Ahol az oroszlánok fókákra vadásznak

A busmanok szerint ezt a földet Isten csak mérgében teremthette, s a portugál hajósok is hasonló képen vélekedtek. A pokol kapujának nevezték, és mai nevére is méltán rászolgált: Csontvázpart.

El lehet e képzelni szánalmasabb végzetet, mint hajótörést szenvedni, majd partot érni, s meghalni a sivatagban? A viharban eltörik az orsó, s a kérlelhetetlen szél és a tengeráramlatok irányíthatatlanul sodorják a hajót, a hajótörött azonban váratlanul megpillantja a ködben a szárazföldet, és azt hiszi, a sors kegyes szemmel tekint reá.
– Megmenekültem! – kiált fel, s kimerülten vánszorog ki a part homokjára. Ám nemsokára rájön, hogy a kiszáradás semmivel sem kíméletesebb halál, mint a megfulladás. Valami rossz szellem rászedte a hiszékeny hajóst, hogy Délnyugat-Afrika partjai mentén hajózzon. Most a Föld egyik legdurvább, legkegyetlenebb térségén áll, s választhat, vagy nekivág a végtelennek tűnő sivatagnak és szomjan hal, vagy reménykedik a parton, hátha meglátja egy arra tévedő hajó. S ott pusztul el, mert a hajóra hiába vár…


Az élet kialszik...

Namíbia sivatagos partja teljes hosszúságában régebbi és újabb típusú hajóroncsokat, állati és emberi csontvázakat rejteget. Némelyikük évekkel ezelőtt közvetlenül a part mentén helyezkedett el, de a sivatag terjeszkedése folytán ma már több méter választja el a víztől. Vannak olyanok is, melyeket már annyira betemetett a homok, hogy csak az árbócuk látszik ki. Hogy mi lett a legénység sorsa? A válasz nem kíván nagy képzelőerőt.

Orix antilop szarva









Bálnacsont









Valamelyik hajótörés áldozata











A Föld legrégibb sivataga


A földgömb Namíbia helyzetét mutatja, míg a térképen láthatóak az ismertebb hajókatasztrófák helyszínei és a hajók neve

Hullámok mossák a végeláthatatlan homokdűnéket














Mintegy 120 millió évvel ezelőtt, mikor a déli féltekén elhelyezkedő „szuperkontinens”, a Gondvana elkezdett szétrepedezni, több kontinens keletkezett, a mai Afrika és Dél-Amerika, valamint Ausztrália, Antarktisz és az Indiai-alkontinens. A Nyugat-afrikai keskeny partsávot nyugatról az Atlanti-óceán, keletről pedig a hegyek lejtői határolják. E 2 000 km hosszú és 100 km széles földsáv a mai Namíb-sivatag. Partja ezernél is több hajókatasztrófa helyszíne, mely katasztrófák a kedvezőtlen éghajlati viszonyok számlájára írhatók.

Az Eduard Bohlen nevet viselő hajó teherszállításra szolgált, s 1909. szeptemberében szenvedett hajótörést. A sűrű ködben túlságosan közel úszott a parthoz, és megrekedt. Mára már sokkal messzebbre került a víztől, alsó részét belepte a homok, s a Csontvázpart elhagyatottságának szimbólumává vált.









A sűlyedő teherhajó














A térség éghajlatát legjobban a Benguela-tengeráramlás befolyásolja, ami jéghideg vizet szállít az antarktiszi partoktól Afrika nyugati oldala mellett. Mivel lehűti a felette lévő légréteget, hideg légáramlatot hoz létre, és az év nagy részében köd tornyosul a partmenti vizek felett.

A nyár októbertől májusig tart. A hőmérséklet a hűvös és a meleg között ingadozik, kevés a forró nap. A májustól októberig tartó télre jellemző, hogy a hőmérséklet délután gyorsan lecsökken, s éjjel nagyon hideg van, bár a part közelében sohasem sűlyed fagypont alá. A köd reggeltől délutánig megmarad, s erős nyugati szél fúj a part irányába, aminek következtében a víz erősen a hullámzik. A csapadék nagyon ritka, évente csupán 15 – 25 mm, s ez nyáron esik. A pára jelenti az éltető nedvességet.

Sivatagi fókák, sivatagi elefántok

A gyakori és sűrű ködnek köszönhetően a sivatag élővilága kifejezetten gazdagnak mondható. Még endemikus fajok is nagy számban élnek itt zseniálisan alkalmazkodva a kegyetlen életfeltételekhez.

A növényvilág egyik széles körben ismert képviselője a Welwitschia mirabilis. Ez az élő fosszília a levelén lévő millió mikroszkopikus póruson át abszorbeálja a nedvességet. A Commiphorához tartozó fajok zömök, alacsony cserjék, melyek illatos gyantát termelnek, csapadék idején növesztenek levelt, s miután eláll az esőzés, gyorsan megszabadulnak tőle. Jellegzetes növény még az úgynevezett „elefántláb”, vagyis buzogányfa (Beaucarnea recurvata) és a sivatagi tövistök azaz Nara (Acanthosicyos horridus).

A Welwitschia mirabilis 2000 évig is él


















Elefántláb






















A hasonlat igazán ötletes












A Csontvázpart gyakori látogatói a természetfotósok. Számos dokumentumfilm is készült a területen, melyeknek nagyobb része a szélsőséges életfeltételekhez való zseniális alkalmazkodási módokat mutatja be. A gyanútlanokat bizony meglephetik az oroszlánnyomok a homokban. A világon egyedülálló jelenség, hogy ezek a vérengző ragadozók itt fókahússal töltik meg bendőjüket. Tehetik ezt azért, mert a “tenger oroszlánjai” a hideg tengeráramlással szívesen felúsznak Namíbia partjaihoz. Ki hinné, hogy a sivatagi kiszáradt folyómedrek életet biztosítanak a zebráknak, az orrszarvúknak, a zsiráfoknak, vagy a köves részeken élő struccoknak és az orix antilopoknak. Mindannyiuk azokból a talajvízforrásokból oltja szomját, miket a páviánok és az elefántok ásnak ki. Az alkalmazkodás egyik találékony képviselője az antilop. Az óceán felől érkező hideg légáramlatokat testének hűtésére használja fel. Tőlük is zseniálisabb megoldáshoz folyamodott azonban a páragyűjtő bogár (Onymacris unguicularis). Ez kiáll a ködben, hátsó lábaival megemeli testét, és várja, hogy összegyűljön rajta a nedvesség, ami szépen lecsorog a szájába!

Páragyűjtő bogár











A fókák között sakál szemlélődik
















A partmenti térségeket a sakálok, hiénák és az atlanti szellemrákocskák tisztogatják meg az elhullott tetemektől. A madárvilág hihetetlenül gazdag, hiszen a hideg víz bővelkedik planktonokban, ami a halak fő eledele.

A Namíb-sivatag északi részén különösen védett fajok élnek, ezért nem látogatható. A többi területek szintén védettek, de fogadják a szaffari kedvelőit, bár a belépés nem egyszerű. Engedélyt kell szerezni, s minden szabályt szigorúan be kell tartani. A látogatók kötelesek csoportban menni, és magukkal vinni az előírás szerinti víz- és élelemmennyiséget. Nem vihetnek magukkal semilyen fegyvert, és nem szállhatnak ki a kocsiból, még az ablakot sem tekerketik le. A vezetőnek gondolnia kell a jármű meghibásodása során keletkezhető problémák megoldására, hiszen nem mindegy életveszélyes vadállatok társaságában, fegyvertelenül ottragadni a nagy semmi közepén. Szerencsére azonban időnként találkozni autókkal. Kilépéskor a látogatók névjegyükkel látják el az eltávozásukról szóló dokumentumot.

Friss oroszlánnyomok a sivatag homokjában




















Bájos bennszülöttek

A legnagyobb túlélőknek mégsem az állatok vagy a növények tekinthetők, hanem az itt élő emberek. Közvetlenül a Csontvázparttól nyugatra, Namíbia északi részén, az angolai határ mentén él a Himba törzs. Ők megőrizték nomád szokásaikat, kunyhóikat trágya és homok keverékéből építik, kecsketenyésztéssel foglalkoznak. A kecske testének minden részét felhasználják. Igazi túlélők. Életterük a Kaokoföld, ami a legkegyetlenebb életfeltételekkel rendelkezik a térségen.

A himba törzs asszonyai kecskebőrből készült köténykét viselnek, kagylókból és fémekből készített ékszerekkel díszítok magukat, hajukat pedig állatfaggyú segítségével vastag fonatokba rendezik.

Himba kislány és kisfiú




















A másik nagy népcsoportot a damarák képezik, akik igyekeznek változtatni hagyományos életformájukon. Területük közvetlenül a himbákétól délre helyezkedik el, a Csontvázpart mellett. E két népcsoporton kívül más népcsoportok is élnek Namíbiában, például a busmanok a botswanai határ mentén.

Damara család és fiúcska




















Az izgalmak után táborhelyek várják a megfáradt turistákat