos palota áll rendelkezésére, többek között a Turonga-ház, mely a hivatalos fogadások színhelye, vagy pl. a Mahinarangi-palota, ahol a királyi trónus áll, melybe – csakúgy mint a palota hatalmas ajtóiba – bele van faragva a sajátos királyi jelkép, a Te Paki o Matariki (ugyanilyen címen, a népe által prófétának is tartott második király könyvet is írt).
A Turangawaewae Marae palota, a maori uralkodók hivatalos rezidenciája 
.jpg)
