A miniatűr bullterrier kívül-belül éppen olyan, mint bátyja, a standard bullterrier, csak éppen nem nagyobb 36,5 centiméternél. Korábban a minik a 9 kilogrammos súlyt sem haladhatták meg, de ezt a kikötést az Angol Kennel klub szerencsére eltörölte, hiszen előfordult, hogy a határon lévő egyedeket huzamosan koplaltatták, hogy a kiállításokon megfeleljenek e követelménynek.
Mindig is léteztek kisnövésű bullterrierek; az első angliai kiállításokon, a XIX. század második felében külön osztályt indítottak a 4,5 kg alattiaknak, később 5,5 majd 7 kg volt a határ. A század végén különösen kedveltek voltak ezek a pehelysúlyú bajnokok. Mr. Shirley, a Kennel klub akkori elnöke egyike volt a nagy tenyésztőknek, 1879. és 1894. között miniatűr bullterriereket tenyésztett. 1902-ben a klub 3,6 kilogrammra csökkentette a minik súlyhatárát. E lépés hatására drasztikusan lecsökkent a miniatűr bullterriert tenyésztők száma, a fajta népszerűsége csökkent. 1918-ban a Kennel klub megszüntette a fajta regisztrálását, mivel egyetlen egy kölyköt sem jelentettek. A miniatűr bullterrier mint fajta, törzskönyvileg megszűnt létezni. Karakterének köszönhetően azonban számtalan "sportbarát" hű maradt a fajtához, vagyis a minik patkányfogó és kotorék-kutyaként éltek tovább. Az egyik ilyen munka-vonal képviselője volt Mr. Blair Coverwood kennele.
1939-ben Colonel Glyn megalapítja a Miniatűr Bull Terrier Clubot, s a Kennel klub részére elkészül az új standard is, mely szerint a minikre a standard bullterrierre vonatkoző előírások az érvényesek, azzal a különbséggel, hogy a miniatűr bullterrierek marmagassága nem lehet 35,6 centiméternél nagyobb, súlyuk pedig 9 kilogrammnál nehezebb. A fajta ekkor gyakorlatilag újjászületett. Ebben a folyamatban nagy szerepet játszott Colonel Glyn (Welterweight), Mrs. Adlam (Brendon), Mrs. Burton (Navigation) kennele, illetve Sylvia Scott színésznő és Mrs. M. Simson. Mrs. Simson azt az elvet vallotta, hogy a nyilvánosság előtt szerint nagy sikere lehetne a kicsi, de igazi bullterrier karakterrel rendelkező kutyáknak. Egyrészt a régi, törzskönyvileg nem regisztrált törpekutyákból, másrészt a kisebb növésű standard bullterrierekkel kezdték el kialakítani az új állományt. Semmi kétség, hogy a minik fellendülése az Angol Kennel klub által időnként újra és újra engedélyezett "crossbreeding"-nek, azaz a miniatűr bullterrierek standard bullterrierekkel való keresztezésének köszönhető. F.C. Fairman 1904-ből származó festménye kiváló eszközként szolgál, hogy a fajta fejlődését érzékeltessük.
A fajta tenyésztési problémája azonban korántsem oldódott meg véglegesen. A törpe fajtáknál ugyanis a törpe méretért felelős gén szoros összefüggésben van az almafejűség, a dülledt szem, a gyenge front és és a könnyű csontozat génjeivel. Ezek a jellemzők azonban, mondani sem kell, nem felelnek meg a fajta kívánalmainak. Igazi bullterrier-minőséget csak a standard bullterrierektől nyerhetett a fajta, ezekkel a kersztezésekkel párhuzamosan azonban elvész a törpe méretért felelős gén. A mai miniatűr almokban igen tipikus bullterreierek születnek, de gyakran a méretük is a standard bullterriereknek felel meg. A felnőtt miniatűr bullterrierek nagysága jelenleg igen eltérő.
Már 1930-ban is volt olyan vélemény, mely szerint a crossbreeding nem jelenti a probléma végleges megoldását. Hogarth szárnyasok tenyésztéséből vett példákra hivatkozva azt tanácsolja, hogy szisztematikus szelekcióval a standard bullterrier-vonalakból kellene a kis méretet levezetni. Figyelemreméltó gondolat, hogy a német schnauzer-tenyésztésre hivatkozik, aholis teljes mértékben sikerült három méretváltozatot egymás mellett tisztán és különösen magas minőségben kitenyészteni. Éppen a törpe schnauzer a bizonyíték arra, hogy legalábbis almafejűség és rossz front nélkül is elképzelhető a kis méret.
Raymond Oppenheimer, a modern bullterrier megteremtője röviddel halála előtt így nyilatkozott e kérdéssel kapcsolatban Dr. Dieter Fleignek: "Gondolod, ha az elmúlt harminc évben standard bullterrierek helyett miniket tenyésztettem volna, nem oldódtak volna meg ezek a problémák"?
Ami a miniatűr bullterrier jövőjét illeti, tény, hogy igen kicsi a fajta génállománya. Sem Angliában, sem a kontinens más országaiban nem születik évente 50-100 kutyánál több. Elgondolkodtató, hogy míg 1994-ben Angliában 75, Németországban 50, Svájcban pedig 10 kölyök született, az Egyesült Államokban 168 kölyök látta meg a napvilágot. Bár nem szabad megfeledkeznünk az ország hatalmas méreteiről, nem merészség azt állítani, hogy az USA napjainkban igen jelentős szerepet játszik a fajta alakulásában.
Hazai kiállításokon elvétve látni csak miniatűr bullterriert, alig néhány példány él nálunk. Aki ennek a különleges, kedves és praktikus fajtának szeretné szentelni magát, de nincs olyan helyzetben, hogy Angliából vagy Amerikából szerezzen be kölyköt, annak érdemes Németországba utaznia. Az ottani tenyésztők kiváló kutyákat importáltak, és angol szakértők szerint is kiváló saját tenyésztésű minikkel rendelkeznek, talán a legjobbakkal a kontinensen.
.jpg)
