A reklámszakemberek hatalmas pénzösszegeket költenek arra, hogy meggyőzzék a "rómaiakat" és mindenkit, ők is tegyenek inkább úgy, ahogy azt a Madison Avenue-n teszik (A Madison Avenue New York legnagyobb bevásárló utcája. Olyan óriási, szinte bejárhatatlan…)
Ahogy a következő példákból majd láthatjuk, vannak dolgok, amelyeket még a reklámmal sem lehet elérni, hiába nyer egyre nagyobb teret a "globális reklám" szemlélete…
Az 1950-es években a Pepsodent Corporation agresszív export tevékenységbe kezdett termékeivel Délkelet-Ázsiában.
Úgy vélték, ami működött az Egyesült Államokban, megteszi ezen a piacon is…
Reklámhadjáratukat a régi és jól bevált jelmondatra építették: "Vajon hová tűnik el a sárga, ha Pepsodentet használ fogára ?"
Napjainkban talán megkérdőjelezhető, vajon ez volt-e a legjobb módja e termék beharangozásának egy olyan piacon, ahol a vásárlók nem kifejezetten az északi típushoz tartoznak.
Mindenesetre egy alelnök, aki nem átallott elmenni a térségbe, és megtudakolni, vajh a kampány miért végződött elkeserítően jelentéktelen eredménnyel, titokzatos okot fedezett fel…
Délkelet-Ázsia sok lakója úgy rágja a bételt, mint az amerikaiak a rágógumit. Viszont a bétel lényegesen drágább a rágóguminál, és még meg is festi élvezőjének fogait.
Történetesen - ez a bételrágás velejárója - pirosassárgára színezi a fogakat.
Ennek megfelelően a piros-sárga fog a gazdagságot is szimbolizálja…
Ugyan kinek van szüksége olyan árucikkre, amivel napnál világosabban kiderül használójának csórósága…???!!!
1960-ban a brit Imperial Tobacco Company piacra dobott egy új cigarettafajtát. Marketing szakembereik fáradságot nem kímélve, temérdek felmérést és tanulmányt végeztek, és úgy döntöttek, a cigaretta neve Strand legyen, és a piacra a következő szlogen kíséretében kerüljön: "Egy Stranddel soha nem vagy egyedül"
A mondatot magában foglaló reklámban egy magányos és titokzatos férfi volt látható, általában csöpögő esőben, bőrig ázva, amint szomorú elhagyatottságában, éppen egy cigarettában talál társra.
Nem volt meglepő, a közönség úgy gondolta, ha azok, akik Strandet szívnak, többnyire az esőben állnak, barátaiktól istentelen távolságban, akkor inkább nem kér belőle…
S a frappáns reklám "áldásos hatása" jól megmutatkozott a Strand elborzasztó eladási statisztikáin. Nem véletlen…
1958-ban a Campbell Soup Company úgy érezte, végre eljött az ideje, hogy meghódítsa Európát.
Nincs ebben semmi kivetnivaló, ha csak az nem, hogy a cég eltökélten hitte, az Egyesült Államok és Európa fogyasztói között az égvilágon semmi különbség nincs…
Noha, jóakaratú tanácsadók figyelmeztették őket az ellenkezőjéről, a cég töretlen optimizmussal, egyszerűen néhány millió tasak levesport szállított az Egyesült Királyságba, eladási céllal.
Nem sok…, egy darab sem kelt el (!!!) ami, ugye, nem lebecsülendő pénzügyi Istencsapás…
A brit háziasszonyoknak, mint kiderült, semmiféle tapasztalatuk nem volt a "neszlevesekkel'', és egyszerűen úgy tekintették, a Campbell levese nem más, mint drága amerikai hiábavalóság, apró dobozokban…
A minden igényt kielégítő ágyairól híres Simmons & Company, 1963-ban elhatározta, jelentős mennyiséget exportál Japánba.
Eltelt négy év, és borzalmas veszteségről érkeztek hírek.
A magyarázat pofonegyszerű.
A japánok előszeretettel preferálják a futont, ami leginkább gyékényszőnyegre hasonlít.
Ágyban egyáltalán nem alszanak…
Négy év kellett a Simmonsnak és egy halom dollár az ablakban…, hogy e néprajzi tapasztalattal gazdagabb legyen…
.jpg)
