Az ismeretlen Mozart

Százhuszonhét kötetnyi kotta kilencezer oldal jegyzettel megtoldva: ebből áll a 2007-ben közreadott Új Mozart-összkiadás. Bár azt lehetne hinni, hogy ma már mindent tudnak a 600 befejezett kompozíciót (köztük 22 operát) és közel 150 torzót az utókorra hagyó komponistáról, ez egyáltalán nincs így. Mivel a zseniális komponista műveiből több olyan kiadás is létezik, amelyekbe az idők során „belenyúltak”, egyes részeket revideáltak, egy zenerajongó nem mindig tudhatja, melyik kotta autentikus.

Mozart 1791 telén halt meg, az első összefoglaló biográfiát a német Otto Jahn csak Mozart születésének 100. évfordulóján, 1856-ban kezdte megjelentetni Lipcsében. Erről a műről egy magyar nyelvű monográfiában olvashatunk, melyet Tóth Aladár és Szabolcsi Bence 1941-ben jelentetett meg. „Ez a mű ugyanazt a felfogást tükrözte, mint a kor gyönyörű Mozart-szobrai az európai nagyvárosokban: az igénytelen külsejű osztrák muzsikusból afféle énekes Apolló támadt, kissé puha és cukrozott kiadásban, mosolygó félisten s egyben klasszikus mester, akit szükség esetén Wagnerrel, Liszttel, sőt Verdivel is szembe lehetett állítani”. A meginduló Mozart-kutatásból az első összkiadás 1877 és 1883 között született meg, 1954-től pedig bécsi és augsburgi kutatókkal közösen Salzburgban megkezdődtek az említett új összkiadás munkálatai. Időközben a Mozart-láz átterjedt az USA-ra, ahol például az ithacai Cornell Egyetemen folyik komolyabb kutatás.

Manapság leginkább az foglalkoztatja a kutatókat, hogy miként született meg a grandiózus életmű. Manfred Hermann Schmid német zenetörténész például arra kíváncsi, hogy Mozart miért írt ilyen nagy számban operákat. De – mint Ulrich Leisinger, a Mozarteum Nemzetközi Alapítvány tudományos vezetője említi – azt sem tudni, mi volt a zeneszerző szándéka az operáival, amelyeket sokszor elővett, és tovább dolgozott rajtuk. Munkamódszeréről az idézett magyar zenetudósok azt hangsúlyozták, hogy „Mozart nem tűrte a vázlatot, a hosszadalmas fúrás-faragást, hanem fejben készült el mindennel, és lehetőleg csak a véglegeset vetette papírra. Tudjuk, hogy unta és gyűlölte a leírás munkáját, inkább improvizált, és főleg emlékezetben dolgozott.” Ennél sokkal többet máig nem tudni a zseniális művek születéséről. Erre is keresi a választ levelekben és más forrásokban például Giacomo Fornari bolzanói zenetörténész, valamint arra, hogy miként hatottak Mozartra irodalmi élményei vagy ma már kevésbé híres, ám általa sokat hallgatott kortársai, Michael Haydn és Johann Christian Bach zeneművei.

Nincs teljesen dokumentálva Mozart életének utolsó néhány éve sem. E munkát elsősorban az nehezíti, hogy Leopold, Wolfgang Amadeus apja 1787-ben elhunyt, így a mozarti élet eseményeit addig rögzítő levelezésük megszakadt. A fiú 1787 áprilisában írhatott utoljára apjának a szokásos „legalázatosabb gyermeke” záróformulával. Máig hiányosak az adatok a korabeli Salzburg és Bécs zenei életéről is. Bár Mozart rendszeresen fellépett számos akadémián (ahol előadást is tartott műveiről), szalonban, vasárnapi koncerten, „nem tudjuk pontosan, művei közül miket adott elő, ahogy azt sem, hogy milyen darabokat játszott másoktól. Vannak információk a tanítványairól, barátairól, például a zenei-társasági szalont fenntartó bécsi Gottfried van Swieten diplomatáról, de a konkrét személyeket nem mindig tudjuk konkrét eseményekhez hozzárendelni” – említi Leisinger.

A legutóbbi évtized kutatásainak eredménye viszont a Don Giovanni című opera prágai változatának alaposabb elemzése (ott volt az opera nagy sikerű premierje 1787-ben, a bécsi bemutatón később a mű megbukott). Ennek köszönhetően játssza számos operaház és a Mozart-interpretációiról híres angliai glyndebourne-i fesztivál is ma már a második felvonásbeli Leporello–Zerlina-duettet is tartalmazó, bővebb prágai verziót. Szintén jóval többet tudni egy másik opera, az 1781-ben Münchenben bemutatott – a szerző által egyik legjobb művének tartott – Idomeneo keletkezésének körülményeiről, például a szövegkönyvíróval, Giambattista Varescóval, illetve Anton Raaff karmesterrel folytatott vitáiról, valamint néhány Händel-műnek (az Acis és Galateának, a Messiásnak, a Sándor-ünnepnek, a Cecília-ódának) az említett van Swieten báró által megrendelt Mozart-féle átdolgozásáról is.

A Mozart-kutatás azonban érezhetően veszített lendületéből. A világon mintegy száz zenetörténész foglalkozik vele, miközben a német nemzeti komponistának tartott Johann Sebastian Bachhal két nagyságrenddel többen. De Wagnert, Beethovent, Schumannt és – lep meg Leisinger – jó ideje Bartókot is többen kutatják, mint Mozartot.

Pedig nincs még egy zeneszerző, aki annyi művét (legalább 150-et) hagyta volna befejezetlenül, mint Mozart. Ezt azzal magyarázzák, hogy ő volt az egyik első modern, vagyis anyagilag többé-kevésbé független komponista, aki sok művét magának és tanítványainak írta – megtehette hát, hogy néhányat befejezetlenül félrerakjon. Bár a tanítás és a rendszeres koncertek mellett műveinek kiadása biztosította a megélhetését, „aligha mondott nemet, ha valaki egy zongoraszonátát rendelt tőle, mert tudta, ha két héten belül szállítja, 20 dukát üti a markát” – hangsúlyozza Leisinger. Alan Walker Tyson brit zenetörténész mutatott rá elsőként, hogy több kompozíció, amelyeket Mozart befejezett alkotásaként ismert meg a zenetudomány, eredetileg töredék volt, a komponista ugyanis a darabot többször újra elővette, csiszolgatta.

Különös módon, még bő 200 évvel a halála után is fel-felbukkannak ismeretlen kompozíciói, „bár új Varázsfuvolára aligha számíthatunk” – hangsúlyozza Schmid. „Nemrég egy Johann Sebastian Bach modorában megírt fúgatöredékről a papír minőségét vizsgálva állapítottam meg – meséli –, hogy 1784-ből származik. Özvegye, Constanze ezt a kezdetleges állapotban megmaradt művet kettészelte, hogy két ismerősét is megajándékozhassa vele. Én rekonstruáltam a művet.” Leisinger 2008-ban Mozart két, addig ismeretlen, igen jelentős gyermekkori zongoradarabját mutatta be Salzburgban, amelyek nővére, Nannerl kottáskönyvében bújtak meg eddig, és most a kézírás alapján tulajdonítják őket kétséget kizáróan Wolfgang Amadeusnak. Tavaly szintén két gyermekkori Mozart-szerzemény bukkant fel, idén márciusban pedig egy ismeretlen felnőttkori zongoraművét mutatták be.

A kutatás a 2001-ben indult, de akár még további tíz évig is elhúzódó, az időközben az interneten is elérhető Új Mozart-összkiadást alapul vevő Digitális Mozart-összkiadással folytatódik, amely a Mozarteum Alapítvány és a kutatás anyagi hátterét biztosító amerikai Packard Humanities Institute közös munkája. A cél, hogy a teljes életművet, a darabok összes kiadását, valamint Mozart levelezését is digitalizálva bárki számára hozzáférhetővé tegyék – ingyen.