Tudta-e?
hogy az egész naprendszerünkben a leghidegebb pont a Hold jeges pólusán található, ahol a hőmérséklet -240 Celsius.

83. szám - 2011. április 01.

Görög filozófia

A szofisták és Szókratész

Ha az értelmező szótárban utánanézünk a szofista és a szofizmus szavak értelmének, akkor a következő jelentésekre bukkanunk: ókori filozófiai irányzat tagja, aki pénzért oktatja a bölcseletet, álokoskodás, szócsavarás.
SÁFRÁNY Attila

2
Ha jobban utánanézünk, filozófiatörténeti olvasmányainkból azt is megtudhatjuk, hogy a szofisták gondolkodásmódjának a leghevesebb ellenzője az ókori filozófiatörténet vitathatatlanul legnagyobb alakja, Szókratész volt.

Miért ilyen jelentős személyiség a gondolkodás történetében Szókratész? Az ő tanítványa volt Platón, az idealista bölcseleti gondolkodás szülőanyja, Platóné pedig Arisztotelész. E két név nélkül el sem lehetne képzelni a nyugati filozófiát, minden az őáltaluk lefektetett gondolkodási alapmintára alapozódik. A híres angol-amerikai filozófus, A. N. Whitehead szállóigévé lett szellemes összegzése szerint „Az egész nyugati filozófia lábjegyzet Platónhoz”. Nemcsak a platóni tanítványi vonalon termett maradandó gyümölcsöket a Szókratész által bevezetett gondolkodási módszer. Szókratésznek hét kiemelkedő tanítványa volt, és négy ókori görög filozófiai iskola tekintett vissza rá, mint legfőbb filozófusi tekintélyre, köztük a cinikusok (görögösen a künikoszok) is. Róluk, a legismertebb cinikus bölcselő, az állítólag hordóban lakó Diogenész alapján már biztosan mindenki hallott. Diogenész Antiszthenész tanítványa volt, az pedig Szókratészé.

Ezek a gondolkodásmódjukat Szókratészre visszavezető ókori filozófiai iskolák győzedelmeskedtek a szofista bölcseleti irányzat képviselőin. Ma egészen más filozófia hagyomány lenne érvényben Nyugaton, ha nem ők, hanem a szofisták diadalmaskodnak ebben a tudáspárbajban, bár a „mi lett volna, ha másként lett volna” jellegű kijelentéseknek nem sok értelmük van.

Furcsamód kortársai – akik bizonyára nem merültek el a bölcseleti tartalmak mélységeiben, magyarán felületesen ítélkeztek, – Szókratészt magát is egy szofista bölcselőnek tartották. Sok tekintetben emlékeztetett rájuk: tanítás céljából fiatalokat vont maga köré, állandóan vitatkozott, gyakorolta tehát az erisztikát, a vitatkozás művészetét, és elmélkedéssel, észjáratással töltötte az egész napját, ami már az akkori gyakorlatias görög embernek is üres időfecsérlésnek tűnhetett.

A külsőleges hasonlóság ellenére gondolkodói beállítódása mégis szöges ellentétben állt a szofistákéval, legalábbis a gondolkodói irányzatnak azzal az ágával, amely relativizálta, sokarcúnak tüntette föl az igazságot. Szókratész a megkérdőjelezhetetlen, mindenkire érvényes abszolút igazság híve volt.

A szofista név egy a filozófiatörténetben kevésbé ismert, összetett gondolkodói csoport elnevezése volt. Az ismeretek hiányában nehezen állapíthatók meg azok a közös vonások, amely alapján, mint egységes szellemi irányzatról beszélhetünk róluk. Talán csak egy ilyen bizonyosan állítható külsőleges jegy van, ami összeköti őket, erre utal egyébként a bölcsesség szóból eredeztethető nevük is: az, hogy tudásukat fiatalok oktatására használták föl, vagyis ők voltak a bölcselet első tanítói, s akkoriban a bölcselet nem csupán a mai értelemben vett akadémiai filozófiát jelentette, hanem az emberi tudás összes elképzelhető területét a számtantól kezdve a természetismeretig. A meggazdagodott, nagyhatalommá vált Athén egyes polgárai már megengedhették maguknak azt a luxust, hogy fiaikat nem kis pénzért az életre való sikeres fölkészítés reményében bölcseletre oktattassák. Természetesen a bölcseletnek, a tudásnak a gyakorlati oldala érdekelte igazán a pénztárcájukat megnyitó apákat.

A bölcselők, akik hajlandóságot mutattak arra, hogy a tudásátadás hagyományos, mester-tanítvány között kialakuló bensőséges viszonyát a pénzbeli fizetség – adok, ha kapok – viszonyává züllesszék, azok valószínűleg arra is hajlandók voltak, hogy az igazságkeresés nemes törekvését, a filozófiát, magyar nevén a bölcsességszeretet kiszolgáló tudáságazattá minősítsék le. Ez még nem azt jelentette, hogy arról és úgy beszéltek, amiről és ahogyan a pénzt adó hallani akart, bár ez sem teljesen kizárt, hanem mindenekelőtt azt, hogy az oktatás során a bölcselet gyakorlati oldalára helyezték a hangsúlyt. A tudás hasznossági szempontját domborították ki, ezt értékelték ugyanis a szülők, akiknek meg kellett nyitniuk a pénztárcájukat. Mi lehetett ilyen tudás az akkor demokratikus berendezkedésű Athénban? A gazdag ifjakat, akik fizethettek az oktatásért, a fényes politikai karrier reménye éltette, éppen ezért számukra a legfontosabbnak a jó beszédkészség, az érvelői képesség fejlesztése számított. A szofista oktatás középpontjában emiatt a meggyőzés művészetének, a retorikának a tanítása állt. A meggyőzés művészetéről pedig tudni kell, hogy az nem a mindenkire érvényes, abszolút igazság hirdetése, hanem az igazság elhitetésének a tudománya. A retorika számára az igazság egy viszonylagos fogalom, ami abból a szemszögből nézve tűnik igaznak vagy hamisnak, amelyből nézzük, és ahogyan bemutatjuk azt. A szofistáknak éppen ezért arra kellett megtanítaniuk tanítványaikat, hogy az általuk képviselt, saját érdeküket kifejező álláspontot mely szemszögből láttatva, és miként elmondva lehet igazságként elfogadtatni a hallgatósággal.

Ebből a hasznosság szempontokat előtérbe helyező tanítói beállítódásból bölcseleti megalapozásként nem is fejlődhetett volna ki másfajta filozófia, mint az igazságot sokarcúként, viszonylagos valóságként bemutató, érdekelvű, nyelvre összpontosító gondolkodás. Egy olyan bölcselet, ami számos tekintetben emlékeztet a huszadik század végének a posztmodern filozófiájára, amit emiatt bizonyos szempontból a szofista gondolkodáshoz való visszanyúlásnak is tekinthetünk. A szofista érdekelvű tanítói beállítódásnak e bölcseleti megalapozása az, amivel Szókratész és tanítványai a leghatározottabban szembeszegültek. Az irányzat legismertebb képviselői Prótagorasz és a Gorgiasz.

Platón, Arisztotelész és a többi szókratészi filozófiai iskola megsemmisítő vereséget mért erre az igazságot relativizáló gondolkodói irányzatra. A győztesek megvető lekicsinylését visszhangozva a szofizmusra ma úgy gondolunk, mint a szavak álokoskodó csűrés-csavarására. Igazságtalan velük szemben ez az ítélet. Nem álokoskodók, hanem másként gondolkodók voltak a szofisták.


Raffaelo ókori gondolkodókat bemutató Athéni iskola című világhírű festményén a fölfelé, az ideák világa felé mutató Platón, és mellette a magára a dologra rámutató Arisztotelész áll a középpontban

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2022 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor