Tihanyi Kálmán

Tihanyi Kálmán 1897-ben született a Nyitra vármegyei Üzbégen. 1913-ban, fiatal kora ellenére, már "hivatásos feltalálónak" mondhatta magát, hiszen ekkor, a Pozsonyi Elektrotechnikai Szakiskola befejezését követően nyújtotta be első szabadalmi kérelmét (Tihanyi K.: Zsebkészülék a fényképészeti lemezek fénynél való kezelhetőségére, m. szab. Lajstromsz.: 67931, bejelentés dátuma: 1913. ápr. 2.), sőt, egy évvel később már megkötötte első üzletét egy bécsi céggel, amely az utcai lámpák központi, drótnélküli kapcsolására vonatkozó újabb találmányát vásárolta meg.

1915-ben érettségizett Vácott, majd 1916-ban önkéntesként bevonult a hadseregbe. A katonai szolgálat - eleinte tüzértisztként a keleti fronton, majd rádiómérnökként a Monarchia hadikikötőjében - fontos gyakorlati tapasztalatokkal gyarapította, alkalmat adva két hadi találmányának megvalósítására (Tihanyi K.: Távirányítású gyújtószerkezet víz alatti aknák időzítésére, m. szab. Lajstromszám: 67254; és Szárazföldi akna: kitüntetett haditechnikai találmány, okiratsz.: 274711/26/1915).

Felkészültségének, termékenységének és sokoldalúságának egyik legkorábbi dokumentuma a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában őrzött, sok száz lapot felölelő hagyatékban az a notesz, amelyben 1912- 1916 közötti találmányait rögzítette.

Mint egy feljegyzéséből kitűnik, a televízió problémája 1917-ben, katonáskodása idején kezdte foglalkoztatni, és fizikai megoldására 1924-ben jött rá. Ekkor a váci családi otthonból Pestre költözött. A Magyar Kir. József Műszaki Egyetem hallgatójaként épült ki kapcsolata Pöschl Imre professzorral, akiben nemcsak támogatóra, tehetségének tisztelőjére, de életre szóló barátra is talált. Egzisztenciáját, özvegy édesanyjának és kilenc testvérének támogatását, valamint már akkor tetemes összegeket felemésztő szabadalmi ügyvitelét találmányainak jövedelméből fedezte.

1925-ben, nyolc hónapi kísérletezés után lépett először a nyilvánosság elé terveivel. A terjedelmes cikkben összefoglalta a távolbalátás terén addig elért eredményeket. Saját munkájáról írva utalt a kísérletei közben felfedezett új fizikai tüneményre, amelynek jelentősége, hogy lehetővé teszi nemcsak a kívánatos 1/150 000 másodpercnyi, hanem az
1/400 000 000 másodpercnyi változások követését is.



1926. március 20-án nyújtotta be a televízióra vonatkozó első bejelentését. A Radioskóp című irat negyvenkét oldalán részletesen kifejtette a töltéstárolás elméletét, valamint az arra felépített katódsugárcsöves televízió-rendszert, amit több kivitelben írt le, így vezetékes, drótnélküli és színes képátvitelre vonatkozó változatban. Jóllehet a felvevő képvezérlő szerve, a kamera "szeme" itt még egymástól elszigetelt pálcikákból állt, megjelent a tárolótechnológia minden alapvető jellemzője, így a rácsvezérlés, vagyis a térhatás kihasználása, a katódsugár-koncentrálás, és a félvezető tulajdonságokat mutató csillámlemez dielektrikum alkalmazása.
Az általa javasolt fotocella gyártásánál várható komplikációk rövidesen további gondolkodásra késztették - erre enged következtetni hat hónappal későbbi, 1926. októberéből fennmaradt kézirata, ahol már a korszerű fotorasztert és annak készítési eljárásait rögzítette, és pótlásként benyújtott szabadalmi rajza olyan megoldásokról, amelyek tíz évvel később valósultak meg.

A szabadalom benyújtása után hozzákezdett a megvalósítás szervezéséhez. Így 1927-ben tárgyalt a Posta Vezérigazgatósággal, majd Pöschl professzor Magyary Zoltán miniszteri tanácsoshoz írt levelének hatására a kultuszminiszter beajánlotta az éppen akkor alakuló Széchenyi Tudományos Társasághoz. Az Est és a Smith Jeremiás ösztöndíjra beküldött pályázatainak és általában a Radioskóp megvalósítására irányuló törekvéseinek ekkor már több fontos támogatója volt. Ezek közé tartozott Rybár István fizikaprofesszor, Domanowszky Sándor professzor, a Smith Jeremiás ösztöndíjbizottság elnöke, és Kornfeld Móricz, a Ganz-Danubius Rt. vezérigazgatója. Az ő segítségével jutott el Bécsbe, egy sorsfordulót hozó találkozóra Schweiger professzorral, a Radio Wien AG igazgatójával, akitől ajánlólevelet kapott Arco grófhoz, a berlini Telefunken alapító igazgatójához.

Mindeközben elkészültek televíziójának végleges tervei, amelyeket 1928. június 11-én, illetve 1928. július 10-én, Magyarországon és Németországban szabadalmazott. Egy évvel később ezekkel az elsőbbségekkel jelentette be két találmányát, többek közt Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban (l. az 1928. júniusi elsőbbségű angol szabadalom kivonatának ábráit). A szakértő számára egyértelmű, hogy ezek a szabadalmi iratok - nem utolsósorban az 1928. júliusi bejelentés a szabadalmi irodalomban ritkán előforduló 127 igénypontjával - túlmutatnak a később megvalósított Ikonoszkópon.
Tihanyi 1928 júniusában érkezett Berlinbe, s rövid időn belül több céggel felvette a kapcsolatot. A magyar műszaki tudás jó hírnek örvendett, így nyitott ajtó fogadta mindenütt.
Tárgyalásokat folytatott a színes film, a rövidhullámú rádió, egy új hangszóró értékesítéséről, a Loewe céggel pedig televízió-képcsövéről, amit később meg is vásároltak és kifejlesztettek. Mindeközben, immár saját laboratóriumában és két öccsének asszisztenciája mellett elkészítette első, kísérleti képfelvevőcsövét. Két angol szabadalmának kivonatát 1929 nyarán publikálták, novemberben pedig francia bejelentésére kapott szabadalmat.



Ugyancsak ezen a nyáron alakult ki benne a gondolat a televízió katonai célokra való alkalmazásáról egyrészt légi torpedók vezérlésére, másrészt tankok, ágyúk, reflektorok és teleszkópok irányítására. A találmányt 1929 decemberében szabadalmaztatta. A prototípus kidolgozására hamarosan szerződést kötöt az angol Légügyi Minisztériummal.
Az "önirányító" kamera és a televízió szabadalmának sorsa párhuzamosan alakult a következő négy és fél év során. Tihanyi két évig maradt Londonban, majd 1931 végén Genovába költözött, ahol az olasz kormánnyal kötött szerződése értelmében - a londoni kísérletek fenntartása mellett - megkezdte a készülék haditengerészeti céloknak megfelelő kidolgozását és fotocellás fényszóró-irányító berendezésének elkészítését.

Az ebből az időből fennmaradt levelezés szerint az RCA 1930 közepén kereste meg, a sors mesteri rendezéseképpen az önirányító július 28-án megtartott első bemutatója után, szinte egyidejűleg azzal, hogy az amerikai katonai attasé jelentkezett nála a különleges új kamera/légi torpedó iránt érdeklődve.

Az RCA-val azonnal megkezdett tárgyalások 1931 elején bontakoztak ki, amikor a jelek szerint Tihanyi felfedett néhány, különösen a "tárolásra", a fotocellára, és a döntő jelentőségű dielektrikumra vonatkozó titkot. A kísérletek egy új típusú képbontó kifejlesztésére voltaképpen 1930. május táján indultak meg az RCA újonnan átszervezett laboratóriumában, Zworykin vezetésével, s az ő 1930. május 1-jén, illetve július 17-én tett bejelentéseiből kiindulva, amelyek - szabadalmai közül elsőként - már a kondenzálás gondolatára építkeztek. Ezek a kísérletek azonban nem vezettek sikerre, s ezért határozták el 1931. májusában, hogy "kipróbálják" a Tihanyi-szabadalmakban javasolt egyik különleges megoldást.
Az RCA 1930-ban, angol és francia szabadalmainak közzétételét követően kereste meg Tihanyit. Tárgyalásai 1934-ben sikerrel zárultak. Ekkor a cég, az ő találmányai alapján szerkesztett új televízió rendszerét készülvén nyilvánosságra hozni, megvásárolta szabadalmait. Az Amerikai Szabadalmi Hivatal elbírálói Tihanyi elsőbbségére hivatkozva utasították el Zworykin 1930-ban és 1931-ben bejelentett, hasonló tárgyú megoldásait. Tihanyi két amerikai szabadalmat kapott 1928-as elsőbbséggel. Ma már nyilvánvaló, hogy ez a döntő jelentőségű találmány Tihanyitól származik.

A döntő megoldást - olyan televíziót, amely a letapogatás ideje alatti folyamatosan kilépő elektrontöltések felhalmozásával és tárolásával működött - Tihanyi Kálmán először 1926-ban, ennek továbbfejlesztett változatait 1928-ban szabadalmaztatta.

1940 nyarán hazatért az akusztikai sugárvetítő kidolgozott tervével. Ennek megvalósítására hamarosan megállapodást kötött a Legfelsőbb Haditechnikai Tanács jóváhagyása mellett. A munka szervezésével, konstrukciós rajzokkal, üzem és két laboratórium felállításával 1941 végére készült el. A részére felállított magyar királyi Különleges Katonai Alakulat 45 munkatársát, köztük kilenc mérnökét - a HTI által beosztott 3-4 honvédtól eltekintve - a katonai munkaszolgálatosok soraiból választotta ki.

A TVR kódnevű kísérleteket a legnagyobb titok övezte. A nagyméretű munkadarabok a Ganz- és a Láng-gyárban készültek; minden mást, így egy 2 méter átmérőjű parabolatükröt is saját maguk gyártottak. A kormányzó erősen támogatta a fegyver kifejlesztését, audienciákon többször sürgette befejezését, és intette Tihanyit, hogy vigyázzon, kit vesz maga mellé, mert "senkiben nem lehet megbízni".

1943 második felében a helyzet egyre feszültebbé vált munkatársai miatt, akiket időnként lecseréltek potenciálisan veszélyt jelentő emberekkel. Kétségtelenné vált Tihanyi Kálmán számára, hogy megfigyelés alatt állnak, s hogy tudott dolog barátsága Bajcsy-Zsilinszky Endrével és körével. Egyre valószínűbbnek tartotta, hogy a gép nem a számára egyedül fontos magyar érdekeket fogja szolgálni, hanem immár elkerülhetetlenül német kézbe kerül. Így kezdődött a befejezés késleltetése a látszat fenntartása mellett. Szabó Gusztáv és Pöschl Imre professzor ekkor mint külső ellenőr csatlakozott a projekthez.

Ezekben az időkben kezdte barátaival egy "nemzetmentő sajtószolgálat" szervezését, amelynek a háború befejezése után az lesz a feladata, hogy akcióba lépjen, és feltárja a világ közvéleménye előtt a fenyegetéseket bizonyító iratokat, tanúvallomásokat, kényszerhelyzetüket.

1944. április 5-én őt és főbb munkatársait letartóztatták. A kilencven százalékban elkészült gép ekkor már a Ganz-gyárban volt. Április 11-én a Hadik laktanyából a Margit körúti katonai fogházba vitték, ahol öt hónapig tartó vizsgálati fogságban volt, magánzárkában, a hűtlenség vádját azonban nem sikerült rábizonyítani. Szabadulása után újra kapcsolatba lépett az ellenállókkal. Szálasi hatalomra jutását követően ellenálló bajtársaihoz hasonlóan ő is illegalitásba kényszerült.

A háború befejeztével fizikailag leromlott állapota ellenére ismét napi 16-17 órát dolgozott. Az akusztikai sugárvetítőnek, amit most már eredeti rendeltetésére, békés célokra hasznosíthatatott volna, kitartó keresés után már csak a nyomait találta. Így sorra került a békeidőre eltett többi találmány. Üzemében hozzálátott új megoldású (belül üregesen kiképzett) golyóscsapágyának gyártásához, s közben (már 1945 júniusában!) lépéseket tett egy televízió-társaság alapítására, adóállomás felépítésére, képcsőgyár szervezésére. Ezt a tervet azonban - a jelek szerint túl korainak ítélve - későbbre halasztotta, s az ultrahang-technológiára alapozott tucatnyi ötletéből válogatva inkább egy aranycentrifugára vonatkozó találmányának kidolgozása mellett döntött. Ennek megvalósításához ifj. Lóczy Lajos egyetemi tanárral, a Földtani Intézet igazgatójával társult, és hozzákezdett a prototípus felépítéséhez. Statisztikai felmérések alapján egy-egy teljes méretű gép folyami és tengervízből, homokból, vulkáni hamuból várható hozamát 300 gr/óra aranyban állapították meg. Kutatási engedélyük az egész ország területére szólt. Mindeközben egy nukleáris támadások elleni javaslatán is dolgozott.

Legyengült szervezetére nem hallgatva (első figyelmeztetésként 1946 telén bekövetkezett szívrohama jelezte, hogy szervezete nem bírja a megfeszített tempót) folytatta találmányainak további munkálatait. A második szívroham azonban már végképp legyőzte, és 1947. február 26-án azonnal véget vetett életének.

Manapság a statisztika már világszerte egymilliárd tévékészüléket és négymilliárd -nézőt tart számon, s a televíziónak szerepe van mindenütt, ahol tudománnyal, kutatással, embertársaink gyógyításával foglalkozunk. Ezt tükrözte az a 4500 nm alapterületű kiállítás, amit 1997-ben hoztak létre a németországi Oberhausenben a televízióról, mint a XX. század egyik meghatározó gazdasági és kulturális tényezőjéről. A kiállítás Tihanyi Kálmánt az ikonoszkóp feltalálójaként mutatta be.

Tihanyi Kálmánt 1973-ban a Nemzeti Panteonban újratemették. 1997-ben, születésének centenáriumi évében a haza két kiállítással és a Távközlési világnap megünneplésével tisztelgett emlékének.

A rehabilitáció folyamata immár visszafordíthatatlan - a fikciók és viták előbb-utóbb tisztázódnak, és jelzik Tihanyi Kálmán úttörő szerepét a televíziózás történetében.