Az elektroncsövektől az Mp3-asig

Az autórádiózás együtt fejlődött az autóiparral és ma már gyári tartozéka minden egyes modellnek. De lássuk előlröl a történetet, hogyan is haladt a technológia.

Még a múlt század 20-as éveiben megjelentek az első próbálkozások az autórádiók terén. Ez persze nem volt más, mint egy sima beépített rádió és egy hangszóró. Így nagyon egyszerűnek tűnik a dolog, csak az a bökkenő, hogy akkortájt a mérnököknek nem állt a rendelkezésére a tranzisztor, az integrált áramkör még a képzeletükben sem létezett. Helyette elektroncsövet kellett használni, ami igencsak méretes volt akkortájt.

A harmincas évek elején már elkészültek az első, autóba beépíthető rádiók. Hatalmas zenedobozok voltak ezek. Ami a műszerfalból kilátszott az csak tört része volt a teljes rendszernek. A technikai fejlődést igazán a második világháború gyorsította fel, pontosabban az a tény, hogy a hadseregnek szüksége volt kisebb, megbízhatóbb és kevesebbet fogyasztó elektroncsövekre. A mérnökök ki is fejlesztették ezeket az újításokat és miután véget ért a háború, a hétköznapi életben is meghonosodtak a megoldások.

A tranzisztorok megjelenése jelentette az igazi mérföldkövet az autóhifiknél. A készülékek mérete villámgyorsan zsugorodott, egyben tartósabbak és megbízhatóbbak lettek. Mindezt még a jó minőségű frekvenciamodulált URH rádióadások tetőzték. Ekkor már igazi élvezet volt az autóban hallgatni a Beatles, vagy a Rolling Stones slágereit.

Kissé hihetetlennek hangzik, de volt olyan autóba beépített készülék, amely képes volt hanglemezeket is lejátszani. Ennek persze a tükörsima autóút volt a feltétele, így főként az amerikai piacra szánták ezeket a készülékeket.



A kazettás magnó, a holland Philips gyártó szabadalma bombasikert aratott világszerte, Európát konkurencia nélkül hódította meg. Egy hangszóró már kevés volt az autóban, eljött a sztereó korszak ideje. Az autóhifik sokat tudtak, aprók és megbízhatóak voltak. A térhangzás lehetősége pedig igazán élvezetessé tette az utazást. Megjelentek az első erősítők, többutas hangszórószettek is, kezdetben borsos áron. Ekkor a Japánok vették kezükbe a dolgokat. Az ismert nagy márkák ellepték a piacot. A Sony, a JVC, a Panasonic, a Hitachi meghódította a világot az autóhifik terén.



A kazettás megoldás jó találmány volt, de messze nem tökéletes. Először is nehéz volt megtalálni a számokat rajta, a hangminőség idővel veszett, a mechanikai igénybevételt (rossz utak) sem bírta túlzottan. E hiányosságok orvoslására jelent meg a Compact Disc, vagyis a közismert CD. Néhány éven belül teljesen átállt az autóhifi technológia a CD-re.

A számítógépek rohamos elterjedése újabb lehetőségeket hozott az autóhifiknél. A CD-ket az Mp3-as technológia váltotta fel. Valódi kis számítógépekké változtak át az autórádiók és már nem csak a zenei fájlokat, hanem multimediális tartalmakat is képesek lettek lejátszani. Ma már az LCD monitorokat beépítik a fejtámlákba, így filmezhetnek, vagy a webet böngészhetik az utasok. Sokan azt gondolnák, hogy ez a csúcs, innen már nincs tovább, nem lehet újat piacra dobni, de erre minden bizonnyal rácáfolnak a gyártók, lesz még újdonság, csak legyen aki megfizeti.