2001. június 1. véres betűkkel írta be magát Nepálnak, a Himalája magas vonulatai között, „a fellegekben” elterülő királyságnak a történetében. Ezen a végzetes péntek estén az ország akkori trónörököse, a 30 éves Dipendra herceg máig sem teljesen tisztázott körülmények között szerelmi bánatában (családjának állítólag kifogásai voltak menyasszonyjelöltjével szemben) szinte biztosan erős alkoholos befolyásoltság alatt gépfegyverrel lemészárolta szinte a teljes famíliát, köztük a királyi párt, két testvérét és több rokont, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Nem a helyszínen vesztette életét: három napig kómában feküdt egy katonai kórházban, mielőtt kiszenvedett. Hasonló, uralkodócsaládon belüli véres eseményre az újabb kori történelemben szerte a világon nem akadt példa.
A nép körében nem egyértelműen eldöntött, hogy valóban Dipendra herceg volt-e családja gyilkosa
A királygyilkosság után szabályszerű népfelkelés tört ki az országban. A sokkolt alattvalók nagy része nem volt hajlandó tudomásul venni a valóságot: maoista terrorakcióra, összeesküvésre, szervezett merényletre gyanakodtak, illetve mindez a mai napig sincs tisztázva. A többnapos zavargásokban hivatalos adatok szerint hatan vesztették életüket. A közembereknek a meggyilkolt királyi családhoz való ragaszkodását jelzi, hogy a mai napig is előszeretettel viselik a család tagjaival díszített pólókat, vagy az, hogy minden boltban, vendéglőben kis oltárt állítottak az elhunyt családnak fotókkal, gyertyákkal, kendőkkel.
2001. június 1-én a teljes nepáli királyi család véres események áldozatává vált
A hosszú ideig külvilágtól elzárt Nepál 1951-ben nyitotta meg határait a külföldiek előtt, majd 15 évvel később az ópiummámort kereső hippik paradicsomává vált. Azóta változtak az idők, és a világ tetején fekvő királyság ma már a tiszta levegőt kereső zarándokok kedvelt úti célja. Nepál a változások ellenére mindmáig megőrizte a sokunk számára oly vonzó – és elérhetetlennek tűnő – egyszerű életet még fővárosa, Katmandu falai között is.
Nepál szegény, de kulturális és természeti kincsekben annál gazdagabb ország, a tájat változatos állat- és növényvilág népesíti be. Az ezernyi látnivalót-élményt kínáló, ősi kultúrájú ország egyben a világ egyetlen hindu királysága is. A huszonhatmillió nepáli alattvalón a néphit szerint egyenesen a legfőbb hindu isten, Visnu földi megtestesülése uralkodik. Az országban a különböző etnikumok nem csak egymással, de a természettel is páratlan harmóniában élnek. Az eredeti nepáli törzsek északon a tibetiekkel, délen az indiaiakkal keveredtek. A lakosság több mint felét (53%-ot) kitevő nepáliak az ország középső részét lakják. A Kathmandu-völgy őslakói az apró termetű, földművelő nevariak. Keleti részét a limbuk, a nyugatit a magar (a legújabb kutatások szerint rokonaink), a raj és a gurug törzsek népesítik be, míg délen a tharuk, északon a bhotia és serpa törzsek élnek. A lakosság túlnyomó többsége hindu vallású (90%), de lévén Nepál Buddha szülőföldje (a déli Lumbini zóna Taluihawa nevű falujának Kapilvastu elnevezésű kertjében született i.e. 563-ban), számottevő a buddhista kisebbség is. Nepálban járva az ember, legyen hívő vagy ateista, egyszerűen nem kerülheti meg a vallás kérdését. Az itt élő emberek életének olyan szerves részét képezik a hit különböző megjelenési formái, ami nekünk, nyugati embereknek már jó ideje idegen.
A Nepáli Királyság címere
Sokan osztják azt a véleményt, hogy a világon Nepálban a legmagasabb az egy négyzetméterre eső templomok száma. Ennek egyetlen oka van, mégpedig a különböző vallási közösségek egymással szemben tanúsított tökéletes toleranciája. Mindegyik népcsoportnak megvan a maga vallása, az ősi sámánkultuszok és a muzulmán kisebbség remekül megfér a többségben levő hinduizmus és a buddhizmus különböző ágazatai mellett. Ez utóbbi két vallásnak olyan sok a közös metszéspontja, hogy külső szemlélő sok esetben nem is tudja megkülönböztetni őket egymástól. Habár az ország hivatalos vallása a bráhmánizmus, a gyakorlatban legtöbbször egy, a hinduista és buddhista tanok sajátos keveréke szerint élnek az emberek. A lakosság buddhista hányadát nagyban növelte a Tibetből elmenekült lámák és híveik befogadása, akik a vallás tibeti ágazatának meghonosításával tovább színesítették a palettát. Emellett természetesen ide is eljutottak az európai kereszténység hittérítő szerzetesei, akiknek köszönhetően Krisztus követői is képviseltetik magukat.
A Szerbiától több mint másfélszer nagyobb országot Földünk két legnépesebb országa: Kína és India fogja közre. Nepál a Hindusztáni-alföld forró síkjától a Himalája fenséges koszorújáig, az őserdők buja élővilágától az örök hó és jég birodalmáig. A Himalája falai között található a Nepáli völgy, melyet a Bagmati és a Visnumati folyó tesz termékennyé. Ez az ország éléskamrája. A déli területeken, a Hindusztáni-alföld északi peremén található a Terai-síkság, szavannákkal, mocsarakkal és dzsungelekkel tarkítva. Itt élnek Ázsia utolsó orrszarvúi, de jelentős az elefánt-, tigris- és leopárdpopuláció is.
Az ország elnevezése körül mindmáig viták vannak, egyesek a szanszkrit nipalaya szóra vezetik vissza eredetét, melynek jelentése „hegyek lábánál”, míg mások szerint a tibeti niyampal szóban rejlik az eredete, amely „szent földet” jelent.
Nepál területén már az i.e. VIII. században is kiépített államalakulat létezett. A trónon kb. öt évszázadon át 28 király váltotta egymást a tibeti-burmai eredetű Kirat-dinasztiából. Az utolsó király, Kirati Gastee nem tudott ellenállni az Észak-Indiából (a mai Bihar állam területéről) érkező licchavik inváziójának, akik közel 300 évig megvetették itt a lábukat. Ebben az időben lett Nepál hindu ország, és alakult ki a máig is jellemző kasztrendszer. Ez a korszak volt egyben a nepáli művészet első aranykora is. A licchavik leszármazottjai a nevariak, akik Nepál őslakosainak számítanak.
I. Shivadeva király apósa, Amsuvarman 604-ben magához ragadta a hatalmat, és megalapította a közel hatszáz évig uralkodó Thakuri-dinasztiát. A korábbi aranykorral ellentétben a nepáli történészek ezt az instabil korszakot Nepál „sötét korszaka”-ként jellemzik.
A X. században Gunakamadeva király alapította Kantipur városát, a mai Kathmandut. A legenda szerint Arideva, az utolsó Thakuri uralkodó éppen birkózott (!), amikor hírül vette fiúörököse születését, így annak nevébe a „malla” szócskát is belefoglalta, ami szanszkrit nyelven birkózót jelent. Így lett Arimalla király (ur. 1200-1216) a Malla-dinasztia megalapítója. A több mint félezer évig tartó Malla-korszak Nepál számára ismét a békés fejlődés korszakát jelentette. A hindu vallású Malla-uralkodók különösen kiemelkedő toleranciát mutattak más vallásokkal szemben, így mindenekelőtt a buddhizmussal, ami a máig is példaértékű vallási tolerancia alapjait teremtette meg.
A Malla-dinasztia Yaksha Malla (ur. 1428-82) pontosan fél évszázados uralkodása alatt érte el a zenitjét, ám halála után fiai nem tudtak megegyezni az örökségen, így az ország három városállamra hullott szét: Kathmandu, Patan (Lalitpur) és Bhaktapur (más néven Bhadgaon).
A központi hatalom hiányát használta ki 1768-ban a Gurkha (Gorkha) Fejedelemség uralkodója, Prithvi Narayan Shah (ur. 1742-75), aki elfoglalta Kathmandut, majd később sorra a többi fejedelemséget is, és így ismét egyesítette az országot.
Prithvi Narayan király, a Gurkha Fejedelemség uralkodója 1768-ban egész Nepál területét egyesítette
A piciny Gurkha Fejedelemség pontosan félúton terült el Kathmandu és Pokhara között. Az országot az 1400-as évek végén az észak-indai muzulmán terjeszkedés elől menekülő rádzsputánai gurkák hozták létre. A gurkák nevüket a VIII. században élt hindu hősről, Guru Gorkhanathról kapták, akinek első követője Bappa Rawal herceg hozta létre a Gurkha-uralkodóházat. Ebből a királyi dinasztiából származtak Udaipur, Bhilwara, Chittorgarh, Rajsamand máig is fennmaradt uralkodócsaládjai, valamint a nepáli Shah- és Rana-dinasztiák.
A Gurkha Fejedelemség első uralkodója az udaipuri királyi család 1494-ben idetelepült hercegének, Bhupal Ranaji Raonak a leszármazottja, Dravya Shah (ur. 1559-1570) volt, aki trónra kerülése után a sah titulust vette fel, amit India császára is megerősített. Innen ered a dinasztia neve is: Shah.
Prithvi Narayan Shah, Dravya Shah kilencedik-generációs leszármazottja Nepál újraegyesítése után felvette a maharadzsdhiradzs, a Királyok Királya címet. Mindössze hét évvel később, 52 esztendős korában hunyt el. A halotti máglyán főfelesége és 8 ágyasa is követte a halálba.
Az első királyt fia, Pratap Singh Shah követte a trónon, ámde ő mindössze két év múlva, mindössze 26 esztendősen. Négy fia közül egyik már korábban meghalt, a negyedik viszont csak néhány hónappal apja halála után látott napvilágot. Az országot az ifjú uralkodó halála után kiskorú fia helyett az özvegy királyné kormányozta, ám a trónra törő hatalmi körök hamarosan megfosztották őt hatalmától, és tömlöcbe vetették, ahol királyi rangját ezüstbilincsekkel „jutalmazták”. Két év múltán kiszabadult, és további hat évig – haláláig – ő volt a régens. A mostoha börtöni körülmények között „beszerzett” tüdőbajt fiatal szervezete sem tudta leküzdeni, így mindössze harminc esztendősen elhunyt. Pratap király második felsége talán még tőle is rosszabbul járt, posztumusz született fia megszülése után a „szati” kegyetlen szertartásának áldozatává vált: a szülés másnapján egy máglyán élve elégették, hogy korábban elhunyt férjét a túlvilágon is szolgálhassa. Pratap király arról maradt ismeretes a nepáli történelemben, hogy ő alkotta meg az ország első törvénykönyvét.
Pratap király helyett a trónra névlegesen tehát a kiskorú Rana Bahadur Shah (ur. 1777–1799) került. Gyermekkorában előbb anyja, majd nagybátyja igazgatta az országot. Miután nagybátyja 1797-ben hatalmára tört, börtönbe vetette, ahol az belehalt a kínvallatásba. Miután Rana Bahadur király harmadik, de egyben legkedvesebb felesége (aki a házasságkötéskor egyrészt özvegyasszony volt, másrészt rangban sem illett a királyhoz) 1799-ben himlőben elhunyt, a labilis király ezt érzelmileg nem tudta feldolgozni, ezért lemondott a trónról a kedvenc feleségétől született, mindössze másfél éves fia javára, és beállott kolduló szerzetesnek. Később az indiai Benaresbe költözött, majd 1804-ban visszatért az országba, és ismét részt kívánt venni a hatalom gyakorlásában. Korábbi első feleségét, az addigi régenst bebörtönözte, és ismét ő vette át a hatalmat (szegény asszony tragédiája ezzel még nem ért véget, hűtlen férje halála után őt is a rituális öngyilkosságba küldték).
Rana Bahadur Shah uralkodása alatt Nepál több sikertelen háborút viselt Tibettel és Kínával szemben, aminek következtében 1793-ban kénytelen volt elismerni Kína fennhatóságát, és 1908-ig adót is fizetett neki.
Rana Bahadur Shah igen önkényesen uralkodott, koholt vádakkal még saját utószülött testvérét is bíróság elé citálta. A „tárgyaláson” Sher Bahadur herceg tőrt rántott, és leszúrta bátyját, mielőtt őt leteperték a régens testőrei. A későbbiekben őt és testvérét, Bidur Bahadur herceget is, mint „felbujtót” kiskorú gyermekeikkel együtt napokon belül kivégezték. Mindez Rana Bahadur újabb kedvence, a közemberek sorából származó legújabb, hatodik feleség, Lalita Tripura Sundari Devi parancsára történt, aki így két egymást követő gyermekkirály „uralkodása” alatt teljes mértékben bebiztosította magának a régensséget, egészen 26 évvel később bekövetkezett haláláig!
Rana Bahadur király már említett kedvenc feleségétől született kiskorú fia, Girvan Yudha Bikram Shah volt (ur. 1779-1816). Habár a királlyal mindössze 19 évesen végzett a himlő, addigra már négy felesége és négy gyermeke volt. A király halotti máglyáján három felesége követte őt a halálba, míg a negyedik húsz nappal később, egy koraszülést követően természetes halállal hunyt el. Szerencsére Nepál történelmében ez volt az utolsó eset, hogy egy uralkodó halálakor a feleségeit élve megégetik.
Girvan Yudha királlyal mindössze 19 évesen himlő végzett. Három feleségét a halotti máglyáján élve elégették
Girvan Yudha király országlása alatt történt, hogy a brit Kelet-Indiai Társaság itt is meg szerette volna vetni a lábát, de a nepáliak sorra visszaverték a katonai expedíciókat, majd kitiltották a misszionáriusokat, sőt még az angolokkal folytatott kereskedést is bojkottálták. A Társaság ezért 1814-ben háborút indít az ország ellen, melynek végén az angolok 1816-ban elismerték ugyan Nepál függetlenségét, ám egyúttal jogot szereztek arra, hogy Nepálban katonákat toborozzanak. Ezeket a mai napig is gurkáknak nevezett harcosokat a britek az indiai felkelések leverésére használták, majd a birodalom más háborúiban is bevetették (így Szingapúr ostrománál, Észak-Afrikában, a japánok és a németek ellen a második világháborúban). Volt olyan időszak, amikor a brit hadseregben negyvenöt gurka zászlóalj szolgált.
A Shah-dinasztia ötödik uralkodója – mint láthattuk – tehát ismét egy gyermekkirály lett, Rajendra Bikram Shah (ur. 1816–1847) személyében, aki hivatalos megkoronázásakor mindössze 5 éves volt. Egész életében gyenge, könnyen befolyásolható személyiség maradt. Előbb mostohanagyanyja hosszú régenssége mögött maradt háttérben, majd néhány évre rá másodfelesége javára volt kénytelen lemondani a hatalomról. Három évvel később, 1846-ban olyannyira tarthatatlanná vált a helyzete, hogy feleségével és két kisebb fiával az indiai Benaresbe menekült, ám itt elfogták és bebörtönözték. Szabadulását követően hívei élére állt, és betört Nepálba, ám ellenfeleinek (fiának, Surendrának és az őt támogató Rana maharadzsának) a seregei szétszórták csapatait, őt magát elfogták, és ezúttal Nepálban, a Bhadgaon-palotában börtönözték be (az ország jog szerinti uralkodóját!). Itt érte a halál is 34 évvel később. Egy hónappal még fiát, Surendra királyt (ur. 1847-81) is túlélte.
Rajendra királyt (ur. 1816-47) saját fia taszította le a trónról és tartotta 34 éven át fogságban
Surendra király a Rana-nemzetséggel kötött szövetségért, hogy apját letaszíthassa a trónról, komoly árat fizetett. Az említett politikai alku miatt Nepál több mint egy évszázadon keresztül államszervezeti különlegességéről lett híres: az országban – egyedülálló módon – nemcsak a királyi hatalom öröklődött, hanem a miniszterelnöki tisztség is. 1846-ban ugyanis a britek által is támogatott Dzsang Bahadur Rana, Lambjang és Kaski maharadzsája államcsíny révén létrehozta a Rana-klán autokratikus feudális uralmát. Minden fontosabb hivatalt Ranákkal töltöttek be, akiknek oldalágai között véres hatalmi harcok dúltak. A királyi hatalom egészen 1951-ig látszathatalmat jelentett csupán. A király számára kötelező volt, hogy Rana-nemzetségbeli nőt vegyen feleségül. Az egész országban csak a Ranák fedhették cseréppel házaikat-palotáikat, ezzel szemben közönséges ember házán a Ranák palotái felé néző oldalon még ablakok sem lehettek. A főváros, Kathmandu minden útkereszteződését egy-egy Rana-lovasszobor „díszítette”. Kegyvesztésükig érvényben volt a rendelet, hogy Nepálban a Ranákon kívül egyetlen nepáli lakosnak sem lehetett rádiója és nem olvashatott külföldi sajtótermékeket sem. Egy Rana, amint betöltötte nagykorúságát, azonnal vezérőrnagyi kinevezésben részesült. Szerintem egyetlen igazán pozitív döntést hozott a hatalmat megszerző miniszterelnök, Dzsang Bahadur Rana, mégpedig, hogy betiltotta a szatit.
Mivel Surendra király három fia közül a legidősebb, a trónörökös egy lázrohamban még apja életében elhunyt (egyes források szerint megmérgezték), így a király halálát követően a trónra unokája, az akkor 6 esztendős Prithvi Bir Bikram Shah (ur. 1881-1911) került, így aztán tényleg „szabad volt a vásár” a hataloméhes Ranák előtt. A gyermekkirály nagykorúságáig édesanyja, Lalita özvegy királyné képviselte a királyi hatalmat – már amennyi megmaradt abból. Prithvi király hozatta országába az első gépkocsikat, ő építette meg a máig is használatos királyi rezidenciát, a Narayanhity palotá, valamint ő szorgalmazta a vezetékes ivóvíz-rendszer kiépítését is. 36 évesen bekövetkezett halálakor a trónra ismét csak egy kiskorú uralkodó került, az öt esztendős Tribhuvan (ur. 1911-55) személyében, akinek nagykorúságáig mostohaanyja, Ratna Divyeshwari Devi királyné volt a régens (a királyné a legősibbnek számító hindu dinasztia, a Kangra-uralkodóház hercegnője volt). A királyné többször nyíltan is szembeszállt a Ranák elképzeléseivel, főként az első világháború alatt, amikor is ellenezte Nepál belépését a háborúba a britek oldalán (helyette országa semlegességéért szállt síkra), ámde a Ranák erre halálosan megfenyegették, így kénytelen volt félreállni. A későbbiekben Tribhuvan király is többször szembeszállt a Ranák ultrakonzervatív kormányzati módszereivel szemben, mire ők házi fogságban tartották a saját palotájában…
Divyeshwari anyakirálynő udvarhölgyei társaságában (1920-ban készült felvétel)
A királyi család hivatalos rezidenciája, a Narayanhity Palota
Prithvi Bir Bikram király (ur. 1881-1911) mindössze 6 évesen került trónra
A múlt század negyvenes éveinek végén az önkényuralom és állami terror hatására egész Nepálban egymást érték a sztrájkok, tüntetések és megtorlások. A fogoly Tribhuvan király végül cselekvésre szánta el magát. Egy alkalommal engedélyt kért a miniszterelnöktől, Mohan Samser Ranától, hogy egyik külvárosi palotájába látogathasson. Ott álruhát öltött, a kert falát megmászva lerázta őreit, s az indiai nagykövetségre menekült. Az elképedt nagykövettől India segítségét kérte ahhoz, hogy országa megszabaduljon a miniszterelnöktől. A nagykövetség a királyt a kormányfő fenyegetőzése ellenére sem volt hajlandó kiadni, a miniszterelnök viszont a követség diplomáciai sérthetetlenségét – háborút kockáztatva – végül is nem merte megsérteni. Dühében viszont megfosztotta a királyt előjogaitól, és a trónra unokáját, az akkor háromesztendős Gyanendra herceget – a mai királyt – ültette. Néhány napra rá egy repülőgép Delhibe szállította a királyi családot. Egyedülálló történelmi momentumra került tehát sor: az uralkodó elhagyta országát, hogy külföldről próbálja megdönteni miniszterelnöke zsarnokságát.
Nem sokáig volt számkivetésben. A nemzetközi visszhang, a belső népi tüntetések és a külső diplomáciai nyomás hatására a kormányfő kénytelen volt meghátrálni, így három hónap után, 1951. február 15-én a király visszatért Kathmanduba, és elfogadta a miniszterelnök (aki egyben násza is volt!) írásos lemondását (ezzel a hároméves kisfiú „uralkodása” is véget ért). Nepál ettől kezdve szélesre tárta kapuit a külföldi tőke és az idegenforgalom előtt: mérsékelt reformokkal hozzáláttak az évszázadokon át elzárt ország modernizálásához és tervszerű gazdaságfejlesztési programok elindításához. Két évre rá Nepál ismét a világ érdeklődésének középpontjába került. Ugyanis egy új-zélandi méhésznek, Edmund Hillarynak nepáli kísérőjével, a serpa Tenzinggel 1953. május 9-én sikerült meghódítania a világ legmagasabb hegycsúcsát, a 8848 m magas, a helyiek által inkább Csomolungmaként emlegetett Mount Everestet. Ismeretes, hogy a világ tíz legmagasabb hegycsúcsa közül hét Nepál területén található.
Tribhuvan királynak (ur. 1911-55) külföldre kellett menekülnie saját miniszterelnöke zsarnoki rendszere elől
Tribhuvan király 1955-ben egy zürichi magánklinikán hunyt el. A kathamandui nemzetközi repülőtér máig is a nagy király nevét viseli. A királynak három feleségétől három fia és 13 lánya született. Közülük hat lány még mindig él. Így pl. Dibya Shree Malla hercegnő, aki nőgyógyász orvosprofesszorként rengeteget tett hazája egészségügyének a fejlesztéséért, és máig is praktizál (érdekességként jegyzem meg, hogy a hercegnő éppen a jelenlegi királyi dinasztia által letaszított Malla-uralkodóház egyik leszármazottjához ment feleségül). Tribhuvan király három kiskorú lánya viszont a Kathmandut 1934 januárjában sújtó hatalmas földrengés áldozatává vált.
(folytatjuk)
.jpg)
