A modern háborúk, és a mai láthatatlan háborúk hadviselésének rövid története

Szun-ce, a legkiválóbb ókori kínai hadtudományi mű, A hadviselés törvényei című könyv szerzője mondta: A háborút, amely az ország legnagyobb vállalkozása, az élet vagy halál alapja, a megmaradás vagy pusztulás útja, mindenképpen alaposan tanulmányozni kell.

Napóleon kortársa, Clausewitz a XIX. század elején a háború definícióját a következőképp fogalmazta meg: „a háború a politika folytatása”. Ezzel szemben a XXI. században a háború a politika láthatatlan része lett, bár még ma is léteznek valódi fegyveres összecsapások, a valódi háborúkat ma már nem csak a klasszikus értelemben vett fegyverekkel harcolják.

Ha békét akarsz, készülj a háborúra! (Si vis pacem, para bellum!) mondták az ókori római hadvezérek, és ma is szóhasználatban van az a közmondás, hogy a támadást támadással lehet a leghatékonyabban kivédeni. Ez a józan logika alapján kialakult nézet már az első civilizációk előtti emberi közösségeknél is jelen volt, és mind a mai napig érvényben van.

Amikor a modern hadviselés történetéről beszélnek, akkor a legtöbb embernek az első világháború jut az eszébe, hiszen köztudott, hogy ekkor vetették be először a tankokat, harci gázokat, a repülőgépeket stb. A modern hadviselés története azonban a XVIII. század derekáig nyúlik vissza. Az amerikai függetlenségi háború idején az amerikai David Bushnell egy tojás alakú, víz alá merülő, Teknősbéka nevű hajójával támadt az angol hadiflottára. A Teknősbékával az ellenséges hajó alá tervezett úszni, hogy az alulról megfúrt hajó alá aknát helyezzen el, mely a tengeralatti jármű visszavonulását követően felrobban. Az akció nem teljesen az elképzelések szerint alakult. A tengeralattjáró 1776 szeptemberében a New York-i kikötőben támadásba lendült egy brit hadihajó ellen, de amikor a fúróval az időzített bombát fel akarták erősíteni, akkor az angol hajónak egy fémlemezzel borított részét vehették csak célba, s így nem sikerült elhelyezniük a robbanószerkezetet. A bomba végül felrobbant, és bár nem tett különösebb kárt az ellenség hajójában, mégis a Teknősbékát tekintik az első működőképes tengeralattjárónak, és ezt az eseményt egyes történészek a modern hadviselés kezdetének tartják. A történészek többsége szerint, a modern hadviselés valójában a francia forradalommal kezdődött, amikor megszervezték az első tömeges seregeket.



A francia forradalom kitörését követően, majd a napóleoni háborúk idején a tömeghadseregek megjelenése a hadviselés megreformálását tették szükségessé. Ennek lényege, hogy a katonaság minél mobilabb legyen, és hogy a seregek, fegyvernemek közötti manőverek, azaz az együttműködés minél kivitelezhetőbbé váljon. A katonákat ezért kisebb formációs egységekbe tömörítették. Az így kialakított hadtest elláthatta magát az elfoglalt területeken talált élelmiszerből, nem kellett az utánpótlási vonalak kiépítésével és fenntartásával túlzottan foglalkoznia. Ennek következtében a hadtestek gyorsabban tudtak felvonulni, támadni, valamint elkerülhették, minden nagyobb kockázat nélkül, a fenyegető erődöket. Mielőtt a hadtestek felélték volna egy terület tartalékait, Napóleon igyekezett csatára kényszeríteni ellenfeleit, ezáltal gyorsan befejezni egy hadjáratot. Így született meg a modern hadviselés.

Ezt az új gondolkodásmódot azután ötvözték az újabbnál újabb fegyverekkel, aminek következtében a XX. század háborúi felülmúltak minden addigi elképzelhető borzalmat. Amíg az első világháborúban a lövészárok-hadviselés még többnyire a katonaság köreiből szedte az áldozatait, addig a második világháború már totális hadviseléssé lett, és a civileket érintette súlyosabban. A lövészárkokat először az amerikai polgárháború során alkalmazták, az első világháborúban csak „tökéletesítették” ezt a kényszerűségből kialakult helyzetet. A második világháborúban a tankok tömeges megjelenése a lövészárkok eredményes védelmét már nem tette lehetővé, így tovább fejlődött a modern harcászat.



A villámháborús haditerv csődje következtében még az első világháború folyamán kialakult olyan elképzelés, hogy a háború kimenetelét újabb tömegpusztító fegyverek bevetésével lehet csak gyorsan, eredményesen, és gazdasági szempontból olcsón eldönteni. Így használták hatékonyan először ebben a háborúban a harci gázokat. A vegyi fegyvereket a két világháború közötti időszakban tovább tökéletesítették, de közben 1925-ben, Genfben megszületett a harci gázokra vonatkozó egyezmény is, melyben megtiltották a gáz és bakteriológiai fegyverek használatát. A második világháborúban az ellenfelek nem merték bevetni tökéletesített vegyi fegyvereiket, mert féltek az ellenség hasonló ellenlépéseitől, az atombomba persze nem számított a fenti vegyi és bakteriológiai fegyverek közé.

A fegyveres összecsapások a második világháború után egyre bonyolultabbak lettek. Az új fegyverek mellett a hadviselés, mint tudomány is rohamosan fejlődött. Ennek hatására a vezető katonai hatalmak folyamatosan alkalmazkodtak a változó harctéri viszonyokhoz, és állandóan a fegyverkezési verseny kényszere alatt az új fegyverek, a mind modernebb taktikai és stratégiai megoldások kifejlesztésén kellett munkálkodniuk. Így jelent meg a vegyi és biológiai fegyverek mellett a pszichológia fegyver is, mint a háború egyik sajátságos eszköze. Ez eleinte abban nyilvánult meg, hogy különféle mesterségesen előállított kábítószerek, vagy hipnózis, pszichoanalízis segítségével próbálták serkenteni a katonák harci kedvét, és a fentiek alkalmazásával igyekeztek kihúzni minél több információt az elfogott kémekből, hadifoglyokból, később viszont olyan irányban fejlesztették a hadviselés pszichológiáját, hogy a viselkedéspszichológia, tömegpszichológia, a személyiségjegyek vizsgálata segítségével megpróbálták kiszámíthatóvá, előrevetíthetővé tenni egy-egy összecsapás, háború, terrortámadás forgatókönyvét/könyveit.

A fentiekkel ellentétben, a XX. század végétől kezdődően, a ma dúló összecsapások nagyobb része a láthatatlan háttérben zajlik. Ma úgynevezett aszimmetrikus háborúk folynak, melyekben a frontális összecsapások alkalmával olyan fegyvereket vetnek be, amelyeknél ügyelni kell arra, hogy a méregdrágán kiképzett katonák, és az óriási pénzösszegeket elnyelő hipermodern fegyverek nehogy az ellenség kezébe kerüljenek. Ezért is kerülik a szemtől-szembe való harcot. A fent felsorolt fegyverek közé tartoznak a különféle robotgépek, a drónok, továbbá a mikrohullámmal, lézerrel, elektrosokkal működő bénító, vakító, égető fegyverek, továbbá egy ország infrastruktúráját megbénító különleges bombák, hálók. A jelenleg folyó frontális harcok a mai összecsapások látványos, de mind kevésbé döntő részét képezik a háborúknak. Ma az igazi összecsapások az élet minden területén elképzelhető eszközökkel folynak: a látható médiaháborútól, a láthatatlan pénzügyi spekulációkon keresztül, a tömegek elbutító befolyásolásán át egészen az egészségügyi manipulációkig és visszaélésekig. Ide sorolható az is, hogy a mobiltelefonok, Internet révén követhetőek lettünk, úgy fizikai értelemben, mint érdeklődési köreinket tekinthetően is.

A lehető legagyafúrtabb, és a klasszikus háborúzással össze nem kapcsolható módszerek bevetésével bármikor egy háború részeseivé válhatunk. Lehet, hogy ebben a pillanatban is egy összecsapás sűrűjében vagyunk, csak még nem tudatosodott bennünk ennek a gondolata. A biológiai, a vegyi, a pszichológiai hadviselés mellé felsorakozott ugyanis a mezőgazdasági, az oktatási, a kulturális, a pályáztatási stb. hadviselés is. Mint már írtam: a támadást támadással lehet a leghatékonyabban kivédeni! Figyeljük a körülöttünk zajló világot, hogy időben felismerjük a ránk leselkedő veszélyt!