A magyarok déli érdekövezete az államalapítás előtt a X. században

A IX.-X. században a bizánci térítés nyomán megindult a balkáni térség és a Kárpát-medence déli peremének kereszténnyé válása. Ennek előfeltétele a feudális viszonyok fokozatos megjelenése volt e térségben, és e viszonyok a kereszténység felvételével tovább mélyültek. Ezek hatására erősödött meg az itt élő délszlávok körében az állam kiépítésének vagy megerősítésének, majd hatalomra kerülő fejedelmeik fejében az újabb területek hódításának gondolata.

A X. század első felében, a magyarok pannóniai megjelenésével, megindult a hatalmi átrendeződés Délkelet-Európában. Az átmenetileg meggyengült Bizánc szerepét a délszláv népek igyekeztek átvenni. A bolgár Szimeonnak sikerült magát császárrá is kikiáltania, de halálával 927-ben a birodalma hanyatlásnak indult. A szerbek két központból igyekeztek megteremteni és megerősíteni államiságukat. Ezek a központok Raška és Duklja (Zeta) voltak. A belső és külső (Bizánc, a bolgárok, a magyarok elleni) harcok ellenére a két államalakulat egy ideig egymástól függetlenül, egymással párhuzamosan, illetve egymással rivalizálva fejlődik. A szerbek Bizánchoz való kapcsolata azok uralkodóitól függött, de amíg Duklja nem került a magyarok érdekövezetébe a déli kalandozások során, annál inkább morzsolódott Raška. Anonymus a Gesta Hungarorumban a honfoglalás koráról, a déli érdekövezetről eképpen ír: „Másnap pedig Bolgárország vezére különféle ajándékokkal elküldte követeit Lélhez, Bulcsúhoz meg Botondhoz s könyörgött nekik, hogy álljanak rá a békére. Azonfelül azt is megüzente, hogy nem fogja pártját nagybátyjának, Salán vezérnek, hanem meghódolva híven szolgál majd Árpád vezérnek, és évi adót is fizet neki. Azok pedig ráállva a békére és a vezér fiát zálogul elfogadva, Bolgárország sok javával eltávoztak, a vezért pedig bántatlanul hagyták. Azután útjukat folytatva a Vaszil-kapuig mentek: majd innen továbbindulva Rácföldet hódították meg, s annak foglyul ejtett vezérét soká vasra verve tartották. Erről a helyről felkerekedve egészen a tengerig jutottak, s annak a hazának minden nemzetét erőszakkal és szépszerével a magyarok vezérének, Árpádnak az uralma alá hajtották. Spalato városát szintén elfoglalták, sőt egész Horvátországot meghódították. A nemesek fiait kezesül összeszedve vonultak innen el, és visszatértek Magyarországra Árpád vezérhez. Háborúikat és egyes hőstetteiket, ha e lap írott betűinek nem akarjátok elhinni, higgyétek el a regösök csacsogó énekeinek meg a parasztok hamis meséinek, akik a magyarok vitézi tetteit és háborúit mindmáig nem hagyják feledésbe menni. Azonban némelyek azt mondják, hogy egészen Konstantinápolyig mentek ők, sőt Konstantinápoly aranykapuját is bevágta Botond a bárdjával. Mégis én, mivel ezt a históriaíróknak egyetlen könyvében sem találtam, hanem csupán a parasztok hamis meséiből hallottam, azért jelen művembe nem akartam beleírni.” Névtelen kancellárunk a magyarok cselekedetéről szóló idézete azt a politikai irányvonalat mutatja, amit a magyarok egészen a X. század hetvenes éveiig követtek a tőlük délre fekvő területek felé.

Tudjuk, hogy a kalandozások idején még nem beszélhetünk központosított hatalomról a magyaroknál, de az augsburgi vereséget követően már a magyarok körében is mind hangsúlyosabbá vált az egységes állam kiépítésének felvetése. Források híján Fajsz és Taksony ilyen irányú tevékenységéről nem lehet tudni, az viszont kétségtelen, hogy fejedelemségük alatt a déli irányú kalandozások folytatódtak. Az I. Romanosz, majd Bíborbanszületett Konstantin idején végrehajtott és lejegyzett magyar támadások felemás sikerekkel végződtek a X. század közepén. Časlav raškai szerb fejedelem bizánci vazallusként 950 körül a magyarok elleni harcokban veszítette el életét. A magyarok 959-ben Konstantinápolyig törtek előre, de már 961-ben vereséget szenvednek a bizánciaktól Thrákiában. A délen is elmaradó sikerek, és az erősödő déli szomszéd, Bizánc, az új magyar fejedelmet, Gézát már más politikai lépésekre sarkallta. A balkáni délszláv népekhez hasonlóan ő is már a kereszténység felvételében és az egységes állam megteremtésében látta a magyarság megmaradásának útját.

Géza fejedelem (949 körül – 997. február 1.)

























Anonymus: Gesta Hungarorum































Anonymus szobor a budapesti Városligetben