A nyelv és a kultúra elsajátítása

Más nyelvek elsajátítása során a nyelvnek és a kultúrának a viszonya attól függően változik, hogy második nyelvként vagy idegen nyelvként tanuljuk-e őket. A második nyelv tanulása esetén a nyelvhez tartozó kultúra elsajátítása, az anyanyelvi beszélőnek a nyelvközösség többi tagjával megosztható közös előismeretek és háttér-információk megszerzése szervesen hozzátartozik a tulajdonképpeni cél megvalósításához, hogy a nyelvet tanuló minél sokoldalúbb és teljesebb kommunikációt folytathasson az anyanyelvi beszélők közösségével, hogy beilleszkedjen közéjük.

Ezzel szemben, ha a nyelvet idegen nyelvként tanuljuk, akkor nem biztos, hogy az anyanyelvi beszélőkkel való kommunikációra fogjuk használni, vagy ha mégis, velük is csak egy korlátozott területen. Ez különösen akkor mutatkozik meg, ha a nyelvtanulás célja nemzetközi jellegű, bármilyen nyelven megfogalmazható szakmai ismeretek megszerzése vagy átadása. Ezért a nyelv célszerű felhasználásához egészen más jellegű előismeretekre lesz szükségünk, egyrészt általános emberiekre, nyelvhasználatiakra, másrészt az adott tevékenységi körtől függően nem annyira társadalmi, mint inkább tárgyi, szakmai jellegűekre. Még azok a közös kulturális előismeretek sem feltétlenül a felhasznált nyelvhez, mint kultúrahordozó közeghez tartoznak, amelyek az eredményes nyelvhasználathoz általában szükségesek, hanem a partnerek nemzetiségétől, neveltetésétől, társadalmi hátterétől függenek, bármely nyelven beszélnek is.

Ebben az utóbbi esetben sincs kizárva, hogy a célnyelven megközelíteni kívánt információk kifejezetten a nyelvet használó közösség kultúrájára vonatkozzanak. Tipikusan ez a helyzet például az ún. klasszikus kultúrák, vagy kevésbé ismert nyelvű, kis népek tanulmányozása esetében, amikor ugyan a nyelvet is tartalmazó kultúra feltárása a nyelv megismerésének célja, de a nyelvet beszélők közösségébe való társadalmi és kulturális integrálódás vagy másodlagos, eszközjellegű, vagy ennek igénye reálisan föl sem vetődhet. Egyébként a nagyobb nyelvközösségek tagjai is rendszerint hasonlóképpen viszonyulnak még a nem annyira kis népek nyelvéhez és kultúrájához (mint például a magyar vagy a szerb), de néha még az ún. nagy a nyelvekhez és kultúrákhoz is, ha nem gyakorlati, hanem filológiai célból tanulmányozzák őket. Korántsem véletlen, hogy az egzotikus törzseknek, a művelt vagy kevésbé művelt kis népeknek és klasszikus ókori birodalmaknak a nyelvéről és kultúrájáról általában nem saját nyelvükön szoktunk értekezni. Ezeket a nyelveket ugyanis tipikusan idegen nyelvként tanulmányozzuk, és meghatározott célokra használjuk őket. Ugyanez a helyzet, amikor a nyelv és az általa hordozott kultúra éppen fordított viszonyban van egymással, mint egy második nyelv esetében.

Az idegen nyelvet egy kultúra, pontosabban egy szakmai kultúra részeként, művelésének egyik, de nem kizárólagos eszközeként sajátítjuk el, hiszen semmilyen nyelv, de maga a nyelv sem kizárólagos eszköze a legtöbb szakma művelésének. Ezzel szemben egy nyelvközösség kultúráját valamelyest ismernünk kell ahhoz, hogy a közösség tagjaival bármiféle érintkezésre lépjünk. Ennek megfelelően az eredményes nyelvhasználatnak is a közösség saját nyelvével egyenrangú, bár tőle éppen ezért bizonyos mértékig függetleníthető eszköze. A nyelv második nyelvként való elsajátításának nélkülözhetetlen része a vele kapcsolatos kultúra megfelelő szintű ismerete. Nem is annyira tárgyi ismeretekről van szó, hanem inkább olyanokról, amelyek magához a nyelvhez hasonlóan normatív jellegűek, a viselkedést szabályozzák.