Malthusnak igaza volt?

Az ENSZ becslése szerint az idén október 31-én születik meg a Föld hétmilliárdodik lakosa, de a statisztikusok állítása szerint, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2046-ban, tehát mindössze egy emberöltő múlva a bolygó lélekszáma már kilencmilliárd lesz. (1927-ben még csak kétmilliárd ember élt a Földön.) Ezeket az adatokat hallva jogosan merülhet föl bennünk a kérdés, hogy képes-e a véges erőforrásokkal rendelkező bolygó ennyi földlakót eltartani?

Ugrásszerű gyorsasággal nő az éhezők száma

Közismert tény, hogy mind nagyobb gondot jelent a világ gyorsan növekvő lakosságának az élelmezése. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint „történelmi magasságba” emelkedett az éhező emberek száma, amely a 2008-ban kezdődött világgazdasági válság következtében ma már átlépte az egymilliárdot. Amióta statisztikákat vezetnek az élelmezésről, azóta sem arányában, sem a szám nagysága szerint nem volt ennyi éhező a világon.

Dr. Miladin Ševarlić ismert szerb agrárközgazdász közölte egyik előadásában a következő elgondolkodtató adatokat: 1960-ban 3 milliárd ember élt Földön, s ebből mintegy 80 millióan éheztek, 2009-ben 6,7 milliárd ember lakta a bolygót, s közülük mintegy 925 millióan éheznek: minden hetedik ember. 1960-ban még csak minden harmincnyolcadik. Ezt még 2009. májusában nyilatkozta Ševarlić professzor. A későbbi, pontosított adatok még ettől is rosszabb helyzetről tanúskodtak. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint történelmi magasságba emelkedve az éhezők száma 2009-ben átlépte az egymilliárdot. A legtöbb éhező, 642 millió, Délkelet-Ázsiában élt, de a fejlett országokban is legalább 15 millióan elégtelenül táplálkoznak. A hatalmas szám azt jelenti, hogy 100 millióval több éhező lett a 2008-as világgazdasági válság tombolásának az évében, 2009-ben, mint amennyire a FAO előzetesen számított. Ezt az országnyi embertömeget az egyre magasabb élelmiszerárak és a pénzügyi válság veszélyes elegye taszította szegénységbe az élelmezési szervezet értékelése szerint. 2009-ben hetente négymillióval nőtt az éhezők száma. Malthusnak igaza volt?

Mit állított Malthus?

Thomas Robert Malthus (1776-1834) a klasszikus angol közgazdaságtan fontos alakja, akinek a neve azonban csak egy részben közgazdasági problematikával foglalkozó mű, a népesedésnövekedés kérdését tárgyaló, a Tanulmány a népesedés törvényéről című munkája kapcsán vált világszerte ismertté. Ebben a korabeli hiányos adatokra és Benjamin Franklin, kora híres tudósa megfigyeléseire alapozva azt a későbbiekben sokat idézett elméletet fogalmazta meg, hogy míg az élelmiszertermelés legfeljebb számtani sor szerint képes növekedni (tehát például 1, 2, 3, 4, 5, …), addig a népesség mértani sor szerint nő (1, 2, 4, 8, 16, …), amiből egyenesen következik, hogy a Földön belátható időn belül az éhezésnek kell úrrá lennie, mivel a bolygó mezőgazdasága nem képes annyi élelmiszert termelni, ami elegendő lenne a hangyabolyként szaporodó emberek élelmezésére. „Szerencsére” a természet gondoskodik a háborúk, a járványok és az emberi bűnök által, hogy megfogyatkozzon az emberek száma, s így ez a tendencia ne váljon végzetessé. A népességnövekedés féken tartására egyéb módszerek is alkalmazhatók: a későn kötött házasság, a nemi önmegtartóztatás, a fogamzásgátlás és az abortusz. A fiatalon lelkésznek készülő Malthus ezt az utóbbi kettőt erkölcsileg elutasította, de ellenezte a szegényeknek juttatott szociális támogatásokat is, merthogy azok közvetett eredménye a népesség gyorsabb növekedése. Ehelyett inkább a szegénységből való kiemelést javasolta az erkölcsi nevelést és az oktatás útján.

Elméletével hosszú ideig nagy befolyást gyakorolt a közgondolkodásra, bár idővel kiderült, hogy sem az élelmiszertermelésre, sem a népességnövekedésre vonatkozó előrejelzései nem állták meg a helyüket. Az általa fölvetett probléma azonban, hogy a népességnövekedéssel lépést kell tartania az élelmiszertermelés növekedésének, vagy az éhezés és a nyomor uralkodik el a világon, ma is aktuálisan hangzik.

Thomas Robert Malthus





















A zöld forradalom

Mégis túl elhamarkodott volna az éhezők számának jelenlegi növekedése alapján kimondani a súlyos megállapítást, hogy Malthusnak mégiscsak igaza volt. A helyzet ettől sokkal bonyolultabb: árnyaltabb megfogalmazásra van szükség. A Malthus óta eltelt kétszáz évben nemcsak népességrobbanás ment végbe a világban, hanem szerencsére a mezőgazdaság is robbanásszerű fejlődésen haladt keresztül, ami egyelőre képes lépést tartani a népességnövekedéssel. Nem azért van annyi éhező, mert a modern mezőgazdaság képtelen elegendő élelemmel ellátni a világ lakosságát! Az okok politikaiak, gazdaságiak, társadalmiak, s természetesen az emberi önzésről szóló szomorú erkölcsi tanulságokat is magukban foglalják.

E tekintetben a világot két elkülönülő részre kell osztani, egészen más tendenciák uralkodnak ugyanis a világ fejlettebb részében, mint annak a szerencsétlenebbik, fejletlenebb felén. A fejlett országokra a népességfogyás, nem a lakosságnövekedés jellemző, s az élelmezés tekintetében sem az éhezés, hanem az elhízás a fő gond. Elsősorban a fejlett országok lakosai táplálkozási szokásainak köszönhető, hogy a világon sokkal több a túlsúlyos ember, mint az alultáplált. A súlytöbblettel rendelkező emberek száma a Földön ma már meghaladja az 1,8 milliárdot. Az Egyesült Államokban évente hozzávetőleg 300 000 ember hal meg elhízás következtében. A veszélyes kövérség és a vele járó következmények kezelésére fordított kiadások évi százmilliárd dollárt – 63,9 milliárd eurót – tesznek ki. Ebből a megdöbbentő adatból kiderül, hogy nemcsak elhízott emberből van jóval több, hanem a túlsúlyosság okozta betegségekre és problémákra is jóval többet költ az ember, mint az éhínség leküzdésére.

Vannak azonban más problémák is, amelyekre az élelmezés kapcsán oda kell figyelni. Mindegyik közül a legfontosabb, s ami megint csak visszautal Malthus elméletére, hogy az utóbbi időben úgy tűnik a lehetőségek kifulladásával a világ élelmiszertermelése már nem képes olyan látványos ütemben növekedni, mint amennyire képes volt a múlt század második felében, az úgynevezett zöld forradalom időszakában.

Don Coxe, a tekintélyes chicagói Harris Investment Management befektetési cég vezetője szerint, ha Észak-Amerikában az utóbbi évek során megszokott magas termésátlag alatt marad a gabonahozam, akkor tömeges éhezés lehet úrrá a világon.

Coxe úgy véli, hogy egy várható éhségválság sokkal súlyosabban érint majd bennünket, mint a korábbi olajválság az 1970-es években. A termelők a világszerte a legkézenfekvőbb módszerrel, termeléscsökkentéssel alkalmazkodtak a gazdasági visszaeséshez, s ennek összesített eredményeként az utóbbi száz év során először történhet meg, hogy csökken a világ gabonatermése. Miközben az emberiség élelmiszerigénye, a lakosságszámmal egyetemben, a szokásos ütemben tovább nő. A termésterületek eddig a világon évente átlagosan 1,5 százalékkal bővültek, a gabonatermékek és a szója iránti kereslet viszont kétszer ekkora arányban. A kínálat és a kereslet növekedésének fölborult egyensúlyát csakis szerencsés körülményeknek köszönhetően tudták kezelni az élelmiszerpiacon, mivel az utóbbi években Észak-Amerikában rendszerint magas gabonaterméseknek örvendhettek. A szerencse azonban forgandó…

Nemcsak a szerencse játszhat azonban közre, hanem a mezőgazdasági termelést tudományos eszközökkel fejlesztő tudatos emberi törekvés is, amit mint modern módszereket alkalmazó gazdálkodói tudást, sikeresen közvetítettek a világ legnépesebb és egyben legszegényebb részeibe, Indiába, Kínába, Latin-Amerikába, Afrikába. Zöld forradalom néven vált ismertté ez a 1950 és 1985 között lezajló folyamatot, amely során a mezőgazdaság iparosításával tartósan meg három és félszereződött a modern világ gabonatermelése. Ezt lényegében a mezőgazdaságba nagymértékben bevitt ősmaradványi energiahordozókkal, műtrágyázással, rendszeres öntözéssel, gépesített talajműveléssel, növénynemesítéssel, a kevert fajú vetőmagok és a vegyszeres növényvédőszerek alkalmazásával érték el. Ha a zöld forradalom tudásközvetítése nem zajlott volna le fél évszázaddal ezelőtt, akkor valószínűleg már évtizedek óta tartós éhségválság uralná a világot kiszámíthatatlan és kezelhetetlen világpolitikai környezetet kialakítva.

A jelek szerint újból közel kerültünk ehhez. Ennek az oka, amiről Don Coxe elemzése is hallgat, hogy a zöld forradalom termelésnövelő lehetőségei immár kifulladóban vannak. Emellett a zöld forradalommal járó iparosított mezőgazdaság terméscsökkenéssel és a termőföldek tönkretételével járó negatív hatásai is lassan beérnek. Pandzsábban, India éléskamrájában sok tízezer hektár termőföld sivatagosodott el, vált teljesen használhatatlanná az intenzív termelés miatt. S akkor még a globális fölmelegedés hatását nem is említettük, aminek a mezőgazdaságra nézve lesznek nyertesei és vesztesei, de az már előre tudható, hogy sokkal több lesz a vesztes, mint a nyertes!

Dr. Végh László Fenntartható fejlődés című könyvében arról ír, hogy a tartósan műtrágyával kezelt termőterületek talajminősége folyamatosan romlik, mert e vegyszer kiöli a talajt éltető mikroorganizmusokat. A föld minőségének romlásával egyre több műtrágyára van szükség ugyanazon termékmennyiség előállításához. Ez pedig még inkább gyorsítja a talajminőség romlását. Így egyértelmű, hogy ha a műtrágyázás egy adott területen leáll, akkor a termésátlagok még a terület műtrágyázásának megkezdése előtti szintet sem fogják elérni. Az ily módon megrongálódott termőföld nagyjából két teljes évszázad alatt regenerálódik, ha parlagon hagyják. Amennyiben pedig folyamatosan szervestrágyával kezelik, úgy ez az idő negyven-ötven évre rövidül.

Vannak azonban a zöld forradalom folytatását ígérő örvendetes hírek is.
A ma már csak szuperrizsként emlegetett Kínában kinemesített DH2525 hibrid rizs az idén a próbaparcellákon rekordnak számító hektáronként 13,9 százalékos termést hozott az idén. Ez a új hibrid a hagyományos rizsfajtáknál 20-30 százalékkal nagyobb hozamot ad.

A kínai „szuperrizs”