"Conway számára első pillantásra víziónak tűnhetett... S valóban különös, már-már hihetetlen látvány volt. A kőszirten megtelepülő virágok meglepő kecsességével színes pavilonok csoportja kapaszkodott a hegyoldalba. Fenséges volt és elragadó. Ellenállhatatlan érzés vonzotta a tekintetet a kékesfehér tetőkről fel a szürke sziklabástyához... És mögötte, kápráztató piramisként nyúlt az égig a hófödte Karuk. Lehet, gondolta Conway, hogy ez a világ legfélelmetesebb hegyvidéke..." Ez volt Conway első benyomása Sangri-Láról, a Tibetben megbúvó lámakolostorról, ahogy azt James Hilton romantikus kalandregényében, az Eltűnt horizontban olvashatjuk.
Valahol a "Himalája nyugati vonulatán messze túl, a Föld legkedvesebb hegyének", a Karakulnak meredélyén megkapaszkodó lámakolostor paradicsomi közösséget teremtett a lent elterülõ termékeny völgy világi népével. Az itt lakók békében, harmóniában, a mértékletesség törvényei szerint éltek. "Mértéktartó szigorral uralkodunk, s viszonzásul megelégedésünkre szolgál a mértéktartó engedelmesség" mondja egy lámajelölt. Később a regényben a főláma részletesebben kifejti a jóindulatú autokrácia működését, "Nem alkalmazunk szigort, s nem élünk merev szabályok szerint. Úgy cselekszünk, ahogy helyesnek véljük, kismértékben a múlt példái szabják meg tetteinket, ám sokkal inkább jelenlegi bölcsességünk és jövőbe látásunk."
Sambala
E különös és jövőbe látó lámák a civilizációs örökség, többek között a kínai porcelán és Mozart, megőrzésének szentelték életüket, arra tettek fogadalmat, hogy megőrzik a kulturális értékeket a barbársággal szemben, mely jóslatuk szerint eluralkodik a világon… Rejtett kolostorával és megindító szerelmi történetével, az Eltűnt horizont lázba hozta a nyugati világot, és Sangri-La, Atlantisszal, Lyonesseszel és Eldorádóval együtt, gyakorta keresett, ám ritkán megtalált vágyként, álomvilágként a közhit részévé vált…
Az Eltűnt horizontot talán nem pusztán az írói képzelet teremtette. Meglehet, hogy a Távol-Keleten régóta elterjedt regéken alapszik, melyek a világtól távoli Paradicsomról szólnak. A korai buddhista írások Csang Sambalának nevezik, s az ősi bölcsesség forrásaként beszélnek róla. Valamikor nagyon sokan hittek a hely létezésében Kínában a Kunkín hegységről azt tartották, hogy van egy völgye, ahol halhatatlanok élnek tökéletes harmóniában. Az indiai legendák szerint volt egykor egy Kalapa nevű hely a Himalájától északra, ahol "tökéletes férfiak" éltek…
Az orosz néphit szerint, ha valaki a tatár hordák nyomát követi vissza Mongóliáig, megtalálná Belovogyét, ahol szent emberek élnek a világtól távol, a Fehér Vizek Földjén. Sambala, immár egy újabb név a vágyott álomvilágra, állítólag Tibetben vagy Tibettől északra található, ahol látszólag áthághatatlan hegyek termékeny és zöldellő völgyeket öveznek. De valóban létezett ez a titokzatos Paradicsom, vagy csupán a képzeletben élt?
Tibeti misztikusok
Míg a kínaiak 1950-ben le nem rohanták, Tibet magas fennsíkjára csak nagy ritkán jutott el utazó. Ez a körülmény tette lehetővé, hogy kialakulhatott egy erősen vallásos társadalom, melyet a dalai láma irányított lhászai kolostorpalotájából. Az elszigeteltség, különösen miután Lhásza kapui bezárultak, s a 19. században "tiltott város" lett, ahová európaiak nem léphettek be, következtében Tibet a nyugatiak szemében a csodák földjévé magasztosult…
A buddhista lámákat vagy szerzeteseket és misztikusokat rendkívüli képességekkel ruházták fel. A leglátványosabbak egyike a lunggom volt, segítségével a beavatott legyőzte a gravitációt, csökkentette testsúlyát, s így meglepően gyors mozgásra volt képes. A század elején Alexandra David Neel brit utazó, aki 14 évet töltött Tibetben, megfigyelt egy ilyen futót, akinek mozgása leginkább a pattogó labdáéhoz hasonlított. Az utazónõ később így számolt be róla, "Láttam tökéletesen nyugodt arcát, semmiféle érzelem nem tükröződött rajta. Szeme tágra nyílt, tekintetét valami távoli, láthatatlan célra függesztette, mely valahol fenn, a végtelen űrben volt. A férfi nem futott. Úgy tetszett, mintha felemelkedne a földről, szökellve haladt előre... Léptei, akár az inga mozgása…"
David Neel teozófus volt, s meglehet, a tibeti lámákról szóló beszámolóját befolyásolta az is, amit hinni akart. De még ha elfogulatlan megfigyelõ volt is, Sambalát biztosan Tibetben vagy környékén kell keresnünk? "Titokzatos mesterei"-re illik azon álomvilág lakóinak személyleírása.
Égi birodalom vagy földi Paradicsom?
Az orosz származású utazó, Nicholas Roerich, szintén a Teozófiai Társaság tagja, 1930-ban megjelent könyvében, a Sambalában tibeti utazásait írja meg. 1928-ban arra a kérdésére, hogy valóságos hely-e Sambala, ezt a választ kapta egy lámától, "Ez a hatalmas égi birodalom. Semmi köze a mi földünkhöz..." Roerich, aki maga is hitt Sambalában, úgy tűnik, elhitette magával, hogy kitérő választ kapott, s hogy a láma következetes megjegyzései egy valóban létezõ helyre utaltak.
A buddhista mitológia Agarta néven ismert föld alatti Paradicsoma is szóba került Sambala kapcsán, talán az ünnepelt médium, Madame Blavatsky által. Roerich, aki Agartinak nevezte, 1924-es expedícióján hallott róla, amikor az Altaj hegységben, Mongóliában és Tibetben járt. Egy láma mondta neki, hogy Sambala egy nagy város Agarti közepén, ahol "a világ királya" uralkodik. Roerichnek meggyőződésévé vált, hogy Agartit föld alatti járatok kötik össze a világ valamennyi országával…
Edward Bulwer Lytton, a Pompeji végnapjai szerzője ezen elképzelések némelyikét ötvözi az Eljövendõ faj című, 1871-ben megjelent regényében. A földkéreg alatt létező világban egy felsőbbrendű faj él. A vril fákban, a domináns női nemben jobban kifejlett pszichokinetikus energia, a vril által a "felvilág" meghódítására törnek, írja Lytton.
A felsőbbrendű faj s titokzatos vril energiájuk képzete elnyerte mind az okkultisták, mind a nácik tetszését. Hitler állítólag hitt a vrilben és a föld alatt élő felsőbbrendű fajban. Feltételezések szerint expedíciókat küldött németországi, svájci és olaszországi bányákba királyságuk bejáratának felkutatására…
Ironikus, hogy éppen az Eltűnt horizont főlámája által megjósolt barbárok igyekeznek meglovagolni a szent emberek békés, harmonikus világáról szőtt legendát. A történet talán újabb példázat arra, miként küzd a jó és a gonosz egymás ellen még a világ legbecsesebb tájain is…
A dalai láma palotáját Tibet fővárosában, Lhászában állítólag föld alatti járatok kötik össze Csang Sambalával, "a béke északi földjével". A Potalának nevezett palotaerőd egykor vallási központ volt, a tibeti állam és egyházfő székhelye. 1959 óta azonban amikor a tibetiek fellázadtak a megszálló kínai csapatok ellen, a dalai láma száműzetésben él.
.jpg)
