Tudta-e?
hogy világszerte egymilliárdra tehető a vegetáriánusok száma?

117. szám - 2014. június 01.

Fiatal tehetségek a Design Terminálban

A Magyar Innovációs Szövetség a 2013-14. évi Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobbjainak – nyilvános eredményhirdetését követően – több mint 2,5 millió forint ösztöndíjat osztott ki június 10-én, a Design Terminálban.

Az elismeréseket Dr. Pálinkás József, ill. a verseny társszervezője, az EMMI nevében Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkártól vehették át a tehetséges fiatalok, akik az ösztöndíj mellett oklevelet és iparművész által készített porcelán kisplasztikát is kaptak.

A három első díjas közül B. Kiss Bálint (Várpalotai Képesség- és Tehetségfejlesztő Magániskola) egy olyan, rendkívül kreatív, általánosan használható eszközt készített, amely lehetővé teszi a tudás szinte észrevétlen megszerzését, majd a tudással újabb eszközök létrehozásának élményét. Az apaBoard nevű 0.5-ös verziószámú tanuló, oktató és kísérletezési eszköz felkeltette a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem érdeklődését is.

Németh Péter (Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr) egy olyan pályát épített, melyen működés közben a cseppfolyós nitrogénnel lehűtött autó lebeg a mágneses pálya felett.

Rozsnyik Szabolcs (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta) pedig azt vizsgálta, hogy lehetséges-e egy szén nanocsövet úgy impregnálni különböző fém-oxidokkal, hogy a fémoxidok egyidejűleg fejtsék ki pozitív hatásukat a szén nanocső alapú kompozitra.

A 2014. évben kiválasztott, legtehetségesebb 21 pályázat, az Egyesült Államokbeli ifjú tudósok olimpiáján 2. díjat kapott projekttel közösen június 10-én 10:00 és 18:00, 11-én, 10:00 és 16:00 között kerül bemutatásra az Design Terminálban.

B. Kiss Bálint, Németh Péter és Rozsnyik Szabolcs,Magyarország képviseletében, részt vesz szeptember 19-24. között Varsóban, az Európai Unió “Fiatal Tudósok Versenyén”, melyen 35 ország fiataljai versenyeznek az értékes pénz- (3500-7000 euró) és külön-díjakért.

A kiválasztott legtehetségesebb magyar fiatalok számos nemzetközi rendezvényen vehetnek még részt, többek között a tudományos versenyek olimpiáján az USA-ban (INTEL ISEF), a Nobel-díj átadási ünnepségen, ill. a London International Youth Science Forum-on versenyen stb. 

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor