Mintha egy masztiffot kereszteztek volna egy vizslával – gondolhatnánk, először megpillantva a bracco italianót. Pedig szó sincs róla: az olasz vizsla egyike a legősibb vadászkutyáknak, sőt azon régi fajták egyike, melyeknek sikerült csaknem teljesen megőrizniük őseik tulajdonságait. A középkor óta ismert fajta; akkoriban főleg Olaszország északi részére volt jellemző. A fehér-narancs színű változatot elsősorban Piemontban, míg az arany-barna egyedeket Lombardiában tenyésztették, így a színváltozatoknak megfelelően használták a piemonti illetve lombard vizsla elnevezést is.
A reneszánsz Itáliában a nemesség köreiben igen nagyra becsülték a bracco italianót; a híres Gonzaga és Medici család is foglalkozott a fajta tenyésztésével. Gyakran ajándékoztak tenyészpárokat spanyol és francia arisztokratáknak. Az 1800-as évektől a fajta népszerűsége csökkent, napjainkban szinte csak hazájában igazán elterjedt. Érdekesség, hogy az idei világkiállítás legszebb kutyája éppen egy olasz vizsla lett. Sajnos sokat levon a dolog értékéből, hogy a kiállítást Milánóban rendezték - bár természetesen így is növeli a fajta népszerűségét ez a Best in Show cím.
Az olasz vizsla megjelenése egyszerre erőteljes és harmonikus. Magatartása figyelmes, járása könnyed, ügetése könnyű, nyújtott. Komoly, kedves, értelmes kutya, mindenféle vadászatra alkalmas. Igen szorgalmas segítője a vadásznak. Kereséskor fejét aránylag magasan hordja. Súlya és magassága viszonylag tág határok – 25–40 kilogramm és 55–67 centiméter – között mozog. Bőre vastag, de mégis finom. A szem külső sarka mögül könnyed ránc indul; enyhe lebernyeg megengedett. A bracco italiano színe lehet fehér, kisebb-nagyobb, sötétebb-világosabb narancs- vagy ámbraszínű foltokkal, s lehet halvány narancs- vagy gesztenyeszín pontokkal szórt (spriccelt) is.
Feje jellegzetesen szögletes, igen kifejezett nyakszirtcsonttal. A stop kevésbé hangsúlyos. A fej akkor arányos, ha a tarkótól az orrhegyig mért távolság felezővonala egybeesik a szem legkiemelkedőbb részével. A fül jól fejlett, a szem fölött tűzött, előrehúzva vége eléri az orrtükör oldalát. A szem nem mélyen ülő, de nem is kidülledő. A nyak inkább rövid, de az egész testtel arányos, a torkon könnyed lebernyeggel. Igen érdekes az olasz vizsla hátvonala: a törzs felső kontúrját két vonal alkotja, melyek egyike csaknem egyenesen lejt a martól a 11. hátcsigolyáig, a másik, ívesen, könnyedén lejt a fartól ugyaneddig a csigolyáig, és itt egyesülnek az ágyék vonalában. A farok egyenes, igen enyhén elvékonyodó, vízszintesen vagy könnyedén leeresztve hordott; 15–25 centméterre kurtítják.
A braccót századokon át megbízható mindenes vadászkutyaként, ezen belül is kiváló apportírozóként használják. Jó úszó, a szárazon is fáradhatatlan, nagyon gazdaságosan mozog. Vadászatra született, de kiváló társasági kutya is. Bár nagyon intelligens és gyorsan tanul, kiképzése türelmet és nyugodt természetet kíván. Olykor képes megmakacsolni magát, de mégsem szabad kényszert alkalmazni, mert az akár hónapokra visszavetheti a kiképzést. Családi kutyaként nyugodt, jó természetű jószág, de a kéretlen idegeneket amúgy ritkán használt mély ugatásával jelzi. Az általa kedvelt emberekre különösen jól emlékszik. Olyan gazdára van szüksége, mely kielégíti a társaság és feladat iránti vágyát: öleb, mely munkára termett.
.jpg)
