1967-ben a montreali Világkiállításon több mint egymillió látogató kereste fel a Labirintusnak nevezett pavilont, melyben kinematografikus hatásokkal elevenítették meg a Minótauroszt elpusztító Thészeusz mítoszát. A történet felidézése az önmagát legyõzni tudó embert kívánta bemutatni; ahogy a kiállítás igazgatója, Roman Kroitor kifejtette: "A színterek élettapasztalatok, a »fenevad« az emberi természet szükségszerűen tökéletlen megismerése, amelyet legyõzni vagy elűzni remélünk, miközben áthaladunk a »labirintus« egyes szakaszain."
A labirintus jelkép valamennyi emberre hatással van, bármennyire különbözzön is életvitelük, mert az emberiség közös õsi tudásának része, hiszen jelentése a fajt és a kultúrát is meghaladó tudat alatti szinten jelenik meg. Ezt bizonyítja, hogy számos változatban ugyan, de ugyanazt az alapszimbólumot használták termékenységi rituálékon, halotti szertartásokon, kegytárgyként, kertmotívumként, rejtvényekben és játékokban vagy kézimunkák díszítõelemeként.
A szimbólum eredete
Bár a labirintus az emberiség erõteljes szimbólumai közé tartozik, amióta világ a világ, örökre feledésbe merült annak oka és eredete, hogyan és miért ragadta magával az embert. A legkorábbi példák a Földközi-tenger mellékérõl fõképpen Európából ismertek. A görög eredetű labirintus szó arra a mítoszra utal, melyben Daidalosz a krétai Minósz király kérésére útvesztõt épít a szörnyeteg Minótaurosz lakhelyéül. Soha senki nem találta meg ennek a labirintusnak a pontos földrajzi helyét, bár egyes feltételezések a krétai gortüszi barlangrendszerre céloznak. Mindazonáltal a krétai labirintus motívuma újra meg újra feltűnik a világ minden táján. A krétai Knósszoszban, a minószi palotában végzett ásatások labirintusnak ugyan nem találták nyomát, bõséges bizonyítékaira bukkantak azonban a bikakultusznak, melynek jelképe a bárd, a labrüsz volt; talán ebbõl ered a "labirintus" szó…
A korai labirintusábrázolások sziklarajzok voltak, s ezek keletkezési idejét nehéz pontosan meghatározni. A spanyolországi Pontevedrában találtaké például Kr. e. 900-500, az olaszországi Val Camonicában felleltek Kr. e. 750-550 közé tehetõ. A szardíniai Luzzanas sziklasírjának bejáratába vésett labirintusrajz, ha a sírbolttal egyidõs, s nem késõbbi keletű, születésének idõpontja akár Kr. e. 2500-2000-re is datálható. A jelkép a Kr. e. 1300 és a Kr. u. 250 között eltelt évszázadokban valamennyi földközi-tengeri országban megjelent tetõcserepekre, fazekas edényekre, agyagtáblákra, érmékre és pecsétekre vésve, csakúgy, mint mozaiklapok mintázataként. Végül is a világ sok táján felbukkant, különösen Észak-Európában, de Indiában, Afrikában és az amerikai kontinensen is.
A labirintus és a halál
Az útvesztõ a mai ember számára rejtvény, izgalmas, olykor félelmetes kaland lehet a bejárattól a középpontig vezetõ helyes út kiválasztása egy labirintus formájú élõsövényben. Az elsõ labirintusokban azonban csak egy út vezetett a középpontba, s többségüket kõbe faragták vagy agyagedényekbe karcolták. A kis labirintusábrázolásokat, mint amilyeneket a hopi indiánok készítettek (de ilyen a krétai labirintus is), talán nagyobb - akár valóságos, akár mitikus - építmények szimbólumaiként használták. Még korábbi idõkbõl származnak az egyiptomi labirintusok, így a pecsétminták és a Kr. e. 3400 körül élõ Peribszen fáraó sírboltja.
Mivel a labirintus feltehetõleg 5000 éves múltra tekint vissza, nagy nehézséggel jár azon beszédes jelek felsorakoztatása, melyek fényt vetnének eredeti formájára és jelentésére. Az azonban bizonyos, hogy a labirintus szimbólum közeli kapcsolatban állt a halállal, mint ahogy arról Peribszen síremléke és a luzzanasi sírbolt is tanúskodik. Amellett a közismert kör alakú útvesztõk hasonlítanak a prehisztorikus sírboltokba vésett spirálokhoz vagy a szép mívű hármas spirálhoz, mely az írországi Newgrange folyosósírjában ma is látható. Az útvesztõk és labirintusok, melyek mind szándékukban, mind céljukban megkülönböztethetetlenek, ily módon talán az Alvilág térképei, melyet a távozó léleknek követnie kell, s mint ilyenek, a halál szimbólumai. Egyidejűleg az újjászületést is jelképezhetik, mert ha a lélek be tud jutni a labirintus közepébe, a kivezetõ utat is követni tudja majd…
Michael Ayrton (1921-1975) helyesen foglalta össze az útvesztõk és a halál összefüggését. A szobrász, író és festõ a New York állambeli Catskill-hegységben lévõ Dry Brookban két évig tartó munkával, kõbõl és téglából rekonstruálta a krétai labirintust. A labirintusépítõ c. önéletrajzában így ír: "Minden ember élete labirintus, melynek közepén a halála rejtõzik, s meglehet, még a halál után is áthalad egy végsõ útvesztõn, mielõtt minden véget érne a számára."
A labirintusokban termékenységi szertartásokat tartottak?
Egyes labirintusrituálék egyértelműen a halálhoz és az újjászületéshez kötõdnek. A Csendes-óceán távoli szigetén, az Új-Hebridákhoz tartozó Malakulán "Ösvény"-nek nevezett útvesztõ rajzolódik ki a homokból. Minden halott férfi szellemének ugyanazt az utat kellett bejárnia a Holtak Birodalmába, ám útközben szembe kellett néznie a nõi õrszellemmel. Amint egy lélek közeledett, az õrszellem kitörölte az "Ösvény" egy szakaszát, ezáltal arra kényszerítve a lelket, hogy útja folytatása elõtt egészítse ki a mintát, s így új életre szülessen.
A világ másik felén, Európában, a labirintusrituálék gyakran tánc formájában nyilvánultak meg, bár közülük sok már csak a nép emlékezetében él. Angliában gyeplabirintusok vonalai mentén haladtak a húsvéti és május elsejei tavaszünnepek idején, melyek mindegyike az újjászületés jeles napja volt. Míg a gyeplabirintus rituálék pontos természetét nem ismerjük, addig Skandináviában jól emlékeznek a kõ útvesztõkben tartott versenyekre. És e kõ útvesztõk egyértelműen a tavaszi újjászületéshez, a termékenységhez kötõdnek. Finnországban és Svédországban jó néhány kõ útvesztõ található. A tavaszünnepi rituális játékok során a fiatalembereknek be kellett jutniuk a labirintus közepébe, hogy kiszabadítsák fogságából a lányt. Ezeket az útvesztõket néha Jungfraudansereknek, azaz Szűztáncoltatóknak nevezték. A finnországi Sibbo templom 15. századi falfestménye egy útvesztõt ábrázol, közepében egy nõi alakkal. Ez a motívum, az asszony megmentése egy labirintusszerű erõdbõl, a Földközi-tenger országaiban és Indiában is fellelhetõ. Ezek után pedig már aligha kétséges, hogy e vidékeken a labirintus közvetlenül összefügg a tavaszi termékenységrítusokkal.
A labirintusokat egyes tájakon szerencsét hozó varázstalizmánként használták. Skandináviában egykor a halászok kõ útvesztõn sétáltak végig, a jó idõjárás, a gazdag zsákmány és a biztonságos hajózás reményében. Másutt ugyanilyen ábrázolásokkal védekeztek a gonosz szellemek és a farkasok ellen. Az elsõ labirintusok egyikét-másikát talán ugyanezzel az oltalmazó szándékkal vésték például a pecsétekre vagy a háztetõk cserepére.
Az üdvözüléshez vezetõ keresztényi út
A rómaiak a labirintust a görög mítosz illusztrálására használták. A cremonai mozaik közepén a Minótauroszt legyõzõ Thészeusz látható. Amikor a keresztények átvették a labirintus motívumot, saját vallási elõírásaikhoz igazították annak jelentését: az ösvény az üdvözüléshez vezetõ út lett. Algériában, az orleansville-i templom - ma algíri katedrális - kövezetén található a talán legkorábbi keresztény útvesztõ. A 4. században keletkezett labirintus közepén a SANCTA ECLESIA (Szent Egyház) szavak állnak, s ismétlõdnek egy nagy, négyzet alakú mintában. Más templomi labirintusábrázolásokon is szerepel ez a kicsi, de nyomatékos véset, mint pl. az olaszországi Lucca katedrálisának egy oszlopán, és a francia katedrálisok, így a chartres-i jó néhány labirintusán.
Az angol templomok szintén õriznek említésre méltó útvesztõket. Cornwallban a Lewannick templom normann szenteltvíztartójába geometrikus mintákat, köztük spirálisokat és egyszerű labirintusokat véstek, a bristoli St. Mary Redcliffe templom tetejének kis domborulatán pedig 15. századi útvesztõ van. A cambridgeshire-i Bourn templom és az elvi katedrális kövezetén is találtak labirintust, bár ez utóbbi már 1870-ben keletkezett. A zarándokok bűneik feloldozásáért esdekelve gyakran térden kúszva járták végig a kövezetre vésett útvonalat, amelyet Chemin de Jérusalemnek vagy a Jeruzsálembe vezetõ útnak is neveztek, mert ez az út volt az, amely segített a zarándokoknak elmeditálni a keresztény eszményeken.
Gyep-, sövény- és kõlabirintusok
Az angol gyeplabirintusok neve sok fejtörést okoz: Mizmaze, Julián (Julius Caesar) lugasa, Trója városa vagy Pásztorverseny… Az egykor széles körben elterjedt gyeplabirintusokból mára csak kevés maradt; mivel évekig nem gondozták, jó néhány elgyomosodott. Azokban az országokban, Dániában és Németországban is van néhány, bár nem olyan sok, mint Angliában, ahol ismerték a gyeplabirintusokat, minden bizonnyal fontos szerepet töltöttek be a helyi közösség életében, különösen a tavaszi ünnepségeken.
Skandinávia kõ útvesztõkben bõvelkedik. A legismertebb példa talán a Trojeborg (Trójai vár) Visby közelében, a Balti-tengerben lévõ svéd Gotland-szigeten. Gyakran kisebb kavicsokból vagy nagy, gömbölyű kövekbõl alakították ki a tenger mellett, ahol a halászok használták õket a varázsrituálék során. Nehéz meghatározni e kõ útvesztõk keletkezési idejét származhatnak a 18. vagy a 19. századból, de némelyik akár több száz éves is lehet. Feltételezhetõen még régebbiek azok a labirintusok, melyeket Svédország szívében, a történelem elõtti idõkbõl származó temetkezési helyek közelében találtak.
A 16. században, amikor nagy divat lett a gyógynövény termesztés, valamint a rafinált mintát követõ virágágyások, díszcserjék telepítése, népszerűvé vált a sövénylabirintus. A kerti útvesztõ meghonosodott egész Európában, sõt távolabbi vidékeken is. Noha bonyolultságuk miatt lenyűgözõek, nyilvánvalóan semmi közük az õsi labirintusokhoz. Leginkább abban különböznek, hogy a keni látványosságoknak nincs spirituális jelentésük. Eltérnek a zsákutcák számában és abban is, hogy a középpontba vezetõ út sokkal könnyebben megtalálható és bejárható. Ennek ellenére egy jól megtervezett sövénylabirintus, a maga szűk ösvényeivel, magas, sűrű, gondozott bokraival hátborzongató élményt nyújthat a benne elõvigyázatlanságból eltévedõ utazónak…
Nagy-Britannia legrégebbi sövénylabirintusa London közelében, Hampton Court Palace-ben található. 1690-ben telepítették, feltehetõleg egy korábbi útvesztõ helyére, s bár más sövénylabirintusokhoz képest kicsi, ösvényeinek hossza elérí a 0,8 km-t. A sövénylabirintusok mindmáig megõrizték varázsukat. 1978-ban nyerte el végleges formáját az angliai Longleat House tiszafa útvesztõje, mely 6 185 m2 területével a világ legnagyobb sövénylabirintusa…
.jpg)
