Tudta-e?
A nagyvárosi lakásokban a szobanövények a kintről beáradó szennyeződés 20-30%-át is képesek elnyelni.

28. szám - 2007. december 10.

Orvostudomány

Éltető közegünk, a vér - A vércsoportok

4. rész: Az emberi vörösvérsejtek külső tulajdonságaik (antigenitásuk) szerint négy fő csoportra oszthatók: A, B, AB és O.
Dr. CELLER Tibor, Családi Kör hetilap

1. rész
2. rész
3. rész

A vérben lévő valamennyi sejt védőburokkal rendelkezik, annak érdekében, hogy a sejt belsejében lévő anyagok együtt tudjanak maradni, megfelelő működést biztosítva. Ez a védőburok - idegen szóval membrán - azonban nem sima, hanem a burkot alkotó fehérjék, cukrok és lipidek ágas-bogas, kitüremkedéseket és behúzódásokat tartalmazó külső felszínt hoznak létre. Talán legjobban úgy lehet elképzelni, mint a vadgesztenyét a védőburkával.
A sejthártya e külső térbeli szerkezetei jelentik a különböző vércsoport-tulajdonságokat, melyek egy adott emberben állandóak, másokkal vagy azonosak, vagy jelentős mértékben különböznek. Fontos tudni azt, hogy ezekből a sajátos „kitüremkedésekből”, melyeket a szaknyelv antigénnek nevez, sok százezer található egy-egy sejt felszínén. Más megfogalmazásban: a vörösvértestek felszínén lévő speciális molekulák határozzák meg a sejt "csoportfajlagosságát".
Belátható, hogy ha vérrel szükséges embertársunkat gyógyítani, akkor mindezt figyelembe véve, csak ugyanolyan, vagy hasonló külső formájú sejteket szabad beadni.

A fő vércsoportok

Az orvostudomány több évszázados fejlődése során néhány sikeres és számos sikertelen vérátömlesztés okainak vizsgálata vezetett el a vércsoportok felismeréséig, és az alapvető tulajdonságok rendszerezéséig, vizsgálhatóságáig. 1901-ben Karl Landsteiner osztrák orvosprofesszor ismertette a legalapvetőbb fő vörösvérsejtcsoportokat, amelyeket azóta leegyszerűsítve - vércsoportoknak nevezünk. Ezek az első felismerések bebizonyították, hogy az emberi vörösvérsejtek külső tulajdonságaik (antigenitásuk) szerint négy fő csoportra oszthatók: A, B, AB és O.

Karl Landsteiner (1868-1943)

















Landsteiner kiderítette, hogy az A vércsoportúak vérsavójában béta-ellenanyag van, amely a B típusú vérsejteket összecsapja, idegen szóval agglutinálja. A „B” vércsoportúak vérsavójában pedig alfa-ellenanyag van, amely az A vérsejteket csapja össze. Az összecsapódást követően a vörösvérsejtek feloldódnak. A „O” vércsoportúak savójában alfa- és béta-ellenanyag is van, míg az AB vércsoportú ember vérsavójában nincs agglutinin.

Vércsoportok






















A fentiek alapján régebben a O tulajdonságú személyeket „általános” véradónak (donornak), az AB tulajdonságú személyeket általános „kapónak” (recipiensnek) nevezték. Ez nagyjából ma is igaz, de ki kell hangsúlyozni, hogy csak részben, ugyanis ha a „teljes” vért minden további beavatkozás nélkül beadjuk a betegnek, akkor már a plazma tulajdonságait is figyelembe kell venni, nevezetesen: ha O tulajdonságú teljes vért adunk, mondjuk B tulajdonságú személynek, akkor a beteg szervezete befogadja a O tulajdonságú vörösvérsejteket, de a beadott vér plazmájában a lévő anti-B fehérje elpusztítja a beteg saját B tulajdonságú vörösvérsejtjeit!

Vörös- és fehérvérsejtek


















Napjainkban ennek megfelelően azt tartjuk, hogy mindenkinek, akinek szüksége van rá, elsődlegesen ugyanolyan tulajdonságú vért kell adni, mint amilyen a fő vércsoportja. Lehetnek viszont szükséghelyzetek, amikor mégis a régi szabályt alkalmazzuk.
Ma már lehetőség van arra, hogy speciális centrifugák segítségével a leadott teljes vérből szétválasszuk a plazmát, a vörösvérsejteket és az úgynevezett „határréteget”, amely a vérlemezkéket és a fehérvérsejteket tartalmazza. A vörösvérsejteket ezután még élettani sóoldattal meg kell „mosni” annak érdekében, hogy a vérplazma maradékait is eltávolítsuk. Az így elkészült oldat, amely csak O tulajdonságú vörösvérsejteket tartalmaz, már veszély nélkül adható be az A tulajdonságú betegnek akkor, ha nem áll rendelkezésre megfelelő A tulajdonságú vér (vörösvérsejt).
Vérplazma























Rh faktor

Amikor már kiterjedten alkalmazták a vérátömlesztést, azt is fel kellett ismerni, hogy néhány esetben, elsősorban azon betegeknél, akik ismételten vérátömlesztésre szorultak, a fő csoportbeli egyezés ellenére mégis sajátos szövődmények alakultak ki a vérátömlesztés után. A betegek egy kis százaléka az idegen vér után rosszul lett, vérvizelés lépett fel náluk, besárgultak, néhány nap múlva pedig leállt a veseműködésük. Az orvosi gyakorlat más területén is tapasztaltak akkor még megmagyarázhatatlan dolgokat. Többször előfordult, hogy egészséges szülőknek második, harmadik gyereke a születést követő második-harmadik napon súlyos sárgaságot kapott és sokáig vérszegény volt.

A magyarázatot ismét Landsteiner és munkatársai találták meg. Megállapították, ha Rhesus-majom vérét nyúlba fecskendezik, akkor abban olyan fehérjék (ellenanyagok) termelődnek, amelyek a majom vörösvérsejtjeit összecsapják (agglutinálják). Ugyancsak rájöttek arra, hogy minél többször adnak be a nyúlnak majomvért, a keletkező ellenanyagok mennyisége ugrásszerűen növekszik, még akkor is, ha az ismételt idegen vér adása az elsőhöz képest csak hónapok múlva történt. Ezt követően megállapították, hogy az emberek vörösvérsejtjeinek 85 %-át ez az ellenanyag ugyancsak kicsapja (Rh-pozitív személyek).
Az említett tudósok bebizonyították, hogy az emberi vörösvérsejtek felszínén nemcsak az előzőekben ismertetett ABO tulajdonságok egyike van jelen, hanem mellettük egy másik is, amit a Rhesus-majom nevéből Rh-faktornak neveztek el. Kiderült, hogy azok a betegek, akik vörösvérsejtjei felszínén ez a tulajdonság nem található meg, azaz Rh-negatívak, idegennek tekintik azokat a vörösvérsejteket, melyek felszínén ez megvan, azaz Rh-pozitívak.
Az emberi szervezet ugyanúgy reagál, mint a nyúl szervezete; az Rh-negatív (az európai népesség mintegy 15 %-a) személy ellenanyagot termel a pozitív sejtekkel szemben, és az ismételt vérátömlesztéseknél ez az ellenanyag elpusztítja a bevitt idegen, Rh-pozitív vörösvérsejteket.

Terhességben előforduló vércsoport összeférhetetlenség

A fent vázoltak egyik klinikai gyakorlatban is komoly gondot jelentő esete a
terhességben előforduló Rh-összeférhetetlenség. Mint minden vércsoport-tulajdonság, az Rh-faktor is öröklődik. Ha egy Rh-negatív asszony Rh-pozitív magzatot hordoz a méhében, úgy Rh-összeférhetetlenség jön létre.

Mivel a magzat és a szülő nő vérének keveredése általában csak a szülés során következik be, így az első terhességet általában nem fenyegeti veszély. A további terhességek során viszont az első szülés közben bekövetkező vérkeveredés okozta szenzibilizáció által termelt anyai antitestek átjutnak a méhlepényen (placentán), és károsítják, illetve hemolizálják („feloldják”) a fejlődő magzat vörösvértesteit. Mindennek a következtében a magzatnál vérszegénység és vizenyők jelentkeznek, a magzat torz benyomását kelti: hordószerűen előredomborodó has és mellkas, puffadt arc látható, testszerte hólyagok jelenhetnek meg.
A vörösvértest-feloldódás következtében a megszületés után az újszülöttnél súlyos sárgaság is fellép, ami akár ún. magicterust is okozhat (a bilirubin nevű vérfesték felhalmozódása az agyi törzsdúcokban, ami súlyos mozgászavarokhoz, értelmi fogyatékossághoz vezethet).
Hasonló esetekben megkísérelhető intrauterin (méhen belüli) transzfúzió (vércsere), melynek során a magzat hasüregébe Rh-negatív vért fecskendeznek, és ezt szükség szerint néhányszor meg is lehet ismételni. Vércsere természetesen a szülés után is megkísérelhető, amivel sokszor sikerül megmenteni a csecsemő életét.

Hogy a második, illetve a további terhességek során hasonló gondokra ne kerüljön sor, így Rh-negatív anyáknak (Rh-pozitív apa esetén) az első szülést követő 24 – 72 órában 200 mikrogramm anti-D IgG (pl. Rhogam) adására szükségeltetik, amely megakadályozza az anya immunizációját, és kivédi, hogy a következő terhesség alatt kialakuljon az előzőekben vázolt haemolythicus (vörösvértest-feloldódással járó) betegség.

Terhességnél az Rh-összeférhetetlenség mellett az ABO-vércsoport rendszeren belül is lehetséges: ilyenkor az anya „O” vércsoportú, a magzat pedig „A”. A magzat és az újszülött vércsoport-összeférhetetlenségi megbetegedése hasonló mechanizmusokkal történik, mint az előzőekben ismertetett Rh-csoportnál, de itt súlyos magzati vizenyő sohasem alakul ki, és súlyos sárgaság is csak ritkán lép fel.

Kapcsolódó cikkek

    ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
    Design by predd | Code by tibor