A szabad ég alatt, bográcsban való főzés a gyűjtögető életmód maradványa. Ugyanez az életmód hagyományozta ránk a bográcsban főzött ételek tálalásmódját is. A szabadban járó emberek a párolgó vasfazekat egyszerűen a puszta földre helyezik, körülülik, s kagylóhéjból meg vesszőből szerkesztett kanalakkal meregetnek belőle.
Tehát az étel kezdetben még nem szakadt el a földtől. A bogrács, a serpenyős főzés a pásztorélet hagyományaként sokáig tovább élt még a parasztházakban. Korábban ezekben sem volt asztal. A bográcsot a földre állították, és zsámolyokkal rakták körül. Azon ülve, fakanállal szedegettek belőle.
Közös bográcsból, többen? Természetesen. Vagy a bográcsból, vagy a subáról. Szokásban volt pásztoraink között az is, hogy a bográcsból a pörkölt húst vagy a köleskását a subára fordították ki. A suba volt tehát az asztal.
A fejlődés következő foka az evőszék volt. Ez tulajdonképpen egy alacsony és lyukas ülőkéjű szék. Ebbe állították bele a bográcsot. Így vált el a bogrács vagy az evő fatál a földtől. Igen ám, de az evőszék még nem asztal!
Hamarosan elérkezett a fejlődés idáig is. Az alacsony evőszék, vagy mint az asztal szó meghonosodása után nevezni kezdték: asztalszék, nemcsak a pásztorok közt, hanem a parasztkonyhában is honos volt.
Az asztal ősformái az ókori közel-keleti civilizációkban az alacsony talpazatra emelt kerek tálcából alakultak ki. Ez terjedt el és fejlődött tovább az ókori görög, római és germán kultúrákban is.
A Kr. u. 1. évezred végén Európában a bakos asztal volt általános; ez bakokra fektetett deszkákból állt, csak étkezés idejére állították fel, utána „asztalt bontottak”.
A 14. századtól Itáliából terjedt el az állandó asztal, az oldható kötéses deszkalábas asztal, valamint a 15. századtól a négy függőleges oszloplábon álló kávás asztal. A deszkalábas asztal nyomán jobbára már dél-német területen a 15. században kialakult a ferde vagy terpeszlábú asztal és a kecskelábú (X-lábú) asztal.
A magyarok a tálcaasztalt a honfoglalás előtt török közvetítéssel ismerték meg. A szögletes asztalt a honfoglalás után a szlávoktól vették át, maga az asztal szó is szláv eredetű. Írott forrásokban a 13. századtól szerepelnek az asztalok. Árpád-kori falusi házakból földbevert lábú asztalok nyomai kerültek elő.
Majd mindinkább elterjedt az úri rendből átvett magasabb asztal, mely idővel már a szobában kap helyet, de tarka, hímzett, szőtt abrosszal letakarva sokáig inkább csak díszbútor maradt, akárcsak a magasra vetett ágy vagy a festett-faragott szék.
.jpg)
