Új világ született

A tengelykorszak

Egy lezáratlan, a múlt és a jövő felé egyaránt nyitott folyamat a gondolkodás története. A történelmi fordulópontok jelölik ki azokat a tájékozódási időpontokat, ahonnan kitekintésünk lehet mindkét irányba. A neolitikus forradalomtól számítva az emberiség történetének a máig legjelentősebbnek mondható fordulópontja a Kr.e. I. évezred középső harmadában zajlott le. Jaspers tengelykorszaknak nevezte el ezt a meghatározó fontosságú időszakot.¹ Tartamát Kr.e. 800 és Kr.e. 200 közé tette. Ebbe az időkeretbe bőven belefér a görög gondolkodásváltás történelmi fordulópontja is, amely a milétoszi bölcselőkkel vette kezdetét és Platónnal, valamint utódjával, Arisztotelésszel zárult le. A hindu gondolkodásváltás úgyszintén elhelyezhető ebben az időkeretben, melynek kezdete a korai Upanisadok megjelenésére tehető valamikor a Kr. e-i VIII. században, lezárulása pedig Buddha korába, akivel kapcsolatban nincs egyetértés a kutatók között, hogy valójában mikor is élt. A Kr. e-i VI. századtól a Kr. e-i IV századig bármelyik dátum szóba jöhet.

Dušan Pajin a következő pontokban összegezi azt, amit Jaspers a tengelykorszakkal kapcsolatban állít:²
• Az ember előtt tudatosodott a lét egésze, önmaga és önmaga behatároltsága úgyszintén.
• Lépés történt az univerzális irányában és a világgal kapcsolatos viszony horizontját felölelő kérdések felé.
• A mítosztól mint világ- és emberértelmező módszertől való megszabadulás.
• Megszülettek mai gondolkodásunk kategóriái.
• Új szellemi mozgalmak és intellektuális megközelítések jelentkeztek.
• Mindez a világon mindenütt hasonló szellemi környezetben megy végbe, bizonyos szintű politikai pluralizmussal rendelkező kisállamok adnak otthont a változásoknak. Ezek a kisállamok gyakran háborúznak egymással.
• Az egyéni kreativitás energiájának a megfogyatkozásával az új megfogalmazások és módszerek dogmatizáción haladnak át, s megmerevednek.

Egyetlen mondatban összegezve a következőképpen határozhatnánk meg a tengelykorszakot: hasonló társadalmi föltételek között hasonló változások a világ és az ember megítélésében, a társadalmi felépítésben valamint a gondolkodás területén, amelyek lassacskán, az idő előrehaladtával társadalmi immanenciává váltak. (Jaspers kifejezésével dogmatizálódtak.) Hamvas Béla az üdvtörténeti reformot figyelembe véve individuációnak nevezte el a tengelykorszakban végbemenő lényegi változást.³ Szerinte ebben az időszakban a közösségi üdvöt felváltja az egyéni üdvözülés lehetősége utáni kutatás. Hamvas individuáció fogalma lényegi meghatározását adja a tengelykorszaknak. Az axiális kor az én kiszakadása a naiv, gyermeki egységlátás világából. A kiszakadás természetszerűen maga után vonta az alanyinak (az ének) és a tárgyinak (a világnak) kettéválását a gondolkodási szerkezetben, s ez a hasadás új önmeghatározásra és új világkép kifejlesztésére késztette az embert. Az ebből adódó önmeghatározói és világkép-kialakító kényszerből származtak azok a korszakalkotó változások, az üdvfelfogás átalakulásától a társadalmi reformig, amelyekre Jaspers fölhívta a figyelmet.

A tengelykorszak időrendje

A tengelykorszak időhatárainak kijelölése nehézségekbe ütközik.
A változások az individuáció alanyi következményével, az én kiszakadásával magyarázhatók. A szubjektivizáció révén a kollektív üdvfogalom személyessé módosult, a mítoszi egységgondolkodás ok és célorientált (énre vonatkoztatott) racionális gondolkodássá lett, a fajinak kritikátlanul alárendelődő ténykedés átgondolt, felelős cselekvéssé változott, a kollektív egység elvére épülő társadalom az őt alkotó egyének közösségévé vált. Az első két tartalom a vallási, az utolsó kettő a társadalmi átalakulást alapozta meg.

A változások három fázisban mentek végbe. Az első lépés során az én kiszakadása tudatosult. Ez a szubjektumról és az emberről való gondolkodást indította útjára. A harmadik, befejező szakaszban az alanytól különálló, a tárgyi tudatosítása (az objektivizáció) ment végbe. A középső fázisban, az első lépés folytatásaként, az alanyi szembesült a tárgyival, ezt a szakaszt ezért a benső és a külső konfliktus egyaránt jellemezte. Az első szakaszban a külső ellentéte, a harmadikban a benső konfliktusa volt a meghatározó veszélyforrás. A lényegi változásra mindig a második szakaszban kerül sor. Előtte történik a megalapozás, utána a rögzülés. A változás második szakasza a voltaképpeni tengelykorszak.

Alant a vallási átalakulások időrendje látható:

Kr.e. XV. századtól a Kr.e. X. századig	A mitikus és a racionális látásmód elválása, új istenkép kialakulása. Az új elszigetelődő küzdelme.
Kr.e. X. századtól a Kr.e. VIII. századig	Az új vallásos forma és üdvtan körvonalazódása.
Kr.e. VIII. századtól a Kr.e. III. századig	Az új racionális vallásosság megszilárdulása, a régi forma elvetése. Harc a konvencionális vallásosság ellen.

A társadalmi változások területén a következő időrend állítható fel:

Kr.e. XI. századtól Kr.e. a VII: századig	Új államok létrejötte a régi birodalmak fölbomlása. Kisállamok kora.
Kr.e. VII. századtól Kr.e. V. századig	Az új állammodell körvonalazódása. Az államok egyeduralmi törekvése a kultúrkörön belül.
Kr.e. V. századtól Kr.e. I. századig	Az új állammodell kiterjesztése, harc a régi konvenciók ellen. A kultúrkört egyesítő nagy monarchia létrejötte.

A fönt ismertetett két időrend bármelyik kultúrkörre alkalmazható. A hinduk esetében a XV-től a X. századig húzódó időszak a Védák kialakulásának a korszaka. A X-től a VIII. századig terjedő (voltaképpeni tengely)korszak a brahmanák létrejöttének az ideje. A VIII-tól a III. századig az új vallási tanok megfogalmazása és rögzítése történik. Ekkor jöttek létre a nastika tanok, a dzsainizmus és a buddhizmus, s ekkor fogalmazódtak meg az Upanisadok alaptanításai. A későbbiekben ezek az üdvtanok társadalmi immanenciává váltak, vagy ahogyan Jaspers mondaná, dogmatizálódtak, „teológiává” merevültek.

A görög vallások kialakulásánál is alkalmazható ugyanez az időrend. A XV.-től a X. századig terjedő időszakra tehető az új, antropomorfizálódott vallás kialakulása. (A lineáris B írás tanúsága alapján a görög istenek többségének a mükénéi vallás időszakába nyúlik vissza a története.) A X. századtól a VIII. századig terjedő axiális korban fogalmazódott meg az úgynevezett homéroszi vallás. Végül pedig a VIII. századtól a III. századig véglegesült az új vallási forma.

A meghatározó társadalmi változások is háromlépcsős időkeretben zajlottak le. A XI. századtól a VII. századig tartott az árják keleti terjeszkedése, benyomulása a Gangesz völgyébe. Ekkor alakultak ki az első kisállamok. Az indiai szubkontinensen újból létrejött az urbánus civilizáció. (Ez egyben a háborúzó indiai kisállamok időszaka volt.) A Mahabharáta valószínűleg a kor egy nagy háborúja emlékét őrzi.⁴ A VII. századtól az V. századik terjedő átmeneti időszakban jelentkeznek az egyeduralmi törekvések. Magadha vezető szerepre tör, legnagyobb ellenfele Kósala. A nemesi köztársaságok e harcban életképtelennek bizonyulnak, s letűnnek a porondról. Körvonalazódik az új monarchikus, nagykirályi államforma. A harmadik szakaszban, az V. századtól az I. századig, a Maurják megalapítják az első, egész kultúrkört egyesítő nagymonarchiát. Ennek hatására társadalmi immanenciává lesz a nagykirályi (maharadzsai) államforma. Indiában, talán a hindu attitűd függetlenedési vágya miatt, a nagykirályság csak kivételes esetekben bírt tényleges hatalommal az egész kultúrkör fölött – nem úgy, mint például a kínai kultúrkörben –, általánosan elfogadott állammodellként azonban tartós minta maradt.

Hellaszra is érvényes ez az időbeosztás. A XI. századtól a VII. századig szilárdul meg a dór bevándorlás nyomán kialakult új hatalmi rend. Az átmeneti korszakban, a VII.-től az V. századig körvonalazódik a két új politikai modell, az athéni demokratikus és a spártai oligarchikus államforma. Athén és Spárta egyeduralomért folytatott harca az államformák harca is egyúttal. A belháborúból Spárta kerül ki győztesen, Théba ellenében azonban hamarosan Spárta is elbukik. Végül a makedón királyság egyesíti Hellászt a maga nagymonarchiájában, amelynek fennhatóságát Nagy Sándor kiterjesztette messze Keletre. A diadokhoszok hellén államalakulataiban válik végül is társadalmi immanenciává az új görög társadalmi modell.

---

1. Karl Jaspers: Bevezetés a filozófiába. Európa Könyvkiadó Bp., 1996. 109-123.
2. Dušan Pajin: Vrednost neopipljivog. Dečje Novine, 1990. 135-136.
3. Hamvas Béla: Az öt géniusz, A bor filozófiája. Életünk könyvek, 59-61.
4. Sarvepalli Radhakrishnan: Indijska filozofija I. Nolit, Beograd, 1964. 165.