II. András keresztes hadjáratának következményei

II. András magyar király úgy vonult a Szentföldre, hogy egy politikailag bizonytalan hátországot hagyott maga mögött. Ennek előzménye jóval a hadjárat előtti időkre tehető, pontosan három évvel a trónra lépése utánra. 1208-ban a Novae Institutiones, azaz az új intézkedésnek nevezett gazdasági átszerveződés keretei között a király egész vármegyéket kezdett el eladományozni. „A királyi felség bőkezűségét semmi sem szoríthatja határok közé, és az uralkodó számára az adományozás legjobb mértéke a mértéktelenség”- ez volt új politikájának egyik alapelve. András tudatosan tért át az új pénzügyi politikára: tette ezt abban a hiszemben, hogy lemondhat a dominiális (földesúri) jövedelmekről, mert úgy vélte, elégséges pénzforrást jelent számára az, hogy kiépíti a regále (királyi) jövedelmek, bevételek új rendszerét. Ennek megfelelően András több vármegyét, valamint hatalmas mennyiségű királyi birtokot adományozott el. Ezzel a tettével felgyorsította a társadalmon belüli hatalmi differenciálódást, megosztottságot. Fokozatosan kialakult egy szűk, de nagyon gazdag, és erős politikai hatalommal rendelkező réteg. A mértéktelen birtokadományozás azzal a következménnyel járt, hogy a királyi adók a földek új tulajdonosait illették meg, és kialakult a királlyal egyenrangú főúri csoport. Így került sor arra, hogy a mellőzött és hatalmukban megcsorbítottak összeesküvést szőttek, és a király távollétét kihasználva 1213. szeptember 23-án a pilisi erdőben meggyilkolták Gertrúd királynét, mert úgy gondolták, hogy a királyné és rokonai túlzottan befolyásolják a királyt, annak új politikáját, mértéktelen birtokadományozásait.

Már a szentföldi hadjárat előkészületei előtt kiderült, azaz 1217-re bebizonyosodott, hogy az új intézkedések, Novae Institutiones nem hozták meg a hozzájuk fűzött reményeket. II. András királynak be kellett látnia, hogy vissza kell térnie a dominiális jövedelmekből származó kormányzás visszaállítására, ezért a keresztes hadjárat alatti távollétét ennek az ügynek a megoldására is megpróbálta kihasználni. Szentföldi tartózkodása idejére többek között János esztergomi érseket is megbízta az ország kormányzásával, mert tudta, hogy ő a régi rend visszaállításának híve. Tette ezt abban a hiszemben, hogy hazatéréséig majd valahogy rendeződni fognak a viszonyok. Ennek tudatában elvonult a keresztes hadjáratra, s így próbált a király egyszerre két pecsenyét is sütni. Arra számított, ha az új kormányzónak a távollétében sikerül letörni az addig megerősödő újgazdagok ellenállását, akkor nyert ügye lesz a visszatérést követően a régi rend visszaállítása tekintetében, ha viszont János esztergomi érsek intézkedései nem válnak be, akkor a belpolitikai viszonyok elmérgesedésére hivatkozva abba tudja majd hagyni a keresztes hadjáratot, mert a hadjárat feneketlen kiadásokkal járt, és András király pénzügyileg nem állt éppen a legjobban. A fenn említett két elképzelésből az utóbbi számítás vált be, ugyanis a király távollétében az esztergomi érseket megfosztották jövedelmétől és száműzték Magyarországról, majd e belpolitikai zűrzavarra hivatkozva hagyta ott viszonylag gyorsan az V. keresztes hadjáratot. Később András király ezt írta a pápának a Szentföldről való visszatérése után „nem Magyarországot, hanem egy elgyötört, feldúlt és minden kincstári jövedelmétől kifosztott (országot) találtunk, úgy, hogy sem adósságunkat, amelybe zarándoklatunk kevert bennünket, sem országunkat előbbi állapotába visszaállítani még tizenöt esztendő alatt sem tudjuk”. Hogy a fenn említett idézet nem csupán kifogás volt, hanem a valódi valóság, azt az 1222-ben kikényszerített Aranybulla is igazolja.

Ilyen bizonytalan gazdaságpolitikai háttéri viszonyok közepette indultak el a magyarok a keresztes hadjáratra. A hadjáratban résztvevőknek a hit védelme helyett többnyire a vagyoni gyarapodás lehetősége lebeghetett a szemük előtt. Az 1217 késő ősze és 1218 januárja közötti hadjárat azonban jelentősebb hadi sikerek nélkül zárult, így vagyoni gyarapodást nem hozott. A három hónapig tartó hadjárat, majd az azt követő szárazföldi visszaút viszont több rövidebb és hosszabb távú következménnyel járt.

Először: a magyarok a szentföldi útjuk során megismerkedhettek a keleten már igen fejlett várrendszer fontosságával. Ennek magyarországi kiépítésére két évtizeddel később, a tatárjárás után kerül sor. Másodszor: a magyarok megfigyelhették az új harcászati megoldásokat, azaz a gyalogosok és a lovasság együttműködését, valamint felfigyeltek a számszeríjászok jelentőségére is. Harmadszor: a király és kísérete jelentős ereklyegyűjteménnyel tért haza, pl. antiohiai Szent Margit koponyája. Negyedszer: a keresztes államok jogi berendezése hatással volt az Aranybulla meghozatalában és kikényszerítésében is. Ötödször: II. András magyar király a hazatérő útján jelentős diplomáciai szövetségeket kötött, azaz több gyermekét is eljegyeztette: András herceget Leó örmény király lányával (ez később felbontatott), Béla herceget, a trónörököst, Theodorosz Laszkarisz niceai görög császár lányával, és a saját lányát, Máriát a bolgár Aszen Iván cárral jegyeztette el.

A fenn ismertetett közvetlen következmények mellett volt egy későbbi közvetett következménye is a szentföldi hadjáratnak. II. Andrást a későbbi korokban jeruzsálemi királyként kezdték emlegetni. A jó hangzáson kívül ennek semmi alapja nem volt. A V. keresztes hadjárat témájánál maradva mindenképpen megállapítható, hogy a magyar történelem mind a mai napig eléggé marginálisan kezeli ezt az eseményt, és hogy e téma a jelenleginél sokkal alaposabb figyelmet érdemelne.


Az Aranybulla 1222-ből


Antiochiai Szent Margit

A pecsét két oldala