A szaknyelv fejlődésében mindig is fontos szerepet játszottak a tudósok, a szakemberek, és a nyelvtudományok művelői, különösen a nyelvújítók.
A 16. század végéig a teológiai és a tudományos irodalom nyelve kizárólag a latin volt. A 17. században erőteljes kibontakozásnak indultak a világi jellegű tudományos műfajok, a református teológiai irodalom is gyorsan fejlődött. A latin nyelv szerepe fokozatosan háttérbe szorult. E korszak jelentős magyar tudósai, mint Szenci Molnár Albert és Apáczai Csere János arra törekedtek, hogy a magyar nyelv számára hódítsák meg azokat a tudományágakat, témaköröket, melyekről korábban csak latinul lehetett értekezni. Apáczai Csere János
Magyar Encyclopaediája (1653) igyekezett felölelni az emberiség akkori tudását. Ebben a hatalmas műben megtalálhatjuk a magyar szaknyelv gyökereit.
Szenci Molnár Albert (1574-1633) a magyar reformáció egyik legkiválóbb írója - prédikátor, szótárkészítő, költő, fordító.
Apáczai Csere János: Magyar Encyclopaedia
Magyar nyelvű orvostudományi szakkönyvet
Pax corporis címmel Pápai Páriz Ferenc írt 1690-ben. Földrajzot 1749-ben Váradi Baranyi László, 1750-ben Lázár János, fizikát 1777-ben Molnár János, ásványtant 1784-ben Benkő Ferenc, 1791-ben Zay Sámuel írt. Kémia más tudományágakkal keveredve az itt említett könyvekben is megjelent. Torkos Jusztusz János 1745-ben Taxa pharmaceutica címmel írt gyógyszerészeti szakkönyvet. Ezek a szerzők az új tudományos kifejezéseknek a magyar megfelelőit a nép nyelvéből kerestek meg. A köznyelvből fejlődött ki tehát a szaknyelv, idővel műszavakkal, idegen eredetű szavakkal gyarapodott. A szaknyelv fejlődésében mindig is fontos szerepet játszottak a tudósok, a szakemberek, a nyelvtudományok művelői, különösen a nyelvújítók.
Pápai Páriz Ferenc, id.
(1649-1716), erdélyi orvos, tanár, író
Régen a latin nyelv, majd egy időben a német, mára viszont az angol nyelv térhódítása figyelhető meg szaknyelvünkben. Valójában a tudományok fejlődése új fogalmak megjelenését teszi szükségessé, így a szaknyelv állandóan változik, terebélyesedik.
A szaknyelv fejlődése
Az első szakíróink sokat bajlódtak a megfelelő szakkifejezések megtalálásával. Az anyagtudományok témakörében például az arany, ezüst, réz, vas, kén, szén magyar neve egészen régi, s elég régi a higany akkori neve, a kéneső is (ami a török eredetű „könösü” szó átalakításából képződött). A purizmus elvét Révai Miklós hirdetette meg először azzal, hogy a magyar nyelv nem rokon az európai nyelvekkel, így nem is vehetünk át azokból szakkifejezéseket sem, helyettük magyar megfelelőket kell teremteni. De más kis népek sem igyekeztek befogadni az idegen eredetű szavakat. Pl. a szerb ma is inkább ezeket a kifejezéseket használja: azot (nitrogén), kiseonik (oxigén), vodonik (hidrogén) stb. Sok új fogalom magyar változatát maga a szakíró próbálta megalkotni. A kémia tudomány (régi nevén titoktan) egyik legkorábbi nyelvújítója Kovács Mihály volt, akinek néhány, időközben kiveszett szakkifejezésén ma már csak mosolyogni tudunk: molekula - paránygó, kísérlet - remek, extraktum - kihúzadék, reagens - pedzőszer, affinitás - chémiai atyafiság stb.
A nyelvi önvédelem azt jelenti, hogy a kis nyelveket védők harcolnak a túlzott idegen szóhasználat ellen. Az utóbbi évtizedekben az angol lett a tudomány nyelve, és a magyar szaknyelvbe főleg az angol szavak beszivárgása figyelhető meg. Olyan területeken, ahol a magyarság kisebbségben él, a többségi nemzet által beszélt nyelv válik ilyen szempontból agresszívvé. A jól megalapozott anyanyelv-politika olyan stratégiákat dolgozhat ki, melyek a negatív jelenségeket pozitív eredményekké alakíthatják át. A kétszeres félnyelvűség helyett aktív kétnyelvűség érhető el. Az anyanyelv megőrzése, a szaknyelv kialakulása, illetve kialakítása elválaszthatatlan része az oktatási rendszer programjának. Teret kell adni azoknak a megoldásoknak, szakmai, módszertani törekvéseknek, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a szaktárgyak oktatása során, vagy konkrétan a szaknyelvi órán szerzett idegen nyelvi és kommunikációs kompetencia tovább fokozza a középiskolát végzett tanuló későbbi munkaerő-piaci lehetőségeit.
A szakterminológia elemei ma is szoros kapcsolatban állnak a köznyelvvel. A nyelvészeti szakemberek jobbára egyetértenek abban, hogy a köznyelvi szókészlet és frazeológia gazdagításában a társadalmi nyelvváltozatok egy ideje már jóval nagyobb szerepet játszanak, mint a nyelvjárások. A szakszókincs ma már a magyar szókészletnek nagyobb részét alkotja, mint a köznyelvi magyar szavak, s bizonyos számítások szerint jóval több szaknyelvi írásbeli produktum jelenik meg, mint köznyelvi vagy irodalmi. A magyar nyelv leginkább fejlődő, és a szókészletet leginkább gyarapító szubjektumai tehát a szaknyelvek.
A szaknyelv elsajátításának és alkalmazásának legfontosabb támpontjai a magyar nyelvű oktatás, a tudományos és a szakmai jellegű közélet, a sajtó, az ismeretterjesztés.
.jpg)
