A nép uralmáról, a demokráciáról

A közvetlen demokrácia lényege, hogy az állampolgárok személyesen vesznek részt a törvényhozásban, a közügyek eldöntésében. Közvetett vagy képviseleti demokrácia esetén a nép az általa választott képviselők révén alkotja a törvényeket, gyakorolja a közhatalmat. A történelem első demokráciái (görög poliszok) közvetlen demokráciáknak tekinthetők.

Az ókor végén, a császárság intézményének a megszilárdulásával a Római Birodalomban, a hellén államberendezkedés nagy újítása, a demokrácia, hosszú időre eltűnik mint társadalomszervező forma. Újbóli kibontakozásának az első hajtásai – a népuralomnak még közel sem nevezhető, oligarchikus városi önkormányzatok képében – majd csak a középkor végén jelentkeznek. A mélyreható társadalmi változások az újkorban hívják életre azokat az alapfeltételeket, melyek lehetővé teszik a demokratikus államberendezkedés ismételt kialakulását immár a képviseleti demokrácia formájában.

Az újkort két társadalmi törekvés lassú kibontakozása vezette a középkori monarchiákat megdöntő, polgári forradalmak felé vezető kiteljesülése irányába: az elvilágiasodás, idegen szóval a szekularizáció és az ókori alapértékek újbóli fölfedezése. Az előbbi együtt járt a vallási szemléletmód és az egyház társadalmi befolyásának a háttérbe szorulásával, az utóbbi pedig a római és görög civilizációs alapértékek újragondolásával, újjáértelmezésével.

Ebben a reneszánsszal kezdődő, de csak a francia forradalom után, a modern korban kiteljesülő pezsgő szellemi környezetben vált fokozatosan európai alapértékké a tolerancia és a demokratikus gondolkodásmód.

A szekularizáció, a társadalom fokozatos eltávolodása a vallási szemléletmódtól alapvető szerepet játszott abban, hogy a tolerancia és a demokratikus berendezkedés alapértékké válhatott a nyugati kultúrkörben. A középkori látásmódtól eltávolodva az elvilágiasodó társadalomban az egyházi hovatartozás és a keresztény eszmeiség már másodlagos fontosságú kérdéssé lett, s így egyre kevésbé képezhetett akadályt az ókori szemléletmód szabad érvényesülése előtt.

A demokrácia, a népuralom utáni vágy egyike volt azon fölébresztett és európai szellemben újragondolt ókori alapértékeknek, aminek az elterjedését a mindinkább erejét vesztő, keresztényi látásmódnak érvényt szerző egyházi befolyás – amely az istentől elrendelt monarchikus berendezkedés híve volt – már nem akadályozhatott meg. A demokratikus látásmód pedig elképzelhetetlen a másik alapérték, a tolerancia nélkül.


Klérótérion, ókori sorsológép, amivel kiválasztották a legfőbb hivatalnokokat, a tanácsok, bíróságok tagjait

Ami nélkül nincs demokrácia

Az athéni közvetlen demokráciában megszülető demokratikus alapelvek egyik legfontosabbika a tolerancia volt, ami azon a gondolaton alapult, hogy minden szabad embernek joga van a saját önálló véleményéhez és boldogulásához. Nincs joga viszont a szabadelvű gondolkodás szélsőségéhez, a törvényekkel és a közösségi érdekekkel szembemenő szabadossághoz, ahhoz tehát, hogy az egyéni akaratot a közösségi akarat fölé helyezze.

A demokrácia, a népuralom a közösségi akaratot egyéni akaratok számszerűsíthető többségeként fogja föl, ha az arra jogosultak szavazásáról van szó, ha pedig a társadalmi beágyazottságból és elfogadottságból indulunk ki, akkor az ősi szokásjogon alapuló és a parlamenti határozatokkal meghozott törvényeknek való alárendelődésnek láthatjuk a demokratikus működést. Az egyénnek meg kell hajolnia a közösségi akarat előtt, amit vagy a törvény mond ki, vagy a politikai közösség cserépszavazással kinyilvánított döntéshozatala határoz meg. A közösségi akarat döntéseit a megfelelő keretek között akár erőszak alkalmazásával is érvényesítheti a demokratikus berendezkedés. Ebből is látszik, hogy az erőszak megfelelő föltételek melletti és jogos indítékokból történő alkalmazása a kormányszerv részéről a demokrácia kiinduló- és végpontjának, a toleranciának a velejárója.

A tolerancia nem a védekezésről lemondó passzív elviselése, eltűrése a velünk szemben elkövetett igazságtalanságoknak és kegyetlenségeknek. A megtámadottnak mindig joga van a védekezésre, s ez mindkét félre érvényes. Egyébiránt semmi esély a toleráns légkör kialakulására sem a társadalmon belül, sem a civilizációk között.

Az ókori Athénban megszületett közvetlen demokráciának az előbb fölvázolt alapelveire és alapértékeire, köztük a központi szerepet játszó toleranciára alapozódik a nyugati közvetett, képviseleti demokrácia. A népuralom az egyéni akaratunknak ellentmondó közösségi akarat eltűrése, elfogadása nélkül nem működhet. Mindenki megtapasztalhatta már, hogy a parlament nem minden esetben neki tetsző határozatokat hoz, mégis alá kell rendelnie magát azoknak, kivéve, ha a polgári engedetlenség mellett dönt.

A demokrácia szellemében a polgári engedetlenségnek csak abban az esetben lehet létjogosultsága, ha egy magasabb érték helyeződik szembe a törvényben vagy a szavazati döntésben megfogalmazódó közösségi akarattal.


Osztrakonok, ezekkel végezték a cserépszavazást

Jog a másként gondolkodásra

A demokrácia lényege a tolerancia, a véleménykülönbségek megtűrése, több formában is: egyrészt úgy, hogy a meghallgatva az ellenvéleményt, képesek vagyunk eltűrni, elviselni a másként gondolkodás tényét, a másik oldalról pedig úgy, hogy miután a többségi demokratikus határozat megszületett, azután alárendeljük magunkat annak a döntésnek akkor is, ha az nem tetsző számunkra. Eltűrjük, elfogadjuk például, hogy az a párt kormányozzon négy éven át, amelyet leszavazni igyekeztünk a választásokon.
A régi típusú monarchiában és a diktatúrában nincs vagy csak kevés lehetőség van az uralkodó nézettel szembeszegülő (másként) gondolkodásra, és nem a többségi demokratikus határozat dönt a dolgok menetéről, hanem a hatalmat birtokló vagy megkaparintó és szilárdan a kezében tartó kisszámú felsőbbség, aminek a rendelkezéseivel szembeszegülni gyakran halálos veszedelmet jelent. (Ez természetesen nem érvényes a mai demokratikusan működő alkotmányos monarchiákra, amelyekben az uralkodó lényegében ugyanazt a kisebb-nagyobb hatalmi jogkörökkel rendelkező, a nemzet egységét kifejező tiszteletbeli szerepkört tölti be, mint amit a köztársaságokban a köztársasági elnök.)

Exportálható-e a demokrácia?

A demokrácia, úgy ahogy ma megvalósult, nem hellén, nem is római, hanem a köztársaság eszményével elvegyített nyugati találmány, ami a hellén és a római alapokból merítve a keresztény gondolkodásmódból, annak testvériség és igazságosság eszményéből nőtt ki. Nyugat katolikus és protestáns történelmi hagyományú országaiban egyaránt jól alkalmazható, a más kultúrhagyománnyal rendelkező országokban viszont komoly nehézségekbe ütközik a meghonosítása. Néha az az érzésünk támadhat, hogy a demokráciát a többi kultúrkörben, különösképpen az iszlám országokban, mint a modern kor nyugati vívmányát, csupán Nyugat jelenlegi katonai fölénye, gazdasági sikerei és irigyelt életszínvonala tartják életben.

Itt jön a képbe a civilizációs világképek közötti átjárhatatlanság sokak által képviselt elmélete, amiből egyenesen következik, hogy nem jelentheti ugyanazt az iszlámban a demokrácia, a népuralom fogalma, mint amit Nyugaton értenek alatta, mert egészen más történelmi hagyományra, társadalmi háttérre, gondolkodásmódra, közösségi kapcsolatrendszerre kell ráépülnie ennek az állam- és társadalomszervezői berendezkedésnek ebben a kultúrkörben, mint Európában vagy Amerikában. Éppen ezért ottani megvalósulásában, de értelmezésében is jelentős különbségeknek kell megmutatkoznia.

Ebből következik, hogy egy az egyben, becsomagolt formában nem lehet exportálni a demokráciát. A helyi nyersanyagból, amit az ott élő emberek jelenítenek meg, először is társadalmi alapot kell készíteni az új életmódnak és gondolkodásnak.