A forgótárcsás motorok története korántsem olyan fiatal, mint azt gondolhatnánk. A meghajtás elvét Felix Wankel német mérnök dolgozta ki a 20. század első negyedében. A tömítés és a megbízhatóság problémáit ugyan sikerült megoldania, de a mai napig nem használják széles körben. Bár nem az egyetlen forgódugattyús motortípus, de a Wankel-motort sorozatban gyártották autókhoz, és így vált a legismertebbé. Az új technika hosszas fejlesztés és hányattatás után az 1950-es években, az NSU-nál vették elő ismét.
A Wankel-motor ezzel szemben két, párhuzamos tengely körül forgó test elvén alapul. A Wankel-motor dugattyúja, amelyet rotornak is neveznek, háromszög alakú. Három oldala, illetve felülete egyenlő hosszúságú és domború vonalú. A forgódugattyú az állórészben kering, amely egy ovális ház, középen enyhén összeszűkítve. A rotor három csúcsa, illetve éle forgás közben a ház falához illeszkedik, miközben a rotor középpontja zárt körvonalat ír le.
Macuda Cunedzsi, a Mazda akkori vezetője 1959-ben hallott először egy furcsa, új meghajtásról, mely azonnal felkeltette az érdeklődését, és megpróbált licenc-jogot szerezni a Wankel-motorra az NSU-tól. Az NSU elsőre bizalmatlanul tekintett a japánokra, de Macudát teljesen rabul ejtette az új technológia. Végül 1961-ben sikerül hozzájutnia egy licenchez, mely lehetővé teszi a Mazda számára, hogy Wankel-motorral szerelt gépkocsikat áruljon Japánban.
A technológia korántsem tökéletes: keverékolajozás, füstölés, gyakori szerviz, a Mazda mégis bízik a sikerben. Külön kutatóközpont épül a forgótárcsás motor fejlesztésére, aminek vezetését Jamamoto Kenicsire bízzák. Mindezt akkor, amikor minden más gyár, aki licencet vásárolt az NSU-tól, feladta a motorral kapcsolatos terveit. A magyarázat egyszerű: a japán kormány akkoriban össze akarta vonni az autógyártásban érdekelt vállalatokat. A Mazda (illetve akkori nevén Toyo Kogyo) arra a következtetésre jutott, hogy ha sikerül valami különlegeset felmutatniuk, talán elkerülhetik a más cégekkel történő egybeolvasztást.
.jpg)
