Tudta-e?
...hogy a világ legrégebbi újságja Svédországban olvasható 1645 óta? A Krisztina királynő parancsára megjelent lap, a Post-och Inrikes Tidningar 2007. januárjától viszont már csak online kiadásban jelenik meg.

76. szám - 2010. február 1.

Középkori nemesség

Kékvérűek nyomában

Közismert, hogy a kékvérűséget a középkori nemességgel, a nemesek hóka, fehér bőrszínével hozzák összefüggésbe, még ma is a nemesség szinonimájaként emlegetik…
WILHELM Józef

3
A kék színről az ég, a tenger, a végtelenség, a fennköltség jut az emberek eszébe. Persze a kék nem a pompa, a gazdagság szimbóluma, mégis a nemesség, a magasztosság fogalmaival társítható az európai kultúrkörben. Ez a szín szimbolizálja a reményt, a hűséget, a bölcsességet, a bizalmat, az intelligenciát, a becsületet, az igazságot és a mennyet. Mindezek a fogalmak köthetők a középkori lovagiassággal, a lovagi erényekkel.

Azt, hogy hogyan kapcsolódott össze a kék szín a vér fogalmával, ma többnyire köztudott. A többnyire szót azért használom, mert a kékvérűséget a középkori nemességgel, a nemesek hóka, fehér bőrszínével hozzák összefüggésbe. Pontosabban azonban már kevesen tudják, hogy a Pireneusi- félsziget vizigót származású nemessége halvány színű bőrével és kékesnek tűnő ereivel, a mórokkal és zsidókkal szembeni előkelőségét igyekezett hangsúlyozni elsősorban, majd később a jobbágysággal szemben is. Azután ez a hóbort, mint sok másik, lassan terjedni kezdett az Ókontinensen, főleg az újkor hajnalán, amikor már a feltörekvő polgársággal szemben próbálták fegyverként bevetni a származási előnyt a nemesek. Németországban e kifejezés első írásos előfordulása 1810-hez köthető. Ebből is látható, hogy régebben sokkal lassabban terjedtek bizonyos fogalmak és a hozzájuk fűződő előítéletek, életmódok, filozófiák. Mégis, egész Európában meglelhetők a szinte azonos kifejezések, ami Hispániában sangre azulként kelt életre: így a német blaues Blut, a magyar kékvérű, a görög γαλαζοαίματος (galazoaímatos), az izlandi blátt blóð, stb. Ezzel a kifejezéssel azt igyekeztek bizonyítani, hogy a nemes (főleg a nő) nem gürcöl egész nap a Nap sugarai alatt. (Innen a napernyő-divat is, hát azzal sem a parasztlányok futkostak, ugye...) A fehér bőrön áttetszenek a kékes erek. Ergo: csak a nemesi fehér bőrön tetszik át kéken a "vér". A fehér bőrszín azonban nemcsak ezért volt már előírásszerű követelmény a gyengébbik nemnél, hanem mert a kipirosodott bőr a nőknél bizony könnyelmű viselkedésre, a természetes pír folyamatos előfordulása esetén erkölcstelenségre is utalhatott. A piros és bordó színek szimbolikájáról ennyi szintén köztudott.

De miért is tűnnek az erek kékeknek? Ennek nincs kapcsolata a vér oxigén-ellátásával. Egy egyszerű fizikai jelenségről van szó. A fehér bőr ugyanis érkezéskor a színspektrumból átereszti a rövid hullámhosszú kéket, és ugyanígy visszaverődéskor is, viszont a piros szín hosszú hullámait az erek elnyelik. Ezáltal tűnnek a halvány bőrön keresztül kékeknek az erek, és ez okozta/okozza azt a benyomást, hogy a vér kékszínű.

A kékvérűség manapság gyakran pejoratív értelmű, persze szövegkörnyezettől függően korrekten is használják a nemesség szinonimájaként. Az állattenyésztés terén igencsak közkedvelt fogalom, éspedig a pedigrés állatok elődjeinek jelzőjeként használatos. Gyakran olvashatunk kékvérű kutyákról, lovakról, persze nem a szó szoros értelmében. Viszont annyi bizonyos, hogy kékvérű állatok léteznek, sőt, bizonyos esetekben kékvérű emberek is. Ezeknek a vére valóban kékes színű.

A tintahalak, csigák, pókok, skorpiók egy részének vére kék színű. E gerinctelen állatok kékvérűségét egy réztartalmú fehérje, a hemocianin „okozza”. Ez köti meg és szállítja az oxigént ezen állatok testében. Az emberek esetében azonban másról van szó. Az ivóvízben lévő ammónium, nitrát, nitrit mennyisége a csecsemőkorban kialakuló methaemoglobinaemia - kékvérűség nevezetű megbetegedés kialakulásának egyik tényezője. Egy másik kóros elváltozás nem a vért színezi kékké az embereknél, hanem a bőrt. Ezt a betegséget argiriának nevezik, és részben összefüggésben van a középkori kékvérűséggel, a nemesek gazdagságával, pontosabban az ezüsttel.

Az ezüst korábban titkos csodaszernek számított. Az ókorban még ugyan nem ismerték sem a baktériumokat, sem a vírusokat, viszont megfigyelték, hogy a kőkorsóba tett ezüstpénz képes a vizet fertőtleníteni, és így az több nap alatt sem poshadt meg. A tejbe is tettek ezüstérméket, hogy csíramentesítsék, hogy tovább tárolhassák. Az alkímiában az arany mellett az ezüstnek nagyon fontos szerep jutott. E nemesfémek előállítási kísérletei mellett ezeket fel is használták, ugyanis az alkímiának egyik célja az örök fiatalság kulcsa, a Halhatatlanság Elixírjének felfedezése volt. Az alkímia művészete Egyiptomból származik, onnan került az ókori Görögországba és Rómába, majd végül arab közvetítéssel a középkori Európába. A különféle csodaelixírek gyakran tartalmaztak ezüstöt. Az újkorban sem merült feledésbe e nemesfém. A sebészek a XIX. század végén ezüstszálat használtak, hogy megvédjék a betegeket a fertőzéstől, és ezüst-nitrátot cseppentettek az újszülött szemébe, hogy megelőzzék a gyulladásokat. Az antibiotikumok felfedezése miatt/után az ezüst gyógyító ereje feledésbe merült, mert az előbbiek előállítása olcsóbb volt, és így a szegényebbek számára is elérhetőbbé tette a gyógyászatot. Addig azonban a gazdagok előszeretettel használták az ezüstöt. Nem csak étkészletek, tányérok, poharak és ékszerek formájában, hanem vízben feloldva is. Hosszú távon egyes ezüsttartalmú termékek nagy dózisban való bevitele azonban argiriát okozott, ami a bőr kékes vagy szürkés elszíneződését eredményezte.

Az ezüstmérgezés során az ezüstsók a bőrben, szemben és a belső szervekben rakódtak le. Így bizonyára ez a betegség a nemesség körében gyakran előfordulhatott, és e személyek esetében valóban kékes bőrszínről beszélhetünk, de nem kékvérűségről. Ezeket a nem mindennapi bőrszínű nemeseket talán még különféle démoni, vérszívó tulajdonságokkal is illették alattvalóik. De ez már csak a saját képzeletem feltételezése.

Végül is megállapítható, hogy a különféle korok divathóbortja igencsak változó. Amíg a középkorban és az újkori Európában a nemesség azon fáradozott, hogy minél fehérebbnek tűnjön (aminek a púderkészítők különösen örülhettek), addig manapság a társadalom krémje azzal igyekszik elütni bőrszínében a tömegtől, hogy „grillcsirkévé” barnítatja magát a trendi tengerparti és síparadicsombeli luxushotelekben, és a kisebb pénztárcájúak a szoláriumokban tülekedve utánozzák az utánzandót. Barna bőrszínük ellenére mégis jogot formálnak a kékvérűségre is.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2021 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor