IV. BÉLA (1235-1270)
II. András fia. Már 1214-ben megkoronázták, mint ifjabb királyt. Apjával már ekkor konfliktusai voltak. Trónra kerülése után leszámol apja híveivel. Az előkelők többsége szembefordul vele. Általános ellenérzést vált ki a kunok befogadása is. Béla lépései anarchikus viszonyokat eredményeznek, s így nem csoda, hogy a tatár invázió leteríti az országot (1241 Muhi csata). IV. Béla menekülni kényszerül és csak a következő évben térhet vissza elpusztított hazájába. Mint „második honalapító" néhány évtized alatt újjáépítteti Magyarországot.
Szakít a visszavételi politikával, sőt 1242-től ő maga is adományoz birtokokat. Várakat építtet, tudatos városfejlesztési politikát folytat. Külpolitikáján is változtat, szorosabb együttműködésre törekszik a közép-kelet-európai országokkal.
Béla utolsó éveit megkeserítette a fia és közte lévő viszály. E mögött ismét az ország előkelői álltak. Adományokkal igyekezett gyarapítani hívei táborát. Béla érzékelte az erőviszonyok fia javára történő eltolódását, ezért a bárók ellensúlyozására 1267-ben már a megyék küldötteit is meghívja a fehérvári törvénykezési napokra. 1270-ben hal meg.
V. ISTVÁN (1270-1272)
IV. Béla fia. A tatárjárás után kétéves gyermekként szüleivel együtt élte át a menekülés viszontagságait. Az 1260-as években szabályos egyezséget köt apjával, az ország nagyobbik fele, a Dunától keletre fekvő rész, István uralma alá kerül. A következő évtized István számára az apja elleni harcok jegyében telik el. Még csak herceg, de már önálló külpolitikát folytat, hódoltatja a bolgár uralkodót. Elfogja a szerb királyt, majd leányait dinasztikus törekvések jegyében házasítja ki. 1270-ben Mária leányát a nápolyi Anjou Károly király fiához, Károly salernói herceghez adja feleségül. (Innen származnak majd a magyarországi Anjou királyok).
IV. Béla halála után az egész ország V. Istváné lett. Rövid uralkodása alatt kettős veszéllyel kellett szembenéznie, egyrészt a közép-európai egyeduralomra törő Csehországgal, másrészt a megerősödött bárói csoportokkal.
Az 1271-es pozsonyi békében biztosítja Magyarország határait, de a honi elégedetleneken nem tud urrá lenni. 1272-ben ellenfelei elrabolták a fiát, a trón örökösét. s Kapronca várába zárták. A király serege hiába ostromolta, nem tudta bevenni a várat. Az ostrom közben a király megbetegedett és 1272-ben meghalt.
IV. (KUN) LÁSZLÓ (1272-1290)
V. István és Erzsébet kun hercegnő fia. Már tízéves korában trónra került. Édesanyja csak nagy nehézségek árán koronáztatta meg, sokáig ő kormányozta az országot kiskorú fia helyett. Korát a bárói csoportok közötti kíméletlen harc jellemzi. Uralkodása első éveiben elképesztő események történtek. Az özvegy királynét a főurak hol száműzik, hol kegyesen visszafogadják. A királyt „buzogánnyal" nevelik, s ha úgy találja kedvük bebörtönzik. Az ország pártharcok prédája.
IV. Lászlót a németországi hegemóniáért küzdő Ottokár cseh király és Habsburg Rudolf császár is szerette volna szövetségesként megnyerni. A magyar király és kun íjászai döntötték el 1278 nyarán a Morva-mezei csatát a Habsburgok javára. Maga Ottokár is holtan maradt a csatatéren. A főúri pártütéseken országlása második felében sem tud úrrá lenni. A bárók a pápát is a király ellen fordítják, aki a kunok megkeresztelésének halogatása miatt neheztel rá.
A sors különös fintora, hogy a király halálát azok okozták, akiket a legjobban szeretett, 1290-ben kun bérgyilkosok megölik.
III. ANDRÁS (1290-1301)
II. András unokája. Apja II. Andrásnak külföldön született István nevű fia. Édesanyja olasz nő volt. III. András is Itáliában nevelkedett.
Kun László halála után főleg annak köszönhette Magyarországra hívását, hogy a bárók a jövendő gyengekezű királyt látták benne.
1290-ben koronázták meg. Hatalmának gyors megszilárdításában nagy szerepet játszik, hogy a belső erők felsorakoznak mögötte az idegen jelöltekkel szemben. Nem mellékes az egyház támogatása sem, a papság a „pogány" Kun László után a kereszténység védelmezőjét látja benne.
Őszintén törekedett a központosításra, de komoly eredményt nem tudott elérni. Politikájában igen józanul a középnemesség, a városok és az egyház támogatását igyekezett felhasználni, de ezek az erők sem tudták a bárók hatalmát ellensúlyozni. Kétszer hívott össze országgyűlést, de az ott hozott határozatok nem valósultak meg.
Házasságai is sikertelenek, nem születik fiúgyermeke.
1301-ben III. András meghal, és ezzel az „Árpád-ház utolsó aranyágacskája is letörött".
VENCEL (1301-1305)
III. András halálát követően a főurak jó része II. (Premysl) Vencelt óhajtotta királynak, de a cseh uralkodó fiát, a 12 éves Vencelt ajánlotta maga helyett. (A gyermek IV. Béla unokájának Kunigundának leszármazottja). Vencelt fényes kísérettel előbb Budára, majd Fehérvárra vitték, ahol a kalocsai érsek a fejére tette a koronát.
Az Anjou-házhoz tartozó gyermek Károly Róbert szintén igényt tartott a trónra. A két király hívei között csakhamar fegyveres harc bontakozott ki. Az ország egyik fele Károly Róbertet, a másik fele Vencelt ismerte el királynak, de a valóságban egyikük sem gyakorolhatott tényleges politikai hatalmat.
1304-ben II. Vencel cseh király sereggel jött Magyarországra, fiát a Szent Koronával együtt hazaviszi Prágába. Egy evvel később II. Vencel meghal, fia III. Vencel néven megörökli a cseh trónt. Ugyanebben az évben Magyarországra valójogait és a Szent Koronát (Wittelsbach) Ottó bajor hercegre ruházza át.
A cseh leírások szerint Vencel fő kedvtellése a mértéktelen ivászat volt. Ez okozta a vesztét is, 1306-ban egy ivócimborája három tőrdöféssel megölte. Vele halt ki a Premysl-ház.
OTTÓ (1305-1307)
IV. Béla unokája, Henrik bajor herceg és Árpádházi Erzsébet fia. Már 1301-től követelte a magyar trónt. Vencel 1305-ben lemondott a javára és a Szent Koronát is átadta. Ottó ezután Ausztrián keresztül kíséretével Magyarországra indul. A Szent Koronát egy lónyereghez kötözött hordóban hozta magával. Siettek, éjszaka is utaztak, reggel észrevették, hogy a hordót tartó zsineg elszakadt és a Korona elveszett. Gyorsan visszanyargaltak és csodával határos módon megtalálták. Magyarországra érve hívei Fehérvárra vitték, ahol a veszprémi és a csanádi püspök koronázta meg.
Ottó a szertartás után Budára ment, de a köznemesség és a bárók többsége nem fogadta el uralkodónak. Már csak Kán László erdélyi vajda támogatását remélhette, aki eddig várakozó álláspontra helyezkedett a trónért vívott küzdelemben. Most azonban feleségül ajánlotta lányát Ottónak. A király reményekkel telve utazott a vajdához, de az időközben meggondolta magát, és Ottót a menyasszony helyett börtön várta. A Szent Korona pedig a vajda kezébe került. Ottónak csak az év végére sikerült kiszabadulnia és nagy nehezen visszavergődni Bajorországba. A magyar királyi címet élete végéig (1312) viselte.
.jpg)
