A parányi élősködő a testhosszánál 200-szor nagyobb távot képes áthidalni, a sebessége pedig eléri a másodpercenkénti 1,9 métert. Henry Bennet-Clark brit zoológus még 1967-ben jött rá arra, hogy a bolhák a "katapultáláshoz" szükséges energiát egy egyedülállóan rugalmas fehérjemolekulának, a rezilinnek köszönheti, mintha egy összenyomott "rugó" működne a rovarok testében.
A kutatók egyetértettek abban, hogy inkább e "rugó", mintsem a miniatűr izmok, röpíti a bolhákat a magasba. Ugyanakkor a tudósok véleménye megoszlott az ugrások mechanizmusát illetően - míg az egyik tábor szerint a rovar "térdelő" állásból rugaszkodott neki, a másik úgy vélte, hogy a "rugó" a hátsó végtagok ízületein keresztül érvényesítette hatását.
Malcolm Burrows, a Cambridge-i Egyetem professzora, valamint Gregory Sutton, a zoológiai tanszék kutatója a sünbolhát (Archaeopsylla erinacei) "vette górcső alá".
A tudósok, akik gyors kamerával filmezték a bolhákat, a legnehezebb feladatnak azt találták, hogy a megfelelő pillanatban késztessék a rovarokat ugrásra. Némi kísérletezgetés után azonban rájöttek, hogy a rovarok sötétben mozdulatlanok, s csupán akkor lendülnek mozgásba, ha rájuk vetül a fény, így miután beállították a sötétben a kamerát, megvilágították a rovart, s lencsevégre kapták az élősködő ugrását.
A brit zoológusoknak sikerült felvenni 10 felnőtt egyed 51 ugrását. Az esetek 90 százalékában a rovarok hátsó végtagjainak mind a "lábfeje", mind a "térde" érintkezett a "talajjal", mielőtt nekirugaszkodtak és a magasba emelkedtek volna. Az ugrások tíz százalékában csupán a "lábfejből" indították az ugrást.
A kutatók a látottak alapján azon törték a fejüket, hogy ténylegesen szükséges-e a térd bekapcsolása, vagy a bolhák kétféle "ugrómechanizmust" fejlesztettek ki evolúciójuk során? A felvételek elemzése során a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a rovarok a levegőbe emelkedés során is gyorsultak, még akkor is, ha a térdeik segítsége nélkül rugaszkodtak neki.
A rovarok végtagjait az elektronmikroszkóp alatt vizsgálva kiderült, hogy a bolhák "sípcsontja" és "lábfeje" kapaszkodókarmokkal van ellátva. A "térdük" felülete viszont tökéletesen sima, vagyis nem képes kellőképp "rögzülni", hogy megfelelő legyen a start.
Matematikai modellezés segítségével a brit zoológusok kiszámították a bolhaugrások röppályáját, s azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy a rovarok torában lévő "rugó" energiáját az "emeltyűként" funkcionáló végtagjaikon keresztül hasznosítják, a "lábfejükkel" ellökve magukat a talajtól.
.jpg)
