A Föld legészakibb lakói

Eszkimó vagy inuit?

Az eszkimók inuitoknak hívják magukat, ami nyelvükön egyszerűen csak embereket jelent. A világ egyes területein azonban nem ezt a kifejezést használják. Étkezési szokásaikat látva egy indián törzs nevezte el őket „eszkimónak”, ami annyit jelen „nyers húsevők”. Így hát ha az inuitokat jelenlétükben eszkimónak nevezzük, sértő módon viselkedünk velük szemben.


A Föld inuitok lakta vidékei. Zöld - kanadai inuitok, barna - grönlandi inuitok, piros - alaszkai inuitok, sárga - orosz inuitok, csikos - más sarkvidéki népek

A kanadai inuitok által használt nyelv az inuktitut, amiből mi is átvettünk néhány kifejezést. Ilyen az iglu, a kajak és a husky. Az inuktitut számunkra, magyarok számára monotonitása és nehezen ejthetősége miatt nem tartozik a könnyen tanulható nyelvek közé. Az érdekesség kedvéért álljon itt egy példa. Az idézet az emberi jogok egyetemes nyilatkozatából való.


Az itt leírtakat a következőképpen olvassuk:
Inuluktaat inuulisaannguqput nangminiirungnasimaqaqɬutik ajjigiingmiglu ilitarijaujjutsiaqaqɬutiglu pijungnautitauqaqɬutik. Isumaksaqsiurungnatsiarnirmik inuutsiarutigijarlu piliqtungauttut, asianngurnullu iliurnirviqatigiittaruksariaqaraluaqput qatanngutigiiqqatigiittut anirniqsaarni.
(Titiqqaqsimajuq 1 Kitutuinnat pijungnautit silarjuarmiuqatigiinnut nalunaiqsiutit)

Az értelme pedig:
Minden emberi lény szabadnak, egyenlő méltósággal és joggal születik. Értelemmel és lelkiismerettel bírván, testvéri szellemben kell egymás iránt viseltetnünk.
(Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1. törvénye )

Az inuitok története

A tudósok szerint Amerika északi része i.e. 7000 után kezdett benépesülni, amikor a Szibériában élő egyes népcsoportok átkeltek a Bering-tengerszoroson. Később, i.e. 4500 körül azonban az éghajlat elkezdett melegedni, a jégtakaró némileg visszahúzódott s az itt élők zsákmány reményében északabbra kényszerültek vándorolni. Ekkor érték el Grönlandot.

A második hullámmal magas és erős testfelépítésű emberek érkeztek. Kinézésük ellenére könnyen legyőzték őket a hódítók, akik ugyan alacsonyabbak voltak, de több harci tapasztalatuk valamint kutyáik és csónakjaik voltak. Ők az inuitok. Ugyanebben az időben, 986-ban fedezték fel a vikingek is az említett területeket. 1350 körül újabb lehülésre került sor, s az északi vizek vastag jégtakarója akadályozta a bálna- és fókavadászatot. Ez a tény délebbre kényszerítette a törzseket, másrészről pedig elindította az inuit közösségek szegényedését. Egyik család sem volt azonban szegényebb vagy gazdagabb a másiknál. Mivel környezetükben ritka volt a kő, és fa sem volt található, így eszközeiket főleg csontból készítették. Különösen kedvelték a rozmárcsontot.


Kőből faragott jegesmedve

Sarkvidéki életstílus

Az inuitok életét leginkább a kíméletlen éghajlat, a fagyos tundra befolyásolja ezért nagy szükségük van találékonyságukra, praktikus szerkezetekre és jól működő módszerekre, melyek segítik a túlélést a zord környezetben.

Az alaszkai eszkimók élelme bő fehérjeforrás szervezetük számára s nagyon magas a zsírtartalma. Vadásznak bálnára, rozmárra, fókára, medvére, rókára, sarki nyúlra és mókusra is. A rénszarvas és a pézsmatulok szintén rendkívül fontos állat számukra hiszen sokféle módon hasznosítható. A növényi táplálék igen szegényes errefelé, de a tundra egyes részein található néhány fogyasztható bogyó, gumó és gyökér valamint értékes gyógynövények, de a tengeri füvet is gyűjtik. Az inuitok a szervezetükbe bevitt napi zsírmennyiség 75%-át elhasználják hiszen nem könnyű megharcolni a fagyos környezettel.



Egy inuit életében nincs fontosabb, mint a család és a közösség, amin belül minden tagnak megvan a maga szerepe. A férfiak házat építenek és vadásznak, míg a nők gondoskodnak az étel elkészítéséről, megmunkálják a bőrt és ruhát készítenek belőle. Ebben a társadalomban minden férfi igyekszik megnősülni s a férjek megbecsülik feleségüket nem tévesztve szem elől, hogy egymásra vannak utalva. Különösen szeretik s gondosan nevelik a gyermekeiket. Itt, a világ végén, ahol még utak sincsenek, az édesanyák hátukon hordják gyermeküket míg az el nem éri a három éves kort. Az eszkimótársadalom nem ismeri az árvaházat, hiszen ha a gyermek elveszti szüleit, rokonaiknál találnak otthonra.

A zord, hosszú téli hónapokban méginkább lelassul az élet. Ez a barátkozás időszaka. Gyakran összejönnek s énekelnek, táncolnak, játszanak, környezetük ihlette történeteket mesélnek sarki fényről, bátorságról, vadászatokról, élményekről. Ezek a mesék nemzedékről nemzedékre szállnak megőrizve hitvilágot, bátorságot, hőstetteket s az akkori életmód emlékét.


Aurora borealis vagyis északi fény


Labradorit

A legenda szerint réges-régen az északi fény lehullt az égről s csapdába ejtette néhány part menti kő a Labrador-félszigeten. Egyik napon egy bátor eszkimó harcos járt a vidéken s lándzsájával megpróbálta kiszabadítani a fényt, de nem járt teljes sikerrel. Egy részét továbbra is fogva tartják a kövek s ez nem más, mint a pompás színekben játszó, általunk is ismert labradorit drágakő.

Meleget mindenek előtt!

Ahhoz, hogy a hosszú hónapokig tartó negatív hőmérsékletet kényelmesen el tudja viselni az ember, bizony nem kevés találékonyságra van szüksége. Rendkívül fontos az öltözék és a menedék.



Az nők cserzik a fóka- és a rénszarvasbőrt. Ezekből prém borítású ruházatot készítettek, melyeket a hosszú, hideg téli hónapokban viselnek. A vízálló kabátok és csizmák elkészítéséhez a rénszarvasszőrmén kívül bálna vagy más vízi emlős vastag bőrét használják fel. A nagy hidegben nem elég egy réteg ruha ezért a külső ruhadarabok több rétegből állnak. A jellegzetes nagy kapucnis, szőrös szegélyű vastag kabát, az úgynevezett parka két rétegbál áll azaz kívül-belül szőrmés, míg a csizma általában három rétegű. Az első belül szőrös s betakarja a térdet, hogy például fókavadászt közben kényelmesen le lehessen térdelni a jégre. Ezt nadrág alá húzzák s nem viselnek vele zoknit. A külső lábbeli, vagyis kamik kívülről szőrös s térd alatt fejeződik be. A hő megtartása céljából két helyen elkötik, bokánál és térd alatt.





Idővel a hagyományos eszkimó ruhadarabokat felváltotta a modern, gyárban készült ruhanemű, de a stílus meghódította a világot. Napjainkban is divat az eszkimócsizma, mely még sportváltozatban is kapható, valamit az eszkimómintás, prémkapucnis bőrből vagy szintetikus anyagból készült hosszabb kabát. Érdekességként említjük meg, hogy az eszkimók már többszáz évvel azelőtt használták a napszemüveget, mint bárki más. A vakító fehérség ellen védekeztek úgy, hogy egy szemüveg alakú falemezen vékony nyílást vágtak.



A meleg ruházaton kívül a túléléshez nagyon fontos a jól szigetelt menedék is. Az eszkimók hóból épített gömbölyded alakú háza, az iglu fogalommá vált az egész világon. Az építmény annyira hozzátartozik a sarkvidék képéhez, hogy csak kevesen tudják, nem minden eszkimó él igluban. Főként a kanadaiakra jellemző, de Grönlandon is használják, az alaszkaiak viszont jól szigetelt, faházikót építenek, minek építőanyagát délebbről vásárolnak. Házaikat általában földdel borítanak be.

Az iglu hihetetlen példája annak, hogyan tudja az ember saját szükségleteinek kielégítésére fordítani a természetben rejlő lehetőségeket. A jól megépített jégkunyhó meg tudja tartani a 0° C-t még ha kinn –40° C-ra is süllyed a hőmérséklet. Mielőtt azt mondanánk, így is dermesztően hideg, gondoljunk csak arra, hogy nem kevesebb, mint 40° C a különbség. Az iglut használatától függően különböző méretben építik. A kisebbek ideiglenes menedéket nyújtanak, míg a nagyobbakban hosszabb ideig is komótosan el lehet lakni. Ideiglenes hóházat a vadászok szoktak építeni hosszabb utaik során.



A házikó megépítése rendkívül egyszerű s a gyakorlott kezek nem több, mint egy óra alatt el tudják készíteni. Első lépésként kijelölik az alaprajzát s azon belül elkezdik kivágni a „hótéglákat”. Ily módon takarékosabb munkával egyre nagyobb belső teret nyernek. Az építmény tetején egy kockát természetes sarkvidéki „üveggel”, azaz jéggel építenek be, alját és falait pedig rénszarvasprémmel borítják, ami kiváló szigetelő. Biztosítja a meleget, de meg is óvja az építményt belső falainak olvadásától. Megakadályozandó a hideg szelek beáramlását a bejáratot egyszerű, de praktikus módon alakítják ki. Hosszabb, az iglu talajától mélyebben fekvő járatot, tunelt alakítanak ki s így a nehezebb, hideg levegő ottmarad s dugóként az igluban lévő melegebb levegőt bent tartja.



A távoli Északon a közlekedés sem egyszerű minek több oka is van. Egyik a mély hó, másik a nagy hideg, a nagy távolságok és a vakító fehérség, de a puszta vidéken tájékozódni sem könnyű.



A tájékozódást segítik ezek a „kőemberkék” is amelyekből nincs kettő egyforma
Igazi eszkimótalálmány a kajak, ami tulajdonképpen fókabőrrel borított egyszemélyes csónak. Azért használják a fókabőrt, mert erős, meleg és nem okoz sérülést, ha nedvesség éri. Nagyon előnyös tulajdonsága, hogy észrevétlenül siklik a vízen ezért víziemlősök vadászatára használják.


A férfiak bálnavadászatra indulnak

A kajak több személyes, nyitottabb változata az umiaq. Ezzel egy egész családot is el lehet fuvarozni, vagy valamilyen terhet, például bálnazsírt. A legismertebb szállítóeszköz mégis a kutyaszán vagyis komatik, ami szintén az eszkimók leleményességéből született. Fontos, hogy váza könnyű, de erős legyen, megkönnyítve ezzel a kutyák dolgát, melyeknek hámja a csúszósinhez van erősítve. Kétségkívül rendkívül hasznos találmány a hótalp is, minek köszönhetően az ember nem merül olyan könnyen el.





Az inuitok sokáig elszigetelten éltek a világtól. Még az sem érintette közvetlenül őket sokáig, hogy az európaiak elfoglalták az amerikai kontinens szinte összes többi részét. Az európaiak számára az itteni életfeltételek kevésbé voltak vonzóak, így sokáig nem igyekeztek itt letelepedni. Később azonban mégis elérkeztek ide is az európai hatások, s megkezdődött az eszkimók asszimilációja. Legnagyobb hatással a tanítás volt e közösségekre. Az iskolába járó diákok nem tanulhattak saját nyelvükön, az otthonuktól távolra szakadt egyetemisták pedig még rosszabb helyzetben voltak. Sokszor alkalmaztak kényszert velük szemben, hogy elszakítsák kulturális gyökereiktől s ha meghallottak valakit anyanyelvén beszélni, keményen megbüntették. A „nevelők” el is érték céljukat. Ezek a generációk képtelenné váltak átadni hosszú évek kulturális örökségét leendő gyermekeiknek.

Az 1970-es években azonban a helyzet megváltozott. Az inuitok elkezdtek szervezkedni, követelőzni s kiharcolták területük nagyobb önállóságát. Ennek köszönhetően felelevenedtek a régi hagyományok, az ünnepségek, újra szabadon használhatták saját nyelvüket s a régi eszkimóörökség feltámadni látszik.