Tudta-e?
Nejlont először 1938-ban állítottak elő. Első felhasználási területe a fogkefék sörtéje volt.

102. szám - 2013. március 01.

A nagyvárosok, mint az emberiség önpusztításának motorjai

Mikor, hogyan és miért keletkeztek a középkori városok, és mi tette őket különlegessé, értékessé? Mitől működtek jobban, mint a mai megapoliszok?
WILHELM Józef

A demográfusok állításai szerint a most folyó évtizedben kerül sor arra, hogy a világ lakosságának fele már városokban él majd. Hogy ez az emberiség fejlődése szempontjából kedvező, vagy kedvezőtlen, azt az elkövetkező évszázadok fogják megválaszolni, ha addig meg nem fordul az ember önpusztító tevékenysége, mert egyes tudósok a túlvárosiasodás következményeiként ezt a lehetőséget is fenntartják. Bár már az ókorban is léteztek városok, ezek azonban többnyire csak katonai és közigazgatási központok voltak, míg a mai, a modern városok gyökerei inkább a középkori városokig vezethetők vissza. Mikor, hogyan és miért keletkeztek a középkori városok, és mi tette őket különlegessé, értékessé? Mitől működtek jobban, mint a mai megapoliszok?

A középkor közepe táján (XI. század körül) a várak tövében meghúzódó kereskedők és iparosok egyre gyakrabban költöztek a szűk várfalvakon kívül. Ez köszönhető volt annak, hogy a korai középkor végén kibontakozó gazdasági fejlődés, a technikai újítások (pl. a nehézeke, a szügyhám, a borona, a patkó, a két- és háromnyomásos földművelés) hatására létrejött a terményfelesleg, azaz az árú, és ezzel a kereskedelem, a kézműipar is fejlődésnek indult. Az 1000. év fordulója körül Nyugat-Európa nagyobb részét még erdőségek borították, de bő kétszáz évvel később az erdőségek helyét már szántók foglalták el. A gabona hozama ennyi idő alatt a 2-3 szorosára emelkedett. A növekvő és biztosabb termelés csökkentette az éhínségek számát, a jobban táplálkozó emberek szervezete könnyebben ellenállt a betegségeknek, ami demográfiai növekedést eredményezett. A sűrűbben lakott nyugatról lassan kelet felé áramlott a vén Európa lakossága, ami a városiasodás terjedésével, és annak minden politikai, gazdasági és kulturális előnyével is együtt járt.



A városoknak ekkoriban három változata fejlődött ki. A mezővárosok lakói többnyire mezőgazdasággal foglalkoztak és hatáskörük csak a szűkebb környezeten belül érvényesült. Legnagyobb részük a földesúr fennhatósága alatt maradt, és csak korlátolt önkormányzatot sikerült elérniük. A második kategóriába tartoztak azok a városok, amelyek ipari- és kereskedővárosok révén termékeiket a város tágabb környékén, a piackörzetben értékesítették. Ezek már regionális jelentőségű városokká nőttek. Általában kivívtak egy szélesebb önkormányzatot, és csak az uralkodónak fizettek adót. Az igazi nagyvárosok, a mai modern városok elődei, a távolsági kereskedelemre berendezkedett városok voltak. Ezek közül nem egy teljesen önálló városállammá fejlődött, mint pl. Velence, Génua, vagy pedig igen befolyásos szerepet játszottak egy-egy ország életében, mint London, Párizs, Augsburg stb. Ez utóbbiakban a lakosság száma, és sokszínűsége biztosította a ma is fellelhető multikulturális sokszínűséget a maga előnyeivel, hátrányaival. Ezekben a városokban alakultak ki az első spekuláns ügyek, a bankok, a váltók gondolata, majd gyakorlata, valamint a későbbi tőzsdék is innen gyökereznek.

Amikor a középkori városokra gondolunk, vagy amikor filmen látjuk őket, akkor a klasszikus városfallal, sánccal, illetve kőtornyokkal körülvett településkép kerül előtérbe, ahol egymás hegyén-hátán hemzsegtek a zarándokok, a szegények, mert többnyire itt számíthattak leginkább alamizsnára. Az előttünk megelevenedő képeken kereskedőket, iparosokat, vásári komédiásokat láthatunk, továbbá elénk tárulnak a szűk sikátorokká vált utcák, ahol a szemét, a piszok, a sár vagy a por nehezítette a közlekedést, aminek következtében az összezsúfolt városi népesség különféle járványok, betegségek áldozatává vált. A halál mindennapos lakosnak számított a városi emberek között. De nem ezektől a külsőségektől vált a város várossá. A mai modern városok gyökerei teljesen más irányban keresendők.

A falvakhoz viszonyítva a városok városiassága nem a lakosság számának számszerű többségében mutatkozott meg, hiszen voltak falunyi nagyságú, de igen fontos politikai súllyal rendelkező városok is, a városokat a középkorban jellegzetes jogi státusuk tette sajátságossá, különlegessé, ugyanis a város polgárai kikerültek a hagyományos, feudális jogszolgáltatás alól, mert saját jogrenddel, bírósággal rendelkeztek. A polgárok, és a város területe is immunitást (védettséget) élvezett. A városi önkormányzat feladatai közé tartoztak a városfal építése, az adó begyűjtése és más. A kommuna, a városi önkormányzat élén a polgármester állt, akit a tanácsosok segítettek. Az önkormányzat (részei pl.: a szenátus, a nagytanács) valójában a következőkből állhatott: a lakosok közösen, évi egy összegben fizettek adót a földesúrnak vagy királynak, a város saját bírái ítélkeztek saját lakosaik felett, a papjaikat is megválaszthatták. Egyes városoknak a király további jogokat adott, vagy megvásárolhatták ezeket tőle: pl. vámmentességet, vásártartási jogot (hetivásárokat és országos vásárokat tarthattak), és árumegállító jogot (ennek értelmében a városokon áthaladó kereskedőket feltartóztathatták útjukban, áruik kirakására kényszeríthették őket).

A mai civil szervezkedés, a jóléti államok szociális hálózata, az újkori demokratikus államvezetés a középkori városok kereskedőinek és iparosainak tömörüléséből, önszerveződéséből fejlődött ki. Egy-egy iparág kézművesei az idegen árusokkal szemben, a saját árújuk védelme érdekében érdekvédelmi szervezetekbe, céhekbe tömörültek. A céh az azonos mesterséget űző iparosok érdekvédelmi és közösségi szervezete volt. A céhek kiváltságait a városi tanács is elismerte. A céh fontos szerepet játszott a város védelmében, mert a céhtagok fegyveres városőrséget szerveztek, de más közösségi megmozdulásokban, pl. egyházi körmenetek, vásári játékok megszervezésében is ők voltak a példát statuáló szervezők, résztvevők. A céhek írásban megfogalmazott céhszabályzatok szerint működtek, de számos szóbeli hagyomány is kötötte őket. A városi élet szervezésében fontos szerepet játszottak továbbá a legmozgékonyabbak, a távolsági kereskedők, akik áruik biztonsága érdekében gildékbe tömörültek. Ők voltak azok, akik a legújabb kereskedelmi cikkeken kívül a kultúra, az ideológiák, a törvényhozás, a gazdaság irányítása terén a legújabb ismereteikkel, meglátásaikkal segítették a város fejlődését, hiszen tapasztalati úton szerezték azokat a közeli és távoli országokat bejárva. Emiatt voltak ők a városok igencsak befolyásos urai, akiket, ha nem éltek vissza a tudásukkal, ismereteikkel (a kis közösség sokszor sikeresen kordában tudta tartani őket) kellően meg is becsültek! A kereskedők újításainak veszélyeit a közösségi hagyományok alaposan megszűrték, lehet, hogy néha túlzottan is, ennek ellenére a középkori, majd újkori kisvárosok is kellően jól működtek többszáz éven át.

Következtetésként leszögezhető az, hogy a városlakó, a polgár sajátságos helyet foglalt el a középkor társadalmi szerkezetében, nem volt nemes, de jobbágy sem: szabad ember volt. A polgár minden megkötöttség nélkül rendelkezett tulajdonával, szabadon árulhatott, és vásárolhatott, de közben tudta, hogy csak a városi közösség nyújthat biztonságot a számára a hatalmaskodókkal, de önmaga léhaságával, gyengéivel szemben is. Egyszóval a középkori városi emberek sajátságos önszerveződése teremtette meg a mai modern világot, csakhogy azok kis, és jól belátható, így egyben hatásosan irányítható közösségek voltak. A mai tudósok között egyre többen vannak olyanok, akik szerint a valamikori önellátó mezővárosi, kisvárosi közösségek visszaállítására kellene törekedni, hiszen csak így lehetne környezetvédelmi, biológiai, emberi-erkölcsi, gazdasági-energetikai, közlekedési stb. szempontból megmenekíteni a mai világot a megalomániás elvárosiasodás okozta önkontrolálhatatlan önpusztítástól.



Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2021 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor