A Boston terrier nem tartozik a legismertebb fajták közé: első pillantásra gyakran összekeverik a francia bulldoggal, és csodálkoznának, ha tudnák, eredetileg ez a kedves kis társasági eb is harcikutya volt.
Bár amerikai fajta, kialakulása pontról pontra megegyezik az angol bullterrierével. A korabeli tenyésztők egyazon „anyaggal” dolgoztak, mégis küllemileg két teljesen különböző fajtát hoztak létre. A kutyaviadalok sajnos Amerikában is igen népszerűek voltak, s a Boston környéki munkások az Angliából behozott, angol fajtájú kutyákat nem azért keresztezték, hogy új, amerikai fajtát hozzanak létre, hanem hogy kielégítsék a harci kutyák iránti egyre növekvő keresletet. Bulldogokat és korabeli fehér angol terriereket párosítottak, éppen úgy, mint a birminghami James Hinks, az angol bullterrier „feltalálója”.
A Boston terrier kialakulásáról egészen pontos adataink vannak, részletes leírások maradtak fenn a fajtát megalapozó egyedekről. A Boston terrierek ősatyjának Robert G. Hooper Judge nevű kutyáját tartják, akit 1880-ban vásárolt a szintén bostoni William O’Brien-től. Judge apja angol bulldog volt, ő maga 32 font súlyú, nyomott orrú, erős, izmos felépítésű jószág volt, hosszabb lábú, mint egy bulldog, csíkos színű, de arcorri részén hatalmas fehér folttal. Fejét szögletesnek, kockaszerűnek írták le, ennyiben már hasonlított a fajta mai megjelenéséhez. Judge Edward Burnett (Southboro, Massachusetts) tenyészetében született, anyja, Gyp egy 20 fontos, szintén kissé szögletes fejű kutya volt. Fiával fedeztették, és az ebből a „házasságból” született Well’s Eph már egy sokkal rövidebb lábú kutya volt, 28 fontos testsúllyal. Arckifejezését a „békaszerű” szóval jellemezték. Eph felesége egy 20 fontot nyomó, Tobin’s Kate nevű szuka lett, kölykük, Barnard’s Tom 22 font volt az első dugóhúzó farkú jószág. Miután fedezőkanként alaposan kivette a részét a tenyésztésben, gazdája sajnos inkább viadalokon kamatoztatta kutyája képességeit. Tom utódai közé tartozik Barnard’s Mike, akinek az anyja Kelly’s Nell volt, kurta farkacskával és kidülledő szemekkel. Tom és Mike nagymértékben hozzájárult a fajta mai küllemének kialakulásához, de fontos megemlíteni Townsend’s Springet is, aki csupán 12 font súlyú volt.
A Judge-Tom vonalba újabb import kutyákat is bevittek, például a Skóciából érkező Perry Dogot, aki viszonylag könnyű felépítésű bulldog volt. Az idegen kutyák felhasználásánál fontos szempont volt a kis méret, ez is hozzájárult a mai testalkat rögzítéséhez.
1878-ban, egy massachucetts-i kiállításon már szerepelt Barnard’s Tom és az akkoriban szintén nagyon híres Atkinson’s Tobey. Bár a bullterrierek osztályába sorolták őket, nem igen illettek oda a maguk gömbölyű fejével, ezért hogy valamivel mégis megkülönböztessék őket, American Bull Terriernek nevezték őket. 1889-ben a fajta harminc lelkes híve létrehozták az amerikai bullterrierek klubját, az American Bull Terrier Clubot, s egy évvel később már kérvényezték is az American Kennel Clubnál az új fajta elfogadását. Kutyáik a kiállításokon még mindig bullterrier vagy Round Heads (kerekfejű) néven szerepeltek. A bullterrieresek és bulldogosok igencsak tiltakoztak a hasonló név miatt, mely valóban sok félreértést okozott, az AKC pedig még túl fiatalnak találta a fajtát, hogy valóban igazi, új fajtaként regisztrálja az ide sorolt egyedeket.
A fajtát 1891-ban keresztelték át hivatalosan Boston terrierré, hogy tisztázzák a félreértéseket, s új klubot is alapítottak Boston Terrier Club of America-t, melynek taglétszáma egyre gyarapodott, pedig 10 dollár volt a tagdíj, ami akkoriban nagy összegnek számított. 1893-ban végre az AKC is elismerte a fajtát és felvette törzskönyvébe. Ezzel még korántsem ért véget a tenyésztői munka, sőt, csak ekkor kezdődött az igazi stabilizálás szigorú szelekcióval és beltenyésztéssel. Vita alakult ki az új fajta kívánatos fültartásáról, s ugyan megegyeztek a fölálló fülben, de a fültípusban is meglehetősen eltérő ősök miatt ezt nem mindig sikerült elérni, így sokáig csonkolták a Boston terrier fülét. A méretet illetően is még elég szórt volt a populáció, a 6 fontos egyedektől egészen a 30 fontot nyomó példányokig. A standard még napjainkban is három súlycsoportot különböztet meg: 15 font alatti; 15 és 20 font illetve 20 és 25 font közötti kategóriákat különböztetve meg. A maximális súlynak kb. 40 centiméteres marmagasság felel meg. Egy font egészen pontosan 453,6 grammnak felel meg, tehát a Boston terrier súlya lehet hat, vagy éppen tizenkét kilogramm is.
Mikor Amerikában betiltották a kutyaviadalokat, a fajta populációja nem csökkent, mert már normális emberek körében is nagy népszerűségnek örvendett a Boston terrier. Egy Hagerty’s King nevű egyed 2500 amerikai dollárét cserélt gazdát!
Bár már nem harcikutya, azért nem kell félteni, egy Boston terrier tud vigyázni magára. Nemes, finom testalkata és természete miatt a kutyák amerikai dzsentlemenének is nevezik. Mint társasági kutya igen alkalmazkodó. Élénk, intelligens, gyors felfogású, könnyen tanítható. Eredete ellenére egyáltalán nem verekedős.
Szőre rövid, csíkos (brindle) fekete vagy fókaszínű, fehér jegyekkel. A fókaszín tulajdonképpen feketét jelent, annyi különbséggel, hogy napfényben vöröses árnyalatot mutat. A fej rövid, mérete mindig arányos a testtel és intelligens arckifejezésű. Nagyon fontos a fehér jegyek szimmetrikus, elegáns elhelyezkedése. A szürke vagy májszín kizáró ok, akárcsak az egyszínű fekete, brindle vagy fókaszín, fehér jegyek nélkül. Európában az FCI beosztása szerint a Boston terrier a társasági kutyák (IX. fajtacsoport) közé tartozik, az angoloknál a Utility, míg az amerikaiaknál a Non-Sporting csoportba sorolják. Utóbbi kettő amolyan vegyes „mindenes” társaság, ide tartozik például a dalmata, az angol bulldog és a chow-chow is.
.jpg)
