Tudta-e?
...hogy az AB a legújabb vércsoport? Éppen ezért nagyon ritka, a népesség kevesebb, mint 5%-nál fordul elő. A kaukázusi A és a mongol B típus ,,összeolvadásának'' eredménye.

58. szám - 2008. szeptember 29.

Mindmáig viták tárgyát képezi, hogy mi is lehetett

Stonehenge később épült, mint eddig hitték

Stonehenge később épült, mint eddig hitték - derült ki a tavasszal végzett régészeti feltárásoknak és az azt követő radiokarbonos vizsgálatnak köszönhetően.

Az UNESCO örökségvédelmi listáján szereplő Stonehenge-dzsel kapcsolatban mindmáig viták tárgyát képezi, hogy mi is lehetett a szabálytalan alakú kőépítmény eredeti rendeltetése: egyesek az ősök tiszteletére épített szentélynek, mások egyfajta, a napfordulókat "megjelölő" kalendáriumnak tartják. Az elfogadott nézetek szerint Kr. e. 2600 és 2400 között épülhetett - olvasható a BBC hírei között.

Legutóbb itt 1964-ben végeztek ásatásokat. A brit szigetek pogány múltjához kötődő régészeti helyszín feltárása olyan kényes téma, hogy a mostani kutatásokhoz a kabinet beleegyezése volt szükséges. A régészek az engedély szerint a két óriás kőkör között egy 2,5 méterszer 3,5 méteres területen végezhették az ásatást. A feltárás során a kutatók elsősorban arra keresték választ, hogy valójában mikor épült a történelem előtti korból származó Stonehenge, s mi lehetett az igazi rendeltetése.



A régészeti projektet Timothy Darwill professzor, a Bournemouth Egyetem vezető Stonehenge-szakértője, valamint Geoffrey Wainwright, a Régészeti Társaság, a Society of Antiquaries elnöke irányítja. A két kutató az utóbbi években megtalálta azt a 240 kilométerre lévő helyet a dél-wales-i Preseli-hegységben, ahonnan a rejtélyes építmény egyik alapanyaga - a szürkéskék homokkő (kék kő) származhatott.
A feltárások során mintegy száz mintát vettek a kék kövek eredeti helyéből, ebből 14-et szénizotópos kormeghatározásra küldtek az Oxfordi Egyetemre. A vizsgálatok alapján Stonehenge keletkezését Kr. e. 2300-ra datálják, vagyis az eredeti kör alapját képző kék köveket 300 évvel később helyezték a helyükre, mint eddig feltételezték. (Egészen pontosan Kr. e. 2400 és 2200 közé tették az alapkőletételt, a két dátumot pedig átlagolták. A következőkben a kutatók pontosítják a kormeghatározást).

Az ásványtani vizsgálatok bebizonyították, hogy Stonehenge eredeti körének kék kövei valóban a Preseli-hegységből származtak. Az a tény, hogy az egykori építők ilyen távolságra voltak hajlandóak elszállítani az alapanyagot, azt bizonyítja, hogy rendkívüli erőt tulajdonítottak a kék köveknek.

Timothy Darvill és Geoffrey Wainwright szerint a Salisbury-síkságon lévő létesítmény gyógyközpont, egyfajta kőkorszaki "Lourdes" lehetett, ahová a betegek és sebesültek nagy távolságokból zarándokoltak el, hogy gyógyulást nyerjenek.

Stonehenge környékén a kutatók "abnormális számban" találtak olyan csontvázakat, amelyek igen komoly sérülés vagy betegség nyomait viselték magukon. A sírokból előkerült fogak vizsgálata pedig arra derített fényt, hogy az elhunytaknak legalább a fele nem környékbeli volt.

A kormeghatározás a tudósok szerint döntő előrelépést jelenthet a rejtélyes létesítmény rendeltetésének megfejtésében. A Kr. e 2300-as dátum érdekes módon egybeesik az úgynevezett amesbury-i íjász eltemetésének időpontjával, akinek sírjára Stonehenge-től három mérföldnyire bukkantak.


ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor