Lemuria

Egy újságíró, kinézve az oregoni Portland felé tartó éjszakai vonat kocsijából, szokatlan, piros és zöld fényekre lett figyelmes a kaliforniai Shasta-hegyen. Megkérdezte a kalauzt, aki azt válaszolta, hogy "a lemuriaiak szertartásának fényei"-t látta.

Így született meg Edward Lanser cikke, mely a Los Angeles Time Starban jelent meg 1932. május 22-én. Egy újabb sztori reményében Lanser a Shasta-hegyhez utazott, ahol Weed városkában találkozott másokkal is, akik szintén látták a fényeket. Meséltek neki a hegyoldalban rejtõzködõ "titokzatos falu"-ról, ahol még senki nem járt, s így senki nem hozott róla beszámolót. Korábban egy "kiváló tudós", Edgar Lucin Larkin professzor figyelte a falut egy nagy látcsõvel.



A lemuriaiak "magas, nemes arcú, rövidre nyírt hajú férfiak. Mezítláb járnak, s makulátlan fehér ruhát viselnek." A fények kísérte szertartást elpusztult földjük, Lemuria emlékére tartják. Több ezer éve észrevétlenül élnek Észak-Amerikában "a tibeti mesterek titkos erejének" felhasználásával, amely képessé tette õket arra, hogy beleolvadjanak környezetükbe, s láthatatlanná váljanak, amikor csak akarják. Falujukat láthatatlan fal védi a külvilágból érkezõ betolakodóktól…

Valaki a bolondját járatta Lancerrel? Vagy ez az egész história az õ agyszüleménye? A késõbbi kutatások nyomát sem lelték a lemuriaiaknak a Shasta-hegyen, Larkin professzor pedig valójában egy okkultista, akinek Lowe-hegyi "obszervatóriuma" turistacsalogató volt. 1924-ben meghalt, így nem cáfolhatta Lanser kijelentéseit. Lanser Shasta-hegyi kolóniáját kétségtelenül a "tibeti filosz", alias Frederick Spencer Oliver 1894-ben publikált Két bolygó lakója című okkultista regénye ihlette. A regényben a Shasta-hegy bölcsek menedékhelye, melyet az õsi tudás megõrzésére hoztak létre.



Lemuria eredete

Charles Darwin A fajok eredete című, 1859-ben megjelent munkája zavarba hozta a tudósokat. Ha az egy helyen élõ hasonló fajok közös õstõl származnak, akkor miként értelmezzék az olyan teremtményeket, mint pl. a lemur (maki), mely fõleg Madagaszkár szigetén él kis számban a közeli Afrikában, ezenkívül azonban Indiában és a Maláj-félszigeten is megtalálható? Más állat és növényfajok esetében ugyancsak felmerül ez a kérdés. Hogyan jutottak át az Indiai óceánon?

A kézenfekvõ válasz, egy földhídon át. A vitához a geológusok is hozzátették a maguk érveit, rámutatva egyes közép-indiai, valamint dél-afrikai sziklák és kövületek közti hasonlóságra, és megszületett az Afrikát Indiával összekötõ, a lemurok származási helyének tartott új kontinens, mely Philip Sclater angol zoológus javaslatára a Lemuria nevet kapta…

Darwin evolúciós elmélete szerint az ember a majomtól származik, a rokonság bizonyítékaként azonban semmilyen lelet nem került elõ.

Ernst Haeckel német természettudós az emberiség lehetséges bölcsõjét látta Lemuriában, de az elmélet alátámasztását szolgáló kövületek a kontinenssel együtt a tengerbe vesztek.

A mai tudományos világnak nincs szüksége Lemuriára, amióta más elméletek, így a kontinensvándorlás, elfogadottak a lemurok különbözõ helyeken való megjelenésére, valamint az afrikai és indiai geológiai hasonlóságok magyarázatára. Még ha létezett is Lemuria, évmilliókkal az elsõ emberfajok megjelenése elõtt elsüllyedt. Mindazonáltal a gondolat, hogy egy eltűnt kontinens volt az emberiség bölcsõjének egy lehetséges helye, sok okkultista számára ellenállhatatlan volt, világegyetemükben Lemuria Atlantisz mellett foglal helyet…



Mit is jelentett Lemuria az okkultisták számára?

Madame Blavatskyt (1831-91), a teozófia megteremtõjét vagy nagy misztikusnak, vagy üldözni való sarlatánnak tekintik. De hogy rendkívüli képzelõerõvel bírt, azt senki nem tagadhatja. Mozgalmas élete során, többek között volt cirkuszi rodeós és spiritiszta médium, a nyugati mágiából és a keleti filozófiából jelentõs tudásra tett szert. Õ is örömmel foglalkozott a Lemuria teóriával.

Állítása szerint az okkult bölcsesség után kutatva beutazta a világot, s meg is találta azt Tibetben, a "Mahatmák" lábánál, akik okkult erõk sugaraival irányítják a világot. A titkos tan című mesterművének nehezen érthetõ, egyesek szerint zavaros, szövegei állítólag a Dzyak könyvébõl, egy õsi, atlantiszi írásból származnak, amelyet a "mahatmák" transzban mutattak meg neki…

A titkos tan kinyilatkoztatása szerint az ember hét törzsfajon keresztül fejlõdött ki, melyek közül a harmadik a lemuriaiak faja volt. Ezek az õsi lények a déli félteke jelentõs részét elfoglaló kontinensen éltek. Óriási, majomszerű teremtmények voltak. Némelyiknek négy karja volt, míg másoknak egy harmadik szeme hátul a fején. Nem beszéltek, hanem telepátia révén érintkeztek, s noha tulajdonképpen agyuk nem volt, akaratukkal a szó szoros értelmében hegyeket tudtak elmozdítani. Végül Lemuria szétesett, a helyére Atlantisz lépett, majd a mai formájában létezõ világ. Az okkultisták szerint a lemuriaiak leszármazottai ma is élnek, õk az ausztrál bennszülöttek, a hottentották és a pápuák.

Blavatsky halála után teozófusok egész sora foglalkozott Lemuriával. Atlantisz és az elsüllyedt Lemuria című művében William Scott Elliott már azt mondja, hogy a lemuriaiak csaknem 4,5 m magas, barna bõrű lények voltak. Lapos, homlok nélküli arc, elõreugró áll jellemezte õket. Feltűnõen távol ülõ szemükkel a madarakhoz hasonlóan oldalra is láttak. A legkülönösebb a hosszan hátra nyúló sarkuk volt, melynek segítségével hátrafelé ugyanolyan könnyen jártak, mint elõre…

A lemuriaiak valamikor tojásrakó hermafroditák voltak, végül azonban az emberhez hasonló módon szaporodtak. Amikor állatokkal keveredtek, s megszülték a majmokat, a természetfeletti lények, akik addig támogatták õket, megtagadták tõlük a további segítséget. A Vénuszról érkezett "Lángok ura" megfosztotta a lemuriaiakat a halhatatlanságtól és az újjászületéstõl, és éppen amikor emberré váltak, Lemuria a tenger mélyére süllyedt…

Nem meglepõ, hogy ezek az elképzelések bekerültek Edgar Rice Burroughs Marsbéli krónikák című könyvébe. Idõközben más okkultisták Lemuriát áthelyezték a Csendes-óceánba, ahol az amerikai James Churchward Mu nevet viselõ elsüllyedt kontinensével együtt egyféle magyarázattal szolgálnak a Húsvét-sziget szobrainak készítésére, valamint a Karolina-szigetek romvárosára, Nan Madolra. Ezek azonban távoli, nehezen elérhetõ helyek, így a Shasta hegy marad a legcsábítóbb helyszín a Lemuriát kutatók számára...