A tűzfegyverek megjelenése Európában

A modern emberek ősei, az első ősemberek, akik az első eszközöket használták, nem csak munkaeszközként, hanem támadó és védekező fegyverként is használták a kezükbe kerülő agancsokat, botokat, köveket stb. Ezek közül is a legkiválóbb fegyvernek a fogakkal ellátott álkapocs számíthatott.

Az íj és a nyíl megjelenése forradalmasította a harcászatot, hiszen lehetővé tette a közelharc elkerülését. Ez eleinte a vadállatok elejtésénél volt kamatoztatható, de később ezt az előnyt az emberek az egymás közötti nézeteltérések elintézésénél is alkalmazták. Az íj és nyíl használata azonban még sokáig nem szorította háttérbe a közelharcot, így a többi fegyver is sokáig konkurens maradt, de közben mindvégig megmaradt az ember óhaja, hogy minél távolabbról tudja legyőzni, megsemmisíteni ellenfelét. Ez a vágy vezetett a tűzfegyverek felfedezéséhez, és alkalmazásához.

Európacentrikus történelmünknek sok lólába van. Ezek közé tartozik a tűzfegyverek megjelenése is. Sokszor igyekszünk kontinensünk népeit a felfedezések, változások nagy mozgatórugójának tekinteni, és közben úgy viszonyulunk a többi kontinenshez, mintha minden Európából származna, és mindent tőlünk vettek volna át, pedig igencsak sok esetben fordított a helyzet. Így van ez a tűzfegyverek tekintetében is. Európa, csak a tökéletesítésükhöz járult hozzá. Tegyük hozzá azt is, hogy sajnos, mivel ölésre is használható eszközről van szó!

A puskapor Ázsiából, pontosabban Kínából származik. Faszén és kén keverékéből állították elő. Bár ismerték robbanó tulajdonságát és erejét, eleinte mégsem katonai eszközként használták, hanem vallási ceremóniákon főleg mágikus fűst és tűzijátékként, de a puskapor harcászati célokra való felhasználása nem váratott sokáig magára. A X. században már a hadszíntereken is alkalmazták, amikor bambuszcsövekből tüzeltek vele, vagy puskaporos hordókat robbantgattak. Ezt a hatékony fegyvert a XIII. század elején Ázsia más népei is megismerték, így a mongolok, a türk eredetű muszlim etnikumok, törökök és arabok is. Ekkoriban még a puskapor okozta nagy zaj, és rengés is fontos tényezőnek számította a harc pszichológiai-harci folyamatában, az ellenség megfélemlítésében, de az erőfitogtatásban is.

A tűzfegyverek Európában való megjelenését pontosan nem lehet rekonstruálni. A leginkább elterjedt feltételezés szerint az európaiak az arabok közvetítésével ismerkedtek meg a tűzfegyverek használatával. A másik út, amelyiken a puskapor eljutott Európába, az a Dzsingisz káni hódításokra vezethető vissza. A mongolok vagy tatárok sok kínai találmányt használtak világhódító útjukon, főleg az erődítmények, városok ostrománál. Többek között kővető gépeket, az úgynevezett hopao-kat használták, amelyekből köveket vagy lőporral és naftával átitatott lövedékeket hajítottak az ellenfélre. Használtak továbbá rohamlétrákat, hajító horgokat falak ledöntésére, tornyokat, rohamfedeleket, rőzsekévéket, földdel telt zsákokat stb. Így némileg a tatárjárás is hozzájárult a puskapor európai elterjedéséhez, ám nemcsak olyan módon, hogy a mongolok fegyverként vetették be az európaiak ellen, hanem úgy is, hogy a Dzsingisz kán teremtette birodalom lehetővé tette az Európa és Ázsia közötti követjárást, valamint a közvetítő kereskedelem lehetőségét is, ami folytán a puskapor előállításának, használatának ismerete is könnyebben elterjedhetett Európában.

A középkor végén, a tűzfegyverek megjelenésének korában, azaz az előtte és az utána következő időben két íj fegyver, amit nem a közelharcban vetettek be, volt a legveszedelmesebb harcászati eszköz. A számszeríj megjelenése volt az egyik ilyen eszköz. A megfeszített húrt az elsütő billentyűvel lehetett felszabadítani, ezért nyílpuskának is nevezzük. Hatásosságára jellemző volt, hogy a XII. században pápai átok sújtotta azt a katonát, aki keresztény ember ellen számszeríjat használt. A másik halálos fegyver a középkori hosszú íj volt. Hogy mennyire volt pusztító hatása ennek az íjnak, azt az angolok mutatták meg a 100 éves háborúban, amikor is az Azincourtnál lezajlódó csatában (1415) ezzel a fegyverrel hatezer francia lovagot mészároltak le.


Számszeríj


A hosszú íj

A tűzfegyverek terjedésével fokozatosan elérkezett a középkori lovagkor alkonya. Bár a kezdetleges tűzfegyverekből eleinte még csak nyílvesszőket, később kőgolyóbisokat lőttek ki, és jelentős romboló hatásuk nem volt, a tűzfegyverek mind tökéletesebbeké váltak. Mégis, az első tüzéreknek nagy bátorságra volt szükségük a fegyver elsütéséhez, amihez egy hosszú feltüzesített vaspálcát használtak, ezt helyezték a gyújtólyukhoz, ugyanis ez nem volt veszélytelen foglalatosság, hiszen gyakran önmagukban tettek kárt, mert a robbanás szétvethette a kezdetleges ágyúcsöveket, megsebesítve magukat a tüzéreket. Az első tűzfegyverek másik nagy hátránya sokáig a túlhevülés, valamint a túlzott füstölés volt. Ez utóbbi miatt az első lövéseket követően nem lehetett eléggé látni az ellenfelet, ami nagyon zavaró és veszélyes is lehetett, az előbbi hátrány pedig azt jelentette, hogy egy ágyút, puskát egy lövéssorozat után pihentetni, hűteni kellett az újabb bevetés előtt, de ha közben bekövetkezett már a közelharc, akkor az ekkoriban még pontatlan célzás következtében használni sem lehetett őket. A fentiek ismeretében, a csatatereken sokáig, a pontatlanságuk és körülményes kezelhetőségük miatt, nem vehették nagy hasznát a tűzfegyvereknek. A középkor és az újkor fordulóján főleg ágyúként terjedt a tűzfegyver, a puskapor használata. Először várostromoknál használták eredményesen: a XV. század közepén a franciák ágyúkkal ütöttek rést az angol erődökön, és a törökök is ágyúk segítségével rombolták le Bizánc falait.


Középkori ágyú

Az ágyúk elterjedésének egyik legjelentősebb következménye a középkori várak jelentőségének gyengülése volt. Konstantinápoly elestét is sokban segítették az ágyúk, így a bevehetetlennek számító város 1453-ban bekövetkezett elestével bebizonyosodott, hogy az ágyúk ellen sem a magas kőfalak, sem pedig a magas őrtornyok nem nyújtanak elegendő védelmet. Az új veszély elhárítása érdekében a katonai mérnökök hamarosan újfajta várerőd-építési módszerekkel kezdtek kísérletezni, de a kézi tűzfegyverek is mind jobban tökéletesedtek, ami új taktikai és stratégiai módszerek alkalmazását vonta magával, ez pedig lassan a modern harcászat kialakulásához vezetett.


Gábor Áron ágyúja a kézdivásárhelyi múzeumban