Állítják a kutatók, akik az óriásmadár csontozatát úgynevezett komputeres axiális tomográfia (CAT) módszerével vizsgálták meg; az eljárás révén kétdimenziós képeket lehet készíteni a test egy-egy vékony szegmensének a részleteiről.
A Haast-féle sas egy kihalt, hatalmas sas, amely Új-Zéland Déli-szigetén alakult ki a pleisztocén során. Szárnyának fesztávolsága elérhette a 3 métert. Mivel Új-Zéland szárazföldi gerinceseinek nagy részét a madarak adták, ezért a Haast-féle sas az ökoszisztéma csúcsragadozója lehetett: a különböző röpképtelen moafajokra vadászott a levegőből. A Haast-féle sas a maorik betelepedése idején, a XI. század körül még létezett, de az európaiak megjelenésekor a XVIII. században már nem, valószínűleg a XV-XVI. századok során pusztulhatott ki. Kihalásának valószínű oka, hogy zsákmányállataik, a moák, a maorik általi vadászat miatt megritkultak.
Ken Ashwell (Új-Dél-Wales-i Egyetem) ausztrál és Paul Scofield (Canterbury Múzeum) új-zélandi kutató a Haast-féle sas több egyedének koponyáját, medencecsontjait, valamint csőrét vetette alá CAT-vizsgálatnak, igyekezve rekonstruálni a madár agyának, szemének, fülének és gerincvelőjének méretét.
A kutatók szerint - akik vizsgálataikról a Journal of Vertebrate Paleontology című szaklapban számoltak be - a Haast-féle sas testtömege elérte a 18 kilogrammot, s az óriásmadár nem dögevő volt, ahogy eddig feltételezték, hanem ragadozó. A tomográfia során nyert adatokat a tudósok összevetették a modernkori ragadozómadarak paramétereivel, s arra a következtetésre jutottak, hogy a sas nem csupán a moafélékre vadászhatott, hanem az emberre is veszélyt jelenthetett.
A kutatók azt is meghatározták, hogy a Haast-féle sas evolúciója igen gyors lehetett, "hirtelen" fejlődött ki egy sokkal kisebb ősmadárból. A korai és középső pleisztocén során (1,8 millió és 700 ezer évvel ezelőtt) a Haast-féle sas testtömege megtízszereződött, agyának fejlődése viszont lényegesen lemaradt izomzata növekedési ütemétől.
"Ez a vizsgálat is jól példázza, hogy a modern orvosi képalkotó eljárások miként segítenek megoldani az ősi állatvilág titkait. Az őslények maradványai igen sérülékenyek, s a kutatók többségének nincs hozzáférése, ám a CAT-felvételek révén a tudósok górcső alá vehetik a valaha volt állatokat, ezek szerveit, s megismerhetik életmódjukat, agyműködésüket" - mutattak rá a kutatók.
Paul Scofield szerint előfordulhat, hogy a Haast-féle sas azonos a maorik mondavilágának legendás madarával, a pouakaival. A hatalmas madár a legendák szerint lecsapott a hegyekbe tévedt emberekre, s képes volt egy kisgyereket megölni. Trevor Worthy új-zélandi paleontológus meggyőzőnek tartja kollégái kutatásait, akik bebizonyították, hogy a hatalmas sas ragadozó volt.
"Bebizonyították, hogy e sasok testtömege gyorsan növekedett, feltehetően ahhoz alkalmazkodva, hogy Új-Zélandon nagyobb zsákmányállatok jelentek meg. A sas agyának fejlődése azonban lényegesen lemaradt testtömegének növekedése mögött. Minden kétséget kizáróan ragadozó volt, s nem dögevő" - hangsúlyozta Trevor Worthy.
A moák kutatásával foglalkozó Jamie R. Wood új-zélandi tudós szerint a Haast-féle sas igen szemléltetően mutatja, milyen gyors lehet az evolúció egy külvilágtól elzárt szigeten.
.jpg)
