A Francia Idegenlégió

1. rész
2. rész
3. rész

Az Új Idegenlégió

A népek mindig és mindenütt heves ellenállást tanúsítottak a gyarmati beavatkozással szemben. Ha voltak is békés időszakok, ezek csak a megszállók elleni harc pillanatnyi lanyhulását jelentették. így történt ez Algériában is. Az Abd el-Kaderrel kötött béke igen rövid életű volt, mivel a Franciaországból áttelepedő gyarmatosok egyszerűen elrabolták az arab törzsek földjeit. Abd el-Kader, annak ellenére, hogy ő is feudális úr volt, maga mellett tudta a földjeiket védelmező paraszti tömegeket.

1835-ben Abd el-Kader csapatai Matcánál leverik a francia sereget, a constantine-i erőd pedig, amelyet Ahmed kormányzó török gyalogsága védelmezett, visszaveri a francia ostromlók támadását. A gerillaháborút folytató törzsek elleni harcban a francia parancsnokság kezdte érezni a Spanyolországnak kölcsönadott Légió gyorsan mozgó zászlóaljainak hiányát.

Van a Légió akkori történetének egy olyan mozzanata, amelyet érdemes megemlíteni. Az új Idegenlégió sorozóirodáit a 1835 novemberében állították fel Franciaországban, alig négy hónappal azután, hagy a régit behajózták Algériából Spanyolország felé. A francia országgyűlés abban a reményben küldte a Légiót Spanyolországba, hogy megszabaduljanak a júliusi monarchiára veszedelmes elemekből álló zászlóaljaktól. Ezek a remények valóra is váltak. Az új Légió sorozóirodáiban a "keményebb" (rombolóbb és véresebb) háborút hirdető tábornokoknak sokkal inkább megfelelő újoncanyag jelentkezett; akik fegyelmezhetőbbek és harcban edzettek voltak.

Elsősorban spanyol karlisták jöttek, akiknek - mozgalmuk leverése után - szűk lett Spanyolország. Velük együtt érkeztek ama "légiók" maradványai, amelyeket Ausztria és Oroszország küldött spanyol földre, s amelyek az Idegenlégió ellenfelei voltak az észak-Spanyolországban vívott véres csatákban. A jelentkezők mindegyike menedéket keresett az új Légióban, mert egész egyszerűen nem volt hova menniük. Így hát azok, akik Barbastro mellett bősz ellenfelekként álltak egymással szemben, most fegyvertársakká váltak.

A jelentkezők közt volt egy Martmez nevű tiszt, a spanyol anyakirálynő volt szeretője, aki később átpártolt a karlistákhoz. Ez a híres "légiós gyilkos" negyed évszázadon át szolgált a Légióban, ezredesi rangig vitte, és az r 1859-es magentai csata után az I. idegen ezred parancsnoka lett. A volt fegyencek és a rendőrség üldözte visszaeső bűnösök ezrével özönlöttek a "jelen és jövő nélküli emberek" menedékhelye, a Légió felé. Beléptek viszont a légióba olyanok is, akik semmit sem vétettek a törvény ellen, de egy s más okból a névtelenségben kerestek menedéket.



Algéria "pacifizálása"

1857. októberében Damrémont tábornok vezényletével ismét hadsereg indul a törökök által védelmezett Constantine ellen. Zuáv és gyarmati gyalogos egységekből és egy 500 főnyi légiós zászlóaljból állott ez a sereg.

A harcokban ágyúgolyó találja el Damrémont tábornokot, és elesik Pérrégaux tábornok és Combe ezredes is, aki már a régi légióban is szolgált. Október 13-án hajnali öt órakor harcba vetik a légiósokat. A zászlóalj behatol a városba. Az utcai harcokban elpusztul a légiós egység fele, de a várost elhódítják a törököktől. Ettől a pillanattól kezdve a légió egységei véres csíkot hasítanak Algéria testébe. "Valóságos háborús csavargás ez" írja a légió csapatmozdulatairól az egyik szerző. Ez a "csavargás" azonban rengeteg emberéletbe kerül, mivel a generálisok 180.000 főnyi hadsereg bevetésével, pusztító háborúba kezdtek: falvakat, egész vidékeket dúlt fel ez a sereg, ezer meg ezer algériait mészárolva le.

1840 decemberében a Légiót első ízben osztották fel két, egyenként 3.000 főből álló ezredre. Az I. idegen ezred és a II. idegen ezred a következő években bejárja majdnem egész Algériát, és útját feldúlt, lángokban álló falvak és városok, legyilkoltak ezrei jelzik. A katonáknak parancsuk volt Algéria "pacifizálására". Ezzel az új fogalommal első ízben 1841-ben, Bugaud tábornok Algéria főkormányzójává történt kinevezésekor találkozunk. Bugeaud első ténykedése az volt, hogy megszüntette a kisebb megerősített állásokat, majd kisszámú, de nagy ellenálló képességű erődöket építtetett. Az erőd könnyű fegyverzetű egységei az ellenség folyton mozgó, nyugtalanító harcmodorát utánozva járták be a környező vidékeket. "Abszurdum - mondta Bugeaud -, hogy a katona teljes felszerelésén kívül még tíz napra való élelmet is cipeljen, amikor ezt az öszvérek kitűnően elvégezhetik helyettük." És attól kezdve öszvérek szállították az élelmet, lőszert, sőt a tarackokat és a könnyebb ágyúkat is a sivatagon át. "Az ellenséget csak úgy győzhetjük le - mondotta Bugeaud -, ha tönkretesszük mezőgazdaságát. Meg kell akadályoznunk, hogy vessen, arasson, legeltessen." És a "pacifizálás" e különlegesen embertelen elgondolásának gyakorlati megvalósítása érdekében, Bugeaud bevezette a razziát.

A "razzia" tulajdonképpen arab szó, a termés és a háziállatok elrablását jelenti. Bugeaud, legalábbis kezdetben, igyekezett meggyőzni a közvéleményt, hogy ő "emberséges" módon razziázik. Ez a tulajdonképpeni ember- és prédavadászat a hosszú menetelésekkel váltakozva nagyon jól megfelelt a légiósok kalandor szellemének, ugyanakkor kiváló ellenszere volt a tétlenség szülte veszedelmes nyugtalanságnak is. A razziát, mint a lakosság kiéheztetésén alapuló leigázási módszert, alkalmazták az észak-afrikai háborúkban, majd később Szíriában, sőt még később, az 1954-1962-es algériai háborúban is.

folytatjuk