II. (VAK) BÉLA (1131-1141)
Álmos herceg fia. Öt-hat éves lehetett, amikor a király parancsára apjával együtt megvakították, hogy ezáltal alkalmatlanná tegyék a trónra. II. István hatalomra jutása után sorsuk enyhült, Álmos Bizáncba menekült, a kis Bélát pedig a pécsváradi kolostorba vitték, s az országban holt hírét költötték. 1129-ben István udvarába került. 1131-ben megkoronázzák. Trónra jutását elsősorban feleségének a szerb Ilona hercegnőnek és a királyi tanácsnak köszönheti. Még ugyanebben az évben az aradi gyűlésen kíméletlenül leszámol azokkal az urakkal, akik megvakításában részt vettek. A krónikák szerint 68 előkelőt koncolnak fel. A következő évben a trónkövetelő Borisz, aki orosz és lengyel hadakkal támad az országra. A király seregei leverik őket, Borisz elmenekül.
Béla mind az egyházat, mind híveit nagy adományokkal ajándékozta meg.
Külpolitikájában elődeit követte. Harcolt Velence ellen, elfoglalta Bosznia egy részét, a Ráma folyó vidékét is. Béla folytatta a pápabarát politikát, s ő is segélyhaddal támogatta orosz szövetségeseit. Felesége halála után összeomlik, a krónikák szerint az alkoholban keres vigaszt. 1141-ben meghal.
II. GÉZA (1141-1162)
Vak Béla és Ilona fia. 11 éves korában királlyá koronázzák. Nagykorúságáig nevelője, anyai nagybátyja, a szerb Belos, aki előbb bán, majd az ország nádora.
II. Gézának is sok gondot okozott a magát Kálmán fiának tekintő, több külföldi hatalom támogatását megszerző trónkövetelő Borisz. 1146-ban Borisz német és osztrák zsoldosokkal elfoglalja Pozsony várát. Géza lepénzeli a zsoldosokat, és így szerzi vissza a várat. Nem sokkal ezután Brucknál seregei fényes győzelmet aratnak Borisz fölött. A következő években keresztes hadaktól hangos az ország, előbb III. Konrád német, majd VII. Lajos francia király seregei vonulnak át a magyar földön.
Uralkodása alatt sokat fejlődik az ország. A vármegyék száma 72-re nő, felerősödik a bevándorlás, mohamedánok, besenyők, flamand, szász és szláv telepesek érkeznek. Egyház- és államszervezői tevékenysége is jelentős. Ő honosította meg a cisztercita és johannita rendet. 1149-től Géza két irányban is háborúzik. Újra és újra beavatkozik - sikertelenül - az orosz fejedelmek közötti harcokba, Bizánccal pedig hat éven keresztül hadakozik. 1155-ben békét köt Bizánccal. 1162-ben hal meg.
II. LÁSZLÓ (1162-1163)
II. Géza öccse. A korabeli öröklési rend szellemében rajta kívül még ketten formálhattak jogot a trónra. II. Géza fia, István és II. Géza másik testvére, szintén István.
A száműzött István herceg bizánci seregek élén az országra támad. A magyar urak a hatalmas katonai túlerő láttán hajlandók voltak elismeri királyuknak László herceget. Váratlan gondot okozott azonban, hogy Lukács esztergomi érsek nem volt hajlandó megkoronázni a „görög" vallású Manuel, bizánci császár jelöltjét. Végül a kalocsai érsek koronázta meg. Lukács ezt az eljárást törvénytelennek minősítette, s még az egyházból is kiátkozta. II. László börtönbe vettette Lukács érseket. A királyt a magyar előkelők nagyobb része támogatta, így a már előzőleg megkoronázott III. István maradék híveivel kénytelen volt visszahúzódni Pozsonyba. II. László bölcsen nem háborgatta unokaöccsét. A megbékélés kedvéért Lukácsot is kiengedte a börtönből. Lukács azonban nem engedett, sőt megjövendölte a király közeli halálát. Átka - legalábbis a kortársak szerint - megfogant, 1163 januárjában (valószínűleg mérgezés következtében) meghalt.
III. ISTVÁN (1162-1172)
Géza fia. Lukács esztergomi érsek királlyá koronázza. A kor öröklési rendje szerint azonban nagybátyjai, István és László is jogot formálhattak a trónra. Trónviszályok kezdődnek, majd István herceg bizánci segítséggel rátör III. Istvánra. A király Pozsonyba menekül. A magyar előkelők nem Istvánt, hanem testvérét Lászlót fogadják el királynak. Lászlót hamarosan megmérgezik, így már csak ketten maradnak. A király III. István és az ellenkirály IV. István. Egyre több magyar főúr sorakozott III. István mögött, s ez lehetővé tette, hogy 1163-ban nemcsak legyőzze, de el is fogja nagybátyját. Nem ölte meg, de szavát vette, hogy lemond a trónigényéről, és Bizáncba száműzte. IV. István azonban nem tartotta be ígéretét, bizánci segédlettel többször is rátört az országra. Az utolsó alkalommal végleges vereséget szenved, híveivel Zimony várába szorul vissza. 1165-ben hal meg, feltehetően vele is méreg végzett.
Az állandó háborúskodás arra kényszeríti III. Istvánt, hogy az egyház javait is felhasználja. Ez szembefordítja vele Lukácsot. 1171-ben a király végül is enged és garantálja az egyházi vagyon sérthetetlenségét. 1172-ben hal meg.
.jpg)
