A középkori bácsi vár

A vármegye, a város és a vár földrajzi fekvése

Bácska, vagy régen Bács-Bodrog vármegye a régi Magyarország déli megyéinek egyike volt. 1526-ig külön létezett a két vármegye, majd a török kiűzése után, 1686-1699, Bács megye név alatt egyesítették Bács és Bodrog vármegyét. A 18. század végén Bács-Bodrog névre változtatják a vármegye nevét, és 1918-ig viselte ezt a nevet. A Duna-Tisza közének legdélebben fekvő vármegyéje, mely nyugaton és délen a Dunától, keleten a Tiszától határolva, nagy, majdnem négyszög alakban terül el. E terület ma nagyobb részt Szerbiához, kisebb részt Magyarországhoz tartozik. Földje egész kiterjedésében lapályos, hegysége nincs. A lapályból azonban, melynek tengerszintfeletti magassága a Duna és a Tisza mentén 77-93 m, a terület északi részén tágas fennsík emelkedik ki. Ez a magaslat a telecskai dombhátság, mely déli részében 108-112 m magas, észak felé észrevétlenül 140 méterig is emelkedik. A fennsík meredek párkánnyal magasodik ki a lapályból, széle Bajától Őrszállásig és Szivácig, innen a Ferenc-csatorna mentén majdnem a Tiszáig húzódik, megjelölve a határt, ameddig egykor a nagy folyóink árjai kalandoztak.

Nevezetesebb vízerei: a Mosztonga, a Kígyós, a Bácsér, a Csíkér, a Jegricska. Bácska földje igen termékeny, a középkorban rengeteg mocsár és nádas borította. Mára teljesen megváltozott Bácska felszíne. 1793-tól kezdték meg a munkálatokat a területnek a lecsapolása és termékenyé tétele érdekében. Az egykori Bács-Bodrog vármegye lapályos vizenyősei és nádasai jelentősek voltak a vajdasági várak stratégiai védelme szempontjából.

„A középkori Bács Bácska délnyugati részén feküdt, ott hol a Duna folyása északról délkeletre fordul. A mai és egykori Bács 14 km-re fekszik a Dunától, a Mosztonga folyócska partján, melynek egész vonalán települések találhatók. A Mosztonga (a kora középkorban Úz folyócska) kanyargós medrével szigeteket hozott létre, melyek ideális lakóhelyeket biztosítottak. Emellett az ér ivóvízforrásként és a halászat számára is alkalmas volt. Az említett szigetek védelmet nyújtottak az ellenség elől, de a vadállatok támadásaitól is.
A középkori Bács a Mosztonga ölelésében feküdt. Az egykori vár és város maradványai északnyugatra találhatók egy magaslaton, pár lépésnyire a jelenkori Bácshoz viszonyítva.”/1/
A mai Bács a Dél-Bácskai körzetben, Palánkától 20 km-re északnyugatra fekszik.

Néhány szó a „bács” szó eredetéről

Annyi bizonyos, hogy Bácska Bács városáról kapta nevét. Ami a szó eredetét illeti,
több magyarázat is létezik.

A Salzburg-i krónika szerint a honfoglalás idején a térség a Bancsa nemzetség szállásterülete, amiből azt következtetem, hogy Bács e nemzetségről is kaphatta a névét (írott forrásokat e tekintetben nem találtam).

„A Bács név magyar eredetére utal az a körülmény, hogy e név a régi magyar nyelvben személynév gyanánt szerepelt. Nem volna tehát valószínűtlen, hogy mint számos város, úgy Bács is egy hasonnevű egyéntől (alapítójától vagy birtokosától) nyerte volna a nevét.
Másrészt idegen, mégpedig szláv eredetre is mutat e szó. A “bács” szó szláv nyelven juhászt jelent (bacsia-juhászat), s így voltak kutatók, akik e helységet, mint ősi pásztortanyát, a magyarok bejövetele előtti időktől, az itt lakott nomád szláv népektől eredeztették.
Viszont olyan nézet is létezik, mi szerint e névnek a turáni nyelvvel is lehetne valamilyen kapcsolata. A “bat” szó ugyanis e nyelvben boldogságot jelent, így a „batia” boldogközt, szerencseföldet jelenthetne.

Legkevésbé valószínű variánsa legvégül is e névnek a szláv ”batina” (batog, batoscsek) szó, mely fatörzset jelent, és melynek révén Bács helység neve a vidék erdős jellegével függne össze.”/2/

A középkori Bács politikai története

Bács ősi település a Mosztonga patak mellett, és nem kizárt, hogy már az őskorban is lakott terület lehetett. Erről nincsenek tárgyi bizonyítékaink, arról sincs, hogy itt valamilyen település állt volna. A kutatások mai állása alapján a település római eredetre vezethető vissza, amit Henselmann Imre 1870-ben végzett ásatásai is bizonyítanak (más régészek leletei nem utalnak római hagyatékra). Henselmann az ásatás végeredményeképpen (római tárgyak, téglák, sisakok, kardok, edények) nem zárja ki, hogy ekkor épülhetett az első erődítés is. Henselmann kutatásait azonban Iványi István is megcáfolja „A Bácsban talált római feliratos emlékek és szobrok nem tanúskodnak amellett, hogy ez valaha római telep volt, mert ezen régiségek más helyről kerültek ide.”/3/

Később az 500-as évek közepén avarok telepedtek meg ezen a vidéken. „ A Salzburg-i krónika, Bács kapcsán erődítést is említ, amit avar eredetűnek mond (873) .”/4/ Utóbb az erődítés szláv néptöredékek kezében volt, amíg a honfoglaló magyarok nem érkeztek erre a tájra. Erről Anonymus Gesta Hungarorumában a következő olvasható: „miután a honfoglaló magyarok Szalánkemén leigázása után a bodrogi részekre tértek, a Vajas vize mellett ütöttek tábort (a Vajas vize Bács mellett folyt a Dunába). Ezeket a területeket Árpád vezér ajándékozta Tasnak, Lél apjának, és nagybátyjának, Kölpénynek, Botond apjának. Később innen indultak el a magyarok Bolgárfejérvár ellen.” /5/

A magyar történelemben a vármegye alapítását I. István nevéhez fűzik. Írásos forrás először 1093-ban említi. Bácsnak nagy szerepe volt a későbbiekben is. A 12. században a bácsi érsekségről beszélnek, mint a boszniai bogumilizmus elleni küzdelem egyik főbb központjáról. A 11-12. században Magyarország déli és keleti felében találjuk a legjelentősebb vásárhelyeket (ilyen volt Bács is). Valóban, az élet virágzott ebben a városban, ugyanis 1150 táján a városban tartózkodó görög tudósokról szólnak a feljegyzések, amiket al-Idrisi arab földrajztudós készített.

Történelmünkben Bácsról a magyar-bizánci összecsapások idején (1149-1167) hallunk ismét. Az 1146-1157 közötti időszak volt a honfoglalás óta a magyar külpolitika legaktívabb, legtevékenyebb időszaka. II. Géza beleavatkozott a német, orosz, szerb és a bizánci belviszályokba. A magyar király Bizáncban Manuel Komnenos császár (1143-1180) ellenében katonasága bevetésével tevékenyen támogatta a trónkövetelő Andronikos herceget. A magyar király mind orosz földön, mind Szerbiában a basileusszal (bizánci császár) szemben saját politikai befolyása növelésén fáradozott (II. Géza a Bizánc ellen fellázadt szerbeket segítette. A döntő ütközetre a Tara folyó mentén került sor 1150-ben és Bizánc győzelmével ért véget, II. Uroš szerb nagyzsupán kénytelen volt behódolni Manuelnek, akinek időközben sikerült megszereznie a hatalmat). Manuel, miután leszámolt a szerbekkel, meg akarta büntetni Gézát, azért mert beleavatkozott a trónharcokba, és nem őt támogatta. Szövetkezni próbált a német uralkodóval, Barbarossa Frigyessel (1152-1190), aki szintén szerette volna Magyarországot hűbéresévé tenni. A magyar állam „két tűz közé került” volna, ha nem menti meg a nemzetközi helyzet. Barbarossa ugyanis egész Itáliát is hatalma alá szerette volna hajtani, és ezért nem nézte jó szemmel Bizánc térnyerését a Földközi-tenger medencéjében. Magyarországnak így csak Bizánc ellen kellett háborúznia. 1158-ban Géza király Bácsban töltötte el a húsvéti ünnepeket, és valószínűleg készült a bizánci támadásra, mert a források ekkor tesznek először említést erődítményről. Géza halálakor fia, III. István (1162-1172) került a hatalomra. Nehéz helyzetben volt, mert Manuel újjászervezte a Bizánci Birodalmat, ütőképes hadsereget hozott létre, és Istvánnal szembe vazallus ellenkirályokat ültetett a magyar trónra, mint II. Lászlót (1162 második fele), majd IV. Istvánt (1163 első fele), de III. István ügyes külpolitikával, német, cseh, osztrák és stájer támogatással vészelte át ezt a nehéz időszakot. Az ország önállóságát, szuverenitását megőrizte, habár Manuel kétszer személyesen vezetett hadjáratában egy alkalommal egészen Bácsig nyomult előre, és végül győzött, így elfoglalta Horvátországot, Dalmáciát, Boszniát és Szerémséget. A harcok nem rázkódtatták meg a települést, Bács és Keve maradtak továbbra is az al-dunai szakasz legfőbb átkelőhelyei.

Ezek a virágzó piaccal rendelkező városok idővel elvesztették gazdasági jelentőségüket, ugyanis 1204-ben a 4. keresztes had kifosztotta Konstantinápolyt, s ezzel a kereskedelmi utak Bizánc irányában megszűntek vagy jelentéktelenné váltak.

E kedvezőtlen esemény után, a 13. századtól egyre nagyobb szerepe jutott Bácsnak stratégiai szempontból. Viszonylagos védettsége, de könnyű elérhetősége miatt gyakran látogatták a magyar királyok. A ma romjaiban látható várat 1338-1342 között építették, abban az időben, amikor Károly Róbert, első vegyesházi uralkodónk a megüresedett bács-kalocsai érseki szék jogait gyakorolta. Valószínűleg a szerb király-császár Dušan ellen építtette, mint országos végvárat, ugyanis a szerb uralkodó megerősítette a Szerb Királyságot, és veszélyeztette Magyarország déli területeit. Főleg a macsói bánságot (Mačva), amit még Dragutin szerb király kapott meg 1284-ben, a magyar király vejeként. Dragutin halála után (1316) fivére, Milutin elfoglalta e területet, és így I. Károly magyar király visszafoglalta Macsót, majd Nándorfehérvárt (1319). Ez okozta a vita tárgyát a továbbiakban is a 14. század folyamán.

Jó száz évvel később a huszita mozgalom idején (amire 1420-1436 között került sor) is feljegyzéseket találhatunk Bácsról: „amikor ugyanis Marchiai Jakab ferencrendi szerzetes azt a feladatot kapta a pápától, hogy üldözze az eretnekeket. Ekkor ment el Kamancra, és sok eretneket megtérített és máglyára vitetett. Az említett Kamancban a kápolna papja, Balázs mester is ekkor futott el előle, Bácsba, ahol nagyprépost lett, megtagadva korábbi életét, s dicséretre méltó erényességben fejezte be napjait.”/6/



Mátyás király országgyűlést is tartott a várban, 1464-ben (eredetileg 1462-ben is hirdetett Bácsba országgyűlést, de végül is Budán lett megtartva), és ezen ítéletet hozott a Zvorniknál lázadó katonák ellen. Itt kelt Mátyás királynak egy 1470. évi okmánya is.

Mátyás király halála után törvénytelen fiáé Corvin Jánosé lett 1504-ben Bács vár-megye, aki még ugyanabban az évben meghalt, így II. Ulászló örökölte a vármegyét.

A város nagy előkelőségére, vagy inkább II. Ulászló szegénységére enged következtetni az a körülmény, hogy Ulászló király huzamosabb ideig tartózkodott, mint az érsek vendége a bácsi várban. Így 1494. októberében innen nevezte ki Somi Józsefet temesi főispánnak. Ezen alkalommal Váradi Péter érseket is újból Bács vármegye örökös főispánjává tette (róla még a későbbiekben szó lesz), amely méltóságot ezután is a kalocsai érsekek töltöttek be. Ugyanezen év november 11-én fogadja Bács vármegye nemeseinek ajándékait, nov. 17-én Péterváradról visszamegy Bácsra, itt kapta a tárnoktól Futakon vett fügét, itt készített ruhákat, Budáról rókaprémes s báránybőr subákat hozatott ide.

Kinizsi Pál 1494. november 24-én bekövetkezett halála zavargásokat okozott a Délvidéken, ugyanis elég engedékeny volt az itt nagy birtokokat kezében tartó Újlaki Lőrinccel, aki Pál halála után a király ellen fordult, és a törökökkel is szövetkezett. Erről szól a következő részlet Antonio Bonfini Magyar Történet című krónikájából:
„Ez megtörténvén, a király (II. Ulászló) az atyákkal, Bertalannal, Geréb Péterrel és a többi nagyúrral Bácsra vonult, hogy a belső háborúságtól zaklatott tartományban a fegyvercsörgést elhallgattassa. A zavargásra elsősorban Pál nemrég történt halála adott okot, aki túlzott engedékenységgel támogatott egyes frakciókat, és mert közeledett a tél, (a király) a hadsereget téli szállásra küldte, míg az ágyúkat és a felszerelést Budáról ideszállítják a Dunán. Erre a háborúra Péter kalocsai és bácsi érsek, Kishorváti, a vránai perjel, főleg pedig Lőrinc herceg miatt került sor.”/7/ A király így az egész telet Bácsban töltötte, s csak a következő év tavaszán ment Verőcére.



A 15. század végén, a 16. század elején a vár újjáépítésén és felújításán Mátyás király száműzött tanácsadója, Váradi II. Péter fáradozott. A Mosztongát újra kimélyítette, és célszerűen a vár védelmére használta. E munkálatokra nagy szükség volt, hiszen a török veszély egyre közeledett. A bácsi vár a többi vajdasági várral együtt a végvári rendszer kulcsfontosságú részét képezte: „A vajdasági várak a magyarországi déli védővonal részét képezték. Ez a védőlánc a keleti erdélyi Kárpátoktól a nyugaton lévő Adriai-tengerig húzódott. Az erősségek eleinte a Bizánc elleni védelmet szolgálták. Később a Bizánc helyén feltörő bolgár, szerb veszedelmet igyekeztek kivédeni. A XV. Századtól pedig egyre jelentősebb szerepet kaptak a várak a török veszedelem elleni védelemben.”/8/. Váradi Péter a munkásságáról be is számolt Báthori Miklós váci püspöknek 1497 Szent György napján keltezett levelében. „…egyébként, ami azt a helyet illeti, ahol Főtisztelendő Atyaságod megdicsér bennünket, mivel a Dunából átvezettük a vizet Bácsba, bizony ha látná, nagyobb dicséretekkel is magasztalná a művet, mivel mindaz a régi, posványos kigőzölgés letisztult, és a legtisztább Duna-vizünk van, amelyből nem hiányzik a tömérdek friss hal… nem kell-e csapongó szeszélyű Dunának is engedelmeskednie bölcs varázslatunknak? Természetesen szolgálni kényszerült, minden régi mocsoktól megtisztult, és más bácsi várra tekint immár, mint amilyet valaha Atyaságod látott, és amely tetszését el nem nyerte. Bizony óriási munkát hajtottunk végre a mindenható Isten dicsőségére”/9/

A középkorban, földrajzi adottságaiból kifolyólag, a folyók és azok mente képezték a legjelentősebb útvonalakat. Az ország belsejébe vezető ilyen utakat illett megerősíteni és védeni. Az ország központja felöl a határ felé haladva egyre sűrűsödtek a várak. A Vajdaságban található várak négy kisebb védővonalat képeztek. Az első vonal a Duna és a Száva mentén húzódott. A második vonal, a Fruška Gora (Tarcal) déli vonulata mentén, a harmadik Zalánkeméntől (Slankamen) az említett hegység északi vonulata mentén. A negyedik vonal a Maros folyótól ereszkedett déli irányban a Tisza mentén. Ezeken a védővonalakon kívül található több teljesen önálló vár, erődség, amelyek egy-egy külön térséget védtek, vagy földbirtokosok magántulajdonát képezték.

A Dózsa-féle parasztlázadás 1514-ben szintén elérte Bácsot. 1514. júniusában már mindenfelé folytak a harcok, Zempléntől és Hevestől le egészen Tolnáig és a Szerémségig. Egy sereg, amely a Duna bal partján vonult délnek, sorra foglalta el a szerémi várakat, és ostrom alá fogta a kalocsai érseket székhelyén, Bácson. Bővebb adatokkal nem találkozunk e történések kapcsán.

II. Ulászló király csak két évvel élte túl a pórlázadást, s utána fia II. Lajos következett, akinek tízéves uralkodása alatt vidékünk több ízben vált nevezetes események színhelyévé. A törökök egyre erősebb hadikészülődései és előrenyomulásai a király és a rendek figyelmét az ország délvidékére irányították, a hadi, és olykor a politikai mozgalmak kiindulási pontja éppen ezért többször is a mi vidékünkre esett, és ebben rejlik e vidék korabeli történetének fontossága. A török közeledésének veszedelme elsősorban a dunai részek megerősítésére és biztosítására irányították a figyelmet, s mivel a magyar határvédvonal Pétervárad és Nándorfehérvár között terült el, e védvonalba részben Bács megye is beleesett. Szulejmán szultánnak hadi készülődései következtében Bács, Pétervárad és Nándorfehérvár megerősítésén kívül a dunai hadi flottillának, az úgynevezett naszádosoknak jó karba hozatala is napirendre került, kiknek vezérévé akkor egy bácskai főurat, Révai Istvánt nevezték ki.


Az ország védelmének előmozdítása, és a közsérelmek orvoslása céljából II. Lajos király 1518-ban Tolnán országgyűlést tartott, s itt az ország ügyeinek megbeszélése után elhatározták, hogy ez évi Szent Mihály napján Bácsban újabb országgyűlés lesz. E határozat szerint, melyet a tolnai országgyűlés 2-ik cikkében fogalmazták meg „az ország főpapjai, főurai és nemesei, ki nem véve azokat sem, akik csak egy teleknyi földbirtokkal bírnak, mind fejenkint, teljes hadi készülettel tartoztak megjelenni, a nemesség azon kívül minden húsz jobbágytelek után, egy-egy, legalább lándzsával és pajzzsal felszerelt, lovast is köteles a bácsi összejövetelre kiállítani.” /10/

Ezeket határozta a tolnai országgyűlés a bácsi gyűlés előkészítéséül, és így ekként a bácsi országgyűlés egyúttal a felfegyverzett nemzet hadi szemléje lett. Érdekes és magasztos kép lehetett Bács vármegye területén látni egy ország fegyveres erejét: valóban festői látvány, melynek részleteit azonban, sajnos, nem őrizték meg az utókor számára az egykorú kútforrások. A bácsi országos értekezlet részleteit sem ismerjük, s csupán az ezen alkalommal alkotott újabb törvényeket ismerjük (tény azonban, hogy Verbőczyt ez az országgyűlés küldte a török elleni segélykérés végett a pápához, a német császárhoz és a lengyel királyhoz. Ugyancsak ezen országgyűlésen jött szóba az is, hogy az ország bíróságai Verbőczy Hármaskönyve alapján járjanak el.). A törvényhozást bizonyára az ország és a nemzet összegyűlt hadcsapatainak a nemesi és jobbágyhadnak általános szemléje előzte meg, hogy azonban a bácsi mezőre kiállított csapatok mennyiben feleltek meg a fentebb érintett tolnai határozatoknak, nem tudjuk, de hogy az országnak hadviselésre kötelezett alattvalói hiány nélkül mind megjelentek, ezt abból sejthetni, hogy e tekintetben újabb törvényes intézkedésre nem volt szükség.

Az ország rendjei a bácsi országgyűlésen 44 cikkelyből álló törvényt alkottak legnagyobb részt országos közdolgokra, a hadügyre, adózásra stb. vonatkozólag. Az egyéb ügyekre vonatkozó törvényes intézkedések közül közelebbről érdekli vidékünket a rendeknek a Szegeddel határos, és részben a volt Bács és Bodrog vármegye területébe benyúló kun pusztákra való határozata. Még ugyanitt elhatározták, hogy a következő 1519. évben az ország rendjei Bácsba újra összegyűljenek. A második bácsi országgyűlés lefolyásáról vajmi keveset tudunk, de hogy tényleg megtartották, azt az itt alkotott törvények igazolják. Azt sem lehet tudni, vajon e második országgyűlésen a királyon, a főpapokon, főurakon és a nemességen kivül megjelentek-e azoknak bandériumai is, mint az az előző évben történt. Valószínű, hogy a fegyveres csapatok 1519-ben Bácsban már nem jelentek meg, mert a hadi szemlét az előző évi országgyűlésen már megtartották, s mert ezen második országgyűlést csupán a még elintézetlen országos ügyek érdekében hivták össze. Az 1518. évi bácsi országgyűlés ugyanis Szent Mihály napján kezdődött, tehát valószínű, hogy az őszi időszak előrehaladottsága, vagy a korai kedvezőtlen időjárás miatt kellett az országgyűlést elnapolni, s annak folytatását a következő évre kitűzni. Az ezen 1519. évi bácsi országgyűlésen alkotott törvényeket csak töredékesen ismerjük, mert csak részben közölték az országos törvénytárban is. Mosóczy Zakariás, a Corpus Juris összeállítója, ezen 1519. évi törvények bevezetésében azt állítja, hogy nem akarván a már az előző évben hozott törvényeknek megfelelő, s azokkal szerinte azonos törvényeket ismételni, a törvénytár ezen lapjain csakis azon törvényeket sorolja fel, amelyek újabb intézkedéseket foglalnak magukban. Ezen újabb intézkedéseket összesen öt cikkelyben foglalták össze, s mind országos közügyekre vonatkoznak.

Mialatt II. Lajos király és az ország rendei az országgyűléseken a haza közállapotainak javitásán, és a védelmi képesség emelésén fáradoztak, aközben Szulejmán szultán mindinkább fenyegette határainkat. A Duna melléki részek és végvárak elfoglalása után 1521-ben Nándorfehérvár ostromához fogott a török sereg, s azt augusztus 29-én el is foglalta. Nándorfehérvár eleste remegésbe ejtette az országot, s most minden gond az alsó részek végső megerősítésére irányult. Mivel pedig Bács megye ez időben (1520-tól fogva) Frangepán Gergely halála óta főispán nélkül szűkölködött, a főispáni teendőket itt Imrefi Mihályra, a bácsi és péterváradi várak parancsnokára bízták.

Még meg kell említenem Tomori Pált is, aki 1522-ben lett bácsi érsek (más adatok szerint 1523-ban). 1523-ban, egyre fenyegetőbb hírek jöttek Törökországból, melyek szerint a szultán hatalmas hadsereget szervez, hogy végső csapást mérjen Magyarországra. A hírek hallatán II. Lajos áprilisban országgyűlést hivatott össze, ahol elhatározták egy zsoldos hadsereg felállítását, és Tomorit kinevezték a Délvidék főkapitányává és a felállítandó zsoldos hadsereg fővezérévé. Tomori hozzálátott a zsoldos hadsereg szervezéséhez és az érseki katonaság felkészítéséhez, többek között folytatta a Váradi Péter érsek által megkezdett várerősítési munkákat Bácson (Kalocsa város honlapján Bács helyett Kalocsa város neve szerepel). 1523 májusa végén már 10 ezres sereggel vonult a délvidékre. Csapatai a délvidéki bandériumokkal kiegészülve, augusztus elején Nagyolaszi közelében három csatában megverték Ferhád ruméliai pasa, Bali nándorfehérvári bég seregeit, és a segítségükre siető szávai török flottát Bácsból kiindulva. Szeptemberben hozzáfogott a két évvel korábban széthullott végvári rendszer és a dunai naszádos flotta újjászervezéséhez. A zsoldoshadsereg szervezéséhez megígért pénz egyre lassabban csordogált, hamarosan nem jutott pénz a sereg összetartására, noha Tomori az érseki jövedelmek (20-22 ezer forint) nagyobbik részét a védekezésre költötte. A pénztelenség miatt két alkalommal, 1525 és 1526. január elején le is mondott a főkapitányi tisztéről (mindkét alkalommal, újabb ígéretek után, a helyén maradt). 1526 április végén a török hadsereg elindult Isztambulból Magyarország ellen. A hír hallatára II. Lajos király a magyar hadsereg fővezérévé nevezte ki Tomori Pált. A lassan gyülekező királyi sereg július második felében indult a délvidéken tartózkodó Tomorihoz. A hadi tanácsban nem volt egyetértés. A többség a közeledő török hadsereggel való ütközet mellett volt. Tomori, aki ismerte a magyar hadsereg gyengeségét, tapasztalatlanságát, ellenezte az ütközetet. A parancsnoklás kérdése sem volt tisztázott. Névleg Tomori volt a fővezér, de a csapatok mozgását, a hadműveleteket egy bizottság irányította. Tomori Pál Bácsból indult a döntő csatába. Az ütközetre 1526. augusztus 29-én Mohács mellett került sor. A 25 ezer fős magyar hadsereg kezdeti sikerek után megsemmisítő vereséget szenvedett a 75-80 ezres török hadaktól. Tomori Pál vitézül harcolva esett el a csatában, amely után levágott fejét a szultán diadaljelként körülhordatta. A csatában magyar részről még elesett hat főpap, számos főúr, néhány ezer lovas, és mintegy 10 ezer gyalogos katona. II. Lajos király menekülés közben a Csele patakba fulladt. A csatában részt vett Bács várának helyőrsége, kivéve a négy otthonmaradt kapuőrt. Sorsukról nem tudni semmit.

A tulajdonképpeni veszedelem azonban csak akkor érte el a vidékünket, midőn Szulejmán szultán Buda kirablása és felégetése után a Duna-Tiszaközön átvonulva hazafelé, útjában mindent pusztítva, gyilkolva és rabolva felprédálta e területeket. A szultán akadály nélkül dúlta és fűzte rabláncra a dunamelléki bácskai részeket, és csak a Bács és Pétervárad közötti mocsarakban akadt egy nagyobb táborra, melybe a vidék népe végső önvédelem végett húzódott össze. Ekkor 1526. szeptember 29-én került török kézre Bács.

A település és a vár a török hódoltság idején indult rohamos romlásnak. Bács nevezetes városáról így emlékezik meg Dselarade török történetíró, miután az erődítményt elfoglalták az oszmánok „itt volt egy nagy temploma az ördögök imádására telve gehennára való bálványokkal. A szerencsés hadsereg ezt a pokollal egy helyen álló várost kirabolta. A lakosok ama templomba zárkóztak, amely akkora volt, mint egy vár. A bezárkózott kutyák, mivel puskáik voltak, belülről igen sok muzulmánt vértanúvá tettek. A hit harcosai ezt a templomot is szétrombolták és számtalan foglyot ejtettek s határtalan zsákmányt nyertek.” /11/



A bácsi vár alakja és a romok

A bácsi vár alakja a klasszikus négyszöglapot igyekezett követni, igazodva a terep adta lehetőséghez. A vár jellegzetesen síkvidéki komplexum, melyet egykor árkok és a környező mocsarak, nádasok védtek. A várak építésénél a stratégiai szempontok mellett fontos volt, hogy nehezen megközelíthető helyen épüljenek, minél nagyobb rálátási szöggel a környékre. A bácsi vár esetében a Mosztonga mocsarai nyújtották a védelmet, a környék felügyeletét pedig magaslat hiányában a magasra épült bástyák biztosították.

Alaprajza mégis inkább enyhén ötszögű, ugyanis a leghosszabb déli fala közepén a kapu irányában megtörik. A két világháború között folytatott kutatásai alapján Đorđe Bošković arra a megállapításra jutott, hogy az északnyugati négyszögű bástya, és részben az északkeleti bástya, valamint a köztük húzódó fal az elsődleges, régebbi négyszög alapú vár része lehetett. Feltételezései szerint a vár a 15. századi átépítések alkalmával nyerte el mai látható alakját. A feltételezés még bizonyításra vár.

Mai alaprajzát illetően a vár egyetlen négyszögű bástyája az északnyugati, a többi bástya kívül és belül is kör alakú, azzal, hogy a délkeleti bástya a 2. emeleten már sokszögű, az északkeleti pedig az első emeleten gótikus kápolnává lett alakítva.

A vár délkeleti felében található a magas lakótorony. Igen magas. A három emeletet még tetőszerkezet is védte. A lakóbástya (donjon) bejárata, mint a többi bástyának is, nem a földszinten volt, hanem az első emelet szintjén. Tehát létrával kellett feljutni a bejárathoz.
Különös figyelmet fordítottak a vár bejáratának védelmére, hiszen eléje előretolt pontként egy önálló védőbástyát, úgynevezett barbakánt emeltek. A barbakánt a vár kapujával, feltételezések szerint, fedett csapóhíd kötötte össze.

A bácsi vár téglából épült, csak bizonyos elemei vannak terméskőből. Például az ablakok keretei, a csipkézett párkány, a tartópillérek. A téglák arányainak a különbsége (7x17x33 és 6x16x29) a hozzá- és átépítéseket igazolják. A téglákat erős, kb. 2 cm vastag kötőanyag köti.
Ma a külső fal és a városkapu egy része, a lakóbástya, a védőbástyák, a barbakán és a kápolna romjai tekinthetők meg.



Idézetek:

/1/ Izvodi vojvodjanskih muzeja (Novi Sad, 1961)
/2/ Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája, 2. oldal (Zombor, 1896)
/3/ A Bács-Bodrogh vármegye földrajzi és történelmi helynévtára, 4. oldal ( Szabadka, 1906)
/4/ Encyclopaedia Hungarica (főszerkesztő Bagossy László)
/5/ Csorba Béla: Források a Délvidék történetéhez, 38. oldal (Budapest, 1997)
/6/ Csorba Béla: Források a Délvidék történetéhez, 99. oldal (Budapest, 1997)
/7/ Csorba Béla: Források a Délvidék történetéhez, 111. oldal (Budapest, 1997)
/8/ Vojvodinaű - izdanje istorijskog društva, 301. oldal (Novi Sad, 1939)
/9/ Csorba Béla: Források a Délvidék történetéhez, 115. oldal (Budapest, 1997)
/10/ Bács-Bodrogh vármegye egyetemes monográfiája, 104. oldal (Zombor, 1896)
/11/ A Bács-Bodrogh vármegye földrajzi és történelmi helynévtára, 13. oldal ( Szabadka, 1906)

FORRÁSOK:

1. Engel Pál: Szent István birodalma (Budapest, 2001, História kiadó)
2. Csorba Béla: Források a délvidék történetéhez (Budapest, 1997, Hatodik síp)
3. Encyclopaedia Hungarica (főszerkesztő: Bagossy László)
4. Dr. Borovszky Samu: Bács-Bodrog Vármegye (Budapest, 1900)
5. Bács-Bodrog Vármegye Történelmi Társulatának Évkönyve, 1900
6. Izvodi Vojvodjanskih Muzeja (Novi Sad, 1961)
7. Vojvodina - Izdanje Istorijskog Drustva (Novi Sad, 1939)
8. Bori Imre: Ember, Táj, Történelem (Újvidék, 2001 Agapé-Fórum kiadó)
9. http://www.kalocsa.hu