A gyémánt nevét a görög eredetű ádámász szóból származtalják, ami legyőzhetetlent jelent. Nagyon nagy a fényre vonatkoztatott törésmutatója, és a rajta áthaladó fény színszóródása adja gyönyörű tündöklődését, ragyogását.
Az első gyémántokat Kr. előtt 800-ban Indiában találták, és már akkor nagy volt az értékük. A gyémánt értéke ma is igen magas, így az a gyémántmennyiség, amit egy ember könnyedén el tud vinni, megfelel 12 tonna arany értékének!
A gyémánt oktaéder (szabályos nyolclap) teszerális rendszerben kristályosodik, és tökéletesen hasad az oktaéder lapjai szerint. A legtöbb gyémánt tehát oktaéder, és ritkábban kocka alakjában jelentkezik, de szabálytalan kristályai lehetnek deformált és legömbölyített alakúak is. A kristályok csiszolással briliáns, rozetta és más formákat is kaphatnak, ezáltal növekszik a fénytörés és a ragyogás. A gyémánt értékét karátban és tisztaságával fejezik ki. (1 karát = 0,275 g)
A gyémánt árának kialakításában több tényező is közrejátszik, ha például két gyémánt súlyra megegyezik, de az egyik tökéletesen kristálytiszta, áttetsző, míg a másik mérsékelten zavaros, az árkülönbség a kettő között óriási.
A gyémánt különösen érzékeny az ibolyántúli sugarakra, és hatásukra fluoreszkál (a ráeső fényben villódzik). A gyémánt nagyon rossz hő- és áramvezető.
Manapság az elsődleges gyémántlelőhelyek a dél-afrikai és ajakutföldi (Szibéria) vertikális aknákban találhatók, amelyek tele vannak alapvető gyémántsziklákkal, mint a kimberlit, olivin és más kőzetalkotó ásványok. Ezekben a gyémánt szétszórtan jelentkezik. A másodlagos lelőhelye legtöbbször a kvarc, és más drágakő kíséretében is jelentkezik. Folyók iszapjában is megtalálható elsősorban a következő afrikai államokban: Namíbia, Zaire, Angola, Ghána, Sierra Leone, Guinea stb.
A régebbi legismertebb gyémántok kivétel nélkül mind Indiából származnak, hiszen a legrégibb gyémánttermelő ország volt, de ma már a bányái kimerültek. Ma a világ legnagyobb gyémántbányái Dél-Afrikában vannak. A szakemberek úgy tekintik, hogy a világ gyémántkitermelésének csak egy negyedrésze alkalmas díszítő ékszernek, azok is főleg apróbb darabok. Az teljes gyémántállomány öt százaléka mindössze 2 karátos, és ezek csiszolás után briliánsok lesznek.
A legismertebb gyémánt a Kohinoor, ami egy indiai eredetű 106 karátos gyémánt neve, amely ma az angol királyi koronát ékesíti. Majd a Toscana 139 karáttal, Nagy Mogul 787 karáttal, amelyet később több részre daraboltak. A dél-afrikai bányákban találták a világ legnagyobb gyémántjait, így az Excelsior 971,75 karáttal, a Kalinham 3024,75 karátos volt, de Edward angol király rendeletére legalább 105 részre osztották, ezek közül csak kettőnek van nagyobb mérete: 516, illetve 309 karáttal. Ismertebb gyémántok még a Regens 136, Perzsa Sah 95, és a Kék Gyémánt 44 karáttal.
Egy anekdota szerint Sir Edmundson Dél-Afrikából a XX. század elején, egy gyémántdarabot egyszerű gyufásdobozba csomagolt, és postán küldte el Londonba, hogy ezzel elkerülje a feltűnést a szállításkor...
Ékszerek díszítésére csak azokat a példányokat alkalmazzák, melyek kivételesen tiszták és áttetszők, nagy a törésmutatójuk és jó náluk a színszóródás, amely biztosítja a ragyogást, és lehetővé teszi a szivárvány színeinek játékát. Hogy ez a tulajdonsága legtökéletesebb legyen, a gyémántokat köszörülik és csiszolják különleges briliáns és rozetta formákra. Hollandia rendelkezik a világ legnagyobb gyémántcsiszoló iparával. Amszterdam a gyémántcsiszolás központja. Belgiumban Antwerpen, majd ismertebb csiszoldák vannak még Izraelben, az USA-ban, Németországban stb. Keménysége folytán a gyémánt az iparban nélkülözhetetlen. A drágaköveknél jóval olcsóbb ipari gyémántokat többek között fúrók, dróthúzó szerszámok, üvegvágók stb. készítésére alkalmazzák.
Florenci, más néven "Toscana nagyhercege"
Sah gyémánt
Sancy gyémánt
(Forrás: Font-Altaba és a Macry: Minerologija, Vuk Karadzié, Belgrád, 1974)