Tudásalapú társadalom, tudásalapú gazdaság

Az emberiség által a mai napig felhalmozott tudás és ismeretek, valamint a rendelkezésünkre álló technológia már most is viszonylagos jólétet és gondtalan életet szavatolhatna minden élő ember számára. A gyakorlatban azonban ez mégsem valósulhatott meg. Sőt, megnőtt az újabb gazdasági és politikai válságok kitörésének esélye.

Napjaink aktuális világgazdasági történéseit vizsgálva nem lehet figyelmen kívül hagyni a történelmi és a politikai tendenciákat, hiszen azok a gazdasági fejleményeket is döntően befolyásolják. A világ évtizedek át tartó egyértelmű és éles kettéosztottsága 1989-ban – szerencsére békés körülmények között – megszűnt. Lezárult a hidegháború korszaka, a megosztottság azonban különféle formákban megmaradt, illetve most újra megújulni látszik. A már Hegel által leírt módon, az „úr és a szolga” viszonyaként tekintjük történelmet, akkor valóban akkor jöhet el a Fukuyama által megnevezett korszak, a „történelem vége” ha megszűnik az úr és a szolga viszonya. A hidegháború idején a marxista ideológia a nyugati világot tartotta az urak és a szolgák klasszikus rendszerének, míg a nyugati világ éppen fordítva, a szocializmust tartotta tipikusan elnyomó, szolgai rendszernek. A 90-es évek elején a liberális értékrend térhódítása töretlennek látszott. Úgy tűnt, valóban elérkezett a történelem vége, abból a szempontból, hogy az emberiség megtalálta azt az ideológiát, ami már végleges és tökéletes. A későbbi időszak visszatérő válságai, a kapitalizmus torzulásai azonban ráébresztették a liberalizmus leghűségesebb híveit is, hogy talán mégsem minden tökéletes, valamint, hogy újra kell vizsgálni és értelmezni a klasszikus liberális értékrend és a neoliberális- monetarista világrend viszonyát.

A világgazdasági folyamatokat nem lehet a politikai dimenziók és az ideológiai trendek figyelembe vétele nélkül mérvadóan vizsgálni, mert a politika és az ideológia olyan mélyrehatóan befolyásolja a globális gazdasági trendeket, hogy azok figyelembe vétele nélkül nem lehet valós következtetéseket levonni, illetve számos téves elmélet éppen azért születik meg, mert ezeket a tényezőket nem veszik figyelembe. Sokan vélekednek úgy, a közgazdaságtan, mint társadalomtudomány folyamatosan lemaradóban van, és a folyamatok (utólagos) elemzésén túl szakítani kellene bizonyos dogmákkal, valamint a jövőbeni folyamatok előrejelzésére kellene koncentrálni.

A közgazdaságtan tudományos dogmatizmusa az akadályozó tényezők közül az egyik. A modern európai tudományok dogmatizmusa jóformán már tudományfilozófiai közhelynek tekinthető. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy a közgazdaságtanban még mindig domináns a megalapozatlan magabiztosság. A közgazdaságtan fő árama – ez régóta megfigyelhető jelenség - meg van győződve a velük szemben állók dilettantizmusáról. Befolyását és lényegében a dominanciát és azzal együtt a hatalmát a média és az egyetemek domináns tanszékei által propagált ideológiára alapozza. A perifériákon persze léteznek az úgynevezett eretnekek, akiknek más (lehet) a véleménye, és ma már az ilyen gondolkodókat sem fenyegeti száműzetés vagy máglyahalál. A mellőzés, kigúnyolás, az áltudományosság bélyegének rásütése még mindig jellemző büntetés még olyan esetekben is, amikor – lévén szó nem egy egzakt természettudományról, hanem „sokismeretlenes” társadalomtudományról – amikor sem a véleményt, sem az ellenvéleményt nem lehet egyszerű módon megmagyarázni, alátámasztani, indokolni.

Ha csupán száz évre tekintünk vissza a történelemben, akkor megállapíthatjuk, hogy az első világháború kitörésének küszöbén állt a világ egy évszázaddal ezelőtt, ám ezt akkor valószínűleg nagyon kevesen tudták, vagy érzékelték. Az első nagy világégést követően pedig a gazdasági kimerülés, az anyagi és emberi erőforrások pusztulása, a fedezet nélküli pénzkibocsátás és a kereskedelmi kapcsolatok szétzilálódása miatt gazdasági világválság jelentkezett. Mindezek következtében jelentős mértékben megnőtt az infláció, világjelenséggé vált a munkanélküliség. A békeszerződések – itt jön be ismét a politika - ráadásul nehezítették a gazdasági konszolidációt, hiszen a világpiac jelentős mértékben beszűkült. A háború okozta károkat Németországnak és szövetségeseinek meg kellett volna fizetni. 1921-ben a jóvátételt 33 milliárd amerikai dollárban állapították meg. Az angolok és a franciák ebből törlesztették volna különféle tartozásaikat az Amerikai Egyesült Államok felé. Amerikában már a 20-as évek elején, míg Európa több országában a húszas évek közepe felé sikerült valamennyire helyreállítani a károkat, ám a fellendülés ennek ellenére csak rövid ideig tarthatott. Az 1929-es gazdasági világválságot pedig bizonyos értelmezések szerint nem a keynesiánus gazdaságpolitika segítségével sikerült megoldani. Azok az intézkedések csak némiképpen enyhítették a tüneteket. A második világháború kitörése miatt soha nem fogjuk megtudni, hogy háború nélkül milyen irányt vett volna a világgazdaság fejlődése. Sokan arról is meg vannak győződve, hogy a háború kitörése elengedhetetlen következménye volt az előzőleg felhalmozott feszültségeknek.


John Maynard Keynes (1883 – 1946) angol matematikus és közgazdász, a modern makroökonómia megteremtője. A tőle eredő gazdasági szemléletet keynesianizmusnak nevezzük

A második világháború után viszont mind inkább az infláció lett a gazdaságok fő problémája. A világháború előtti kényszerű munkanélküliséget a világégés következményeit elhárító intézkedések jelentősen csökkentették, így a közgazdászok figyelmének központjába az infláció elleni harc került. Már ekkor megjelent egy új irányzat, a Milton Friedman nevével fémjelzett monetarizmus.

A monetaristák szerint amennyiben a magánszektor stabil, és amennyiben egyensúlytalanság lépne fel, akkor a piaci automatizmusok azt helyreállítják. A korrekció a rugalmas - le és fel egyaránt könnyen változó - árak segítségével valósul meg.

Friedman szerint egyébként az összkereslet soha nem lehet elégtelen. Túlkínálat esetén csupán árszínvonal-csökkenés következik be, ami megnöveli a pénz vásárlóértékét, és így azzal együtt a reálkeresletet is. A monetaristák szerint a lefelé és felfelé egyaránt rugalmas árak mindig megtisztítják a piacot, tehát hosszú idő átlagában fennálló egyensúly mellett alakul ki a reálváltozók - a termelés, foglalkoztatás, bér, kamatláb – átlagos értéke. Milton Friedman hangsúlyozza, hogy a pénznek fontos szerepe van a gazdaságban, de a monetáris politika nem a kamatláb alakítása miatt, hanem a pénzmennyiség nagyságára gyakorolt hatása miatt olyan jelentős.


Milton Friedman (1912-2006) magyar származású Nobel-díjas amerikai közgazdász, aki 1976-ban a fogyasztáselemzéshez, a pénztörténet és monetáris-elmélethez való hozzájárulásáért, valamint a stabilizációs politika összetettségének bemutatásáért kapott Nobel-díjat.

A jövő társadalma, amennyiben történelmünk nem vesz váratlan, vagy apokaliptikus fordulatot, a tudásalapú társadalom lesz. Ahogy a globalizáció, a monetarizmus jelensége leírható és elemezhető, egyben kritizálható volt, most meg kell fogalmazni a tudás alapú társadalom átfogó elméletét is. Posztindusztriális paradigmával sokszor tévesen azonosított tudásalapú társadalom elképzelése már 60-as évek végén a 70-es évek elején gyökeret verő elméleti kezdeményezés. A gondolkodók egy része már akkor észreveszi a 1945 utáni ipari fejlődés megingását és új elemeket, velük együtt új távlatokat fedez fel. Észreveszik az informatika jelentőségét, sőt a legtöbben a posztindusztriális társadalom meghatározó tudományának tekintik. Abban szinte mindenki egyetért, hogy az emberiség jövőben gazdasági és társadalmi fejlődésének legfontosabb feltétele a tudás, illetve az azon alapuló gazdaság és társadalom. Ezért aztán ennek megteremtésén kell fáradozni. A modern kori társadalom alapvető érdeke az, hogy az emberek mind nagyobb többsége hozzájuthat a mások és elődök által felhalmozott szellemi tőkéhez, és felhasználja azt. A tudás közvetítése hosszú ideig az iskolákhoz volt kötve. Az oktatási rendszer számára az utóbbi évtizedben jelent meg egy igazán komoly kihívás, a tudásipar megjelenése. A tudás közvetítésének azonban ma már nem egyedüli szereplője az iskola. Számos intézmény juttat el ismereteket, információkat az emberekhez, és ezt sokszor hatékonyabban teszik, mint az erre kifejezetten hivatott iskolarendszer. A jövőben az iskolán keresztül történő tudásközvetítés mellett valószínűleg a médián keresztüli tudásközvetítés, valamint az internet kap egyre nagyobb szerepet. Az ipari-posztipari gazdaságot és a pénzgazdaságot egyaránt kiteljesítő és egyben felváltó új gazdasági modell neve a tudáslapú gazdaság. A tudásalapú gazdaságban a gazdasági növekedés és a termelékenység legfontosabb mozgatóereje a tudás, amely elsősorban a technológiában, valamint az emberi lény által, mint szellemi tőke testesül meg. A „tudásalapú gazdaság” kifejezés a tudás és a technológia gazdasági növekedésre gyakorolt hatásainak felismeréséből és elismeréséből született meg. A tudásalapú gazdaság változatlanul piacgazdaság, s a legjelentősebb koordinációs tényező a tudáspiac. A tudásalapú gazdaságban a jólét, a teljesítmény és a foglalkoztatottság növekedését a tudásintenzitás és a magas technológia dinamikus fejlődése határozza meg.