Amikor az első emberek a Bering-szoroson keresztül, a legutolsó jégkorszak idején, kb. 8000 évvel ezelőtt Ázsiából Alaszkába átvándoroltak, már kutyák társaságában tették meg ezt a nem éppen rövid távolságot. Ezeket a kutyákat feltehetően még néhány száz évvel korábban, valahol a délkelet-ázsiai földrészen domesztikálták. Ezekből a páriakutyák által kísért, nomád életmódot élő, vadászó bevándorlókból fejlődtek ki később a különböző észak-amerikai indián törzsek, amelyek a földrész őslakosságát jelentették.
A carolina dog származása
Az indiánok barlangrajzai, valamint a Kolumbuszt követő első európai művészeknek az indiánokat megörökítő rajzai olyan kinézetű kutyák társaságában örökítették meg az őslakókat, amelyek nagyon hasonlítanak a mai carolina dogra. Szintén bizonyító erejűek azok a modern tudományos vizsgálati módszerekkel megállapított tények, melyek szerint a carolina dog csontozatának a szerkezete teljesen megegyezik azokkal a több mint ezer éves kutyacsontvázakkal, amelyeket az indiánok temetkezési helyein találtak a régészek.
Az indiánok majdnem teljes kipusztítása során kutyáik egy része az észak-carolinai szavannavidéken talált menedéket. Ezen az emberek által szinte mai napig járhatatlan területen, mint vadkutyák, mindenféle emberi beavatkozás nélkül, egyéb, háziasított kutyafajtákkal való párzási lehetőség nélkül, különböző nagyságú falkákban éltek több mint száz évig, egészen a múlt század '70-es éveiig. Ebben az időszakban fedezte föl ezeket a falkákat Dr. I. Lehr Brisbin biológiaprofesszor, a Georgia State University tudományos munkatársa, a Savannah River Ökológiai Laboratórium vezetője. Az általa nyilvánosságra hozott dokumentumokon keresztül ismerte meg a nyilvánosság ezt az észak-amerikai páriakutya-fajtát, mely hosszú időn keresztül a természetes kiválasztódás alapján szaporodva maradt fönn. Ezért ma azon kevés kutyafajták közé tartozik, amelyik semmiféle olyan örökölhető betegséget nem hordoz a génjeiben, amelyet a többi kutyafajták az emberi közreműködéssel végzett tenyésztés miatt nagy mértékben magukban hordoznak. Azt be kell látni minden kutyakedvelőnek, hogy a csípődiszpláziában, különböző látási, légzési, mozgásszervi problémákban szenvedő kutyák utódgenerációi nem sokáig élnének a vadon természetes törvényei között.
A carolina dog kinézete és karaktere
Ahogy ezek a kutyák kinéznek, azt nem az ember találta ki, és még csak nem is befolyásolta: a szelekciót a természet végezte. Ezért nem csoda, hogy a carolina dog nagyon hasonlít a hozzá legközelebbi származási kapcsolatban lévő Ausztráliai dingóhoz. Közepes testméretű, könnyed felépítésű, mindenféle erős testi kiszögeléstől mentes kutya. Átlagos marmagassága 55-65 cm, testsúlya 13-18 kg közötti. A hegyes orrban végződő, ék alakú fejforma nagyon határozott és jellegzetes kutyaarcot kölcsönöz ennek az állatnak, egyben nagyfokú hasonlóságra enged következtetni a farkassal vagy akár a rókával is. A fülei feltűnően nagyok, és rendkívül jól mozgathatók. Amikor nagy figyelemre van szüksége, akkor úgy működteti, mint két modern szatellitantennát, de szükség esetén a nyakára is tudja hajtani, lapítani őket.
Szintén jellemzője a hosszú, dús szőrzetű farok, amelyet jó kommunikációs eszközként tud használni. Rövid, de nagyon tömör szőrzete van, amely nagyon finom tapintású, és szinte öntisztulást mutató tulajdonságú. A szőrzet színe a világos homokszíntől a sárgás-vöröses barnáig terjed, de jelenleg léteznek fekete rajzos példányok is. Sok esetben a világos, majdnem fehér foltok az ajkon, nyakon, mellkason megerősítik a farkasszerű kinézetet.
Annak ellenére, hogy a carolina dog jelenleg élő állományát kivétel nélkül a vadonból visszamentett kutyák leszármazottai jelentik, rendkívüli alkalmazkodóképességgel rendelkező állatok. A fajta jelenlegi tulajdonosainak egyöntetű véleménye, hogy a kölykök nevelése nagyon nagy mértékben befolyásolja a későbbi karakterüket, jellemüket. A megfelelő, jól ütemezett szocializációval nagyon szeretetreméltó, ragaszkodó és kedves kutyákká válnak. A gyerekeket szeretik, és az első pillanattól kezdve az ember/kutyaközös falka teljesértékű tagjainak fogadják el. A környezeti ingerekre érzékenyek, de hamar megszokják, és bizalommal fogadják azokat. Idegenekkel szemben vagy idegen környezetben szkeptikusak, bizalmatlanságot mutatnak, nem közelednek barátsággal, minden szeretetüket és vonzalmukat a saját emberi társaik számára tartalékolják.
A kemény, de logikátlan nevelés és oktatás nem hoz ennél a kutyánál jelentős eredményt, a következetességgel azonban csodákat lehet nála elérni. Alapjában rendkívül tanulékony és okos, tehetségét különösen a mai kutyás sportok területén lehet nagymértekben és sokoldalúan kihasználni. Mint általában a páriakutya-származású fajták, úgy a carolina dog is különleges, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot tud kialakítani az emberrel, amely jóval több tud lenni, mint az állat és ember közötti szimbiózis egy formája. A carolina dog igazi "outdoor" (kültéri) kutya, az egész napi bezártság, emeleti lakás vagy a szuk garzon nem jelent számára megfelelő életteret.
A carolina dog jövője
Jelenleg Észak-Amerikában ebből a kutyafajtából egyaránt létezik a vadonban, illetve emberekkel közös élettérben élő populáció is. A vadon élő populációt, hasonlóan a többi vadonélő állatfajhoz, emberi odafigyelés és védelem nélkül könnyen a kipusztulás veszélyeztetheti. Ennek az egyik oka, hogy az észak-carolinai szavanna területe egyre csökken, és az ott élő állatfajok számára egyre kevesebb a természetes élettér. A máik veszélyt az jelenti számukra, hogy az ugyanezen a területen élő kojotpopuláció nagy konkurrenciát jelent, és fokozatosan kiszorítja őket az élettérből.
Ezeknek a tényeknek a tudatában lelkes és szakértő kutyabarátok, biológusok segítségével egy tenyésztői programot dolgoztak ki, amelynek elsődleges célja, hogy sikerüljön biztosítani ennek a legősibb észak-amerikai kutyafajtának a jövőjét.
.jpg)
