A Francia Idegenlégió születése
1830-ban, az Idegenlégió megszervezése előtt - de Algír bevétele után - állították fel az első zuáv zászlóaljakat, mint a jövendő gyarmati hadsereg alapját. A "Zwawa" egy kabil törzs neve, innen az elnevezés, noha a zuáv csapatokban kabilokon kívül törökök, arabok, sőt csekély számú francia és más idegen nemzetiségű is szolgált. Az idegen nemzetiségűek legtöbben olaszok, spanyolok, belgák, németek, de főleg lengyelek voltak, ők a júliusi forradalmakat követően hagyták el hazájukat. Ezek az emberek olyan földön kerestek menedéket, amelyet ők a szabadság földjének tartottak.
A menekültek jelenléte Franciaországban és a júliusi barikádokon harcoló városi szegénység sok gondot okozott a kormánynak. Az, amit Gérard tábornok "népességfölöslegnek" nevezett, eben az időszakban mindenekelőtt ezeket a nemkívánatos elemeket jelentette. E kényelmetlen emberek eltávolítására irányult a zuáv csapatok felállítása. A zuáv zászlóaljak felállítása után a jelentkező franciákat a sorezredekbe, az idegeneket pedig a zuáv egységekbe, vagy ahogy nem sokkal később nevezték: az Idegenlégióba küldték.
A gyarmatosító hadsereg "dárdahegyének" szerepét lassanként az Idegenlégió veszi át, noha akcióiban szinte egyetlen alkalommal sincs egyedül, csupán a gyarmati hadsereg vagy a rendes hadsereg egységeinek keretében.
Királyi rendelet az Idegenlégióról
A Francia Idegenlégió felállításáról szóló királyi rendeletet Lajos Fülöp írta alá 1831. március 10-én. E rendelet így szól (nem szó szerint):
1. szakasz: Idegenekből álló légiót kell felállítani. E légió elnevezése Idegenlégió lesz.
2. szakasz: Az Idegenlégió zászlóaljai ugyanolyan alakzatúak legyenek, mint a francia sorzászlóaljak, azzal az eltéréssel, hogy nem lesz elitszázaduk. A századokat lehetőleg azonos nemzetiségű, azonos nyelvet beszélő emberekből kell összeállítani.
3. szakasz: Az illetmény (zsold) és az ügykezelés tekintetében az Idegenlégió a francia ezredekhez hasonlítson. Az egyenruha kék színű legyen, egyszerű, piros szegővel, ugyanolyan színű nadrággal és "Idegenlégió" feliratú sárga gombokkal.
4. szakasz: Minden idegennek, aki be akar lépni az Idegenlégióba, önkéntesi szerződést kell aláírnia.
5. szakasz: A szerződés nem szólhat kevesebb mint három, és több mint öt esztendőre.
6. szakasz: A felvételét kérelmező idegen nem lehet 40 évesnél idősebb és 18 esztendősnél fiatalabb; testmagassága legkevesebb 1,55 méter legyen. Ha a fenti feltételeknek megfelel, még a következő okmányokat kell bemutatnia: 1. születési bizonyítvány, vagy más, ezzel egyenértékű irat; 2. erkölcsi bizonyítvány; 3. igazolás, amelyben az illetékes katonai hatóságok megállapítják, hogy a jelentkező rendelkezik a katonai szolgálathoz szükséges erényekkel.
7. szakasz: Amennyiben a felvételét kérelmező idegennek nincsenek birtokában az előző paragrafus 1. és 2. számú pontjában előírt okmányok, akkor tábornok elé kell küldeni, aki dönt felvételéről.
Mint látjuk; ez a 7. szakasz volt tulajdonképpen az a rés, amelyen át bárki besurranhatott az Idegenlégióba. Egyébként az iratok kötelező bemutatása nagyon hamar kimaradt az Idegenlégió újoncfelvételi gyakorlatából. A többi feltétel enyhe volta mindenkit a Légióba vonzott, akinek egy vagy más okból búvóhelyre volt szüksége. Hogy mennyire eltért az előírás a gyakorlattól, azt legjobban az 1830. március 18-án kibocsátott pótutasítás bizonyítja. Ez megtiltotta a nős férfiak és a svájci származásúak felvételét a légióba. Pedig éppen a volt svájci zsoldosok és a Hohenlohe-légió maradványai szolgáltatták a légió állományának alapját. Sőt, az Idegenlégió első parancsnoka, Stoffel ezredes, aki a Hohenlohe-légióban szolgált korábban, svájci volt.
Fegyelmezés
A légió első zászlóaljait - a 7. zászlóaljat kivéve - Franciaországban szervezték meg. Stoffel, a királyi rendelkezés szellemében, az idegenekből verbuvált alakulatok hagyományait követve, "nemzetiségi" zászlóaljakat állított fel. A zászlóaljak összállománya 1832. október 1-én 5.438 fő volt. A nemzetiségenkénti elosztás helytelennek bizonyult. A zászlóaljak között mind élesebbé vált a versengés, és a tisztek ráébredtek, hogy nem tudják kézben tartani embereiket.
Stoffel ezredesnek kezdetben komoly gondot okoztak katonái. A királyi rendelkezés résén a törvény által üldözött bűnözők, kalandorok, volt fegyencek, a társadalom söpredéke furakodott be a Légióba. Ez a szerfölött vegyes társaság a gályákon és a börtönökben mindenféle mesét hallott az Észak-Afrika városaiban elrejtett kincsekről. A nehézségek fokozódtak amikor 1832 januárjában Toulonból az első zászlóaljak kihajóztak Algériába. Stoffel ezredes saját tapasztalatából tudta, hogy egy nehezen zabolázható alakulatot legjobban fárasztó feladatokkal vagy kényszermunkával lehet féken tartani, következésképpen az a legcélszerűbb, ha a legkeményebb munkára fogja katonáit. Akinek tíz órát kell ásnia egyvégtében az afrikai nap gyilkos tüze alatt, az megtörik, még ha ő a legféktelenebb fenegyerek is - véli Stoffel. Így történt, hogy a légiósok nem puskával a kezükben lépnek Afrika földjére, hanem hangya módra erődítményeket emelnek, utat építenek a Duala és Bugarik közötti mocsaras vidéken át, s ezt az utat még fákkal és maguk fúrta forrásokkal is szegélyezik. Az út ma is megvan, és a "Légió Útja" nevet viseli. A légiót dicsőítő krónikások valóságos himnuszokat zengnek a légiósok békés építőmunkájáról. Villebois-Mareuil ezredes erről a tevékenységről mint a légiós elhivatottság tetőfokáról beszél: "
Meneteltek nyugatról keletre, és amikor hallgattak a fegyverek, városokat emeltek, szűzföldet törtek fel."
Kompenzációs tevékenység? Pszichikai kényszer? Igen, ennek is volt szerepe, hiszen a harc mentes időszakok nyugtalanságot, izgalmat jelentettek a légió életében, nagy ivászatokat követő véres verekedéseket, öngyilkossági járványt, szökést. A parancsnokok tehát a "
Tíz órát ásni naponta!" jelszó szellemében cselekedtek.
Egy biztos: A rendkívül kemény katonaélet természetes kiválasztódást eredményezett. Csak a legellenállóbbak bírták a sokszor emberfeletti fizikai megerőltetést. Viszont egy ilyen katonákból álló alakulat különleges katonai teljesítményekre is képes volt. És ez volt a cél!
Az elkövetkezendő 1832-1835-ös hadjárat során a légió lassanként azzá vált, aminek tulajdonképpen szánták: a gyarmati hadsereg "dárdahegyévé".
Valójában még egy idegenlégió létezik a világon; a Spanyol Idegenlégió. Ez a katonai alakulat hasonló felépítésű szervezet, mint a Francia Idegenlégió, de szűkebb a katonai mozgásterülete. Viszont ha azt halljuk, hogy "Idegenlégió" vagy "Légió", az biztosan az eredeti francia alakulatra vonatkozik.
folytatjuk 
.jpg)
