Azawakh

Az orientális agarakhoz tartozó azawakh az afrikai Sahel régióból származik, a Niger völgyének középső területeiről. Itt található a névadó Azawakh-völgy is. A fajta szülőhazája körülbelül három állam – Mali, Nigéria és Burkina Faso – területére nyúlik át. Itt Afrikában elsősorban nomád állattenyésztő törzsek, és részben félnomád illetve letelepedett népcsoportok tartják ezt a fajtát. Közéjük tartoznak a híres tuaregek, de más nomádok is, mint például a peul vagy a bella törzs.



Szülőföldjén nincsenek más típusú kutyák, az azawakh itt egyszerűen a régióra jellemző, helyi változat. Többnyire a tehéncsordák, a nomád táborok és a falvak őrzésére használják. A vadászat inkább csak másodlagos, de azért ugyanúgy használják vadászkutyának, mint korábban.

Tervszerű, küllem alapján történő tenyésztés nem folyik Afrikában. A táborokban nagyon kevés nőstényt tartanak, melyeket minden tüzeléskor a ranglétra csúcsán álló – vagyis a fizikailag és pszichikailag legerősebb – kan fedez be. Az alomszámot a tulajdonosok röviddel a szülés után erősen redukálják, általában csak két-három kölyköt hagynak meg. Ezáltal megakadályozzák a populáció gyors növekedését, a megmaradt kölyöknek pedig kellő mennyiségű anyatej jut. Sajnos az itteni emberekhez hasonlóan, az azawakh átlagéletkora is meglehetősen rövid a Sahel régióban. A helyi klíma miatt rendszeresen ismétlődő ínséges esztendők, a járványok, sérülések és a sok parazita gyors generációváltást eredményez. Ez a nomádok vándorlásával együtt, az azawakh génállományának igen nagy heterogenitásához vezet, ezért a fajta stabil karakterrel és egészséggel büszkélkedhet.



A jelenlegi FCI standard csak a vörös és a homok színt engedélyezi, illetve a csíkozott szőrzetet engedélyezi. Ezen kívül előírás a végtagokon, a mellkason és a farokvégen található fehér jegy is. Valamely jegy hiánya, illetve a fehér szín túlzott kiterjedése hiba. Ez azonban nem felel meg a fajta őshazájában tapasztalható helyzetnek. Habár az engedélyezett két szín jellemzi az állomány nagyrészét, azért nem elhanyagolható a más színű – foltos, fekete, krémszínű, kék, fekete kabátos, stb. – egyedek száma sem. Gyakoriak a nagyobb fehér jegyekkel rendelkező példányok is. Érdemes lenne a fajta őshazájának adottságait figyelembe venni, hiszen az azawakh ősi, afrikai háziállat, a megőrzendő kulturális örökség része.

Az őshaza földrajza

Sztyeppék, szavannák, félsivatagok a Szahar déli szélén, a Niger völgyének középső szakaszán: ez az azawakh őshazája. Ez a terület körülbelül akkora, mint Franciaország, Mali, Nigéria és Burkina Faso határainál. A Sahel régió része, mely egy kb. 200-300 km széles, félszáraz zóna, mely az Atlanti óceántól kezdődően átnyúlik az egész kontinensen. Ezen a területen fekszik az Azawakh-völgy, mely egy kb. 40 km széles, és több mint 1000 km hosszú, nagyon régen kiszáradt folyómeder. Ezt a völgyet választották a fajta nevének, miután egy francia etológus arról számolt be, hogy itt élnek a fajta legjellegzetesebb példányai. Úgy tűnik, a legszárazabb és legkegyetlenebb területeken születnek a legnemesebb élőlények: gondoljunk csak az arab telivérre, a gazellára, vagy éppen az azawakhra.



Nomád törzsek

A fajta eredeti tulajdonosaiként a tuaregeket tartják számon. Ez a legendás, berber eredetű nomád törzs, mely a középkortól az újkorig uralta a Szahara középső és nyugati területeit, elsősorban a háziállatok, a tábor, és a gyűjtögető nők és gyerekek őrzésére használta a kutyákat, ragadozókkal és kérelten kétlábú látogatókkal szemben egyaránt. Ez a feladat formálta leginkább az azawakh jellemét, jobban, mint a vadászat. A tuaregek uralmának hanyatlása után, a XIX. század második felében, a korábbi alattvalók, elsősorban a bella és a peul törzsek folytatták az azawakh-tartás hagyományát. A szűkös életkörülmények közepette, az emberek saját táplálékukat – tej és kölesből készült kása – osztották meg kutyáikkal, akik csak akkor jutottak némi húshoz és csonthoz, ha nagy ritkán sikerült elejteni egy vadmalacot vagy nyulat, vagy ha elkaptak egy-egy rágcsálót vagy gyíkot. A beteg vagy a feladatát teljesíteni nem tudó kutya hamar elpusztult: természetes halál által vagy táplálékmegvonás következtében. A szigorú szelekció csak a legerősebbeket hagyta életben.

Nemes vér

Az azawakh olyan helyi változat, mely nem keveredett más kutyatípusokkal, és messzemenően tisztán maradt fent őshazájában. A tuareg, bella és peul törzsek útvonalai illetve települései mentén, földművelő törzsek falvaiban is élnek azawakhok. Délebbre, és a nagyvárosokban páriakutyákkal keveredett típusok láthatók. Azok az európaiak, akik a fajtatiszta azawakh afrikai kihalásáról tudósítottak, minden bizonnyal nem hagyták el Mali, Nigéria és Burkina Faso népszerű turistaútvonalait. A szavanna nomád törzsei még mindig tartják magukat ahhoz a hagyományhoz, hogy egy azawakh kölyök csak a barátság jelképeként cserélhet gazdát, megfelelő csereajándék fejében. Pénzért nagy ritkán csak a városokban kínálnak kölyköket a turistáknak.



Út Európába

Az 1960-as évek végén lépett az azawakh a kinológia európai színpadára. Az első példányok Franciaországba érkeztek, majd nem sokkal később Jugoszláviába. Mindkét országban önálló tenyészvonalak alakultak ki. Amikor az első kutyák megérkeztek Franciaországba Nyugat-Nyaharából, a „Mali-Sloughi” nevet kapták, és először a „Maghreb-sloughikhoz” sorolták őket, és mindkét fajtát azonos standard szerint bírálták a kiállításokon. Ez persze hamarosan a sloughi tulajdonosok felzúdulásához vezetett. A különbségek nem csak a kutyák küllemében mutatkoztak meg, hanem a versenypályán. Az új kutyák Németországban például, a 480 méteres távon átlagosan három másodperccel voltak lassabbak a sloughiknál és a salukiknál. Mindez végül oda vezetett, hogy a Mali-Sloughi – Franciaország patronálásában – önálló fajtaleírást kapott. A két fajta különbözőségét támasztotta alá Dr. vet. Med. Roussel 1974-es disszertációja is. 1980-ban, a veronai világkiállítás során véglegesen szétválasztották a két fajtát, és az akkor még sloughi-azawakh néven szereplő fajta 1981-ben hivatalosan is önállóvá vált.

A jövő

A fajta őshazája, a Sahel régió a világ legszegényebb területei közé tartozik. Az életkörülmények folyamatosan rosszabbodnak. A politikai, ökológiai és ökonómia tényezők itt egyaránt veszélyeztetik a fajta fennmaradási esélyeit. 1993-ban alakult az ABLS (Association Burkinabe Idi du Sahel), melynek célja a tisztavérű nomád kutyák megőrzése és támogatása. A pénzadományokat konkrét tervek finanszírozására használják. Például 1999 óta, minden évben oltási kampányt szerveznek 500 kutya részére Tin Akoffban, Burkina Faso egyik megyéjében. Európában jelenleg csupán néhány száz azawakh él.