Zanzibár, a fűszersziget

Zanzibár története

Zanzibár hosszú évszázadokon át a „világ közepének” számított. Sok nép megfordult területén, asszírok, sumérok, perzsák, egyiptomiak, föníciaiak, indiaiak, kínaiak, arabok később a portugálok, hollandok, angolok. Ki barátként, ki ellenségként érkezett közülük.

Zanzibár szigete 20 000 éve lakott s valószínű, hogy első lakói az afrikai kontinensről érkeztek. Csupán átutazóban lehettek Tanzánia területén, mikor meglátva a kiváló halászati lehetőségeket letelepedtek a közeli szigetre. Története azonban csak az I. században, a kereskedelem megjelenésével élénkült igazán fel s egész Afrika legvirágzóbb országává vált. Kezdetben a Mezopotámiából Sofala városába (Mozambiki) utazó sumér kereskedők pihenőhelye volt. A legenda szerint Sofalában volt Salamon király híres bányája, ahonnan mesés kincseinek legnagyobb része származott. Ezek a kereskedők is óriási mennyiségű aranyat, ezüstöt, elefántcsontot szállítottak az egyre erősödő földközi-tengeri birodalmaknak. Egy görög tengerész beszámolójából tudjuk, hogy a II. században a sziget korlátlan arab hatalom alatt állt. Valószínűleg a Bibliából ismert Shába Királyság területéhez tartozott, ami a mai Jemen térségén lehetett.

Idővel a zanzibári kikötő lett az egész kontinens egyik legfontosabb állomáshelye, ahol elefántcsonttal, teknőspáncéllal, ébenfával, fűszerekkel megrakott hajók várakoztak az induláshoz kedvező monszunra, hogy aztán, mikor megváltozik a szél iránya kelmékkel, ruhákkal, gyöngyökkel, kínai porcelánnal, selyemmel, fegyverekkel, borral, búzával térjenek haza. A hajók nem csak zanzibári ritkaságokat szállítottak, hanem a kontinensről érkező drága árukat is, pl. leopárdbundát, orsszarvúszarvat, szálfát, aranyat és rabszolgákat. A kereskedelem felélénkülése lehetővé és egyben szükségessé is tette a kikötőkhöz tartozó települések megerősítését és fellendülését. A perzsák sok kis várost létesítettek a partokon Szomáliától Mozambikig Zanzibárt is beleértve. Az arabok nem hódító céllal érkeztek csupán kereskedni szándékoztak. Kelet-Afrikához fűződő kapcsolatukat csak az iszlám vallás megjelenése erősítette meg (VIII. sz.). A Zanzibárban élő arabok leszármazottainak fő tevékenysége a halászat és a mezőgazdaság lett, mig az indiai bevándorlókat az elefántcsont- és fűszerkereskedelemben rejlő lehetőségek vonzották. Kézművességgel kezdtek el foglalkozni és boltokat nyitottak. A britek fő célja a hittérítés volt és azon igyekeztek, hogy elfojtsák a kegyetlen, mégis virágzó rabszolgakereskedelmet. Zanzibár volt az egész Kelet-afrikai régió rabszolgakereskedési központja.

Rabszolgák elefántagyarat szállítanak

















A perzsa-arab időkben kezd kiépülni a Kőváros (Stone Town) néven ismert óváros és időszámításunk szerint 1107-ben megépítik a Föld déli féltekéjének első mecsetjét, amely a Kizimkazi nevet viseli. Ez a sziget déli részén található épület a ma létező legidősebb építmény Zanzibár szigetén. Nem tudni pontosan, de valószínűleg ez a terület a híres hajós, Szindbád történetének a bölcsője is, mely valamikor a XV. század előtt született. Az 1001 éjszaka mesés időszakának s a virágkorát élő szuahéli kultúrának a végét az ideérkező első európaiak, a portugál hajósok jelentették.

Kizimkazi mecset belülről



















A portugálok először 1498-ban jártak itt, mikor Vasco da Gama fő célja az volt, hogy elérje Indiát. Hajóik és fegyvereik tiszteletet parancsolóak voltak az itt élők számára így könnyűszerrel el tudtak velül bánni. Zanzibár a portugálok gyarmatává vált s megkezdődött azok 200 évig tartó uralma. Ám 1698-ban visszafoglalta Omán s újra felélénkül a portugál időkben megszűnt kereskedelem Kelet-Afrika népei és az arabok között. Omán időközben fontos kereskedelmi nagyhatalommá vált. Fő exportcikke a datolya volt s mivel igyekezett olcsó munkaerővel megoldani a hatalmas datolyaültetvényeken szükséges munkák elvégzését, újra felvirágzott a rabszolgakereskedelem. Persze, a munkások Kelet-Afrikából érkeztek, hiszen az iszlám vallás tiltja híveinek rabigába való kényszerítését. A hollandok a XVIII. században szintén rabszolgákat keresve érkeztek ide. A Malaku-szigeteki (mai Indonézia) birtokaikon lévő ültetvényekre szándékoztak munkásokat vásárolni.

A fiatalon trónra kerülő ománi szultán Seyyid Said látva a rabszolgakereskedésből származó hatalmas jövedelmet 1811-ben megépítette a messzi földön híres Stone Town-i rabszolgapiacot hol az elkövetkező hatvan évben milliónál is több rabszolgát adtak el. De, kik is váltak rabszolgává? Addig szabad afrikai feketék kikre, mint állatokra vadásztak s élve fogtak el. A világ mindezt tétlenül nézte mígnem a briteknek sikerült akkora befolyásra szert tenniük a területen, hogy bezárassák a rabszolgapiacokat és betiltsák a rabszolgakereskedelmet. Mindez a szultán halála után történt. A trónra kerülő új szultánt Nagy Britania nem ismerte el s a történelem legrövidebb ideig tartó csatáját megnyerve még nagyobb befolyásra tett szert. 1890-ben Zanzibárt a protektorátusuk alá juttatták. A II. világháború fordulópontot jelentett a sziget, valamint Tanzánia, de az egész afrikai kontinens sorsát illetően. Tanzánia helyi lakossai a brit seregekben harcoltak, sokan közülük elestek, az otthon maradotak pedig abban reménykedtek, hogy háborús segítségükért cserébe megkapják országuk szabadságát. Ám mikor kiderült, hogy a másik fél nem így gondolja és, hogy tulajdonképpen semmin sem tervez változtatni az elmúlt évekhez képest általános nyugtalanság és tiltakozás vette kezdetét. Tanzánia és a többi afrikai ország is megért szabadságának kivívására. Kontinensszerte felszabadító mozgalmak jöttek létre. Tanzánia hivatalosan 1961. december 9-én nyújtotta be önállósítására való kérelmét, de a britek csak 1963. december 10-én ismerték el a független Tanzániai Köztársaságot, mely területileg két részből áll, a kontinensi terület és a Zanzibár-szigetvilág alkotja.

Zanzibár történelmi nevezetességei

Stone Town – szuahéliül Mji Mkongwe (Lakosainak száma 2002-ben: 206 300 fő)



Bár neve nem túl romantikus, mégis itt dobogott Zanzibár szíve. Ez a sziget nyugati oldalának háromszögszerűen kiszögellő félszigetén megépült városrész alig változott az elmúlt 200 évben. A szuahéli építészeti stílus az afrikai, perzsiai, európai és indiai stílusjegyek keveréke. Napokat tölthetünk el barangolva a labirintusszerű, kanyargó szűk és szeles utcácskákban, nyűzsgő keleti bazárokban, muzulmán mecsetekben, keresztény katedrálisokban vagy tanulmányozva az előkelő, díszesebbnél díszesebb arab házakat. Ezek könnyen felismerhetőek jellegzetes kézi faragású, szegekkel díszített kapuikról, mikből még ma is ötszáznál több tanúskodik az arab művészek tehetségéről. Az épületek többsége a XIX. században épült, mikor a sziget az indiai-óceáni térség legjelentősebb kereskedelmi központja volt. Építőanyagként a környezetükben jelen lévő fehér korallmészkőt használták, aminek egyetlen hátránya, hogy a fél évig tartó bőséges csapadék könnyen erodálja s a házak folyamatos javításra szorulnak.

Stone Town egyik utcája























Jellegzetes arab kapu






















Szuahéli stílusú díszítés














Zanzibár épületeire jellemző a balkon















Az óváros legfontosabb épülete a fiatalon hatalomra kerülő Seyyid Said szultán palotája, ki 1832-ben ide helyeztette át székhelyét. Az ő idejében épültek meg Stone Town első kőházai. Előtte sárból építkeztek, de a rabszolgakereskedelemből annyi jövedelemre tettek szert, hogy gond nélkül megengedhették maguknak a sokkal drágább követ és más luxuscikket. A portugál időkben a város egy erőddel gazdagodott. A Kereskedők Háza, a Csodák Házát, a török fürdőt (Hamamni) és a rabszolgapiacot szintén látni kell. A Nyugati partszakasz látképét az óvárosi kikötő uralja.


Seyyid Said ománi szultán rezidenciája

A Csodák Házához (Beit-El-Ajaib) több történet fűződik. Ez egy hatalmas négyzet alaprajzú épület, amit oszlopsorok és teraszok fognak körbe. Barghash szultán palotájaként épült meg 1883-ban. Nevét a néptől kapta, mivel mindenféle csodával el volt látva. Zanzibárban ez az épület rendelkezett először elektromos árammal és lifttel.

Csodák háza




















Kilátás a Csodák házából a szultáni rezidenciára

Hamamni, a nyilvános fürdő 1880-ban épült. A szultán igazi szakemberekre bízta megépítését, kiket Törökországból hozatott. A „hamamni” is török eredetű szó, minek jelentése „kádak / fürdők helye”. Hamamni Stone Town központjában található s mindenki használhatta, kivéve a legszegényebb rétegeket. Délelőtt a hölgyek vehették igénybe, délután pedig az urak. A fürdő első része átöltözésre és társalgásra szolgált, innen egy folyosón át jutottak a meleg csarnokba, ami alatt forró vízzel töltött csatornák helyezkedtek el. A többi helységekben meleg és hideg medencék működtek.

A Hamamni egyik medencéje
















Kidichi fürdő díszes belső fala, amit a szultán feleségének, Seherezádénak építtetett























David Livingstone lakóháza 1860 körül épült egyik szultán részére, de sok misszionárius és kutató lakott itt hosszabb-rövidebb ideig, míg újra útra nem kelt. Livingstone is itt tervezte meg utolsó kontinentális utazását 1866-ban.

David Livingstone, angol misszionárius, orvos, kutató és rabszolgaellenes aktivista



























Livingstone lakóháza
























A Kereskedők Háza a XIX. században épült az óváros központjában. Nagyon szép öt emeletes építmény, aminek minden szintjét a szigeten hagyományos balkon vesz körül. Eredetileg az indiai kereskedők tulajdonában állt, majd később a szultán családja használta, a közelmúltban pedig eredeti állapotához hasonlóan felújították s szállodaként üzemel. Nevét átkeresztelték Szuahéli Házra.

Mangapwani volt a neve azoknak a kamráknak, ahol a rabszolgákat őrízték. A kereskedők addig tartották az „árut” ezekben a helységekben, míg meg nem érkezett a hajó, ami elszállította őket.

A földbe sűlyesztett kamrákban a vasláncon és kövön kívül nemigen volt más












A képen a rabszolgakereskedelem főépülete látható
















A britek nem igazán változtattak Stone Town látképén, azonban mikor 1896–ban tiltakoztak az újabb szultán trónralépése ellen bombáikkal lerombolták a város tengerre néző részét. Szerencse, hogy a harcok csupán 45 percig tartottak. Ez volt a történelem legrövidebb háborúja. A briteknek köszönhető, hogy a XIX. századi Zanzibár városát, mely egyenlő volt a rabszolgaléttel, megtisztították a szenvedéstől, korrupciótól, a hitványságtól és erkölcstelenségtől. Miután megszűntették a rabszolgakereskedelmet, a rabszolgakamrák közvetlen közelében megépítették az Anglikán Katedrálist. Itt őrzik egy üvegszekrényben azt a keresztet, amit abból a fából faragtak, minek hűvösébe temették David Livingstone szívét. Teljesítve utolsó kívánságát szíve örök időkre az afrikai kontinensen marad.





A Stone Town ma a Világörökség része.