Az európai „nagy fal”

A történelem folyamán, azokban a korokban, amikor a harcászati eszközök a mai technikai vívmányokhoz viszonyítva sokkal egyszerűbbek voltak, sok birodalom számára a legegyszerűbb védekezési forma az volt, hogy igyekeztek határaikat olyan pontokig kitolni, amelyek természetüknél fogva védhetők voltak. Az ilyen természeti határok a folyók, hegyek, tavak, tengerek. Ott viszont, ahol ilyen természeti akadály nem létezett, az emberek maguk építettek ilyeneket. A híres kínai nagy fal mellett általában elfeledkezünk a más hasonló jellegű építményekről. A Római Birodalom is kiépítette a maga határvonal rendszerét. Ez volt a limes, mai hatásvadász írói módszerrel élve nevezhetnénk európai nagy falnak is. A védvonal a brit szigetektől Bulgáriáig, a Fekete-tengerig húzódott, sőt afrikai részei is voltak. Csak a XX. század végén indult meg a limes módszeres kutatása. Angliából kiindulva haladtak a Fekete-tenger irányába.


A limes magyarországi és szerbiai szakasza

A limes említése alkalmával mindenkinek először egy védvonalrendszer jut az eszébe, de ez kezdetben egész mást jelentett. Először egy hadiút volt, a hozzá tartozó katonai létesítményekkel. Elsődleges feladata volt, hogy a rómaiak innen kiindulva végrehajtsák hódításaikat a szomszédos népek ellen. A légiók gyors mozgását és tájékozódását segítették elő a római útvonal térképek (itinerek). Ezek segítségével vonultak azokhoz a pontokhoz a limes mentén, ahonnan megtámadták a határ vonalán élő barbár népeket.


Római útvonal térkép (itiner)

Később a császárság hanyatlásának korában a Római Birodalmat a limes, mint védővonal vette körül, mely fokozatosan épült egy-egy császár idején, attól függően, hol melyik barbár nép veszélyeztette a birodalmat. A védvonalnak három alkotórésze volt: a sánc és sövénykerítés, fejlettebb formájában kőfal, előtte vagy mindkét oldalon árok, melyhez néha cölöpkerítés járt, és adott távolságokon őrtornyok. Az őrtornyok távolságának meghatározásában fontos szempont volt, hogy az őrök légvonalban lássák a közvetlen szomszédjaikat, így támadás esetén vészjelzéseket tudtak adni fáklyák, füstjelzések vagy futárok által, ugyanis ezzel beindulhatott az a mechanizmus, mely a birodalom védelmét szolgálta.

A limes szó ösvényt, határt jelentett. E védővonalat utak hálózták be, melyeken a légiók, kereskedők közlekedtek. Ezek az utak összekapcsolódtak a Rómába vezető utakkal, de átnyúltak ellenséges területre is, mert békés időszakokban a rómaiak és a barbárok között élénk kereskedelem folyt. Az 1. századtól folyamatosan építették ki a limest, eleinte magas harcértékű légiók és segédcsapatok (auxiliák), a 4. századtól általában már a kisebb harcértékű határőr alakulatok (limitanei) védték.


A limes keresztmetszete

A Rajna és a Duna vonalán húzódó limes mentén, vagy közvetlen hátterében katonai táborok épültek, melyeket lassan polgárváros vett körül. A kiszolgált katonák családjukkal gyakran telepedtek le e táborok környékén, így keveredve a helyi lakossággal, ami a romanizálódás folyamatát segítette elő. Maga a katonaváros (tábor) több hektár területet foglalt el. Sánc vette körül, amelyet őrtornyok s négy kapu tört meg. Kettős árokrendszer védte. Itt volt a főhadiszállás, a hivatali helyiség, a fegyverraktár. A római isteneknek szentélyeket emeltek. A tisztek különálló házakban laktak, a katonák közös hálótermekben. A táborban volt gyakorlótér, raktár, kórház és fürdő. Nagyon sok, a római korban ekkor létrejött tábor a mai napig is lakott terület. Közvetlen közelünkben ilyenek Újlak – Ilok Kukcium, Zimony – Zemun Taurunum, Pétervárad Kuzum, Kiskőszeg – Batina Ad Militare, Mohács Altinum stb. Kialakulásuk e térség gazdasági, kulturális és politikai fellendülését hozták.


Őrtornyok rekonstrukciói Németországban

Bácskában is húzódik egy római sánc, pontosabban két sánc húzódik keresztül e területen. Az egyik hosszabb és sekélyebb, amelynek kis sánc a neve, a másik rövidebb, s ezt nagy sáncnak hívják. Az első Apatinnál kezdődik a Dunánál, és Péterrévénel éri el a Tiszát. A másik Újvidéknél kezdődik, és Bácsföldvárnál ér a Tiszához. Eredetüket tekintve máig is fennáll a vita. A régebbi korok kutatói, mint Alloys Ferdinando Marsigli osztrák vezérkari mérnök, vagy Mommsen német archeológus arra a következtetésre jutottak, hogy hadi célokra készült római eredetű védő töltések a sáncok. Meg kell jegyezni, hogy a valamikori római történetírók ezekről semmit sem írtak, talán nem is tudtak róluk. A késő császárkori római történetíró, Ammianus Marcellinus szerint a IV. században a rómaiak nem terjesztették ki határukat a jazigok, azaz a mai Bácska földjére. A két sánc közül az Újvidéktől Bácsföldvárig csaknem egyenes irányban húzódó töltés feltételezhetően római eredetű, s a Tisza torkolatát, Titel környékét védte a Duna-Tisza között élő jazigokkal szemben. Az Apatintól húzódó, és a Dél-Bácskát félkörben átszelő sánc építőiről bizonyosat nem lehet tudni. A sáncok két helyen metszik egymást, de pontos kutatások nélkül máig sem bizonyítható, melyik épült korábban. Az Európa különböző helyeiről ismert limesekhez hasonlítva szembeötlik, hogy az Apatintól kiinduló földsánc nem épült római mintára. A kis sáncra nem jellemzőek a nyílegyenes szakaszok az őrtornyok között. Kövezett utak, római útjelzők, feliratos határkövek, síremlékek sem bizonyítják e 100 kilométer hosszú építmény római eredetét. Feltételezhető, hogy a kelták, a szarmaták vagy az avarok építhették, mert csak e törzsek rendelkezhettek elegendő erővel, hogy megépíthessék ezt a hatalmas földsáncot. Remélhető, hogy a közeljövőben tisztázódnak a kis sánc körül felmerült viták. Addig is meg kell óvni a még megmaradt részeit, sőt rekonstruálni egy részét, mint ahogyan Németországban tették, és turisztikai látványosságként megismertetni az itt lakókkal és a hozzánk érkező turistákkal.