Buda bevétele

1. rész
2. rész
3. rész

Az ostrom után:

Noha Görgey a roham előtt elrendelte, hogy a honvédek ne ejtsenek foglyokat, a rohamozók mégis többnyire megkímélték a magukat megadók életét. A 3. honvédzászlóalj katonáinak Mogyoródy Adolf főhadnagy értelmezte a parancsot: "Görgey csak a fegyverrel ellenállókat érthette." Állítólag maga a halálos ágyán fekvő Hentzi is így kommentálta a történteket: "Valóban, a magyar egy lovagias nemzet." Maga Görgey is helyeselte a honvédek eljárását, egyedül Hentzire volt mérges, amiért az ok nélkül lövette Pestet s még a Lánchidat is fel akarta robbantatni. "...ha ma meg nem hal, ezen nyomorult hőst holnap felakasztatom" - mondta Sátori Sukz Bódognak.

Röviddel a vár bevétele után Görgey is fellovagolt. Utasította a 9. honvédzászlóaljat, hogy készenléti tartalékként a budai városháza előtt táborozzanak le. A napolt óta kialvatlan honvédeknél azonban az álom erősebbnek bizonyult, mint a parancs, s röviddel a kiadása után már ötösével-tízesével aludtak a kapualjakban. Görgey erre megdorgálta a zászlóaljparancsnokot, az továbbadta a leteremtést a századparancsnokoknak, azok az altiszteknek, "az altisztek pedig értenek az ilyen dologhoz a legjobban, s kézzelfoghatóan magyarázzák meg az alvás és ébrenlét közötti különbséget". Így aztán a vörös sipkásoknál az általános örömérzetbe némi üröm is vegyült.

Az ostromnak volt még egy, szerencsésen végződött epizódja. Havas József császári és királyi biztos még április 22-én felszólította a lakosságot, hogy a császári-királyi csapatok távozása esetén viselkedjen nyugodtan, különben a városokat és a Lánchidat ágyúzni fogják. A katonaság lebontotta a pesti Újépületet a Lánchíd pesti hídfőjével összekötő cölöpműveket, felszedte a Lánchíd úttestét, majd felgyújtotta a hajóhidat. A budai Lánchíd-hídfőt a várral összekötő cölöpmű védte a vár vízellátásához szükséges vízkiemelő gépeket; ezt Hentzi várparancsnok őrséggel látta el. Hentzi a budai parti bal oldali lánc alá, a hídpillér és a lánckamra között négy robbanótöltetű ládát helyeztetett el, hogy szükség esetén felrobbanthassa a hidat. Adam Clark (a Lánchíd mérnöke) látszólag készségesen segédkezett az előkészületekben, ugyanakkor nem szivattyúztatta ki a lánckamrába szivárgó vizet, majd összetörette a szivattyút.

Görgey még május 4-én felszólította Hentzit a híd, "e felséges mestermű" kímélésére. Az ostrom során a híd is kapott néhány lövést: a Gellért-hegyen felállított magyar ütegek rosszul irányzott lövedékei átröpültek a vár felett. Egy 24 fontos lövedék megrongálta az egyik láncot is. Május 21-én reggel 6 és 7 óra között Alois Allnoch ezredes, várparancsnok-helyettes szivarját a töltetre dobva megkísérelte a híd felrobbantását. A robbanás megrongálta ugyan a hidat, de Allnochot darabokra tépte. A robbantást semmi sem indokolta: a várat ebből az irányból nem érte támadás.

A vár bevételét követően a honvédek egy része korántsem hősies dolgokkal foglalatoskodott, hanem igyekezett jól megszedni magát. A gyilkos küzdelmet követő felszabadultság különböző kihágásokhoz vezetett: a honvédek nemcsak kiraboltak bizonyos épületeket, hanem fel is dúlták azokat. Akadt bőven bor is, s többórás mulatozás kezdődött a várban.

A vár bevételéről szóló jelentést Kmety György ezredes vitte Debrecenbe Kossuthnak. Kossuth néhány órára családja körébe is meghívta az ezredest, s egyik fiának a következőképpen mutatta be: "Nézd meg fiam e bácsit, s midőn a legvitézebb magyarról hallani fogsz, akkor jusson eszedbe e bácsinak arcképe."

Kossuth utólagos érvelése szerint Görgeynek Komárom felmentése után Buda helyett Bécs ellen kellett volna támadnia, s akkor Bécs "egy érett alma gyanánt hull vala kezébe". Ekkor azonban még magának Kossuthnak sem voltak kételyei. Május 22-én lelkesítő utóirattal tette közzé a Buda bevételéről szóló jelentést, s ugyanezen a napon Szemerével közösen gratulált Görgeynek: "...Ön eddigi hadjáratát az ős Buda várának bevételével koszorúzta meg. Fővárosát a hazának, székhelyét a nemzetgyűlésnek és kormánynak visszaadta. Sőt e diadal által siettette vagy éppen eszközölte, hogy önálló nemzeti függetlenségünk Európa által elismertessék." Egy nappal később Batthyány Kázmér külügyminiszter a következőket írta Pulszky Ferencnek, a kormány londoni képviselőjének: "Ezen, a nemzetre nézve annyira örvendetes s óhajtva várt esemény a magyar ügyekre nézve minden tekintetben nagy befolyással leend. Ha némely külföldi hatalmak mindeddig vonakodtak is Magyarországnak függetlenségi nyilatkozatát mint bevégzett tényt tekinteni, míg hazánknak fővárosa az ellenség kezében van, míg attól lehetne tartani, hogy mint erejének gyűlhelye oda használtassék, hogy a magyar kormányt és hadsereget újra a Tiszántúlra visszaszorítsa: Budának - az annyira erősített s a végelszántságig védelmezett Budának - bevétele e nehézségeket végképp elenyészteti; - s még inkább fogja a magyar hadsereg a külföldi népek minden kétségeit elenyésztetni, midőn a Duna mellett fekvő fővárosából bocsátandja ki hadjárati tudósításait."



Szükséges volt-e katonapolitikailag Buda visszafoglalása?

Igaza volt- és van-e azoknak az utólagos bírálóknak, akik úgy vélik, Buda ostroma rossz döntés volt, s a Bécs elleni támadás eldönthette volna a háború sorsát? Az ezzel kapcsolatos fejtegetéseknek se szeri, se száma. Csakhogy Bécs bevétele sem jelentette volna a háború végét. A főváros 1848 októberében egyszer már a felkelők kezére jutott, de ez egyáltalán nem akadályozta meg a katonai ellenforradalom kibontakozását. A fő cél az ellenséges főerők megsemmisítése lett volna, ehhez azonban a magyar hadsereg nem rendelkezett kellő erőfölénnyel.

Tény, hogy az orosz intervenció hírének megérkezése után mind Kossuth, mind Görgey igyekezett szabadulni az ostrom felelősségétől. Buda ostromát Görgey utólag többször is hibának mondta, s a kormányt okolta érte. 1849 augusztusában Paszkevics tábornagynak írott rövid összefoglalójában már egyenesen úgy fogalmazott, hogy "Buda ostroma volt a legnagyobb hiba, amelyet elkövethettünk, mert ez meggátolt bennünket abban, hogy kihasználjuk az osztrákok fölött Nagysarlónál (1849. április 19-én) aratott győzelmünket." A vár bevétele után erre többé nem volt lehetőség. Ám, ahogy Görgey néhány évtizeddel később írta, semmi értelme az ostrom felelősségének kérdését feszegetni mindazoknak, akik abban részesek, azért, "mert Kossuth Lajos minden áron akarta (quod erat demonstrandum); Klapka György a legmelegebben pártolta s e tettét csalt akkor bánta meg, mikor már késő volt; Görgey Arthur pedig újonc tehetsége szerint kivitte".

E felelősségáthárítási kísérletek révén jöhetett létre az a paradox helyzet, hogy 1849 óta kortársak, politikusok, történészek és publicisták tucatjai keresik - egy győzelem felelősét. Holott az adott katonai helyzetben Buda ostromán kívül nemigen volt más reális cél. A vár bevételével a honvédsereg komoly, 5.000 főnyi veszteséget okozott az ellenségnek, 248 löveg és több ezer gyalogsági fegyver jutott a magyar sereg kezére. A meglehetősen véres ostrom egyike volt a szabadságharc legrövidebb ostromműveleteinek: mindössze 17 napig tartott. Az ellenségnek okozott óriási veszteséget tekintve pedig a legnagyobb győzelemnek mondhatjuk. A foglyul ejtettek számát tekintve ehhez a győzelemhez csak az 1848. október 7-i ozorai diadal mérhető. Ozoránál azonban a horvát hadsereg legkisebb harcértékű csapatai estek fogságba. Budánál a császári-királyi hadsereg négy elsőrangú zászlóaljat veszített. Emellett ez volt az egyetlen olyan eset 1848-49-ben, amikor egy hadsereg rohammal, s nem kiéheztetéssel vagy alkudozással foglalt el egy jelentős erődítményt. A szabadságharc leverésének oka nem a Budánál "elvesztegetett" három hét volt, hanem az az ellenséges túlerő, amely az elkövetkező hónapokban az országra zúdult.

Buda bevételével a honvédsereg dicsősége zenitjére ért. A vár bevételével a honvédsereg komoly hadikészletek birtokába jutott, egyben biztosította a hátát az elkövetkezendő hadműveletek idejére. Ekkorra már nyilvánvaló lett, hogy Ausztria önmagában nem bír el a magyar szabadságharccal. Nem véletlen, hogy I. Ferenc József éppen Buda bevételének napján kötötte meg a végleges megállapodást I. Miklós orosz cárral arról, hogy a cár 200.000 katonát küld a magyar forradalom leverésére. S nem véletlen az sem, hogy a császár ezt a baráti segítséget kézcsókkal köszönte meg a cárnak.

Az ostromot még egy szempontból illeti meg különleges hely a magyar történelemben. 1541 óta először és eleddig utoljára foglalta vissza magyar hadsereg "önerőből" az ország fővárosát. Érdemes megemlíteni, hogy 67 évvel később, 1916-ban ezen a napon hunyta le örökre szemét a 19. század legnagyobb magyar hadvezére, Buda visszavívója, Görgey Artúr honvédtábornok.