Amikor a hatvanas évek legelején az Enver Hodzsa által vezetett balkáni ország a hruscsovi desztálinizációs folyamatok miatt sértődötten szakít a Szovjetunióval (s ezzel együtt gyakorlatilag az egész európai béketáborral) és 1968-ban kilép a Varsói Szerződésből (speciel a prágai fegyveres internacionalista segítségnyújtás miatti tiltakozásul), logikus következményként a népi Kína úszik be a képbe, mint távoli, de annál megbízhatóbb partner. A csókos albán-kínai viszony nagyjából másfél évtizedig tartott, mígnem a hetvenes évek közepétől kezdve Tirana Pekinggel is elkezdte összetépkedni a babaruhát, s 1978-ra totálisan elszigetelődött mindentől és mindenkitől; elkezdődött az abszurd, totális önerőre támaszkodás politikája.
Enver Hodzsa, az egykori partizánvezér a hetvenes évek legelején határozta el, hogy országában egy olyan bunkerrendszert épít ki, amely egy feltételezett külföldi támadás elleni többlépcsős, nemzeti védvonalat képezett (volna). Ennek érdekében 1972 és 1984 között mintegy 700–750 ezer, különféle nagyságú betonbunkert építtetett szanaszét az apró államban.
Viccesen szokták mondogatni, hogy Albániában több bunker van, mint lakás. Ezek jelentős része egy teljesen egyszerű, klasszikus, gomba alakú géppuskafészek, ahová (a tervek szerint) egy imperialista invázió esetén egy-kétalbán hazafi bevetette volna magát és patrióta lendületével nemcsak feltartóztatta volna, hanem vissza is verte volna a gaz amerikai csapatok által vezetett NATO-erőket.
Az egy-két személy befogadására alkalmas bunkereken kívül készültek ám komolyabbak is, amelyek el voltak látva elektromos árammal, vízvezetékkel, szellőző-berendezéssel, sőt, még minden igényt kielégítő pottyantós vécével is; 12-15 centiméter vastagságú, zsilipezős rendszerű vasbeton- és acélajtóinak rendeltetése az volt, hogy ideig-óráig a gáztámadás és a nukleáris csapás elsődleges következményeitől is megvédje a bent tartózkodókat; vélelmezem, hogy addig, amíg Tiranából megérkezik a mindent elsöprő erősítés. Hasonló, óvóhely jellegű építmények a legváratlanabb helyeken bukkannak fel, a fővárostól egészen a hegyekig.
Nemcsak bunkerek álltak ám az albán nemzetvédelmi erők rendelkezésére. Az arrafelé igencsak bőven tenyésző hegyek természetes barlangjai mellé több száz mesterségeset is fúrtak-robbantottak, amelyekbe aztán mindenféle hadianyagot, tartalék élelmiszert és üzemanyagot akartak rejteni – ez csak korlátozottan valósult meg, mert negyven éven keresztül mindegyikből hiány volt, úgyhogy maradtak az óriási, nagyrészt üres lyukak a hegyoldalakban.
.jpg)
